Mastodon

Azt nem is mutattam még, hogy mekkora tockost kaptam Deutsch Tamás elnök úrtól

Néhány napja ezt a kérdést tettem fel neki:


Amire ezt a választ kaptam:

Nyilván, hiszen ez volt a klub első hivatalos közleménye, @dajcstomi pedig az MTK elnöke. A dolgot nem hagytam annyiban, és előjött belőlem a kötekedhetnék:

Azt a farbát vettem elő, hogy van három üres stadion Budapesten (ebből a Megyeri és a Bozsik közvetlen állami tulajdonban), vagyis stadionszűkéről beszélni elég vicces volna. Tamást (a twitter tegeződős műfaj) persze nem lehetett zavarba hozni:

Az, hogy egyik pálya sem kiadó – ha igaz – nem jelent mást, mint az államnak, mint gondos gazdának a teljes tagadását. Hogy lehet úgy kiadni használatra közpénzből emelt/vásárolt létesítményeket, hogy a tulajdonos nem tart fenn magának legalább saját használatú napokat? És hogy lehet úgy belevágni a nagy Nemzeti Stadionépítési Programba, hogy közben azt sem tudjuk, hol fognak játszani az addig hontalanná váló csapatok? Megannyi kérdés. (Egyébként nehezen hiszem, hogy a háromból egyik stadion se lett volna kiadó, legfeljebb azt fogadom el, hogy drágának találták őket, pedig ennek a költsége – mint azt már az első twitemben is feszegettem – el kéne törpüljön egy új építésének az összköltségéhez képest.)

Mivel ennyi nem fér bele egy twit 140 karakteres limitjébe, így inkább a dunújívárosi vonalat vittem tovább:

Ééééés, szépen előjött belőlem az egyszeri demagóg: munkanap, klubnév, és egy kis vidékezés. Mennyire tökéletes, hogy öt budapesti csapat négy budapesti stadionja mellett az MTK Budapest a Budapest Honvéddal Dunaújvárosban játszik – Fejér megyében, ahol a Videoton pályabontása miatt Felcsúton rendezik a többi meccset. Magyarán: Fejér megye > Budapest, ha stadionban gondolkodunk.

Hiába gondoltam magam ebben a pillanatban nyerőnek, Tamás egy olyan selmeczivel kapott le a magas lóról, hogy még a lábujjaimmal is csettintettem, akkora rutinnal hozta magát vissza.

Riszpekt.

Sportember lévén, itt éreztem, hogy ez a hajó elment, már csak a szép halálra volt esélyem, remélem sikerült:

És itt ért véget a miniinterjúm, vagy ahogy felénk mondják: a felkérdezésem Deutsch Tamással, az MTK elnökével.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||