Rendhagyó módon már egy csörtével a szezon befejezése előtt elkezdjük az év eseményeinek felgöngyölítését, mégpedig a lehető legfájóbb statisztikával. A mindig nagy presztízzsel bíró, ugyanakkor még grafikon-gurunk, hanta által sem számon nem tartott Budapest-bajnokság ugyanis a 29. bohóczsúron, az Újpest elleni zakóval véget ért. Förtelmesen sokkoló adatsorok következnek, a hajtás csak erős idegzetű szimpatizánsainknak ajánlott. “A szezon fazonja (1. rész): Hajrá, Budapest!” bővebben
Hónap: 2011 május
Ide kívánkozik Véber Gyuri
Tudom, egy Kispest-blog posztcímét lilára festeni legalább akkora vétek, mint jugoszláv támadó-kézigránáttal aranyhalra vadászni egy szobai díszakváriumban, most mégis meg kell tegyem. Gyuri a mai sportlapban hozta szokásos formáját (amiért szeretjük), és elejtett egy olyan választ is, ami erősen elgondolkoztatott minket. Mondom miért.
Van nekünk egy olyan furcsa szokásunk, hogy nagyjából kéthetente összegyűlünk néhányan a törzshelyünkön, és a sörözgetés apropóját felhasználva, a kilencvenes-kora kétezres évek magyar futballjára emlékezünk. A kollektív és egyben képzelt tábortűzbe révedések alkalmával olyan nevek jönnek elő, mint Meksz Gyula, Roman Tolocsko, vagy a félelmetes Bondarenko a BVSC-ből. És ne szerénykedjünk, akadnak szép darabok Kispestről is, elég csak a kétszer egy perces Csőke Gergelyre gondolni, vagy a nyakigláb, ellenben teljesen tehetségtelen ex-csatárunkra, Mansour Kanéra.
A tovább után előbb beidézzük Véber Gyuri inkriminált monológját, majd elindulunk a gondolati sémája által kikövezett úton.
Nemcsak a szenvedély hiányzik, az egyéniségek is…
Ez van. azt mondom, hogy a kilencvenes évek Fradija, Újpestje, MTK-ja talán ha nyolc-tíz pontot veszítve nyerné most meg a bajnokságot. Még a kilencvenes években is megannyi közönségkedvenc, meghatározó labdarúgó játszott zöld-fehérben, lila-fehérben, kék-fehérben vagy a Honvédnál. Nem tudom, hová vezet ez az út, illetve sejtem.
Első sör
A korábban említett, alkohollal némileg telített beszélgetéseink valahogy úgy szoktak kezdődni, mint egy felekezeti iskolában a reggelek, csak itt az imádság szerepét a 95-ös BL-Fradi névsorának mantrázása jelenti, hogy azonnal eszünkbe jusson Nagy Zsolt, akiről mindmáig az a kép kell uralkodjon egy igazi kispestiben, hogy világ életében csere volt, és az összes gólját nekünk rúgta.
Második sör
Igaza van Gyurinak, akkoriban még voltak csapatok a bajnokságban, akiket ismertünk, álmunkból felkelve vágtuk a szombati kezdőjüket. Tudtuk, hogy a kisSzuri a fakóban tolja, és valóban annyira ügyetlen, amennyire a fater jó beugró egy-egy meccsre – pontszámilag. De tudott róla egy újpesti is, mert nem csak a saját csapatához kötődött, hanem követte a többieket is, hiszen (méltó) ellenfél nélkül nincs futball.
Harmadik sör
És voltak sztárjaink, akik miatt féltek-rettegtek minket. Csak a Bozsikban olyan korszakos spílerek szaladgáltak, mint Pisont, Illés Béla, Warzycha, a fiatal és reményteli Bárányos, vagy Váczi Zoli egy félidény erejéig. Azóta viszont filmszakadás, és nem csak nálunk. Nincsenek már Újpesten sem Szlezákok, Véberek; Angyalföldön Juhárok, Galaschekek; a Fradiban kisAlbertek, Lipcseik; esetleg az MTK-nál Halmaik, Lőrincz “Don Emiliók”. Szomorú, nagyon szomorú ez a rundó.
