Mastodon

Kürtőskalács, alanyi költő, őszinteségi roham (a cím nem egy magyar underground zenekar legújabb albumának címe, hanem a poszté)

Bp. Honvéd – Kaposvári Rákóczi @ Hungária krt., 17h

2014. március 22-én játszottunk utoljára a Kaposvári Rákóczival (a továbbiakban csak Rákóczival, vagy és esetleg helytelenül: Kaposvárral (bocs, Balázs)), és az van, hogy egyáltalán nincs semmi emlékem a meccsről.

Pedig, olyan azért szokott lenni, hogy valami halvány dereng. Például az utolsó egerszegi meccsünkből is megmarat egy csomó minden, le is írtam a múlt héten, és ráfogtam, hogy beharangozó. De erről a meccsről konkrétan semmi.

Pedig, a Kaposvár azért megmaradt egy nagy általánosságban bennem, több okból is. Egyrészt a kedves cimborák a helyi szurkolók közül, akikkel szívesen töltöttem/töltöm együtt a szocializációra szánt időmet, volt, hogy még blogot is írtunk együtt; másrészt Illés János, a kurva anyád, ahogy egy tanult kollega azóta is rendre felemlegeti a fehérterrorról (sajnos a videót nem találom, ahol egy másik kollega lenyilatkozta ezt a szavat) elhíresült könnygázazós meccset. A túloldalról néztem végig.

“Kürtőskalács, alanyi költő, őszinteségi roham (a cím nem egy magyar underground zenekar legújabb albumának címe, hanem a poszté)” bővebben

Nyaralóskispest 2019.06.28.

N’Gog és Moutari is csatlakozott az edzőtáborozó csapathoz // a honvedfc.hu elismerte a pletykát, hogy Moutarit a Mezőkövesd nem engedte el eddig. Szimpatikus.

sorsoltak az NB I-re // a Diókkal kezdünk, az még kérdés, hogy hol, mert az MTK pályája az első forudlóban még fogalt lesz. A Fradit és a Videoton kétszer fogadjuk, Kisvárdára egyszer, Felcsútra és Zalaegereszegre viszont kétszer is megyünk. Ha jól csináljuk, az utcsó fordulóba ismét kiejthetjük a Felcsútot. (További részletek itt.)

Palmes és Vólent // próbajátékon van a román kettőbe frissen feljutott Csíkszeredánál – tudtuk meg a helyszínen. Ha jól emlékszem, Palmes még mindig a mi játékosunk, és Barcikán csak kölcsnben volt az elmúlt években.

Gergényit // végleg szerződteti a ZTE. (Hétfői hír, csak lemaradt eddig.) (via ZAOL)

erdélyi futballszótár // egy kis érdekességként beszúrnám ide azt a két szót, amit az elmúlt napokban tanultam:

  • kiszállás // magyarul: túra, vagyis az a helyzet, amikor a csapatod idegenben játszik. A szó a román deplasare szó tükörfordítása egyébként.
  • galeri // magyarul: tábor, vagyis szurkolói csoport.

Elég jó szavak, kéne használni otthon is.

Kispesten még volt helye a nap alatt

Bemutatjuk a klubtörténet egyik legfurcsább díszelnökét.

Lord Rothermere (szül.: Sidney Harold Harmsworth), a Daily Mail napilap tulajdonosa a lap 1927. június 21-i számában egy saját szerzésű cikket jelentetett meg Magyarország helye a nap alatt címmel. Az itthon hatalmas visszhangot kiváltó írásban a lord a trianoni békeszerződés igazságtalanságáról és a revízió szükségességéről írt.

Lord Rothermere súlyát a világ-, vagy az angol politika alakításában a magyar közvélemény a kicsitnél valamivel jobban túlértékelte, ugyanis a lord bár Anglia egyik leggazdagabb emberének számított, mind a brit fasizmus támogatásához egyre közelebb sodródó nézeteivel, mind politikai pártjaival marginális szerepet töltött be a közéletben. Nem úgy a bulvár irányvonalát tökélyre fejlesztő lapjaival, ám a szenzációhajhász társasági hírekkel kormányt talán lehet buktatni, azonban elég nehéz kikényszeríteni egy nemzetközi békeszerződés újraíratását.

“Kispesten még volt helye a nap alatt” bővebben