szeptember 2012 // Csak a Kispest!

Boldog születésnapot, Souleymane Tandia!

1987. augusztus 30-án jött világra legújabb játékosunk, a kőkemény szenegáli centerhalf. Vagy nem. Olyan források is léteznek ugyanis, amelyek az afrikáner spíler születésnapját korábbra, illetve még korábbra teszik. A kérdésre nyilván az MLSZ-adatbázis fog végleges választ adni, ha szüksége lesz magyarországi játékengedélyre a Talent Programba (TalP) érkező fiúnak.

„Woohoo, nagyon örülök, LOL”– fogalmazta meg érzelmeit a program koordinátora, Joel „Sunnyboy” Toe Tandia leigazolása után. „A mi feladatunk igazából a jókedv biztosítása a klubnál. Az akadémiásokkal szívesen pingpongozunk, eldiskurálunk az edzőkkel akár szakmai vagy magánéleti kérdésekről is, közös képeket készítünk a játékosokkal az öltözőben vagy a Segafredo-ban, és elhozzuk a tulajdonos kocsiját a szervizből, ha épp összetöri parkolás közben. Cserébe néha azért pályára lépünk az NB II-ben, ezekért az alkalmakért Hooters-bérletben fizet a klub, ha épp nincs raktáron csokoládé. LOL.”

Kíváncsian várjuk, mennyi lehetőséget kap a jó Tandia, addig is itt a Nice-es időszakát összefoglaló vidi.

Stílushelyes ülések

Még kora egyetemista koromban, amikor viszonylag gyakran megfordult az MHH (ma már Hammerworld) zenei havilap a kezemben, emlékszem, egy Vadon János -féle lemezajánló kapcsán olvastam a “stílus-helyes” megnevezést. Azt hiszem, így írták. Ott a lényeg a definíció ilyen-olyan körülírásán túl annyi volt, hogy az adott lemez/könyv/borító, akármire használjuk a kifejezést, szóval az adott tárgy “nagyon ott van szeren”, “okés”, el lett találva. Én erre mondanám, hogy true.

Itt az ősz, és lassan üzembe állnak az Alstom metrószerelvények a fővárosi 2-es vonalon, melynek részét képezi a Puskás Ferenc Stadion megálló is. Nos, mi kispestiek aztán kaptunk elég pofont a sorstól (…) az elmúlt években Öcsi bácsi és a MÚLT kapcsán, szóval kevés dolognak örvendezhetünk e téren. Mégis, mikor megnéztem az új metrószerelvényekről készült enteriőr fotókat, megnyugodva láttam, hogy azért a jelek nem hazudnak. Ha az ülések mintázatát és színskáláját tekintjük, legalább egy pikírt félmosolyt elereszthetünk magunkban. Még ha itthon át is íródik a sporttörténelem, mégha a Kispest, a Honvéd most nem is divat (ami persze sose baj, sőt), azért a véletlenek, mint valami rejtett Szent Grálra utaló nyomok, abba az irányba mutanak, ami jó.

Most például ezek a székek. Stílushelyesek, na. S ha Öcsi bá lenéz föntről a nevét viselő stadionba igyekvő szerelvényekre, ezekre az ülésekre, a csibészes mosoly ott lesz az arcán.

A cikkekre való figyelemfelívásért köszönet Protonator olvasónknak.

Fotók: hir24.hu, portfolio.hu.

A küzdés most kevés volt. Kispest-MTK értékelés.

Ahogy beszámolónkban is írtuk, a tegnapi este nem igazán az a nap volt amelyről 2007-es indulónk harsog, ti. “a Honvéd napja eljött már“. A csapat elismerendően küzdött, hajtott, ami ezúttal csak egy szépítő gólra volt elég a közepes teljesítménnyel is magabiztosan játszó fiatal MTK ellen. Nem is szidjuk a srácokat, rövid értékelésünkben inkább a csapatrészek nagyobb hiányosságait emeljük ki az egyes szereplők kivesézése mellett.

