de tényleg. én ha meglátom, kényelembe helyezem magam, elernyesztem a nevetéshez használt izmokat, felkészülök. mondjuk alapból nem szeretem a vicceket, mert a legtöbbje úgy kezdődik, hogy „te, figyu, van egy viccem”, és akkor bennem elindul a folyamat, aminek a végén azt a következtetést vonom le, hogy nem fogom megbántani a kedves mesélőt, és képviseljen bármilyen minőséget a csattanó, én bizony legalább kuncogni fogok, és mindent megteszek azért, hogy nevessek.
a honvédon mostanság viszont együtt röhögök kispajtásaimmal. például itt van a legújabb:
del piero megint jönne, és ezúttal a jegybevétel felét, valamint a vele kapcsolatos kereskedelmi jogok egészét kapná – írja a cordellánál budapesten karácsonyozó neves olasz valaki, gianlucadimarzio.
igen, és azt is ismerem, hogy két ember utazik a vonaton, meg a rendőröset is, amikor hazamegy a feleségéhez.
ne szórakozzunk már kérem szépen.
egy.
jegybevétel felét? :DDDDD jó, nyilván néhányan kiszagolnának megnézni egy negyvenes sztárocskát, de azért figyeljünk oda, tavasszal mindössze hétszer játszunk otthon, és ha mindig teltházat is csinálunk, az összesen alig ötvenezer jegy, vagyis kétezres átlaggal számolva százmillió forint. mínusz adó, rendezési költség, satöbbi, és annak a felét kapná. legyünk nagyvonalúak és mondjunk harminc misit, vagyis mai árfolyamon 94 ezer euró. vagyis havi harmincezer körül. plusz a vele kapcsolatos kereskedelmi jogok. (mert gondolom tömegek fognak majd a del piero feliratú mezünkből vásárolni, aminek így is rettenet az átfutási ideje, annyira nem szállít a remek csivava)
röhej. sőt, röhely.
kettő.
vajon miért éri meg a klubnak, hogy ilyen hírek pörögjenek róla? hogy ilyen hírek miatt röhögjenek ki minket? nyáron az volt a szöveg, hogy már a szerződésajánlat ténye miatt is bekerült a honvéd a világsajtóba, ami majd jót tesz neki a következő átigazolási szezonozokban. kit kell ezzel hülyíteni? de tényleg, ki az aki ezt valóban elhiszi? (ha az öreg, akkor nagyon nagy szarban vagyunk, csak mondom)
persze, fasza lenne megnézni egy kiesés elől menekülő csapatban az elbohóckodó valóban valakit, de meglepődnék, ha csábinak most ő lenne a legfontosabb. jó, lehet, tudna vele mit kezdeni, csak épp nem hiszem, hogy amikor arról beszélt, csatár kéne, akkor pont del pieróra gondolt.
felteszem tehát a kérdést: miért jó a klubnak, ha egy nemzetközi igazgatónak nevezett helyi érdekű habonyárpi tematizálja velünk a sajtótermékeket? mert – és tartsam magam bármilyen értelmes embernek – én egyszerűen nem értem.
illusztráció – bestofkretenmad
„EZ EGY VICC…” mondják az olaszok Leccében:)
http://www.rangado.hu/tartalom/cikk/284028_miccoli_nem_jon_kispestre
Köszönjük Fabio!! Várjuk az újabb csodaigazolást! Esetleg nem lehetne Liverpoolból??? Balotelli most úgy is kapható lenne szerintem egy kis pesti kalandra……
a negatív reklám is jó reklám?
http://www.csakfoci.hu/hazai/nb1/node/182609
„Nem komoly a Honvéd-vonal az olasz válogatott csatár ügynöke szerint”
Szerintem Cordellának mással kellene játszadozni, mint a Honvéddal……
http://www.nemzetisport.hu/olasz_labdarugas/olaszorszag-a-sajto-szerint-del-piero-lerombolja-a-mitoszat-2384951
…..már az olaszoknak is ciki ez az egész DP storry.
Nincs itt semmi gond! Minden úgy működik, ahogy egy profi klubnál működni kell!
Az a hír, hogy nincs hír….és Détári állha minden rossz mögött, mert rosszul végzi a munkáját!
