Mastodon

Az MLSZ a klubok hatáskörébe utalta a kártya használatát, vagyis a maga részéről eltörölte, mint kötelezőt

Hirtelen jött döntés a visszakozás, hiszen alig néhány napja még a kártya mindent elsöprő sikerességéről hallhattunk, a csaknem kétszázezer kiváltó megérkezéséről a Futball Walhallába. Ehhez képest most minden csinnadratta nélkül, csöndben módosítják a dolgot, úgy, hogy nem lesz kötelező válogatottra, nem lesz kötelező a kluboknak sem, viszont dönthetnek úgy, hogy mégis.

Magyarán újra lehet majd azonosítás után, névre szóló jegyet venni, mert a dolog lényegi baromsága megmarad, csak a kártya tűnik, tűnhet el.

Az elég nyilvánvaló, hogy a Fradinál Kubatov nem fog engedni, és kíváncsi vagyok nálunk mit lép az Öreg. Jelenleg ugyebár ott tartunk, egy szimpla felkészülési meccsre is klubkártya (valamint 1000 forintos zsuga) kell, tehát nem tudom mennyiben lehetnek nagy reményeink.

Ellenben még egyszer mondom, nekem nem a kártya a fő problémám, hanem a feleslegesen nevesített jegyek rendszere. Utóbbit egyáltalán nem vagyok hajlandó elfogadni.

A lényeg azonban, hogy a mostani döntés következtében a kártyát elutasítók, de a nevesítést elfogadók is járhatnak majd meccsekre, bár vélhetően nem mindegyikre. Valamivel talán jobb lesz, mert miközben tolja az állam a pénzt a fociba és a stadionokba, az emberek lábukkal szavazva maradtak távol a rendezvényektől, és így azért elég ciki megmagyarázni a másik kilenc és félmilliónak, hogy mégis mi a frászra megy el ennyi lóvé a közösből, miközben az mehetne mondjuk olimpiára is.

Szóval kezdett véresen gáz lenni a dolog, amit az elmúlt években a Magyar Futball Nagy Megmentésének neveztek. De mondom, ettől a döntéstől jobb nem lesz, csak talán egy kicsit könnyebb.


update: A poszt írása közben jött ki, hogy Kispesten máris eltörölték a kártya kötelező használatát!

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

“Az MLSZ a klubok hatáskörébe utalta a kártya használatát, vagyis a maga részéről eltörölte, mint kötelezőt” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. Azért ez mégis siker, még ha csak 50%-os is. A személyes adatok megadása marad, de a kártyában a legrosszabb számomra a kiváltás körüli herce-hurca volt, meg hogy nem hívhatom ki egy meccsre alkalmanként a feleségem, vagy egy havert, mert nekem hiába van kártyám, ők nyilván nem vállalják a tortúrát évente 1-2 alkalomért. Plussz másik csapatnak szurkoló haverokkal sem lehetett meccsre menni, hiába volt nekik is kártyájuk.

  2. Off: Gosztonyi elvileg haladás.

    Martinez-Radó-Gosztonyi azért nem rossz támadóhármas, idén ők nem a kiesés elkerüléséért fognak küzdeni.

    1. Mármint arról a Gosztonyiról beszélsz, akit mindenhonnan elküldtek, elengedtek…

      1. Vidiből kiszorult ez tény, a Dióktól azért jött el mert keveselte a fizetését… , és nem elküldték.
        Egy gyenge/kieső csapatban bőven jó igazolás.
        Ezt úgy mondtad, mintha lennének jobb játékosaink. :)

        1. Vernes??? Legalább az a szint, de Vernes sokkal jobb 1az1ben.

          1. Vernes engem eddig csak az önzőségéről győzött meg. Nem azt mondom, hogy nem motoszkál benne valami, de amíg nem vezetünk 2-3 góllal, addig kutya kötelessége lekészíteni a jobb helyzetben lévő társnak. Ha biztosan vezetünk utánna tőlem a far.án is pörgetheti a labdát, akkor már belefér(het).

    1. de amikor kötelezővé tették, akkor is kb. mi voltunk az elsők – ott volt a vidi, szartak rá, itt sem lett volna kötelező (de nyilván le lehetett húzni pár százassal a szurkolókat).

  3. Nem tudom, örülni kell-e neki, hogy Hemibá lépett elsőként. Az NB1-es bizottság vezetésének lemondása után ez már a második jel, ami szerintem azt jelzi, hogy nincs jóban Csányiékkal, az meg nem sok jót vetít nekünk előre.

  4. Jézusom, hihetetlen. Rájöttek, hogy a foci a közönségért van, és nem fordítva.
    Baromira gyorsan tanulnak. Már csak a nevesítés gátját kellene észrevenniük, meg ripsz-ropsz lemondaniuk.

    1. Engem nem zavar a klub kártya, hazaiban használni fogom! Viszont így mehetek máshova is meccsre, ami örvendetes!!!

      1. az utolsó mondatod fogalmazódik meg gyakran bennem is, amikor az x. sz@r meccs után is van valami bizsergés a Bozsikba menet…DE egyre rosszabb érzés szembesülni utána azzal, hogy nincs Pisont, Bárányos, Szabó Tibi…de még a hozzáállásuk sem olyan, mintha büszkék lennének a Honvéd mezre… :/

        1. Voltak itt nagyon bíztató fiatalok, pl. Koós Gabi… Nálam ő azóta kezdő lenne, dehát én nem vagyok klubvezető… De Vólentnek is voltak nagyon biztató dolgai. Nem az a baj, hogy nincs tehetség, az a baj, hogy istenáldotta tehetségek vannak kevesen… pl.. Kovács István, Radó András, Vadócz Krisz…
          Gazdag játéka bíztató, de tőle sem látok olyan plusszokat, mint pl. Bárányos esetén megvoltak!
          Vernesben ott van a a plusz, remélem ki is jön!!!

        2. Én is ezt érzem, amikor Pécsről felmegyünk. Egy órával a meccs előtt már fent vagyunk, imádok a majdnem üres stadionban (is) ülni és élvezni azt, hogy ott lehetek!
          Kiváncsi vagyok, az ultrák mit fognak most lépni?! Remélem, nem lesz több kifogás, durcázás és a csapat mögé állnak!

          1. Szerintem nem fog változni ugyanaz lesz v. valami mást kitalálnak….

      2. Mondta bárki is egyébként korábban, hogy a kártya a fő oka a távolmaradásnak, vagy nem sok dolog együttese, amiben a kártya is benne van? Én tényleg nem tudom.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.