Túl sok szócséplést nem érdemel a tegnap este. Elmélkedhetünk mi Kispest-faktorról, feltüzelt csapatról, szerencsésen alakuló körülményekről, ha végül a legnagyobb valószínűségű forgatókönyv valósul meg. Az pedig annyit jelentett: a csúcsformáját futó Vidi félgőzzel is könnyedén helyezett el 4 db, teli rüszttel megküldött suvasztást a hátsó felünkön, hogy annyit se tudtunk mondani: „Ne…!”. Mondjuk, ha nem eleve bokafogásban és felkínált, céltábla-tetoválással ékesített farpofákkal vonulunk ki a pályára, talán máshogy alakulnak a dolgok…
…de nem alakult máshogy. A Vidi az első helyzetéből gólt ért el hamar nyomatékosítva, hogy nincs itt MK-lenézés, fontosságban háttérbe sorolás, ők idén mindent akarnak. Mi pedig optimális ellenfél voltunk. Rövid kispadunkkal, kieső sérültjeinkkel úgy fest, a csapatnak sok volt az elmúlt hét Fradi-Vidi-Loki hármasa, és az eddigi szoros vereségek/döntetlenek sora után most peckesen beleálltunk a jobbról érkező parasztlengőbe. Bele is szédültünk.
Persze lehet nézni a „ha” játékot, ha Lencse a Fradi ellen nem nyeri vissza az önbizalmát, ha nincs a Gosztonyi gól, ha Ivancsics szép lövése bemegy a félidő végén, ha More megrúgását befújja Iványi és nem kapjuk a másodikat az ellentámadásból…csakhogy érdekel ez valakit nemhogy évek, de hetek múlva? Nem. A Vidi ment tovább, simán, 5:1-es összesítéssel. 7 év után először nem leszünk 4-ben Kupában.
Ami valahol elkeserítő, az a tendencia. Hemingway érkezésekor kb 1-1.5 évig tartott a rózsaszín, álmodozós korszakom, bízva abban, hogy végre megint oda kerülünk itthon, ahova múltunk alapján be kell soroltatnunk- az állandó bajnokesélyesek csoportjába. Igazoltunk, kurrens arcokat, épültek-szépültek a kulisszák, körvonalazódott a jövő – s a nagycsapat is szépen funkcionált. Akkoriban hihetetlenül élveztem, hogy vége az olyan meccseknek, amikor megyünk az aktuális bajnokesélyeshez és az rommá alázza az orcánkat. Amikor a keretünk épphogy egy értelmes kezdőcsapatra elég, mert a padon már nem marad olyan arc, aki beszállva érdemben tudna lendíteni a csapaton. Nos, most megint ide sikerült eljutni – hacsak a sokat hangoztatott akadémiai vonal nem üt be 2-3 év múlva. Tényleg ez marad az utolsó kapaszkodó.
Persze a szurkoló azért szurkoló mert egy ilyen sima 4-es után hőbörög, kesereg, megfogadja, hogy ebből elég, aztán szombaton ugyanúgy ökölbe szorított kézzel izgul majd a csapat következő meccsén. De ezt Hornby sokkalta jobban megírta már nálam, folytatnom sem kell.
Összegezve: Kupa over. Sírnunk lehet, csak nem érdemes: a realitás (azaz a jobb csapat) győzött és jutott tovább. Legalább marad erő a bajnokságra összpontosítani. Merthogy közben ott is melegszik a pite. Hétvégén Szolnok. Nagyon kell a három pont. Mindegy milyen tré játékkal, nem érdekel, de legyen meg.
Fotók: Babar és csepelujsag.blog.hu.
MK-negyeddöntő visszavágóra kerül ma sor Fehérvárott, s a bajnoki serleg első számú esélyesének vendégeiként minden vár ránk csak sétagalopp nem. Az ilyen helyzetek azok, amikor az átlagdrukker már a tisztes helytállással is megelégszik, csak legyünk már rajta túl… – csakhogy mi Kispesten nem vagyunk átlagdrukkerek. Nem elég a tisztes búcsú. Többre vágyunk. Jelen helyzetben kisebbfajta csodára. Az odavágó előtt a „
A recept tehát adott. Az esély nem sok, de haloványan még pislákol a remény. Ha veszettül koncentrálunk és akarjuk (nem akargatjuk, hanem AKARJUK) ezt a továbbjutást akkor talán meglehet. A zászló nem nekünk áll. De amíg ez a kicsi esélyke pislákol arra, hogy kiragadjuk a rúdját a gőgös fehérvári kezekből akkor menni kell előre. Ráadásul ilyen hozzáállással hosszútávon mindenképp nyerhetünk. 
Supka Attilával a találkozó után beszélgettünk, miután sikerült kiszabadulnia a rá még mindig jó szívvel emlékező cívis fanatikusok közös fotóért illetve kis beszélgetésért sorban álló köréből (az „Attila, annak idején kidobtál nekem egy Karát melegítőt a lelátóra, azt azóta őrzöm” beszólást konkrétan megkönnyeztem). Szakvezetőnk a tegnapi mérkőzésen domináló birkózásról, a bekapott gólok kapcsán a sajnos tendenciózus figyelmetlenségünkről, illetve ennek kivédhetőségéről, végül a keddi esélyekről is értekezett.
A tegnapi találkozó kapcsán elkészítettük a szokásos osztályozókönyvünket is. Nem meglepően a tegnapi elszánt védekezés eredményeképp elsősorban a defenzív részleg mutathat fel magasabb osztályzatokat – a támadószekciónk ezúttal harmatosabb volt. Érdemjegyek, dicséreték, szurkolói szemmel való siránkozás a tovább után.
Kétszer három órát vezetni azért, hogy nagy valószínűséggel egy méretes parasztlengőt helyezzenek el az ember naiv orcáján, hát nem egy nagy deal. A Kispest-szurkolók kábé ilyen életérzésnek vannak kitéve az elmúlt 15 évben -kisebb-nagyobb szüneteket leszámítva. Hogy miért éri meg mégis a (z ezúttal Debrecenbe történő) túra? Mindjárt kifejtjük.