Kapu

Czuczi Marci kezd belejönni a dologba, határozottan. Az összképen csak az MTK első gólja rondít valamelyest, melynél meglehetősen teszetoszán maradt állva az ifjú hálóőr, de ezért most nem tudjuk a Paks elleni meccshez hasonlóan elmarasztalni, hisz egy jó kifutás és egy szép védés is ott áll a neve mellett a jegyzőkönyvben. Ha a rutin is felmászik rá, mondjuk egy-két stabil NB2-es szezon révén, akkor ebből még sok jó dolog sülhet ki.

Védelem

Baráth Boti tegnap kevesebb grandiozitást hozott, mint az elmúlt hetekben, de a meccseinkre 2-3 évente kilátogató Doki barátom is egyből őt szúrta ki, mint tálentumot a csapatunk játékát nézegetve a korzókorlátnál. Debreceni Andris ezúttal bizonytalanabb volt az utóbbi hetekben megszokottnál, 2 MTK-helyzetnél is csak nyomozta a labdát, és hát a tizi sem avatja élete meccsévé a tegnapit. Ignja kisebb hibákkal de alapvetően a sztenderdjét hozta, a Vidi ellen látott klasszismegoldások nélkül. Lovresz meg hajtott, mint mindig, beadott sokszor és egész pontosan, mint mindig (ha hagyják). A gyors MTK támadók -még a darabos Könyves is- azonban en global gondot okoztak tegnap a hátsó alakzatnak, valahol itt kereshetjük a találkozó végkimenetelének egyik kulcsát.

Középpálya

Muflonka a Fradi elleni játékát ismételte meg, különösebb kockázatok -esetében előretörések- nélkül kivitelezett vízhordó sablonfocival, amit egyébként tőle várunk. Amikor erre még rá is tesz egy lapáttal kreativitásban (Diós, Paks), az sokszor 3 pontot hoz a konyhára, tegnap nem ez történt. Gege ott folytatta, ahol a múlt hétvégén abbahagyta, bár egy remek szabadrúgáskísérlet ott áll a neve mellett. Ivancsics hangulatjátékos, ezt tudjuk, most csak annyit mondunk itt: reméljük, Debrecenben a jobbik arcát mutatja (és ezt nem cinkelésből írjuk, inkább drukkolásból, jó lenne ezt megérteni…). Zsivanovics már a Fradi ellen is haloványabb volt, sajnos tegnap még tovább süllyedt (a maga által felsrófolt) skálán. Bár 1-2 jó elfutását dicsérhetjük, és pont ezek a momentumok jelentik reményünk halovány foszlányait, hogy nem a nagy mentora, Sztojakovics pályaívét készül befutni Kispesten (bár a derék Sztojának annyi jó meccse sem volt mint Zsivának, aki már háromnál tart). Csereként e szekcióba érkezett Vécsei Bálint, arcpirítóan kevés időt kapva, de most ezalatt a 10 perc alatt hasznosabb volt, mint utóbbi két meccsén, középre húzódva, a szépítő gólunk előtti némethnorbizás, mely a kipattanót eredményezte, is az ő lelkén “szárad”. Kezdőbe kérjük őt, Rossi mester! A vezéregyéniség hiánya középen, illetve most egy Akassou- vagy Benjamin-szerű “állat” szűrőmunka hiányzott, és a kékek kegyetlenül kihasználták e csapatrészünk ilyetén hiányosságait.