Negyedik sör
Félre ne értsen senki, nem a külföldi játékosok ellen beszélek. Miriuta, Gricajuk, Ilea, Sirinbekov mind-mind hatalmas figurák voltak, bírták mindenki tiszteletét. A lényeg inkább az, ami felett Gyuri is kesereg, a hangulat, a szórakoztatás, mert bennük ez még megvolt. Nagyapáink talán ezt hívták csibészségnek. Hol van most egy Gyimesi, aki meccs előtt elrejtette a számát tartalmazó cseretáblát, hogy Imre bá ne tudja lekapni a pályáról? Hogy kötődjünk a folyton rotálódó nevekhez, hiszen mire megtanulnánk legalább a többségét, máris újabbak és újabbak jönnek a helyükre?
Ötödik sör
(Haladunk, és ahogy jönnek a sörök sorban, úgy lesz egyre kesergősebb a téma, de lássuk be, valahol itt kell keresni a magyar futballt sújtó legnagyobb problémát.) Mi pedig akarunk szeretni, nekünk hősök kellenek. Valahogy így érkeztünk el 2011 tavaszához, miközben az elmúlt évtizedben talán egy Szabó Tibinek tudtunk csak igazán örülni, igaz, neki két szakaszban is. De szerencsére most itt van Zelenka, aki az első labdaérintésétől kezdve valami olyat csempészett vissza a Bozsikba, amire már nagyon-nagyon régóta vártunk. Egy tőről metszett kelet-európai játékmester, és minden héten láthatjuk. Nem gyors, nem szántja fel a pályát, de mindig van egy-két-több olyan megmozdulása, ami már nekünk bőven elég, mert látjuk rajta: élvezi a játékot!
Hatodik sör
Éljen soká Ghinda Attila!
Hazafelé
A tanulság? Érzelem nélkül nincs futball, és nincs szurkolás.
Jegyzet: Az év (el)igazolásának margójára
Ennek a napnak is el kellett következnie.
Pedig mintha tegnap lett volna, amikor először megjelentél a sporttelepen. Már akkor gondoltuk, láttuk, tudtuk, hogy te egy nem mindennapi figura leszel a klubtörténetben. A hivatalos honlap is fenoménként, több flekkes cikkben mutatott be téged azon a napos, kora szeptemberi kedden, pedig szinte még át sem lépted a Lajosmizsei Sorompót.
Sikerült aztán minden nehézség nélkül beilleszkedned. Legjobb barátaidra, Filóra, Marótira, Sztojakovicsra testvérként tekintettél néhány hét után. A Tavirózsatövis Lakóparkban lévő lakásodat és a kizárólag magyar alkatrészekből álló Suzukidat nagy örömmel vetted át Pandur Robitól, a szombat éjszakai gyorshajtásokért kapott büntetéseket mindig becsülettel befizetted.
Az edzésekre mindig pontosan, a legújabb techno- és house-slágerek bömböltetése közepette érkeztél. Emlékszem, egy alkalommal a pepsifocis blogbejegyzését serényen körmölő Hemingway úr még nyugtalanul meg is kérdezte a voki tokin keresztül aktuális titkárnőjét, hogy mi ez a ricsaj, de amikor megtudta, hogy a te zenéd az, nem küldte le Gács Palit intézkedni.
Aztán eljött az, amire minden drukker várt. Az Újpest ellen bemutatkoztál. Már akkor felállva tapsolt a Stadion, amikor Pölő a taktikát vázolta Neked a kispad egy eldugott szegletében. Nem okoztál csalódást beállásod után. Bojtori elfutásaid, hornyáki cseleid, tangarás fejeseid, patriciós löketeid, mind élményszámba mentek, Herczeg Miklósi helyzetkihasználásodról nem is beszélve.
