Hát ez is eljött, nyakunkon a rajt, pedig de messzinek tűnt mindez alig 10-12 hete… amikor a sivár novembervég-koradecember semmit sem ígérő szürkesége telepedett rá a „büszkén vállalható” címkével ékesített őszünk emlékétől még finoman mámoros kispesti lelkeinkre, amikor maradt a téli szünet ritka honvédos hírfoszlányai utáni kapkodás, esetleg a külföldi paralell kedvencek csekkolgatása a TV-ben, de mindezek csak annyira szegényes és fakó alternatíváját adják egy „igazi” idénynek, hogy nem csoda, ha a téli holtszezon számunkra finoman szólva sem népünnepély jellegű eseménysorát követően is tűkön ülve várja az egyszeri kispestdrukker azt, hogy péntek legyen, hogy Fáy utca legyen, délután legyen, no de olyan délután, hogy a Vasas védelem fejvesztve fusson Dél után…
Igen, várjuk a rajtot. A mi kis magyarfocis, Honvédos rajtunkat. A fancy drukker ezt nem érti meg, a Barcának, Juvénak, MUTD-nek, Realnak hétvégente a spotcsatornák előtt vagy klubok kivetítői körül összezsúfolódva drukkoló megvilágosodott kollégák – az ő számukra csak egy kézlegyintés. Nekünk, Bohócliga mellett maradóknak pedig a hét eseménye. Így megy ez. Itt a tavasz – a lelkünkben legalábbis!
A szurkoló már csak ilyen ilyen, külön „faj” vagyunk, ezt tudjuk. A szurkoló számára egy év nem január elsejével indul és a szilveszterrel zárul: a mi újévünk úgy júli/augusztus körül van, évzárásunk pedig a pezsgődurrogtatós ünnepnap helyett a májusokba-júniusokba vész. Ugyanígy, ha elhangzik a március tájékán obligát mondat: „Itt a tavasz„, hát az nekünk nem a meteorológiai március 21., nem a csillagászati március 1., hanem egy évről évre változó dátum: az aktuális bajnokság második felvonásának kezdete.
És ez a „tavasz” bizony nem véletlen nem esik egybe a másik két említett időponttal, az asztronómiai és a meteorológiai verziókéval: csak ha a tavalyi évre gondolok, hát bizony át kellett szenvedni magunkat 3-4 tavaszi körön addig, hogy Debrecenben a pálya mellett állva az olvadt hólében már tényleg a tavasz illatát hozza az orromba a Nagyerdő felől lengedező márciusi szellő, kibontódjon a nagykabát cipzárja… azaz az aktuális forduló fizikai külsőségeiben is tavaszivá nemesüljön a nevén túl… Mégis, lehet a rajton hideg, zord idő, lehet még fagyott a pályák talaja, lehet diszkomfortot sugalló sár a stoplis csukák alatt és lehet, hogy kurvára nem csúszik még a hideg sör – a lelkünkben azért tavasz van és bebeszéljük magunknak, hogy igenis jobb az idő, mint egy napja és igenis jól esik az a komlós jégkása, amit a torkunkon erőltetünk le elviselendő a látottakat.
Ez vár ránk most tavasszal, most pénteken is? Nos, az idő tekintetében -most még- úgy fest, kegyes lesz velünk a Természet, hisz 15 fok körüli napi csúcsot saccolnak Pestre pénteken – persze ebből estére lesz egy jó 5-6 fok, de annak is örülünk jelenleg. A pályán látottak tekintetében már kevésbé vagyok optimista – ahhoz kellhet a tudatmódosító. Nem osztom tulajunk kimeríthetetlen derűlátását – ehelyett inkább aggódok a Dani-Sanyi-Zeli-Abi-(Novák, Németh) sor Hadzic-Dél-Gege-Ceo-(Faggyas, Porcari) verzióra cserélésétől, a műfűvön végigtolt felkészülés sérülés-időzítettbombáitól,a variációs lehetőségeink beszűkülésétől. De hát a drukker azért van, hogy aggódjon, hogy körmöt rágjon, hogy húzza a száját – de péntek délután útnak induljon a Fáyba.
Pár napja munkába menet már megcsapott Wekerle egyik ütőér-sugárútján (ha nagyzolhatok ennyire a 
boulevard kategóriának a kis kopott munkástelephez való társításával) a tavasz, haloványan, finoman, mint ahogy megcsapott a Trencsén edzőmeccsre menet – sőt ma reggel is: amikor lakhelyem házai már így mosolyognak reggelente az emberre, abban benne lebeg a tavasz-érzés, a Honvéd-érzés, mert a kettő nem választható el egymástól nálam. És ugyan tegnap reggel még egy utolsót támadott tél tábornok, azért az én érzékeim már visszafordíthatatlanul a tavasz felé fordultak és tisztelegnek az évszak előtt, várva a pénteket. A pénteket, amely kapcsán épp tegnap este már előrelátóan jeleztem az egyik főnöknek, hogy a délutáni megbeszit tegyük át jövő hétfőre, mert nekem fél 3-kor pattanni kell.
