Diósgyőri beharangozó helyett játékosrangsor hét forduló alapján

A blog rendszeres olvasói körében már nyilván nem kell bemutatnunk az InStat remek statisztikáit a magyar bajnokságról, ezért nem is tesszük, de annyit azért igen, hogy idelinkelem a korábbi hasonló posztjainkat, ha mégis kérdés merülne föl.

Most mégis valami újat mutatunk nektek: játékosrangsort. Eddig megmaradtunk a csapatszintű adatoknál, esetleg az összehasonlító elemzéseknél, hogy miben vagyunk jobbak/rosszabbak mint mások, de most ezen kicsit változtatunk, hogy személyeskedhessünk egy kicsit.

Állítás: Ha az egymeccses Godoyt nem számítjuk, akkor az InStat aggregált indexei alapján a következő játékosaink nyújtották eddig a legjobbat, legtöbbet:

  • (Godoy, 168)
  • Vécsei, 166
  • Ignja, 162
  • Holender, 159
  • Diarra, 158
  • Alcibiade, Nagy Geri 157

Gondoltátok volna? Vécseit és Ignját nyilván, de Holendert? Tehetséges, csinálgatja is, de hogy ennyire? Aztán Diarra, a szürke, aki tavaly csak csere volt, vagy néha kezdett, és ez így is maradt idénre, miközben egyáltalán nem rossz, sőt, kifejezetten hatékonynak, a játékunkat erőteljesen befolyásolónak nevezhető. És Alcibiade, az állandóan szapult digó balhátvéd? Rossi a Kövesdtől kapott zakó utáni sajtótájékoztatón vette védelmébe, és úgy látszik igaza volt.

Illetve annyira mégsem, mert a túlvégen ott találjuk a másik kegyeltet, Testardi mestert. Mögötte már csak két srác, a momentumokat kapó Kozma és Prosser, tehát a játszók közül Testardi a legkevesebb. Ezt mondjuk szerintem látja nagyjából mindenki.

Csatárként összesen 5 lövése volt, amiből egész pontosan nulla (0!!!) talált kaput. Vécsének 21/7, Vernesnek 15/6, Holendernek 13/2, de még a menet közben elküldött Diaby is 4/1-ig, a középhátvéd Ignja pedig 5/1-ig jutott. Testardi maga az olasz futball sztereotípiája: csatárként hozza a nulla gólos meccseket. (A passzhatékonysága már csak hab a tortán, minden második labdája megy emberhez.)

Nem akarom Testardira kihegyezni a mondandót (basszus, neki még becenevet sem találtunk ki!!!), inkább néhány további érdekesség:

  • legtöbbet passzoló játékosok: Alcibiade 223, Hidi 186, Ikenne-King 165
  • legpontosabban passzoló játékosok: Nagy Geri 86%, Lőrinczy, Tandia 79-79%
  • legtöbb nyert párharc meccsenként: Vécsei 11, Ignja, Ikenne-King, Diarra, Zsivány 10-10
  • legmagasabb arányban nyeri a párharcait: Ignja 73%, Lovric 71%, Tandia, Alcibiade 60-60%
  • legtöbbet szabálytalankodnak ellene: Vécsei 20, Alcibiade 16, Hidi 12

(amúgy Godoy szinte mindent vinne, ha az egy meccsével bevontam volna a sorokba)

És az árnyoldal, ahol azért előre szólnánk, hogy néhány adat gyengeségére magyarázat lehet a játékos posztja, és a posztjából fakadó lehetőségek.

  • legrosszabbul passzoló játékosok: (Mancini 46%), Testardi 51%, (Diaby 62%), Lovric 65%
  • legrosszabb arányban nyeri a párharcait: Lőrinczy 29%, Vernes 30%, Holender 36%, (Vécsei 41%)
  • legtöbb szabálytalanság: Vécsei 18, Baráth 14, Nagy Geri 11

Minden más megnézhető, kibogarászható táblázatunkból.

Nincs nagy baj, de azért feszegessünk egy kényes témát

kemenes_vojvodina

Van kapuskéredés, vagy nincs kapuskérdés?

