Ilyen gólt lehet és érdemes is lőni.
Nagy Gerinek amúgy nem a szombati volt az első bombagólja, sőt, az van, hogy általában ilyesmiket lő. Itt van például amit 2010 novemberében egy NB II-es meccsen hegesztett fel a Pécsnek:
Vagy 2013 október végén a Videotonnak:
Vegyük észre, mindhárom esetben (ahogy a Csaba elleni első góljánál is) a második hullámban érkezik, középre, kipattanót vadászva, majd lő.
A meccs teljes összefoglalója megnézhető itt.
Emlékeztek, az euroliga meccsünkön Diarra is lőtt egy hasonlót. Persze nem akarom őket egy lapon említeni. És Gerinek az első gólja is szép, okosan helyezett volt. Bravó, és a csapatnak is – akkor kell küzdeni, amikor nem megy.
És én akkor is drukkolok nekik, ha nincsenek milliárdok, ez most már az ÉN CSAPATOM! Kemenessel, Délczeggel, Rossival eyütt! Nem egy Barca, de 7-8 akadémistával nekem jó!
Kb. az ilyen megmozdulásokért éri meg mégis meccsre menni. Köszi Gergő!
Az egyik legalulértékeltebb játékosunk, aki szvsz. az egyik legnagyobb értéke csapatunknak!!!
Ha ezt a Bundásligában lövi az RTL Híradó is hozza…
szép volt GERI
A középpályások,csatárok nem is nevezhetők focistáknak,ha nem sajátították el legalább annyira mint Nagy Gergő a rúgótechnikát. Szinte helyből,lendület nélkül harmincról rásuvasztani,ez az igazi tudamány.Zseniális gól!
Kemenest még meddig kell szapulni,hogy hagyjon félbe eme sportággal???
nagyon megérdemelte már Geri, hogy ez így összejöjjön neki…! nagy gratula!