Na ja. Vár a kedvenc sörözőnk, ahonnan már csak fél óra lesz a Fáy utca…
Mint minden nagy klub, úgy a Bp. Honvéd történetében is vannak úgynevezett Nagyon Fontos Videók. Meccsek felvételei, amelyeken nem lehettünk ott, mert vagy nagyon messze, vagy nagyon régen voltak; montázsok egy-egy játékosunk 
A brazil Ceolin a másik két friss jobbszeles-aspiránshoz hasonlóan több poszton bevethető arc. Elméletileg az első számú jelölt a maga módján felejthetetlen Abass pótlására, és azt kell mondjuk, technikailag még veri is a szenegáli futógépet. A gyorsaság, amely a supkai-őszi Honvédtaktika alapeleme volt, már bajosabb, e téren az Abassnál egy fokkal gyengébb adottságokkal bír a derék brazil. Győrbe Oroszországból érkezett anno, ahol csatárt is játszott, sőt, Győrben is e poszton vetette be Pintér Attila 2010 őszén rendszeresen, így érzésünk szerint ha megszorulunk csatárilag (nem lenne meglepő), elképzelhető, hogy Ceo eggyel előrébb lép és jobbra meg lehet kitenni Faggyast vagy Porcarit. Összességében kezdőcsapatesélye a rajton igen erős és ha nem csinál butaságot a szezonban, valszeg benn is ragad – vagy jobboldalon vagy ékben.
A szokatlanul kemény meteorológiai tél nálunk továbbgyűrűzött, és a csatárfronton éreztette hatását. Daniloért tavaly ilyenkor senki sem hullajtott volna könnyeket, ügyetlen volt, Rufino, de még Rouani is jobbnak tűnt nála 
Vele kezdődik az Érthetetlenség Magasiskolája, amelyet a poszt végére summa cum laude végez el a Honvéd. Egy félidő alapján igazoltuk le a támadó középpályásként is bevethető jobbszélsőt, miközben másokat ugyanakkor többször is megnéztünk. Két érvet találtunk. Adegy: már eldöntött tény volt, hogy jön (egy éves kölcsönbe nyomta be a managere), és a meccse csak puszta formaság volt. Adkettő: kapkodunk, ráadásul egy olyan poszton paráztunk be, ahová addigra érkezett a kezdőbe egy Ceolin, valamint akkor már lassan egy hónapja teszteltük Faggyast. Volt néhány szép megmozdulása, látványos labdaátvétele, de a végső próbáján, a Tiszafüred elleni derbin támadó középpályásként mondott csődöt egy megyei csapat ellen. Hiába a videómegosztókon elérhető remek momentumokat tartalmazó montázsa, nem ő lesz a következő Dubeczjani, de még egy szárnyait bontogató Abasst sem nézünk ki jelenleg belőle. (Költői kérdés: minek játszatni Porcarit, ha csak kölcsönben van, továbbértékesítéséből nem részesednénk, miközben Ceolin jó lesz, Faggyas pedig évekre aláírt?)
Van egy elméletünk arról, hogy a jelenlegi Honvéd alkalmazza a legtöbb Harmadik Számú Csatárt. Hadzic, vagy Délczeg is nagyjából hasonló kategória lenne egy rendes csapatban. 
A harmadik jobbszélső a télen. Szabadkozhat a szakmai stáb, ha akar (vagy ha tud), hogy Ceolin és Faggyas csatárként is bevethető, Porcari pedig a középpályán, de mi simán rávágjuk hetykén a válaszunkat: 
Novák sérülése egy újabb szükségtelen púp a hátunkra egy ilyen tél után. Nyáron madarat lehetett velünk fogatni a magunk kis egyszerűségében, úgy tudtunk örülni az érkeztének. Gege és Hajdú mellett egy újabb ballábas, nem lesz rossz a szélünk, lehet egy pofás szélsőhátvédből és szélsőkből álló hármasunk (Tchamival négyesünk), akik rotálva simán megoldják a megoldandó feladatokat. Aztán úgy alakult, hogy Gege bement középre, Novák pedig tartósan lesérült, vagyis szükség lett egy azonnal bevethető instant védőre. A próbázók közül (Juhász, Vygantas) messze 
„Bojan Bozovic igazolásával 4 bevethető csatárunk lett. Képességei alapján beverekedheti magát a csapatba.” –