Na, mibe, hogy nem leszünk kétezren? Sőt, ezerötöt bemondani is van akkora szemétség, mint a Born in the USA-t énekelni a NAV székháza előtt. Cserébe viszont nem lesz érvényes a meccsre az ún. Univerzálisan Mindenhova Jó Szuperazonosító, az MLSz által megálmodott semleges szurkolói kultúra címerpajzsa, a futballkártya. Merthogy családbarátság van minden vonalon.
Azért az valahol csodálatos, hogy a kamerarendszer, a sporttörvény szerinti névre szóló jegyek után jött a futball- és a klubkártya, ami – idézem a hivatalos közleményt – kizárólag azért lett, mert így majd gyorsabban lehet bejutni a stadionokba, tehát semmi gond nincs vele.
Azon kívül, hogy nem engednek be vele a menet közben hipebiztonságossá tett stadionokba. És akkor még csodálkozik az MLSz, vagy most és adott esetben a rendező klub, hogy fennkölt módon szidják mindenféle platformon?
Én ezt az egészet nem értem. Évek óta a legkomolyabb veszély rám nézve egy stadionban, hogy legurulok félrészegen a sárgára festett lépcsőkön, miközben a mosdó felé botorkálok. Ezen mondjuk a névre szóló zsuga pont nem segít, ellenben a kamerarendszernek köszönhetően legalább okozok néhány kellemes percet a kontrollszobában ücsörgő kollegáknak.
És azt sem értem, hogy ha nincs szándékomban semmit sem csinálni (mármint törvénytelent meg hasonlót), akkor mi a bajom az adataim újbóli megadásával? Speciel nekem az aránytalanság. Ha úgysem tervezek semmit sem csinálni, akkor miért kell megadnom? Nem elég akkor, amikor már csináltam, hogy elnyerhessem jogos büntetésem? A lényeg, hogy most kérnek tőlem valamit (adataim), és cserébe egy ún. homályos érvet kapok, hogy én majd biztonságban leszek. Saját magamtól.
Tényleg nem értem a modern hülyeségeket. Persze szokták is manapság mondani, és a birka tömeg képes is hozzá csápolni, minek ez a fene nagy szabadság, ha úgysem értik az emberek? Jelentem, értjük! Jelentem, tudunk élni vele! És jelentem, élni vele az nem egyenlő a visszaélni vele című ügymenettel, mert az egy teljesen másik szakág, és legjobb tudomásom szerint az előbbiben többen sportolunk.
Szar dolog ilyenekről beszélni a Fradi előtt, a szülinapunk után, miközben egész héten az ágyat nyomtam, mert ledöntött a lábamról a múlt heti fene nagy demokratikus részvételeimet követő és hajnalokba nyúló sörözgetések sorozata iszonyat kedves és jófej társaságokban. Most volt idő csorgó takony és nyál társaságában (festői kép alert!) ledarálni a Walking Dead előző évadának második felét és felhozni magam szintre. (Hülyeség volt, nekem nem jön be az új irány.)
Szóval csak feküdtem azon a kurva ágyon, ittam ütemesen az Aspirin Komplexeket (ez itt nem a reklám helye), tabletba pendrive, párnára rátámasztva, mehetnek a sorozatepizódok. Összefoglalva: mit meg nem teszek azért, hogy pénteken ott lehessek a Fradi ellen, ha már úgy alakult, hogy én még megtehetem.
Mert a Fradi ellen mindig más. Ilyenkor, és évente néhányszor előjöhet az összes sérelem. Bzmg, ti voltatok a kommunizmus csapata%!%!!%% – mondják ránk habzó szájjal jólértesült és történelmileg hiányos ismeretű ződ barátaink. Azt meg közben elfelejtik, hogy a nemzeten népen kívül szinte csak ők kaptak zsírvadiúj stadiont az átkosban, annyira el voltak nyomva. Riposztozunk, ofkorz.
Meg az a híres Fradi-szív, hogy oda ne rohanjak. Valóban, van akiben erős, és azzal nincs is semmi bajom, de az ilyen jedi-szerű fradistákat leszámítva (mert ők nyakig teli vannak midikloriánnal), annyira, de annyira összemosódott a szurkolói kép. Miért kötelező az, ha egy dimenzióban adott dobozban vagyok, akkor a másik dimenzióban szükségszerűen fradista kell legyek? Tényleg ennyire egyszerű lenne a világ? Ugye, hogy inkább csak az egyes ember?
És nem csak a szurkolói. Ott van Szűcs, vagy ott van Nyilasi. Menni akartak a hőn szeretett Fradiból, vállalva a leállást is érte. Nem értem.
Ehhez képest szép dolog a fradizmus, mint ahogy szép dolog (szebb, nyilván) a kispestesség is. Szóval nem fogom basztatni őket, meg egyébként is, felesleges volt az előbbi néhány hangulatelbaszó, meg mittudoménmilyen bekezdés. Ha valaki honvédos, akkor honvédos, ha valaki meg fradista, akkor fradista. Nincs jogom megmondani, hogy nem is annyira, meg kevésbé, vagy jobban. Ki vagyok én ehhez?
Nem fogom kitörölni. Mit hazudjak? Nem éri meg.
Valóban úgy gondolom, ahogy a végén írtam, és valóban úgy érzem az ilyen meccsek előtt, mint ahogy a korábbi bekezdésekben fejtegetem. Mert kibaszottul ilyen a szurkoló. (Bocs, a szabadszájúságért.) Ha a Fradit várjuk, akkor beindul a pöcsméregetés, amiben nyilván minden mutató szerint ők a jobbak, de ezt nem hagyhatjuk, mindig lesz valami kapaszkodó a jelenben, vagy a történelemben. És ha más nem, akkor a Fradin kívüli szurkolók legegyszerűbb fegyvere: a puszta lenézés – mert fradista. A könnyebb utat választotta. Szinte már barcás (barszás), csak nemzeti. Nemdebár?
Az most mindegy, hogy már a faterja és a nagyapja is az volt, meg, hogy az összes osztálytársa az általános óta, ilyenkor minden mindegy. Ezért nevezzük rangadónak azt, ami következni fog. Mert könnyed és természetes mozdulattal tolunk félre minden olyan tudást aminek a birtokában vagyunk, és megyünk át egy következő halmazállapotba: a szurkolóéba.
Kispest – Fradi pénteken, nekem meg ilyesmik körül pörög az agyam. Nem tudom ki sérült, nem tudom ki eltiltott, nem tudom mi járhat Csábi Jocó fejében, csak azt tudom, hogy pénteken délután ott kell állnom a helyemen, alkalmasnak kell lennem, hogy képes legyek meginni néhány sört, mert a világ úgy van rendjén.
Kívánok tehát mielőbbi jobbulást magamnak, és amint újra felveszem a ritmust a mindenféle napi témákban, ígérem, jelentkezünk.