Most mi legyen? Szabinak látványosan nem megy, és ha neki nem megy, akkor az egész csapatnak sem. A Kövesd elleni baki még hagyján, az benne van a játékban, ráadásul volt már hasonló a praxisában, elég a tavaszi MTK-ra gondolni, ahol egy szintén agyonnyerni látszó meccsen lett gyufa a vége. Nála nagyobb spanyolabb kapusoknál is előfordulnak momentumok, szóval nyugi van, Szabi még mindig egy isten, csak éppen felmerül a kérdés, hogy jelenleg ő számít-e az első számúnak Kispesten?

A válasz amúgy rémesen egyszerű: igen, Szabi a kapusunk. Ellenben. Néhány éve Balajczának annyira nem ment Újpesten, hogy saját kérésére(!!!) került ki a csapatból, mert úgy érezte árt a jelenléte. Szélsőséges eset, nyilván hasonló fel sem merülhet nálunk, mert ez minden, csak nem sportolói magatartás, még ha távolról épeszű cselekedetnek is tűnik.

Azonban van egy személt dolog, amit statisztikának hívunk, és képes olyan dolgokat is megmutatni, amiket sokszor nem akarunk látni. Biztos nagyon fájó tud lenni az ország devizában mért eladósodottsága, vagy a magyarok tévé előtt töltött óráinak száma, kiváltképp ha csinos sávokban, körcikkekben meg hullámzó vonalakban mutatják be, de itt most nem számítanak, mert nálunk más a releváns adat: mennyiszer kell a kapunkat eltalálni, hogy abból gól legyen?

ellene_kapura_per_gol_7

klikkre megnő

Sajnos csak alig. 2,25 kaput eltaláló lövésből lesz nálunk egy gól, vagyis nagyjából minden második. Kemény.

Számoljunk. Ez azt jelenti, hogy hét mérkőzés alatt mindössze 18-szor találták el egyáltalán a kapunkat, és ebből kaptunk 8 gólt. Mi ez, ha nem hatékony védelem/védekezés? Az amúgy teljesen átláthatatlan, folyamatosan változó összetételű hátvédsorunk még így is körökkel mossa le a második legjobb mutatójú Debrecent (22 lövés kapura ellene), és még ennél is durvábban bárki mást.

Eddig játszott ott ugyebár Alcibiade, Baráth, Ignjatovic, Ikenne-King, Lovric, Tandia, Zivanovic, és bevetésre vár Kovács János. Szidjuk, kalapáljuk őket, miközben messze az NB I. leghatékonyabb védősora a Honvédé. És mögöttük áll Szabi, a mai fő kérdés.

Még egy adat. 57. Összesen ennyiszer próbálkoztak egyáltalán ellenünk lövéssel. Soknak tűnhet hét meccsre, ezért elmondanám, hogy a második a Videoton 68-al, harmadik a Pápa 82-vel, és találunk olyat is, hogy MTK / 112, vagy Kecskemét / 121. Vagyis a lényeg ugyanaz, minden külsőség ellenére, valamit elképesztően jól művelünk ott hátul.

Tehát jogosan merül fel a kérdés: akkor a kapusteljesítményen mennek el a meccsek rendre?

Kurvára nem tudom. Szabi egy szerelem, akit nem lehet utálni, amikor nem megy neki. Viszont ha nem megy neki, akkor hetekig, sok-sok meccsen át nem megy neki, és az bizony képes repedést ütni a románcunkba.

Olyan nincs, hogy megrettenjünk, ha a szélről érkezik egy beadás az ötös vonala környékére, de olyan se legyen, hogy halálos nyugalommal elindulunk a mosdóba, ha az ellenfél rúghat büntetőt, mert tudjuk, gólt nem hagyunk ki. Ez ne legyen!

Nekünk most egy olyan kapus kell, aki hozna egy minimumot, mert előtte minden rendben lévőnek látszik, még a látszat ellenére is. Ha ott az az átlag, az a közepes, a sportlapnál csak ötös-hatos, akkor itt semmi gond nem lenne.

