Holnap indulunk, kérdés, hova jutunk?- gondolkozik RW és közben mindenkit ölel

Csodásan (és vörös-feketén) zárult a tegnapi és indult a mai napom is, ennek örömére pont átbillent bennem a posztírói indíttatás mutatója, főleg, hogy tegnap este ezeket a papírdarabokat is beszereztem, amiket a fönti képen láttok. Beharang a hajtás után.

Tegnap este már rendes agóniában szédelegtem a monitor előtt a végső simításokat végezve a napi vélemény-átvezetői köreimben, mikor először egy csupán távolról magyarfocifeeling-érdeklődő, viszont a Honvéd/ESMTK duó iránt azért finom szimpátiával viseltető exkolleginámnak/barátomnak értekeztem a hétvégi programomról, mire ő csodálatos látleletet adott „kedvenc” pesti klubom drukkereiről: „akkor a sok zöld-fehér gyökér megint ott fog dübörögni a környéken…utálom.„. No itt legszívesebben megöleltem volna.

Hasonlóképp Hanta urat, aki ma reggel küldött meg egy szívhezszóló, ismeretségévfordulós tárgyú chatüzenettel „Hat éve mester, hat éve (…) több könyvet teleírtunk azóta, leutaztunk néhány ezer kilométert, lassan illene nyerni is valamit„. Nos erre mit mondhatnék? Igen, rohadtul kéne nyerni valamit, úgy lenne kerek ez az egész csakblog történet, ami onnantól fordult komolyabbra, amikor 6 éve tavasszal a Vidi elleni hazai kupameccsen először egymás mellett álltunk a korlátnál. Azóta meg már mindig, hárman, négyen, hatan, nyolcan. Már megérte, mondom erre.

Nos ez a két momentum már önmagában is csodás lett volna, de a két chat között ráadásul tegnap hazafele Öccs felvett a Határ úton, hogy kizúzzunk a Bozsikhoz, jegyek fel, polcra ki, aztán holnap bevetés.

Hát ilyen előzmények után (és december eleje óta tartó meccsszünet mellett) csoda, hogy megbizseregtek az RW-i ujjak beharangilag?

Pedig félek a holnaptól (mikor nem félek, tudom…ez nem is releváns info így). Azt hiszem 6-7 éve először fordult elő, hogy nem láttam felkészülési meccsen a csapatot, mert az egy darab nyilvános és budapesti edzőmeccsünkön bérből és fizetésből élő arcként épp az irodában ültem, nem a SZAC-korláton. Szóval nem érzem a csapatot úgy, ahogy szoktam, csak az igazolásokat tudom minden drukkerünkkel együtt, és marad a találgatás. A Prosser/Botka-eligazolási vekengésemben az öltöző esetleges hangulatáról már értekeztem, hogy igazak- e a félelmeim, vagy pont az ellenkezője történik meg a paráimnak, az 3-4 héten belül eldől. Első lépés ebben a periódusban a holnap délután.

Illetve este. Itt jegyzem meg, számomra magas, hogy miért nem lehet február elején délután a meccs, jó kis angol/olasz hangulatban, miért jobb inkább a fagyoskodás? Sose fogom megérteni a modern MLSz-t.

A megérzéseim kissé vakok jelenleg. Nem tudom, nem sejtem, hogy mi lesz. Minden benne van a holnapban.

• Egy hősies győzelem vagy legalábbis jó játékkal kísért döntetlen, mert nálunk alig volt változás, a Fradi meg épül?
• Egy korai kijózanító sima vereség, hogy ne álmodozzunk semmiről?
• Egy klasszik Supkás biztonsági 0:0, mert a zöldek még tompák, mi pedig még nem érezzük annyira a két eligazolt hiányát?

Egyáltalán megérezzük ezt a hiányt? Ebben se vagyok biztos. Néha úgy ébredek, hogy Prosser nagyon fájdalmas veszteség lesz, mert az egy ténylegesen veszélyes csere- vagy pótkezdő-csatárunk volt, Botka pedig tényleg válogatott szinten tolta ősszel, a haloványabb tavalyi éve után. Minden szar… Máskor meg úgy érzem, Boti vagy King egy fél évet simán lehoz lendületből Endi helyén (Boti többet is lehozna, de ha az észkombájn Kopasz nem játszatja és Nagy Geri mellett őt is padra száműzi, személyesen rongyolok be egy vizes GrandeTorino törölközővel a kezemben tavasszal a kispadokhoz elverni a tar búráját); Proszi pedig ha úgyis menni akart, nem fog hiányozni, és kis szerencsével Tömös vagy Zsótér pótolja. Az Öreg csodafegyverét hagyjuk, ígérem, ha kineveli belőle az új Abrahamot, magam veszek neki 10 kiló hartai szárazkolbászt ajándékcsomagban – de ha arra gondolok, hogy a legutóbbi líblingnek, Abassnak kellett egy jó 3-4 idény, mire saját jogon kedvenc lett, nem vagyok optimista!

Szóval ezek mennek a fejemben, kétségek sora, de nagy a kíváncsiság is. Szerencsére hatalmas elvárásaim most nincsenek, így vasárnap nem jön majd csalódott poszt, ígérem, ha csúnya ruha lesz, akkor sem. De miért lenne? Erősebb a Fradi keret, ki is tatarozták télen az állami vállalatot, de a kispesti maszek butik is elég jó forgalmat tol ebben az idényben. Meglátjuk!

De az, hogy már szinte várom a buszos ótvar zötykölődést a  Kökiről induló, az Üllői mögötti menekülőútón végigdöcögő, majd az Ecserin balra elzúzó kiszolgált Ikarusokon, az azért nem rossz jel. Holnap találkozunk.

Azt pedig csak csödben jegyzem meg: ahhoz, hogy Hantának bejöjjön a saját magunk felé tett jókívánsága, jó eséllyel az elkövetkezendő 20 évben most van a legtöbb esély, még ha most se olyan sok. Szóval: nyomjuk, csináljuk – ahogy az öregMészöly mondta a legendás videóban: pörgessünk, melegítsünk. Aztán majd meglátjuk mire lesz elég!

Ui.: Köszönöm a tegnapi javaslatokat a hátamat illetően, egész meghatott ez a figyelem a kommentelőktől. Sajna az említett javallatokkal kb 3 éve élek, igazi hát-profinak számítok már, mégis néha romlik a helyzet, hiába a 10 évnyi ülőmunka meg a linóleumos focik megkövetelik a jussukat.