Ismerve magamat és látva a különféle félbehagyott, megunt, satöbbi projektjemet, sosem gondoltam volna, hogy fogok én még ötödik szülinapos posztot írni a csakblogra. Most, hogy mégis ezt teszem, kicsit megpaskolom a vállam, és elmormolok egy szép volt hantát, szép volt erwét.
Öt évesek lettünk. Még kimondani is szörnyű, hogy öt éve osztjuk az észt, hogy öt éve írogatunk a Kispestről, hogy öt éve örülünk az apróbb részsikereknek, hogy öt éve próbáljuk felhívni a figyelmet mindenféle visszásságokra.
Közben elfogyasztottunk egy csomó edzőt, némelyiket kétszer is, egy csomó játékost, megtettünk több ezer kilométert, lepötyögtünk többszázezer karaktert, gyártottunk egy valag statisztikát, meg csináltunk egy halom mindenfélét.
És közben új barátokra, ismerősöknek leltünk. Van, akivel azóta szinte napi a kapcsolat, és van, aki egyelőre még az online térben ragadt, de a szívünknek ugyanúgy kedves.
Adná magát, hogy az előző bekezdéseket táblázatokba, grafikonokba foglaljam, érzékeltetve, hogy honnan jutottunk hova, most azonban inkább legyen az, hogy mégsem teszem.
Mert bevallom, kissé elérzékenyültem. Azért az öt mégis egy kerek szám, pedig nem is osztható tízzel.
Ezzel a röptében összetákolt fejléccel kezdtünk 2010-ben
Az öt év már nem lehet véletlen, valamiféle egyszeri fellángolás. Az öt év már van annyi, hogy valami végleg az életünk részévé váljék. Írónak mindenképp, és reméljük, talán az olvasónak is.
Nem állítom, hogy a bloggal kelek és a bloggal fekszek, de azt igen, hogy ha valamit meg akarok írni, az mindig megtehetem, legyen az Honvéd, MLSZ, általános foci, vagy akár egy csak nekem fontos hülyeség. Mert ez így együtt lehet csak kerek. Egy blog nem értelmezhető a blogger nélkül. Ahogy a hír értéke maga a hír, a történésről tudósítás, úgy a véleményé pedig a vélemény, a szerző nézőpontja, amit csak akkor képviselhet hitelesen, ha a szerző egy megismerhető, ha tudjuk kicsoda. Akár valójában, akár virtuálisan.
Szinte fel sem tűnik, hogy közben mennyi mindent árulok el magamról. Nem egyszer volt, hogy összefutva egy addig vadidegennek hitt emberrel, hosszan eldumáltunk, mert ismeretlenül is volt közös témánk, volt honnan felvenni a korábban nem is létező fonalat.
És közben azt vettem észre, egyre többen szólítanak hantának, és egyre kevesebben a polgári nevemen. Egyre több az érdekes és értékes ember körülöttem, jó kicsit lubickolni a társaságukban.
A Honvéd összeköt.
A klub adja azt a laza szövetet, azt a hátteret, amire már fel lehet húzni a felépítményt, a klub nélküli klubéletet. Vicces, de tényleg valami ilyesmi a helyzet.
A klub ma a szurkolókban él, mert a szurkolók tartják életben, és ez így van nagyon jól. Az a klub, amit a klubról gondolunk, ahogy a mindennapokban megéljük.
Vannak kis körök mindenfelé, ezek egyike lettünk, vagyis ezek egyikének tartom magunkat. Jó visszahallani egyes gondolatainkat a lelátón, vicces nyilatkozni sajtótermékeknek a Honvédról, fura egyre több szituációban képviselni a Kispestet, miközben semmi, de tényleg semmi formális közünk sincs a klubot üzemeltető céghez. Kifelé egy kicsit mi is Honvéddá váltunk. Mondom ezt mindenféle túlzás nélkül.
És közben az egész nagyjából végig szórakoztató tudott maradni – számomra, számunkra. Megfáradni megfáradunk néha, de aztán úgyis jön kényszeredetten valami, ami írásra sarkallja az embert, és ha már ír, akkor ír még egyet másnap, harmadnap, újra belejön, viszi tovább a lendület. Sajnos a blog még mindig csak egy hobbi, így minden mástól kell rá elszakítani az időt.
Talán néhányan még emlékeztek rá, sokáig így néztünk ki
A blog látogatói statisztikája eközben azt mutatja, egyre több az olyan olvasó, aki rendszeresen visszajár, vagyis nem csak mi, hanem mások is magukénak érzik a blogot. Hiába puffogtatom rendre egyik kedvenc frázisomat, hogy egy blog halála, ha a blogger az olvasót akarja kiszolgálni, azért a visszajelzések mégis hatással vannak ránk. A szavak szintjén lehet, de a valóságban nem szabad egy közösség figyelmen kívül hagyásával vinni a dolgokat. Épp a klub hasonló működésére kell rendre rosszallóan reflektáljunk, épp ez a hozzáállás dühít fel nagyon sokakat. Hiba lenne beleesni – de legalább tipikus kispesti hiba.
Szóval a mi az esetünkben jogosan inkább egy együtt. Ehhez pedig a végtelenségig ragaszkodni fogunk. Gyakorlatilag a posztolás kivételével mindent közösségivé tettünk, bizonyítva elhatározásunk komolyságát. Sőt, vendégposztok leközlésére is nyitottak vagyunk, és kicsit sajnáljuk, hogy nem igazán fogalmazódik meg hasonló szándék bennetek. De sebaj, a napi ügymenetet ez nem érintheti. Úgy látszik az elmúlt öt év elég volt ahhoz, hogy rutinná, elvárássá formálja az oldal dinamikáját.
Azért jelzem, ahogy eddig, úgy ezután sem fogjuk hagyni az elpunnyadást, van néhány ötlet a fejünkben, ami elsőre majd ugyanúgy szokatlan lesz, mint a korábbiak, de idővel belerázódunk együtt.
Öt év nagyon sok idő. Most már talán mi merem jelenteni, hogy ha valami egetverő változás nem jön közbe, akkor maradunk, mint voltunk – a digitális éterben.
És maradunk kispestiek.
Zárásként azért szeretnénk külön köszönetet mondani _benitónak és heinrichnek, a sokadik állomáshelyén létező NST bloggereinek, hogy egy Fogasházas éjszakán rádumáltak, a labdabiztos mellett/helyett érdemes lenne megnézni az NSO Népsport néven futó sportblog-gyűjtőjét. Ez volt nyáron, majd őszre jött a gondolat, ha már mindenki csapatblogot visz, akkor a Kispest se maradjon ki, vagyunk annyira érdekesek, fontosak, mint egy Real Madrid, Arsenal, vagy mondjuk Inter.
Akkoriban a Népsportos blogok egy elég jó helyen lévő, és egy elég nagy dobozt foglaltak az NSO címlapján, ami jól jött, hogy szétterjedhessünk az interneteken, és mert a cimbik valamiért kedvelnek, rendszeresen szerepeltünk is a kreclinek hívott kiajánlóban.
Itt például a Puskás-hagyaték volt terítéken
Ugyanígy szeretném megköszönni az egykori Népsport magyarfocis bloggereinek, illetve a belőlük képződött laza szövetnek, hogy máig tartjuk az intenzív kapcsolatot, hogy repülnek oda-vissza az anyagok, hogy a puszta létezésükkel teszik könnyebbé a blog napi munkáját.
És persze RW-nek, akivel már öt éve toljuk együtt, és aki még ma is képes visszarántani egy-egy posztjával a földre, hogy mi mégis csak a Kispestről szólunk alapvetően.