Támadósor

Délczeg Geri kezd olyan lenni, mint a meccs előtt 2 órával a Várban kóstolt Kaltenberg vörös sör. Nem a legextrább főzet, de mindig tudod, mit vársz tőle, és azt meg is kapod. Mondjuk ma pont a hab hiányzott a korsóból, vagyis az idén már három ízben megcsodálhatott Dél-gól, de hát igazából helyzetbe sem nagyon került Gergő, nem volt aki labdát adjon neki. Tchami mintha nem találná magát a sérülése óta (múlt heti gólja ellenére mondom ezt), és míg Supkánál rendre megjátszottuk egyetlen skilljét (fusson és essen, lehetőleg a 16-oson belül), addig Rossi mintha többet akarna belelátni, egy jó éket, és ez eddig nem igazán dőlt el, hogy igaza lesz-e (ott a serpenyő egyik tányérjában a tegnapi eszetlen durrogtatás és szürke játék, a másikban az Anzsi elleni Robbenkedés.) Kíváncsian várjuk a végeredményt. Vernes tegnap tetszett, aktív volt a saját oldalán, voltak jó elfutásai, Rossi mégis lekapta. A támadósort igyekezett frissíteni a tar mester Diabyval, aki sokáig csak Ndjodózott elöl, hogy aztán a záró negyed órára észhez térjen, és mutasson valamit azokból a dolgaiból, amik miatt mi 2-3 hete, Hemy úr pedig fél éve szeretné belelátni az új Cirillo de Oliveirát (gy.k. Dániel Lovat). Fagyi egy fél félidőt kapott, ahogy megszokhattuk, harapott, mint a rendőrszagot érző Urbán Flóri, rontott, javított majd megint rontott és megint javított. Kár, hogy a lövőtávba érve már elfogyott az erő minden esetben. Továbbra is tartjuk, hogy játszhatna kicsit többet.

Kispad

Rossi ugyanazt csinálta mint mindig: az ismert alaptaktikával küldte fel a csapatot, támadjatok, gyerekek, ne eszetlenül, de azért lendületesen, hozta a jól ismert csere-fordulatait (tetszőleges csatár + Fagyi + Vécsei), én azt mondom, nem ártott volna kicsit rotálni a kezdőn. Ma sajna nem jött válasz az MTK szintén sablonos játéka által eredményezett 1, majd két gólos kék-fehér vezetésre, ezúttal a az egyre támadóbbá áthangszerelt csapatkép nem volt elég – bár ha még 10 percig tart a meccs, lehet, ismét bejön a rossi-i eszköztár. Most nem így történt, a tar talján maga alatt is volt a sajtótájon, inti nélkül távozott a kötelező nyilatkozatok után, kövér gázzal. Nem szeret veszíteni, és ez végül is valahol jó, az Anzsi ellen láttam utoljára ilyen arccal üldögélni, mint akinek megpimpósodott a pesto az ebédkezdő tésztáján. Hát mi csak azt kívánhatjuk, hogy Debrecenben már ismét a mosolygós, gáláns Marco adjon interjút – mert a csapat játéka jókedvet csal az arcára.

Fotó: 1909foto.hu.

Ebben most ennyi volt. Kispest-MTK beszámoló.

Hát az álom, amiben ringatózni szerettünk volna még egy darabig, ahogy a kollega írta tegnap, végül is nem húzta sokáig, de azért ez az “ébredés” nem a legfájdalmasabbak közül való. Valahogy tegnap a meccs során végig lehetett érezni, hogy ez most nem a mi napunk, de nem azzal katasztrofális fátumszerűséggel, hogy rúgunk 600 kapufát és a bíró nem ad meg 4 tizit, kapunk 3 piros lapot és a gólvonalról is fölérúgjuk a ziccert – nem, egyszerűen tegnap hiányzott az a pici szikra ami a 2.-4. fordulók között a 2 bravúrgyőzelmet és a Paks elleni remek második 45 percet hozta. Kikaptunk, de tragédia nem történt, így is erőn felül teljesítettünk eddig, és reméljük, 1-2 patron még maradt a srácokban.

Mert jó lenne, ha maradna. Ha eredményességében moralesi, hangulatában dolcettis őszt szeretnénk -hogy a Rossi kapcsán már unalomig ismételgetett olasz analógiámmal éljek-, akkor bizony kell még néhány meglepő bravúr. Viszont pont ezen őszök alapjellemzői voltak a váratlan vereségek sora, a kötelező győzelmek helyetti szenvelgések is – tehát helyben vagyunk.