Látszott, hogy megtörtél az utóbbi időben. Három évig szolgáltad a Klubot, de már nem ugyanaz voltál, mint korábban. A kapusok egyre többször piszkálták ki pipába tartó ágyúgolyóidat, a védők is egyre többször kikémlelték szándékodat. Kissé belefáradtál, beszürkültél.
Szörnyen érintett a hír, még most is némán, lélegzetvisszafojtva elemzem, értelmezem azt a bizonyos cikket. Most locsoltak csak fel. A legjobbakat kívánom neked. Tudom, nem lesz ugyanolyan a félelmetes, hatalmas Nyugaton, de előbb-utóbb ott is rájöttek, hogy (csiszolt) gyémántot találtak. Akkor majd talán nekünk sem lesz olyan nehéz feldolgozni azt, hogy
ennek a napnak is el kellett következnie.
Nem szépítjük, inkább megmutatjuk az újpesti négyest
Besültünk a végére – Kispest-Újpest beszámoló
Nem sok pozitívum juthat eszünkbe a tegnapi meccsel kapcsolatosan. Ami ténynek látszik: valóban véget ért jó áprilisi periódusunk, a szerdai győri zakó – úgy tűnik – nem kisiklás, hanem egy folyamat része volt. Annyira leeresztett a csapat, hogy mi most már nagyon várjuk a szezonvéget és az átigazolási ablak megnyílását, szinte alig maradt motivációnk leutazni Siófokra (ettől függetlenül persze ott leszünk).
A rangadó előtt jó egy-másfél órával a Bozsikba érkezve szokatlan dologra lettünk figyelmesek: akivel csak találkoztunk a klubház környékén (a biztonsági embertől a sajtóreferensen át a műsorközlőig), mindenki könnyed győzelmet, örömjátékot tippelt a szerdán csupán kivételes lengyel bírói segítséggel nyerni tudó lila csapat ellen. Aztán valamiért nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy azt szerettük volna.
Bár három és fél perccel least favourite fradista bírónk, Vad II kezdősípszava után Zelenka kiugrásával megszerezhettük volna a vezető gólt, a cseh mestert Achilles-problémái hátráltatták az amúgy sem túl acélos végsebessége elérésében, így az agyunkba önmagát örök Rákóczi-bérencként bevéső Balajcza menteni tudott. A kihagyott helyzet rányomta a bélyegét a prágai profi játékára, a játékrész hátralevő részében két kapu előtti szituációnál is rossz megoldást választott, a félidei levonuláskor pedig megkapta a Rob kollégánk riportja által ihletett „Igyál egy sört!” utasítást a korzóról. A rendkívül ingatag, keveset mozgó, a lestaktikát többször hibásan alkalmazó védelmünk eközben három gólt szedett be, elől pedig még péntek 13., vagy a fagyos szentek szellemei kísértethették támadóinkat. Volt Danilo-ziccer és –ollózás, Hidi-löket, Ivancsics-kapufa, okos Nagy Gergő-kísérlet, gólt azonban az istenért sem sikerült elérni.
A fordulás után megint a mi perceink következtek, azonban az újpesti védelem körbeadogatásán kívül nem sokra mentünk a meddő mezőnyfölénnyel. Azért egy szép akciót követően az 57. percben összejött a szépítés, bár a Nagy Gergő gólpassza után elért Danilo-találat nem volt csattanós válasz a vendégtábor huhogására, valamint arra, hogy következetesen afrikainak titulálta a lila szurkersereg brazil támadónkat. A gól után úgy éreztük a pálya szélén, hogy lehet keresnivalónk, azonban egy Lovric- és egy Botis-fejesen kívül nem tudtunk veszélyeztetni, a végén pedig a kegyelemdöfést is megadta az állítólag sérülten játszó Rajczi Péter, ami azért ciki.
