Mastodon

Tessék megnézni, hogy mit csinál az alapvonali bírókishölgy?!??!

Miután Gyula beveri, Urbán Eszter (aki egyébként Farkas Ádám spori felesége, szóval az egész család játékvezet – csak mondom érdekességképp) kinéz a taccsbíróra, majd Andó-Szabóra, aki eközben gólt mutat, a partjelző pedig semmit. Király indul reklamálni, és ekkor történik valami, aminek a következtében néhány másodperc múlva megszűnik gól lenni a gól. Vélhetően meghajlik delikvensünk a tekintély előtt, és bemond lesnek (zavarta a kapust) egy olyan dolgot, amit vonalból nem láthatott, magától sem akarta mondani, de mivel ketten nem jeleztek, gondolta szól.

Semmi gond, de akkor legalább a kezezést le kéne fújni a 89. percben, ha már öt méterre az orrunktól történik. Vagy mondjuk az sem lenne utolsó, ha végre lenne valamiféle egységes állásfoglalás ezekről a helyzetekről, mert amíg ellenünk megadják gólnak (pl. a Loki ellen, vagy a Megyerin az Újpest egyenlítő gólját), addig nekünk most nem.

snip_20160215000824
Les nincs, gól van – ketten megadták, a harmadik nem

A mérkőzés teljes összefoglalója:

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||