Nem mintha az MTK ellen nekünk a győzelem bármikor is kötelező kategória lenne. sajnos. Mióta csak nézem a Kispestet, az MTK sose volt egyszerű falat. A kora kilencvenesekben sem voltak habkönnyű meccseink ellenük, pedig a keret fényévekkel jobb volt a mi oldalunkon. Mégis, Jován, Balogh Róka vagy épp Horváth Csaba azért okozott bajos pillanatokat kapunk előtt… aztán az évtized második felében a keretünk kb. anblokk átment a Hungáriára, nálunk maradt a szegény ember vacsorája, békéscsabai és tiszakécskei különítményekkel, persze hogy rendszeresen oboa volt a jelünk az NB1 óvodájában. Aztán mióta az MTK fiatalít, hát valahogy az se fekszik nekünk, hol maguktól, hol Saskőy-segítséggel gáláznak Kispesten. Még a kiesésük évében is oda-vissza vertek minket, ez van.

Féltem a tegnapi meccstől, és igazam lett (utálom amikor igazam lesz). Mi dönthetett? Az MTK összeszokottabbsága? Lehet. Ott ez a keret 3. éve épül, nálunk 2 hónapja. A húzóemberek formája? Ott Kanta gólt, gólokat lőtt, hogy a supkai terminológiát idézzük, nálunk szerencsére nem kellett tizilövésen (és kihagyáson…) bosszankodni, de középen tegnap este is bántóan szürkék voltunk. Az MTK-nál működött a karmester szerepkör, nálunk akkor élénkült meg a dolog, mikor Vécseit az utolsó 10 percre bedobtuk. Esküszöm, legközelebb rákérdezek Rossinál hogy Bálintot miért jegeli ennyire, bár a talján diplomatikus és közhelyszerű válaszait ismerve ezen erőfeszítésem nem sok eredménnyel kecsegtet.

Az MTK tehát játszott, játszotta azt amit tud, gyors elfutások, kontrák, kavargatás középen és dinamikus támadásindítások. Garami mester taktikai repertoárja nem éppen Monet palettájának színskáláját idézi multikoloritásában, de tényleg, évek óta nem találjuk az ellenszert. Még legutóbb tán Supka 2007 őszén, de akkor az az ellenszer a sokkal jobb keret volt nálunk. Tegnap megpróbáltunk, ahogy az idei szezon egészében, egy kicsit MTK lenni, sok gyors fiatallal, támadó szellemmel. Nem jött össze. Nem múlott pedig sokon, ha a gólunk 20 perccel előbb jön… – de nem jött előbb, és ezzel visszatértünk a posztunk kiindulópontjához – ez egy ilyen este volt.

Nem tudom kárhoztatni a csapatot, se kedvem, se érvem nincs hozzá. Miért is lenne? A srácok hajtottak, mint idén eddig mindig. A kezdőcsapattal nem nagyon tudtam vitatkozni a fentebb említett egy kifogásomat leszámítva. A cserék ültek. Talán Diaby volt indiszponáltabb, mint kellene, de aztán ő is vert egy gólt, a lassú danilósodási folyamatának jegyében. Czuczimarci későn reagálta le az első gólt, de megint védett két nagyot. Nem, nem lehet elverni senkin a port – és ez jó. Jó, hogy a csapat megint tapsot kapott, nálunk Kispesten sajnos ritka az ilyen közönségreakció, de pont ez is jelzi, hogy ezt a csapatot szereti a közönség. Csak szeressük tovább is, ha esetleg sötétebb hetek jönnek – erre is van esély, bár én pont meglepetésszagot érzek Debrecen felől fújdogálni. Meglátjuk.

A forduló rangadóját tehát elvesztettük, de emberek, a 6. forduló rangadójánál hogy egyáltalán szóba került a nevünk, ezt ki hitte volna 6-7 hete? Nem sokan. A jó rajt tehát megvolt, most a válogatott szünet miatti két hétben kiderül, Rossi milyen pedagógus, hogy merre indítja tovább a kispesti bárkát. Egy-két jó evezőcsapással benntartja a dereglyét a főáramban, vagy imbolyogva a part fele sodródunk? Hamarosan kiderül.

Fotók: Babar és Lovi – 1909foto.hu.