Nem gondoltuk, hogy így lesz, de a szezon elején jól teljesítő védősorunk a bajnokság végére teljesen összeomlott, az elmúlt hét napban összesen kilenc gólt szedtünk be (ez így nem nézne ki rosszul, de hét napból csupán 270 percet töltöttünk a pályán…). Támadásban sikerült feljavulni, azonban összességében azt kell mondani, hogy jól fog jönni a szünet a csapatnak (és a szurkolóknak is).
Ez utóbbi megállapítást a sajtótájékoztatón a mester is megerősítette, ismét a
kispad rövidségére hívta fel a figyelmet. Szerinte a távozók listája rövidebb lesz, mint az érkezőké, így csak remélhetjük, profi szemléletű spílerek érkeznek nyáron a Bozsik környékére. Jövő héten a tegnap bennmaradt, ma pedig másnapos siófokiakhoz látogatunk. Eredményességünk nagyban függhet a Balaton-parti mentalitástól, hiszen ha ők is ennyire kiengednek az NB I-es tagság megőrzése után, mint mi, akkor szar meccsen bár, de törve nem, lehet esélyünk a három pontra.
fotók: babar
Lilára verve. Kispest-UTE osztályozókönyv.
Vannak napok, amikor semmi sem jön össze. Mérkőzések, amikor napestig tolhatnánk, akkor is hiányzik az átütőerő a csapatból. Tegnap is hasonló volt a helyzet, hisz bár egy Danilo gólt sikerült az újpesti hálóba kézbesíteni, nagyrészt csak tékozoltuk a helyzeteket, míg a lilák pontosak voltak. Négyszer is. Nem a szezon legmagasabb osztályzatai következnek.
KEMENES: Négyszer hozta őt kiszolgáltatott helyzetbe a védelem, és legalább ugyanennyiszer bravúrt is bemutatott a kapitulációk mellett. Nem rajta múlott a szopola. 6.
LOVRICS: Nem tudok mit hozzátenni az elmúlt hetek jellemzéseihez. Bántóan
elfáradt, sokszor esik össze, néha meglepően simán mentek el mellette. A második félidő egy 20 perces szakaszában a védelmünk jobb oldala mintha nem is létezett volna… Tavaszkezdeti klasszisteljesítménye így most már átlóg az átlagosba. 4.
DEBRECENI: A 3. gólnál hatalmasat hibázott, a többi háromnál pedig az egész védelem, úgy ahogy van, leblokkolt. Ez így halovány. 4.
BOTIS: Volt néhány hatalmas mentése de alapvetően a védelem egészével együtt betlizett ő is. 4.5.
HAJDÚ: Hol van már a tavaly őszi, egyesek szerint szinte válogatott meghívóért kiáltó pörformansz? A védelem egészéből sajnos abszolút nem rítt ki tegnap, a többiekkel együtt szédelgett, mint a mérgezett egér, az újpesti grundgóloknál. 4.
HORVÁTH ADRIÁN: Ugyanaz, mint az elmúlt hetekben: nagy hajtás, megalkuvást nem ismerő küzdelem- csak ezúttal jóval több hibával, elpasszolt labdával. Középpályánkon sokszor bántóan könnyen jött át a lila attakok sora. 4.5.
HIDI: Sajna az utóbbi hetek egyik leghalványabb teljesítményével kezdett: lassú gondolkodás, körülményes játék, és a már jól ismert bátortalanság jellemezte első félidei mutatványát. A második 45 percre aztán összeszedte magát, végre oda-odalépegetett és a labdái is jobbak lettek, mikor is Supka lecserélte. 4. Cseréje, Bright az utolsó negyed órában sok értékelhetőt nem nyújtott (-).
