Mastodon

Csalóka (?) napfény

…de legalább a nap süt. Ezek a szombatok mostanság már csak ilyenek, a másnaposság ott kóvályog a fejben, hiába, mióta a péntekek újult erővel a cseh söripar imádata melletti áldozásra vannak felhúzva tematikailag, azóta (hetek óta) ez megy, de mit csináljon az ember, tél van és nihil, hát valahogy ki kell bírni, és ha vége a munkahétnek akkor a pénteket azt meg kell ülni, és hiába fogadtam meg múltkor is hogy nem kell már a negyedik korsó, persze hogy most meg volt ötödik is, ilyenkor edzőmeccs, másnap, kinek kell, áhh.

Legalább a nap süt. Csak elindulok így otthonról, Wekerle legalább fürdik a napfényben, a fény az már tavaszi, a hideg még nem, de valahogy mégis olyan bajnokságkezdeti hangulat remeg a levegőben, no nem túl erősen, de legalább nyomokban. Busz, majd villamos, a 42-es tök üres, na ez azért józanít, mégsem egészen bajnoki rajt-feelin’ ez így, aztán le a sárga tömegközlekedési eszközről, a Trencsén busza majdnem elb*sz a zebrán, huhh, jövő héten tényleg elég lesz három korsó, öregszem. (Úgyis 5 lesz belőle akkor is, ne legyenek illúzióink).

A meccs már megy benn, Tiszafüred, érdekes csapat, ha Kis Károlyt e blogon is állandóan permanens aranygaluska-habzsolás vádjával dehonesztáljuk, hát a ‘füredi technikai vezető akkor nem tudom hogyan írható le, mintha egy 4 hetes csülökpéknémódra – diétán tartott Gesztesi Károly tobzódna a kispadon, gyönyörű. A kopott zöld mezek alatt vagy 4-5 vendégspílernél komoly túlsúly bújik meg, de minek, ha nálunk egy próbázók-ifik-perememberek vegyes próbálkozik, ahol a Marshal Johnson lenne az ész, igen, nem az igazi. Szégyenteljes 1-1 a vége, de legalább jókat kuncog pikírt megjegyzéseibe süppedve a pályamenti korlát népe, Babarral is lefordulunk a lelátóról, kell a folyadékpótlás, átkozott dehidratáció. Hopp, van szendvics is, megfáradt rántott hússal, nem baj, ez most remek, pont ez kell, erőd ad a második, a Trencsén elleni meccsre…

Legalább a nap süt – sütött idáig, mert az árnyékos oldal felé támadunk most, akkor mi is oda állunk gólra éhesen, hát nem is a pálya árnyékos, csak minket árnyékol le az MFA-épület, na, hideg van azért még, ez még nem tavasz, a márciusnak csak valami előtávirata volt csupán, ami délelőtt beszökött Kispestre, most azért érezzük, hogy ez még a tél. Jó a forró tea. Cukros, mint anno az ovi menzán – állapítja meg távoli emlékekbe révedező szemmel Babar, aztán ismerős hang mellettem, no csak befutott a másik szerzőtárs is, hát ő is cefetül másnapos, ennyire megfáradt orgánumot még tán nem is hallottam tőle, még új kedvence, Hadzic sem dobja fel, sőt, a Hore-Hidi párost is csak finoman fumigálja. (Tchaminak azért adja az ívet rendesen ezúttal is.) Másnap, másnap, hát ez van, ilyenek ezek a poszt-pénteki szombatok.

A második félidőben aztán végre van látvány is, két jó Németh Norbi passz, illetve egy kipattanót követő ügyes helyzetfelismerés és bombagól Czár Ricsitől, na ez az, erről van szó, ezt a gyereket ügyesen kell felépíteni, erősség lehet, ha. Szóval a tavaszi kvázi-alapcsapat elmuzsikálgat, van 1-2 jó elem, néhány csettintés a lelátón, de összességében olyan szürkécske a produktum. Hiányoznak a szeme-van-labdák, azok hazamentek Csehországba, hiányoznak a gólok, amik Svájcban és Sóstón pihennek 1-1 sporttáskában.

Én meg csak támaszkodok a korlátnak és nézem a csapatot és lövésem nincs hogy milyen lesz a tavasz. A kezdő úgy-ahogy kivan, némileg gyengülve, de a pad, az már kérdéses. Faggyas sehol, Porcari és Navarrete az első meccsen hajmeresztett, Diaby flegmázik, a Joel nevű arc nem tudom, tényleg ebbe a korosztályba jött próbajátékra, és nem az U12-be kellett volna jelentkeznie…  sok itt még a szürke folt. A csapatot tekintve is, és sajnos már a szombati délutánban is: a nap lemenőben, friss, de alkonyodó szakasz borul a kerületre, ahogy Hantával a Templom-tér felé  csapatunk. Aztán jatt az Adyn annál az épületnél, ami kb. 20 évig csak bevakolva várt gazdára, ez is elkészült valahára, úgy fest, én meg sétálhatok tovább az Europark felé, vendégek jönnek, akiknek hagymásbabot kell főznöm. Hát 2 edzőmeccs után, jó másnaposan 10 adag HB legyártása nem szerepel a “vágyott tevékenységek TOP10”-ében, megvallom, de hát ez van, gondolkoztam volna előre.

Közben elhúz mellettem a második kihalt 42-es is, nap már sehol, így azzal sem bíztathatom magam, hogy “legalább az süt”. Talán majd tavasszal, talán a csapatunk tekintetében is. Remélem, a mai fény legalábbis nem volt csalóka.

Fotók: Babar.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||