azt hiszem más reményünk nemigen lehet az MTK ellen. Értem, hogy vannak, akik szerint Rossi a megváltó, aki a dekadens, fogalmatlan Csábi után majd elvezet minket a valhallába, vagy, ha oda nem is, a 13. hely környékére. Meg azt is értem, hogy ezek az újak igazából erősítések, és mi jók vagyunk, jók leszünk, hinni kell a csapatban.
Viszont én nehezen tudok hinni.
Pedig amúgy könnyen hívő ember vagyok, ha azt látom, hogy valamire van és létezik bizonyosság, ha rendre ugyanúgy megismétlődik. Egyszerűen mert így működik az ember.
Például azt is látom, hogy a bűnszar kerettel rendelkező, gazdaságilag instabil Kecskemét, ahol Bekő mester az edző, aki Rossihoz képest nyilván egy kontár, ahol Dejan Karan van és nem Ontivero, szóval az a Kecsó rendre középcsapat tud lenni, miközben mi, a gazdasági stabilitás, a nagyívű elképzelések és remek igazolások csapata hol harmadik-negyedik, hol meg tizenharmadik. De tényleg, mitől ez a stabil hektikusság?
Félévente leguggolunk, és kiszarunk egy nagyobb darab spanyolviaszt, telekürtöljük vele a világot, majd jön a méretes kuss, esetleg a méretes, dehát nem is úgy gondoltuk, netán beteg emberezés.
Szeretném jelezni, ha valami nagyon büdös, és sorra fordulnak el tőle az emberek, az kurvára nem spanyolviasz.
Arra keltem, hogy kissé megfáztam. Valami vízben oldódó porral próbálom összekapni magam, délután meccs lesz. Talán ezért is a hőbörgős kezdés, nincs igazából szociábilis kedvem, nem fogok félhülye kormányképviselőt játszani, ha nem tudom, és nem is akarom védeni a láthatóan vállalhatatlant.
Szóval jön az MTK, ami általában várós szokott lenni, mert tud jó meccs lenni. Nekik van egy olyan szokásuk, hogy hasonlót csinálnak mint mi, csak épp viszonylagos csöndben, és komolyan véve magukat. Persze, igazolnak kintről, van nekik Sanyijuk meg Vukmirjuk (mindkettő nekünk volt még nem is olyan régen, csak mondom), meg mindenféle légiósuk, csak közben ott a bizalom.
A tulaj megbízik magában, megbíznak a klubvezetésben. A klubvezetés megbízik az edzőben és az akadémia vezetésében. Az edző megbízik a játékosaiban, megbízik az akadémiáról kikerülőkben, mert azt mondják neki, jó lesz. Bizalom, bizalom, bizalom.
Érdekes, hogy a legendák szerint évek óta akkut szenilizmusban szenvedő Garami Józsi bácsi lassan évtizedet tölthet el egy padon, nyert bajnokságot, igaz esett is ki, de amikor éppen nem, akkor élcsapat. Vajon csak mázlijuk volt, miközben mi tíz edzőt pörgettünk végig? (A keretek száma változásának különbségét már le sem merem ide írni.)
A lényeg, hogy az MTK minden fronton hazai pályán aláz be minket.
Egyszerűen odáig süllyedtünk, hogy nem is remélek, csak kivitetem magam a lábaimmal, leállok a megszokott helyemre, végignézem, majd haza. Én lettem a nőnapon boldogan szurkoló család prototípusa. Egy szürke kis droid, a tömeg egy darabkája, ha a tömeget most a szó valamilyen furcsább értelmében használjuk.
Megadtam magam. Nem remélek, nem örülök, nem akarok semmit, csak letudni az egészet. Nincs bennem az a nagy várakozás, hogy ma meccs lesz, hogy jön az MTK, amit még értelmezni is tudok, mert ahogy van olyan, hogy föld, kő, papír, ház, úgy van MTK is, ellentétben mondjuk mindenféle Felcsútokkal. Rangadó volt ez még a közelmúltban is, de már nem. Nekem biztosan nem.
Köszi szépen. Azt hazudjátok, hogy van Honvédom, miközben nincs. Azt hazudjátok, hogy lesz Kispestem, de láthatjuk, miből? Hazudhatom magamnak ebédre a gombapörköltet, ha nincs otthon gomba? Minek?
Gyertek tehát ki, ma akciós, kivágható kuponnal ingyen van, boldog nőnapot, hajrá Honvéd, csak a Kispest.
/// Nem tudom kik az eltiltottjaink, nem tudom ki sérült, nem tudom ki fog játszani. Majd ránézek egy órával a kezdés előtt az MLSZ adatbankjában. Egyszerűen tényleg nem érdekel.