IVANCSICS: Egy kábé szép lövésén és a pipakapufáján kívül sok mindent most nem tett hozzá a meccshez, Zelenka labdaátlépő produkciója után sajnálatosan nem olvasta a cseh gondolatait. Amikor irányítóba húzódott be, végképp eltűnt. Kár. 4.
ZELENKA: A Danilónak külsővel kikanyarított 30 méteres indítása volt ezúttal a napi betevőnk, a többi csoda most Lukas lábában maradt. Látszott hogy sérüléssel küszködik, ez a cseréjét is eredményezte. Az 1. percben lassúságát okolhatjuk a helyzete elpuskázásáért, kétszer pedig marha önzetlen akart lenni, ám sem átlépős cselénél, sem remek visszagurításakor nem kapcsoltak a csapattársak. 5. Cseréje, Vécsei a győrinél halványabb produktumot hozott, néhol darabos mozgással fűszerezve a látottakat. 4.
MOREIRA: Mikorra elkezdtem volna dicsérni e tavaszon, teljesen besült. Győrben kvázi, tegnap pedig totál értékelhetetlent nyújtott a mélynövésű futsal-próféta. Köszönjük eddigi ténykedését Kispesten, VISZLÁT. 3. Cseréje, Nagy Gergő 2-3 elfutásánál mutatott reménykeltő dolgokat, pl. szépítő gólunk előtt. Ezt a gyereket játszatni kell, remélem nem hibázza el e lehetőséget a mindenkori szakmai stáb. 4.
DANILO: Jól kezdett, az első 30 percben veszélyesen mozgott elöl, egész jó meglódulásokkal. Aztán jöttek a beadások. A helyzeteltotojázások. A látványos összeesések. Jajj. Lőtt egy gólt de eltékozolt 2-3 másik lehetőséget. Buta fetrengései kezdik nagyon kiverni nálam a biztosítékot. 4.
Pedig mindent megtettem, mégis kevés volt
Babona nélkül nincs futball, és babona nélkül nem létezhet szurkoló sem. Van, akinek lehetősége nyílik rá, és kedvenc alsónadrágját felvéve az egyenmez alá, mindig bal lábbal lép először a gyepre, netán keresztet vet, felnéz az égre, vagy csókot dob képzelt szerettei felé. Általában őket nevezzük játékosoknak.
Velük szemben, vagy épp ugyanúgy, nekünk is vannak jól bevált kabaláink. Lehet, egyszer máshol szálltunk le a villamosról, mire a csapat nyert hárommal, és azóta is ott szoktunk. Talán olyan is volt, hogy rajtunk maradt az otthoni játszónadrág, mire kitömtük a Fradit, és mi azóta is abban járunk.
Én sem vagyok más. Gondoltam az Újpest ellen illenék mindent, de mindent bevetni, ami egyszer már segített rajtunk.
A piros-fekete centenáriumi mez otthon maradt, rossz az aránya. Idén tízből jó, ha háromszor jött be. Cipőnek legyen mondjuk a fekete, amit nagyritkán használok teremben, mert legutóbb a tavalyi idényzárón volt rajtam a Bozsikban, és akkor Vaccaro büntetőt ollózott. Pólónak Lipicai (képünkön), mert a Fener elleni közvetítés alatt működni látszott. Elég azt mondani, hogy egy Zsolnai-parádé és gól a mérlege. Zakónak a fekete, ami ugyan nem a legnyáribb darab, de jól jött ősszel a Vidiveréskor. Kisboltnak a játszótér melletti, ahol mindig úgy veszek sört, hogy a visszajáróval együtt legyen annyi apróm, amivel a pénztárnál pontosan oda tudom adni a jegyárat, és az első benti sört még zsebből fizessem.
Minden előkészítve, minden stimmolni látszott, és valahogy semmi sem működött! Ha léteznek a futballban égiek (és létezniük kell, mert tudjuk, hogy a babonáink működnek), akkor ma mind ellenünk fordultak.