Még mielőtt azt hinnők, egyáltalán nem arról beszélek, hogy Szabin mennek el a meccseink, mert nem kellene egyszemélyi felelősökre mutogatni, csak épp az van, hogy van egy aljas adatsor, és abból ilyesmiket lehet kiolvasni. Mellékesen a hét meccsen kapott nyolc gól se rossz, de látjuk, lehetne akár jóval kevesebb is.

Mi legyen? Várjunk, hogy hátha majd Diósgyőrben, egy komolyabb meccsen felpörög Szabi, és újra hónapokig azt látjuk tőle, amit tavasszal? (Gyuri jegyezte meg a Kövesd ellen találóan, hogy most kamatostul visszakapjuk a tavasziakat.) Mert nem rossz ez a csapat, vagy nem lenne annyira rossz, mint ahogy a játék képe mutatja néha, ha meglenne a tavaly annyiszor megcsodált hátsó stabilitás. Például ha az van, akkor elől is nyugodtabbak lehetnek a fiatalok (és Testardi), és talán majd nem kell egy Lanza, hogy bevállaljanak dolgokat, amik majd sikerülni fognak.

Viszont az, hogy a stabilitás csak részleges, elől meg nincs senki, aki bedurrantaná a képességekben egyáltalán nem gyenge sorunkat, az együtt nem megy. Nekem az is jó, ha újra jönne egy Lanza, és marad Szabi, de jobban örülnék annak, ha Szabi jönne vissza Szabivá (szabiról? bzmg, inkább nem, még tőlem is ciki lenne).

Tetszik, nem tetszik, ilyen a játékunk

Lenyomtunk hat meccset a tavaszból, stabilan tartjuk a hatodik helyünket, így várható volt, hamarosan meg kell jelenjenek a színen a Magyar Futball Hivatalos Fanyalgói. “A Honvéd meg sem próbál futballozni.” – mondják, és bár objetkíve valóban nem mi vagyunk a Barcelona-mezbe öltöztetett Bayern München, egyáltalán nem rohanjuk le soros ellenfeleinket, de valami azért mégiscsak működni látszik.

Az pedig végképp ne legyen már ciki, ha egy csapat megpróbál valamit játszani, mert az amúgy egy jó és egyben követendő dolog. Cáfoljunk rá tehát a károgókra, amihez segítségül hívtuk az InStat remek statisztikáit, és kikaptuk belőle a ránk jellemző érdekességeket, jellemzőket.

Lőttünk nyolc gólt, kaptunk nyolcat, nyertünk háromszor, ikszeltünk a Loki ellen, és kikaptunk a Videotontól, valamint az MTK-tól. A tizennyolc lehetségesből begyűjtöttünk tíz pontot, a lehetséges 56%-át. Nem rossz ez, mondhatnók jogosan állunk ott, ahol. A kérdés inkább az, mindezt hogy értük el?

Kezdjük a legfontosabbal: alig van nálunk a labda, de az egyáltalán nem probléma. Hat meccsen összesen 6845 másodpercet, azaz 114 percet és még egy kicsit. Ez egy meccsre leosztva alig 19 perc, miközben az ellenfeleink – tessék megkapaszkodni – hasonló mutatója 28 perc, vagyis majdnem egy tízessel több. Miközben ugyanannyit tudtak csak lőni, mint mi. Fura? Az. Hatékonyak vagyunk? Igen. Kérdés? Nincs. (Egyedül az MTK-t sikerült lebirtokolnunk, ott másfél perccel volt többet nálunk a labda, aztán látjuk mi lett belőle.)

Fontos megjegyeznünk, hogy elég hatékonyan, okosan használjuk ki (vö. töltjük meg játékkal) a rendelkezésünkre álló időt. A meccseinken átlagosan 51%-nyi időt van játékban a labda, ami valamivel több, mint egy félidő. A mindenféle lemmák alapján kívánatosnak tartott 60 percnyi játékidőtől ugyan messze vagyunk, de azért ez se rossz. Kicsit olyanok vagyunk, mint a szocialista szektor kisiparosa: abból dolgozunk, amink van, és az bizony nem sok. Rossi felismerte, hogy mennyi a legfeljebb, és ahhoz alakította a formát.