Szóval:
„A Honvéd sajtóosztálya megkeresésünkre a következőket válaszolta pár perccel ezelőtt.
– Mi semmiről sem tudunk, de ha történne valami, akkor arról informálnánk a közvéleményt – jelezte a klub.”
http://www.nb1.hu//hirek/del-piero-ugy-honved-valaszolt-hirekre
Én bízom a hivatalos klub tájékoztatásban :) :) :)
Itt minden úgy működik mint egy normális klubnál, hétfőn vezetői értekezlet, ahol megbeszélik az aktuális ügyeket a prominensek és gondolom a nemzetközi igazgató úr nem jelezte az ezirányú elképzeléseket és teljesen természetes, hogy a sajtóosztály ennek megfelelően adta ki a tájékoztatást.
Feltételezhető, hogy valamelyik ebéd környékén van a kutya elásva egyébként!
” GFH -Détári Lajost természetesen tiszteljük, és tanácsaira számítunk.
Dömével leginkább a külföldi kapcsolatok ügyében konzultálunk.”
http://www.nb1.hu/hirek/miert-ebedelt-tobbszor-egyutt-hemingway-es-detari
Tehát nem a tisztelt nemzetközi igazgató úr hanem Détári lehet a dolgok mögött és Ő mozgatja a szálakat „külföldi kapcsolat ügyben” és a szegény nemzetközi igazgató úr nem is tud róla semmit, r-go ezért nem is tud a sajtóosztály mást nyilatkozni!!
Első, ejnye-bejnye Döme…..
Gondolom az első számú téma most egyébként a vezetői értekezleteken az
hogy a racionális gazdálkodás jegyében az idén sem utazik a csapat melegebb éghajlatra és a kispesti fagyos gyep lesz a legideálisabb helyszín a felkészülésre.
Ugye Détárira a „külföldi kapcsolatok ügyében” számítanak leginkább!
Második ejnye-bejnye Döme……
Az olasz, görög kapcsolatai révén inkább szerezhetett volna valami normális helyet a téli felkészülésre, hamár ilyen fontos pozícióba került és együtt ebédel a tulajdonos úrral.
Most hirtelen a „külföldi kapcsolatok ügyében” meghatározásba az igazolásokon és az edzőtábor szervezésen kívül nem jut eszembe más, úgyhogy egyenlőre csak két ejnye-bejnye van Döme számláján.
:)
:)
Továbbra is fenntartom, hogy az edzőtábor nem pénzkérdés!
Ha valaki ( hozzáértő ) neki fekszik, le tud szervezni egy olyan túrát ami nullára jön ki.
Vannak cégek, amelyek kifejezetten edzőtáborok szervezésére szakosodtak. A nagyobb csapatok pedig fizetnek azért hogy legyen edző partnerük, tehát a szállás biztos kijönne abból a pénzből.
Az utazást pedig egy helyi utazási irodával le lehetne boltolni, cserébe hirdethetne a pálya szélén ( az előre, IDŐBEN megvett repülőjegy Törökországba megvan fejenként 30 ezerből ).
Szóval ha érdekelné Hemingwayt az egész dolog, (meg a klub), akkor lenne külföldi edzőtábor. De mivel nem érdekli az egész dolog, ezért nincs.
Az öreg nem lát benne pénzkereseti lehetőséget. Csak a munka lenne a megszervezés, profit meg nincs belőle. Ezért meg se mozdul…
Teljesen egyetértünk, de ez a kérdés is olyan mint az egész tulajdonoskodása itt Kispesten.
Be kellene fektetni egy edzőtáborba és akkor nagyobb eséllyel lenne egy jó tavaszi szereplésre, de a tulajdonos nem nagyon szeret befektetni. (tény, hogy GFH ittléte alatt 0 edzőtábor volt eddig……és ez valóban egy minimális bekerülési költség lenne, ha működne a klubnál egy normális marketing osztály.)
Be kellene fektetni egy-két jó igazolásba, de a tulajdonos úr nem nagyon szeret befektetni ebbe sem.
Persze nem akarok turkálni más pénztárcájában, de nagy valószínűség szerint ez kimerülőben van.