Nem maradt más idénre, mint új megoldásokat keresni, miközben csak egyetlen alkalommal kísérletezhetünk, jövő vasárnap Siófokon. Remélem a strandpapucs, a pálmafás bermuda és a bal kézben tartott sör elégséges lesz.
Ha pedig nem, akkor kitalálunk valami újat, mert mint tudjuk: csak ezen múlik.
Az utolsó áprilisi(?) derbi
Véget ért volna április? Győrből hazatérve ez a kérdés foglalkoztathatta csapatunk fanatikusait. A pokol tornácán való márciusi majomtáncot követően ugyanis a bolondos hónapban mutatott játékunknak köszönhetően sikerült stabilizálni helyünket a ligában. Egyértelmű választ a kérdésre valószínűleg csak a holnapi rangadó után tudunk adni, addig azonban mindenkinek ajánljuk a háziorvosok által – a bajnoki vereség tüneteinek kezelésére – gyakorta felírt sörkúrát.
Túl vagyunk a csúcson. Nem, nem arra gondolunk, hogy a szerdai csúnya betli után aranylábúink már nem térnek vissza négyszeres győztes formájukhoz, sokkal inkább a hétközi forduló sokszínűségét siratjuk. Biztos nem lesz ugyanis még egy olyan kör szezonunkban, amelynek keretein belül a lengyel-magyar barátságra hivatkozva gyepálják a szerb edző csapatát, és kiderül, hogy a nőtlen mesterek olajosabban készítik a bundáskenyeret, valamint, hogy a siófoki túra után Kiss Károly már csak az ezüstparton rendezhet éjszakai holdfürdőt.
Ami a kispesti sihedergárda győri produkcióját illeti, gondolhattuk az elmúlt hetekben, hogy sok elfogadható, vagy kifejezetten jó teljesítmény után visszaesés következik. Ez – érzésem szerint – nem csupán a Rob kollégám által folyamatosan aláhúzott Kispest-faktornak köszönhető, én például már akkor éreztem a fiainkra csupán a második félidőben fröcsögni kezdő hidegzuhanyt, amikor három órával a meccs előtt értesültem arról, hogy Zelenka maestro helyett a mindössze 17 éves Vécsei Bálint fog kezdeni.
Végül ifjú titánunk (és a győri 3-0-s valóságba csereként bezúdított Erdélyi László) nem nyújtott rossz teljesítményt, reméljük, megkapja a türelmet és a lehetőséget a kibontakozásra, felbátorodásra. Az érem másik oldalát kémlelve azonban vakarhatjuk kobakunkat: kellemetlen ugyanis az, hogy a csapat kispadján ilyen kevés az NB I-es tapasztalattal rendelkező spíler. Bizony jól fog jönni az átigazolási szezon, reméljük, sok olcsó, keveset kérő bohócliggernek lejár a szerződése idén nyáron…
Hétvégén azonban mindenképpen a legacélosabb gárdát kell a gyepre küldeni az ősi rivális (sörivásban bronzérmes) Újpest ellen, hiszen szép dolog a presztízs. Reméljük tehát, hogy Pánics doktornak sikerül összedrótoznia valahogy az elcsigázott bohém(iai) karmestert, az eltiltását letöltő Danitól pedig azt kérjük, hogy ezúttal kevesebbszer vizslassa a pázsiton fetrengve a vízelvezető rendszer felszíni alkatrészeit.
A kisalföldi félresikerült (de legalább bábolnai gyorskajálással, nyilván Hemi bá’ Betyárburger-zabálásával végződött) túra miatt egyébként gyakorlati jelentősége is lehet a szombati ütközetnek: ha nyerünk, és látótávolságunkon belül mindenki pontot-pontokat veszít, akár a hetedik helyre is felzárkózhatnánk, amely egyébként 2002 óta a legjobb eredményünk lenne az NB I-ben (ciki, nem ciki, ez a helyzet). Motivációs problémákkal tehát – reményeink szerint – nem kell számolni, azt pedig csak reméljük, hogy a két szurkolótábor legalább olyan hangulatot tud teremteni, mint a bajnokcsapat Videoton ellen.