Billenjünk kicsit túl a perceken, és nézzük meg a lövéseket. Az ellenfeleink birtoklásának ugyebár csak kétharmadával rendelkezünk meccsenként, ez mégis elé volt arra, hogy 92-szer próbálkozzunk lövéssel az ellenoldal 82-jével szemben. Vagyis amíg nekünk elég 74 másodperc egy-egy lövéshez, addig ellenfeleinknek 123-ra van szüksége. Gyorsan jutunk a kapu elé, vállalkozunk is tisztességgel, miközben képesek vagyunk megakadályozni az ellenünk készülő ármányokat. Mondjuk ki hangosan: itt szó szó sincsen védekező futballról, a válasz valahol a stílus környékén keresendő.

Menjünk tovább még egy kicsit ezen a vonalon. A 92 lövésünkből 43 kaput talált (46,8%), miközben a felénk érkező 82-ből csak 26 (31,7%). Ha odakerülünk, akkor lövünk, és ha lövünk, akkor pontosan. Dolgozzon csak meg az ellenfél kapusa a havi betevőért. Sőt! Ha a játékperceinket elosztjuk a kaput eltaláló lövéseinkkel, akkor azt látjatjuk, hogy 159 másodperc, vagyis alig két és fél perc játék elég nekünk egy-egy komolyabb gólszerzési kísérlethez. (Az ellenadat: 390 másodperc, vagyis hat és fél perc!)

Sajnos azonban a helyzet nem annyira rózsás, mint azt hinnők. Amíg mi lövöldözünk sűrűn, az ellen meg ritkán, addig ugyebár ugyanannyi gólt lőttünk, mint ahányat kaptunk. Hiába találunk be 855 labdát birtokolt másodpercenként, ha 1269-enként gólt kapunk. Elmagyarázom: itt jön ki az, hogy keveset van nálunk a labda, amit ráadásul még gányabb mutatóvá tesz az a tény, hogy a hat meccsen kapunkra érkező 26 lövésből nyolc gól lett (30,8%), míg ugyanennyihez nekünk 43 kísérlet kellett (18,6%), vagyis hatékonyságban, helyzetkihasználásban van még hova javulni, de az már kőkeményen nyilvánvaló kell legyen, az alapjátékunk megvan az eredményességhez.

Passzhatékonyság. Egy fogós, ravasz kérdéssel állunk szemben, ha magát a labda járatását vizsgáljuk. Egyedül az MTK-t nyomtuk le darabban (pontos passzok száma), mindenki máshoz képest csúnyán alulmaradtunk (Videoton 225 vs. 541; Paks 204 vs. 449; Fradi 171 vs. 335). Sajnos nem férünk hozzá a teljes adatbázishoz, de azt azért képesek vagyunk véleményezni, hogy itt nyilván arról lehet szó, hogy az ellenfeleink nehezen találnak fogást rajtunk, így sok az oldalpassz, a hátul való adogatás, amit megerősít az is, hogy a például a Fradi ellen talán pont Besicnél volt a legtöbb mért passz.

Kevés tehát a passzunk, és még kevesebb a pontos passzunk. Átlagosan 69%-ban adjuk olyan emberhez, aki saját, miközben az ellenünk mért 77% se a pontosság szótári szinonimája, mégis valahogy jobban néz ki. A Loki és az MTK kivételével ebben a mutatóban nagyjából mindenki annyira focizott le minket, amennyire csak lehet, mégis hármat nyertünk abból a négyből. Fura, nem is értem.