Akkor pedig el kellene gondolkodni a hogyan továbbról, ha egyedül nem megy akkor be kellene vonni akár egy másik tulajdonostársat, befektetőt, mert ennek az évek óta történő helyben járásnak, vegetálásnak nem lesz jó vége.
Miért lenne ez panaszkodás??
Szerintem valamit nagyon félre értesz…..
Szerinted befektetés nélkül el lehet érni valamit is??
Szerintem nincs kőbe vésve, hogy ami rosszul megy annak eztán is így kell mennie??
Pláne ha klubszinten egy edzőtábor vagy egy normális játékos megvásárlásáról beszélünk és nem utópisztikus dolgokról!!
Örülök nagyon, hogy jogvédő üzemmódban ennyire fontos a közpénzek felügyelete! :) Emlékeim szerint amire hivatkozol az a stadionépítés (bele szólhassanak-e a szurkolók a tervekbe?) kapcsán merült fel.
Itt most közpénzt emlegetsz, de ezt összemosni egy klub impotens (nem)intézkedéseivel nem túl szerencsés, de lehet, hogy én maradtam le valamiről, de az, hogy egy csapat igazoljon egy jobb játékost vagy, hogy elmenjen-e edzőtáborba nem közpénz felhasználásával történik……
„Szakemberek” ügyében teljesen igazad van – kellenek, kellenének, de más kérdés,hogy hol vannak egyáltalán jó szakemberek a magyar labdarúgásban? Egyébként szerintem a tulajdonos költ is szakemberekre, csak nézd meg, hogy kikre és azoktól milyen tanácsot kap….illetve van annyira önfejű az öreg, hogy sok kérdésben a saját makacs beidegződése után megy és ennek ez az eredménye.
Eddig jól alakultak a dolgok, végre kirakták a selejt nagy részét, nem kénem megint 40 év körüli volt sztárocskákkal feltölteni a keretet, akiknek vagy hideg lesz a tél, vagy kevés a pénz,fél év múlva úgyis lelépnek. 2-3 normális igazolás kéne, és akkor talán el lehetne kezdeni csapatot építeni. Amúgy ha már olasz, akkor hozzák vissza Lanzafamet, ő legalább már bizonyította, hogy tud Kispesten is focizni, még ha önző is volt.
Ha megnézitek az nso-n a Miccoli top 20 gólos videót, kiderül, hogy a csókának olyan a rúgótechnikája, mint Dömének, vagy legalábbis Illés Bélának vagy Fodor Iminek. Egy ilyen figura soha nem fog idejönni. Ide max egy Bonazzoli jön, az meg minek, ugye. Milyen ütős lesz a Mancini-Rocchi csatárkettős Szombathelyen ;-) Ha már Del Pieroval nem jött össze szegénynek…
Most majd jönnek sorban a hírek, aztán kezdünk egy jó Prosser-Bobál kettőssel. Remélem, Jocó nem hagyja (illetve van beleszólása egyáltalán), hogy jöjjön a szokásos légiósdömping, a la Dimarzio.
Abból nekem is kurvára elegem van, hogy idehozunk occsón mindenféle levedlett szőrvitézt, aki már akkor izzad, ha az öltözőből kiballag a partvonalig. Lehet h Miccoli jó rúgótechnikájú (volt) lehet, hogy DelPi nagy név, de nekünk eredmények kellenek, nem olyan „sztárok” akikből már csak Cordella profitál. Továbbra is bízom a kölcsönből hazatérőkkel, együtt lesz a csapat Józsival, bele lehet kezdeni a munkába. Hajrá!
„A Nemzeti Sport Online információi szerint Raffaele Alcibiade, a labdarúgó NB I-ben szereplő Honvéd olasz védője a Haladásnál folytatja pályafutását.
Úgy tudjuk, a 24 éves futballista – aki korábban a Juventus játékosa volt – az idény végéig kölcsönbe érkezik a szombathelyiekhez, és a Haladásnak opciós joga lesz a végleges megszerzésére júniusban.
A Nemzeti Sport Online december legelején számolt be róla, hogy Alcibiade távozni szeretne a kispestiektől, de értesüléseink szerint a védő mégis Magyarországon marad.
Alcibiade 13 bajnokin lépett pályára az ősszel, és egy gólt szerzett valamint egy gólpasszt is adott.