Tartalommal megtölteni
Szombaton jön az Újpest, lesz nagy rangadó, tobzódnak vica-verza az ifik és a fiatalok, idénybúcsú a Bozsikban, stb, etc.
Amúgy meg átlagos meccsnap, és így is fogunk eljárni. Mindent a megszokott rend szerint.
68-as busszal ki az Adyra, Vas Gerebennél leszáll, kisboltban (játszótér mellett) sört megvesz, így épp kitart a pénztárig, néha a jegy megvételéig. Motozás, belépés, korzó, féltávnál büfé. Miközben kikérem, szemem vadul keresi az ismerősöket, ilyenkor még lehet egy-két szót váltani, de aztán kezdődik, és akkor már nemigen, vagy ha nagyon rossz, akkor de jó is lenne.
Félidőig nem tart ki, harmincadik környékén érdemes hátranézni. Ha nincs senki a sorban, utántöltés, félidőben nehéz lenne. (Így először épp a szünet vége felé kell mosdóba mennünk, akkor már ott sincs tömeg.) A másodikban az első negyed óra után jön a negyedik, és ezzel már elleszünk valahogy a meccs végéig. Vagy nem, de akkor a korábbiakat erősen javasolt besűríteni.
Valahogy így megy ez.
Vissza a jövőbe. Derbi előtti álmodozás
A hétvégén az Újpest csapatát fogadjuk a hagyományosan “éles” pesti rangadón. Beharangozóinkban sokszor tekintettünk már a múltba, most inkább a jövőbe utazunk időgépünkön, 2025-be, ahol bilibe lógó kezünk szép álmokat kerget…
Nemzeti Sport, 2025, május 15.
Kis Pest – nagy eredmény
Egy fordulóval a bajnokság vége előtt győztest avathatott a 2 éve Kiss és Társa 1992 Kft. Liga névre keresztelt magyar bajnokság. A végig fej-fej mellett haladó két budapesti gigász, a Kispesti Honvéd FC és az UTE 2015 FC a Bozsik stadionban találkozott a 29. fordulóban, ahol fordulatos mérkőzésen végül 3:2-es kispesti siker született. A találkozót követően igazi fieszta vette kezdetét Kispesten, a klub 16., 2023 óta zsinórban harmadik bajnoki címét megünneplendő.
A 10.000 néző előtt lejátszott budapesti derbit már hetek óta várta az ország. B. Viktor, a kispesti klub kommunikációs igazgatója beszámolója szerint 20.000 jegyigénylés érkezett a találkozóra, így már egy új stadion építésén gondolkoznak George F. Hemingway tulajdonossal és Jean-Paul deVries klubmenedzserrel. “Azt kell, hogy mondjam, nagyon sikeres korszakot élünk most meg“- nyilatkozta a kommunikációs szakember.- “Az idei bajnoki címünket méltó módon tervezzük megünnepelni. Rövidesen ünnepi pólókat és mezeket is bemutatunk, illetve ünnepi kiadásban jelentetjük meg V.H. sztárblogger -szurkolónk A magyar futballtársadalom klubhovatarozási és szurkolói attitűd defektusai 1920-1990 című kötetét. Szó van róla továbbá, hogy hogy az Akadémiánk konyháját kiváló vendéglátás vezetőnk 80. születésnapja tiszteletére Holé Sándor kantinná neveznénk át”. 
