Mastodon

Gyorsbeszámoló Győrről

MKNagyon meleg van, nagyon fáradt vagyok és ami a legfontosabb: annyi minden extra nem is történt ma Győrben (teszem hozzá: szerencsére, mert az MK korai szakaszában az extra az bizony negatív meglepetés lenne, az meg nem baj, ha hiánycikk), hogy litániákat kellene szánni rá, így a következőkben röviden bulletpontokba foglaljuk a lényegesebb tudnivalókat azok számára akik nem jutottak le.

  • Kupameccseken mindig rajtam van a para a papíron jóval gyengébb ellenfelek ellen, hogy “csak ne most legyen baj“. Igen, volt már erre példa, a blogunk története alatt is. Most szerencsére nem igazolódtak be ezek a félelmek, a fiatal Győr (bár van a keretben egy Demjén, egy Pákolicz, szóval annyira nem is brutálisan zöldfülűek) ma nem volt ellenfél, az Ignja-Lovrics rutinvédelemnek nem okozott gondot a junior támadósor, Vernes vagy Vécsei pedig egyenesen veteránnak tetszettek a hazaiak mellett. A vártnál simábban húztuk be a meccset, pedig szokásos volt az indulás, szokásosan tré, mint mindig Rossi alatt, ha nem  nálunk erősebbel játszunk és kreativitás kell.
  • Egy gólt Lovresz vert közelről, kavarodás után, egyet pedig Ihrig-Farkas, jó tizenhatról.
  • Rossi pihentetett sokakat. Mondjuk meglepetésre Kemenes és Ignja is kezdett, ők Lovresszel és Szilágyi balhátvéddel kiegészülve jelentették a rutint az olyan ifjoncok, mint Erdős, Ihrig-Farkas, vagy Göblyös mellett. Pihent Boti és Endi, pihent Hidi és Vécsei, Holender a válogatottnál vizitált, Proszi sem utazott el a kerettel. Kezdtek viszont a fent említett fiatalok + Gazdag Dani, padról beszállt Lőrinczy.
  • Kemenesnek semmi dolga nem volt, gyakorlatilag nem jött értékelhető győri lövés a kapunk felé.
  • Az MTK elleni, néha sziporkázó támadásaink most elmaradtak, elöl a Vernes – Dél – Ihrig csatársor nem volt az igazi. Ricsinek volt egy nagy pipakapufája szabadrúgásból, a másik két delikvens kissé darabos. Sebi azért hegesztett egy Brightos szűcslajosalázót a győri felső sarokba, az simán a meccs jelenete volt.
  • KisGöblyös királyul nyomta, nagyon tetszett az, amit csinált, aktív volt, nem beszarva tette a zsugát, nem rögvest szabadulva a labdától, de nem is dédelgetve azt. Ő lesz az új Lőrinczy, úgy fest. A régi Lőrinczy 10 percet kapott a legvégén, voltak tök ügyes húzásai, de  látszik rajta a tétmeccsrozsda. Pedig jó lenne már ott tartania, mint Filipnek vagy Proszinak.
  • Jó volt a két szélsőhátvéd is, az erdélyi skac sallangmentesen rombolt hátul, és elöl is kavargatott néha, jó helyettese lehet Botinak – már amennyire ez a haloványka Győr értékmérő. Erdősről hasonlókat tudok elmondani, a második félidőben többször is szépen tört előre.
  • Lovresz, Ignja is a “jók voltak” kategóriát erősítik, de ismétlem,, annyira nem kellett megfeszülniük a Rába-parti kánikulában. Ellenben nem is hibáztak.
  • A meccs végén Rossi mister meglepetésünkre külön kocsival száguldott haza a kimondhatatlan nevű pályaedzővel és a tolmáccsal, kissé fura is nekem, hogy miért nem a csapatbusszal. Ez anno Supkánál sem volt a kedvenc mozzanatom, ha egyedül engedte haza a csapatbuszt Z’egről, de oké, ő Sopronban lakik, ez legalább indok volt. Nyilván nem ez lesz Marco ősbűne, de kissé szemet szúrt a dolog. (Ha azt mondjátok, legyen ez a legnagyobb bajom, azt aláírom).
  • Egy olyan jó 50 főnyi kispesti lejött a hétközi plusz ótvarkánikula-időpont ellenére, riszpekt nekik.
  • A győri stadion még mindig, minden hibájával együtt grandiózus építmény, fura is, hogy egy NB III-mas csapat otthona csupán… Mondjuk az enyészet kezdetét érdekesen prezentálta számunkra az északi főlelátó oldalsó részén a felhajtható székeken álló többhavi, megkövesedett guanó. Ugyanitt a melletünk lévő betonfalon, ahol épp korzókorlátoztunk, meglepetésünkre matekórai puskákat megszégyenítő számolásokat skiccelt fel valaki egy B6-os grafittal kivitelezett precíz ákombákomokkal… Jött is az adekvát poén, az adósságait itt a falon kiszámoló Tarsolyról, én kérek elnézést a pesti humor ezen eklatáns megnyilvánulásáért. Kifele jövet pedig olyan csatornaszag-áradat kapott el minket, hogy komolyan fontolóra vettem, a KEOP valamely pályázatából az ETO Park alá létesítettek valami szennyvízkezelő dómot?
  • Összességében a bágyasztó forráságban egy bágyasztó meccsen szerencsére a győri fiatalok tojáshéja a fenekeken és a mieink relatíve nagyobb rutinja közül az utóbbi volt az erősebb, minek eredményeként közepes játékkal is behúztuk a továbbjutást, úgyhogy várjuk a következő kört, szívem szerint mondjuk a III. kerület ellen, egy jó fővárosi kisrangadón.

Záróakkord: a bábolnai pihenőnél épp stöccölök, amikor beáll a mellettem lévő piszoárhoz Lipták söprögető és a válla felett beordít az egyik WC-fülkébe: “Márk, sz*rsz?” Az élménytől kábán sétáltam ki, hogy a bejáratnál pedig Koman Voli nézzen ki a fejéből egy szendót majszolva. Igen, a DVTK is a Kisalföldön túrázott, a mi tavalyi továbbjutásunk csornai helyszínén. Ők is nyertek 2:0-ra.