Még mindig a passzok. Volna bőven hová fejlődni a gondolkodás sebességének tekintetében. Az átlagos egyéni labdadajkálgatás pontos passzokra eső 4,82 másodperce (vagyis, hogy egy átlagos játékos mennyi időt birtokolja addig a labdát, amíg egy társához továbbítja) alig marad el ellenfeleink 4,47 másodpercétől, de ha nem csak a pontosakat, hanem az összes passzt nézzük, akkor mi 7 másodpercig nézelődünk, majd döntünk – az imént bemutatott módon – rosszul, miközben ellenünk elég 5,8 másodperc is a jobb döntések meghozatalához. Ki merem jelenteni, hogy fejben iszonyatosan lassúak vagyunk, és ha birtoklásra kényszerítenek minket, akkor erősen pontatlanok. Adja magát tehát a Honvéd játékának ellenszere: hagyni kell minket birtokolni hátul, úgyis rossz megoldást választunk.

És itt jön a képbe Rossi mester zseniális húzása: nem hagyjuk passzoltatni magunkat! A fene tudja mennyire tudatos ez, de láthatóan létezik, és működik. Rettenetesen kevés passz kell nekünk ahhoz, hogy lövésig jussunk (15 vs. 28!), és arányokban még kevesebb, hogy kaput is találjunk (33 vs. 87!). Lehet, ez maga a kontrajáték fogalma, de valahogy mégsem a Supka-éra csapatát látjuk viszont, hanem valami alkotni vágyóbbat, valami elképzeléssel játszóbbat. Ez pedig jó.

Különösen akkor, ha rápillantunk az egyik legfontosabb mezőnybeli mutatóra, a nyertes párharcokra, hogy megerősödjék abbéli hitünk, ellenfeleink csak a saját térfelükön képesek járatni nagy hatékonysággal a labdát, de azt meg tegyék nyugodtan, láthattuk, az pont a mi gólszerzési esélyeinket növeli, mert amint egy kispestivel találkoznak, pont 50% esélyük van arra, hogy a párharcból győztesen keveredjenek ki. Magyarán át lehet jönni a térfelünkre, hiszen tudjuk, a remény hal meg utoljára, vagy más szóval nem felesleges, de azért nem is feltétlen kifizetődő. Ismét sajnáljuk, hogy a párharcokról nincs hőtérképünk, hogy az egyes harmadokban mik az arányok, de azt sejthetjük az eddigi adatsorokból, hogy a kapuk előtt mindenki gyengébb, mint a középpályán, és mivel mi ott hatékonyak vagyunk, egy-egy jó csel részünkről akár maga lehet a kaput eltaláló lövés közvetlen előzménye.

Azt még fontos megjegyezni a végén, hogy a legutóbbi sárgás/lapos posztunkhoz kapcsolódjunk. A 115 elkövetett faultunkból 19 végződött lappal (16,5%), miközben nekünk csak 82-t fújtak, 12 lappal (14,6%). A lappal végződő esetek százalékos arányában alig van eltérés, tehát ha a szabálytalanságok számát tudnánk valahogy csökkenteni, akkor azzal rögtön az eltiltások számát is. Úgy látszik ez ennyire egyszerű, mert nem fociznak le minket, a mezőnyfölény csak talmi, nyugodtan lehet nyugodtnak maradnunk.

Nem tudom Rossi mennyire követi ezeket a számokat, az InStat rendszere jóval többet tud az itt bemutatottnál, de valamiért azt merem sejteni, követi, sőt rettenetes papírmunkát végez az olasz varázslónk, hiszen azt látjuk a pályán, ami a számokból is kiderül, amit nyugodtan nevezhetünk a Honvéd játékának, stílusának.

A hatodik hely jelenleg tehát valóban fényesen megérdemelt (még úgy is, hogy nem vizsgáltuk meg a másik 15 csapat hasonló mutatóit), az előrelépés lehetősége adott, és nemhogy jövőre, akár még idén is kijöhet belőle valami igazán fényes.

Az aggregált adataink letölthetők innen.

Még mielőtt kikiáltanák Tandiát mészárosnak, szeretnénk megjegyezni néhány apróságot

Fontos tudni, hogy Tandia a Debreceni-ügy (állítólag nem hosszabbította meg a jövő nyáron lejáró szerződését, ezért a pápai meccs előtt kitették a keretből) miatt kerülhetett be egyáltalán Ignja mellé a védelem közepére. Első blikkre szörnyülködtünk a játékán, hiszen csak annyit láttunk, hogy a debütálása első félidejében tényleg a legegyszerűbbet választva, minden labdát kisomott a Perutzon túlra. Ajvé, tényleg ő lesz a megoldás?