Maga a találkozó, melynek kezdeteként már hagyomány szerint Kolarics Andrea, a Magyar Állami Operaház érdemes művésze elénekelte a Himnuszt, a Szózatot, a Nemzeti Dalt illetve a Honvéd napja eljött már c. szerzeményt, továbbá leleplezték a fényújság mögött a legendás Csábi-Cseh-Csehi-Csepregi sor bronzszobrát, végig izgalmas, jó iramú mérkőzést hozott. A jórészt saját nevelésű fiatalokkal kiálló kispestiek (a keret egyetlen légiósa, az egykori kispesti kedvenc Genito fia, Kevin Bila is félig magyar állampolgár) csapatában ismét a válogatott gerincét is adó, rutinosabb Czuczi-Baráth-Nagy Gergő-Kapacina sor vitte a prímet, a 4 már-már veterán játékos folyamatosan nyugtatta az ifjabbakat, ami rá is fért a sokszor szertelen gárdára. Pisont István vezetőedző is az említett négyest dícsérte: “Nagy segítség nekem a 4 öreg a pályán“-kezdte értékelését Pisont. “Nélkülük nehéz lenne ezt a csikócsapatot egyben tartani“. Kemenes Szabolcs kapusedző is egyetértett főnökével. “Czuczi nyugalma kihat a védelemre. Mindig felhívom rá a figyelmét hogy sugározzon sztoikus nyugalmat“. 
Érthetően kevésbé volt vidám Mészöly Géza, a “magyar Guy Roux” aki francia kollegájához hasonlóan szinte időtlen idők (2010) óta az UTE edzője. “Sajnos ma szokás szerint alulmaradtunk. A csapat jól küzdött, de meg kell mondanom, ifj. Bede Ferenc játékvezetése mellett nem mehetek el szó nélkül“. Mészöly pályaedzője, Véber György ehhez még hozzátette, Kispestet csak a XX. században csatolták Budapesthez, ám hogy ezzel mit akart mondani nem tudtuk meg, miután az urbanisztikai szakembernek sem utolsó egykori irányító faképnél hagyta stábunkat. A hírek szerint 7 meccses eltiltás vár rá. Az újpestieknek azon is el kell gondolkodni, érdemes e ennyi légióst igazolni. Farina, Robson vagy éppen a chilei Humboldt nem üti meg az NB1 szintjét ahogy az ma is bebizonyosodott.
A Kispesti Honvéd FC, mely szurkolói nyomásra vette vissza (majdnem) régi, azaz 1991-2003 közötti nevét, Jean-Paul deVries 
klubmenedzser 2012-es érkezése óta szisztematikus építkezéssel jutott el oda, hogy 2023-ban, 3 -3 ezüst és bronzérem után ismét bajnok lehetett 30 év szünetet követően. Az ifjú deVries apjától, Louis-tól hallott először a legendás magyar klubról. “Apám dolgozott itt a ’90es évek elején aztán dicstelenül távozott. Úgy éreztem be kell fejeznem azt amit elkezdett. Szerecsére úgy fest, sikerült“. A kispestiek finn játékosmegfigyelője, Martti Kuusela amondó, a munka hozta meg a 3 bajnoki címet. “Pisont edző a tanítványom volt és ő is hisz az iránymutatásaimban. Munka, munka, munka- csak ez vezet eredményre.”
A találkozót követően a sajtótájékoztatón a média munkatársai felállva tapsolták meg a bajnok vezetőedzőt, majd 34 perc után, M. József nyugalmazott szpíker zsinórban 10. kérdését követően az eseményt berekesztették.
Kispesti Honvéd – Újpest 2015 FC 3:2 (1:1)
Bozsik-stadion, 10.000 néző. Jv.: ifj Bede.
Kispest: Czuczi – Halász, Vadász, Madarász, Baráth – Nagy G., Kapacina, Erdélyi (K. Bila), Vécsei- Ihász, Keres (Vólent).
Újpest: Faragó – Márton, Huboldt, López, Szokol- Egerszegi, Balogh, Simon K.- Lázár, Robson, Farina (Dorozsmai).
Gól: Erdélyi (20. p.), Nagy G. (77. és 79.p.), ill. Balogh (11. p.), Simon K. (75.p.).