Nem a bekk a Honvéd egyetlen játékosa, aki a Haladásnál folytatja, a kispestiekkel október végén szerződést bontó Andrea Mancini is Szombathelyre igazol.”
Durva….., de ha valaki menni akar, nem szabad visszatartani! A Crotone-t megértettem volna, de ez így….több mint érdekes!
Egyébként nem tagadom Cordella eligazolásáról szívesebben olvastam volna! A Cristal Palace épp most rúgta ki a managerét, testhezálló feladat lenne Fabiónak most akkor oda vinni valakit a „kapcsolatai” által! Persze szerintem valószínűbb, hogy ez az angol storry a részéről is csak egy eleme a nagy parasztvakításnak Del Pieroval és Miccolival egyetemben!
Szerintem Alci lelkes, de gyenge játékos, többször állítatta ki magát (és súlytotta a csapatot) feleslegesen. Szomorú lenne, ha egy ilyen játékos távozása miatt bánkódnánk! Én örülök, hogy megy (Arról nem is beszélve, hogy tovább gyengítünk egy riválist. Milyen jól ellesznek Halmosival!).
az ittléte végére vált nekem is szimpatikussá egyébként, az elején égnek állt a hajam tőle :)
azért kíváncsi vagyok mi lehet a dolog mögött? miért éri meg egy potenciális kiesőjelölt csapathoz igazolni? egy másik erősebb olasz vonal vonzása?
és majd láss csodát, majd ezek a tehetségtelenek fognak a bajnokin minket padlóra küldeni.
Ez a csapat úgy gyenge ahogy van. Akár a holdon is edzőtáborozhatnának, ohne erőnlét ohne ész. Elsőként egy hónap mezítláb kis pályán homokban az erőléthez, azután elmagyarázni nekik mi is az a focicsapat az észhez. (különösen a csapat részre kiélezve)
Miccoli szilveszterkor nem a frankfurti vagy a bécsi virslire fog szavazni szerintem. https://www.youtube.com/watch?v=vu5HVe0g2Qg
Ezek idejárnak levezetni, meg kasszát üríteni :D
NSO
Honvéd: Del Piero után Miccoli is a célkeresztben
Olasz lapértesülés szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Bp. Honvéd
szerződési ajánlatot tesz a rutinos támadónak, Fabrizio Miccolinak.
A hírt megszellőztető Gianluca Di Marzio, az olasz Sky Sport Italia
újságírója megemlíti: a Honvéd részéről Fabio Cordella sportigazgató
vezeti majd a tárgyalást.
A 10-szeres olasz válogatott Fabrizio
Miccoli jelenleg az olasz harmadik ligás, csoportjában a hatodik helyen
álló Leccében futballozik.
Di Marzio hozzátette: nem lesz könnyű
elcsábítani Miccolit, hiszen – noha csak 2013 óta erősíti a Leccét –
gyermekkora óta jelenlegi csapatának szurkol, és erősen kötődik a
dél-olasz városhoz.
Az olasz újságíró érdekességképp
megemlítette: a jelek szerint a Honvéd arról álmodik, hogy újból
összehozza a Miccoli, Del Piero csatárduót, amelyet a 2000-es évek
elején a Juventusban már kipróbáltak.
Miccoli ősszel nyolc bajnokin két gólt szerzett a Leccében; négyszer
volt tagja a kezdő tizenegynek, négyszer csereként lépett pályára,
összesen 400 percet játszott.
A 35 éves támadó 2005 és 2007 között
a portugál Benficában légióskodott, ezt leszámítva kizárólag olasz
klubokban (Casarano, Ternana, Juventus, Perugia, Fiorentina, Palermo)
futballozott.
Cordella és DiMarzio pörgetik a dolgokat,a legújabb cikkükben már Miccoli nevét is bedobják,ütős csatárkettősünk lenne:
„Honved, si pensa alla coppia Del Piero-Miccoli: da domani nuovi contatti per il giocatore del Lecce”
Gondolom,hogy csak lemaradt a tudósításból Lanzafame neve,mert úgy még lenne értelme is ennek az egésznek.Az egyik képviselné Hemi szívügyét a reklámot,a másik pedig a bennmaradást.:-)