Pápa óta lement hét meccs, és kiderült, igen, Tandia megoldás lehet, sőt. Mert Debi – valljuk be – legfeljebb közepes volt az elmúlt évben, alig-alig vállalt bármi többletet; Botis ugyebár nyáron távozott, a helyére érkezett Ignjatovic pedig nem rossz, de annyira utolsó ember rendszerint, hogy szinte már klasszikus söprögetőt játszik. Kellett mindenképp valaki mellé, amitől majd megjön az a stabilitás, amit elvárható lenne.

mérk. perc fault perc /
fault
párharc nyertes
párharc
labdavesztés
meccsenként
labdaszerzés
meccsenként
sárga piros
Debreceni 10 943 9 105 149 59,6% 4,1 9,9 2
Ignjatovic 17 1598 21 76 176 71,1% 5,2 10,5 5
Tandia 7 641 7 92 104 67,7% 5 10 2 1
Adatok forrása: InStat

Bár szükségből történt, bejönni látszik a váltás. Tandia több párharcot vállal meccsenként, és többet is nyer meg belőlük, miközben labdaszerzésben nem rosszabb Debinél, és ehhez a teljesítményhez ugyanúgy nincsen szüksége szabálytalanságokra.

Hét, azaz hét fault középső védőként hét meccsen, vagyis 92 percenként(!!!) egy, ebből kettő sárgát, egy pirosat ért. Magyarán nagyjából minden második szabálytalansága után nyúlhatott a spori a zsebéhez.

Tandia összes szabálytalansága az ősszel (fordított időrendben).

  1. Pápa: Egyszerre érkezik valakivel egy labdára, rátartás.
  2. Pápa: Vállal lök, nem egyenlő testhelyzetben.
  3. Újpest Kabátnak lép oda hátulról. Sárga lapot viszont nem ezért, hanem egy Vécsei által elkövetett szabálytalanság után kapott, mert elvitte kézben a labdát a tetthelyről.
  4. Eger: A szélen felfutó játékos elé lép be. Sárga.
  5. Haladás: Oldalról érkezik, kicsit nagyobb lendülettel. Szabadrúgás.
  6. Haladás: Ellenfél térfelén labdát próbál visszaszerzni. Rátartás, Szabadrúgás.
  7. Diósgyőr: Csirszkinek csúszik be. Piros.

Ennyi, és nem több. A pápai első, az Újpest elleni, valamit a Hali elleni második nevezhető nagyvonalakban durvábbnak, esetleg szükségtelennek, de érdemes megnézni, egyik sem volt az a jelentősen betonkemény mozdulat, amit szegény Csirszki ellen sikerült összehozni. Az pedig külön érdekesség, hogy ezeknél a szabálytalanság ténye megkérdőjelezhetetlen, míg Diósgyőrben igen.

Tandia védelmében szólva tehát nyugodtan kijelenthetjük, egyáltalán nem mészáros-kategória a védőnk, egyszerűen csak szerencsétlen volt egy adott pillanatban.

~o~

Update: A keddi fegyelmi határozat, mindenféle különösebb indoklás nélkül.

Baráth Botond (Honvéd), mint visszaeső 4, Kronaveter Rok (Győr) 2, Horváth Levente (Lombard) 1, soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Tandia Souleymane (Honvéd) a labdarúgó-mérkőzésektől 2012. december 4-től kezdődően 4 hónapra szóló eltiltást kapott.

Tehát Botinak kimarad a Videoton, a Paks, a Fradi és az MTK; Tandiának ezeken felül a mai győri Ligakupa, a februári Magyar Kupa, valamint ha bárhol továbbjutnánk, és az újabb meccseket márciusra sorsolják be, akkor azok is.

~o~

További olvasnivalók a témában: