Huhogás, niggerezés, banánzabálózás, zsidózás és hasonlók – régen, nagyon régen elfeledett dolgok a Bozsikban. Szervezetten évtizede is bőven elmúlt, hogy utoljára bármelyiket hallottuk volna, azonban még mindig vannak néhányan, akik képesek megfeledkezni magukról.
A korzón is. Gyerekek és apukák is.
Nem, nem fogok rámutatni senkire, de igenis szóvá fogom tenni a történteket, mert én bizony kellemetlenül éreztem magam miattuk, égett a pofámról a bőr, hogy ilyen előfordulhat egyáltalán.
Undorító hangnemben, felelőtlenül, anélkül, hogy tudták volna mit tesznek, szinte minden perce jutott valami alpáriság. Különösen a békéscsabaiak színesbőrű (igen, néger) játékosa, a mellékesen magyar állampolgár Fabio Oliveira kapott belőle, de nem kímélték Kemenes Szabit, vagy a macskazabálóval, mint legmonitorképesebb jelzővel illetett Marco Rossit. Szabókettő sosem volt a kedvencem, így nem hittem volna, hogy lesz az életben olyan pillanat, amikor szó szerint megsajnálom.
Mondom, olyan szinten vállalhatatlan volt a jelenség, hogy nem is értettem, miért nem jelent meg egy rendező, és figyelmeztette a társaságot, ezt lehet csinálni otthon, a négy fal között, de innen tessék kifáradni. Körülöttünk többeknek is feltűnt, ahogy rendre felcsattant valami mérhetetlen tahóság, majd rögtön jött rá egy másik hang az überelés szándékával, és szájából egy még mérhetetlenebb tahóság.
Úgy állt a helyzet, hogy teljesen kontroll nélkül maradhattak néhányan, vegyesen gyerekek és felnőttek, nem ült körülöttük senki, nem szólt rájuk senki, így a szórványosból könnyedén lett általános szóhasználat, sőt, kiáltás a pálya felé.
Lehet vadászni a könnyen megtalálható, megszemélyesíthető ultrákra, az állóhelyek népére, lehet keresni közöttük a huligánokat, a nem helyénvaló megnyilvánulásokat, csak épp úgy néz ki, semmi értelme. Bárkinél, bármikor és bárhol előfordulhat a jelenség, és nem hinném, hogy gyakoribb lenne az egyik oldalon, mint a másikon. Sőt.
Volt idő, amikor hasonlóért pofáncsapták az embert. Most azonban senki hozzájuk sem szólt, legfeljebb rosszallóan néztünk. Ennyire kevesen lettünk.
Nem jó ez így.
[…] a minap írtam, hogy néhány, kontrollját vesztett emberen háborodtam fel egy meccsen, de állítom: Magyarországon nincs lelátói rasszizmus semmilyen formában. Emberek vannak, […]
[…] // Annyira kevesen voltunk a Békéscsaba ellen, hogy a páholyban ülő Öregnek is feltűnt az általam is szóvá tett jelenség, a kontrollját vesztett […]
én már egy ideje nem voltam a bozsikban, és nem azért, mert zavarnak az ilyen alakok, hanem másért, de azt mindenképp leírnám, hogy EZEK AZ ALAKOK KURVÁRA ZAVARÓK!
mondanám, hogy otthon csinálja, de nyilván otthon is csinálja.
mert az öregnek nem a valódi,tiszta megoldások kellenek, hanem a maszatolás, általánosítás…
Ritkán járok ki, régebben a kanyarba, de a Vasas ellen pl. a korzóra vettem jegyet, mivel ez volt másfél éves kislányunk első Honvéd-meccse. Mit mondjak – kicsit megdöbbentem (és nem a játék miatt). Sajnos ez is oka a sok ‘armchair Honvéd fan’-nak, azt gondolom (én még egy esélyt adok a családi meccsélménynek).
ez azért így kicsit általánosító… a „buzi Hemingway” kórus jellemzően a kanyarból szokott jönni… sajnos mindenhol vannak oda nem illő jelenségek. (amellett, hogy az utóbbi visszatérés óta a kanyar produkciója elismerésre méltó és sajnos messze túl szárnyalja a csapatét)
Akkor gyere kicsit tovább, mert az UTK igenis szokott szurkolni, az ominózus meccsen ha nem is sokat, de egyedül mi löktük. Én egyébként nem is hallottam a fent leírtakból semmit.
Megjegyzem, örülj neki :(
Örülök is, mert engem is rendkívüli módon irritál az ilyen viselkedés, de sajnos valószínűleg én sem szóltam volna rájuk :(
Általában vannak félresikerült beszólások, az nálam belefér, elmegy a fülem mellett, mert elfogadom, esetleg kicsit ittasabb, kicsit butuskább, magát csak így kifejezni képes emberről van szó.
Ellenben itt most az történt, hogy a nézőszám hiánya, a havas eső és úgy általában az egész nihil hatására néhányan, talán egy család, úgy elveszítette az önkontrollt a pálya felé irányzott beszólásaiban, hogy az bennem is kiütötte a biztosítékot.
Szó sincs szólásszabadságról, szó sincs általános jelenségről, egyszerűen egy társaság viselkedett rettenetesen surmó módon.
Nem, mert én ugyanúgy felelős vagyok, hogy nem szóltam rájuk, és mástól vártam a megoldást :(
Nem jó bizony!
Van egy szint, ami alá sokan sokszor sűllyednek le és ez az amire nincs semmi mentség!
CSILLAGOS ÖTÖS!
A foci sz@r akkor más a téma. Most akkor szólásszabadság van, vagy nincs.
szerintem ez nem tartozik bele a szólás szabadságába
másokat iszonyatosan zavart
pedig – és ez szerintem itt levágódott – én pont olyan vagyok, aki a végletekig védi a mondandókat
Hát nekem csak az a bajom, hogy amikor minden bizonyíték nélkül egyesek mindenkit náciznak fasisztáznak, rasszistáznak, sőt a nemzetünkhöz kapcsolják, mint a billogot, az belefér a szólásszabadságba. Nem emlékezem egy újságíróra, politikusra se, aki kikérte volna, legalább magának. Különben egyetértünk, a kettős mércét meg megszo(p)ktuk.
amit én írok ugyan úgy sérti a keresztény embert, mint amiről te beszélsz, de persze arra mindenki tesz. Van aki kulturáltan, van aki részegen teszi.
Mondom nem értek vele egyet, de mindkettő sértés, veled szembe, nem különböztetem meg.
Ez nem szabadságjogi, hanem kulturáltsági és intelligenciakérdés.
aha, már értem. Tehát , ha valaki kulturált, és intelligensen fenyeget meg gyaláz az oké.
Ha kulturált gyalázáson azt érted, hogy valaki azt mondja, hogy „szemüveget a bírónak” vagy „a föld is gömbölyű, de a labdát rúgjad”, a posztban jelzett undorító kirohanások helyett, akkor igen, az ilyen típusú „fenyegetés” oké.
Ez tényleg oké, de én nem erre gondoltam. Mindegy, hagyjuk majd megérted.
Nem a „nagybajszú” fia. Ő vitte tovább a vonalat és kosárlabda bíró.
Egyébként mintha úgy rémlene, hogy Szabó spori a méltán „népszerű” nagy bajszú kosárlabda játékvezető fia. Ami csak azért jutott eszembe, mert ha volt kosárbíró, akit minden meccsen többször megtalált mindegyik tábor, akkor Ő volt az. :) Ráadásul érdekes paradoxon, hogy lesz Szabó IV. fiából Szabó II. :)
Vegre!
Egyszer írtam már én is valahol – nem elég, hogy szürke kiscsapat vagyunk a pályán, de még azon kívül sem vagyunk szerethetők (sok esetben, sajnos!)