Mastodon

A Nagyerdőben folytatjuk a tavaszi őrületet

Beharang, kibeszélő holnapra.

Egy hete az MTK előtt azt írtam: ne számítsatok tőlem értelmes, összeszedett beharangozóra, mert fejben szétestem, mint Odikadze, mikor rástartolt Abraham a 2009-es kupadöntőn. Jelentem, azóta eltelt egy hét, és a helyzet csak rosszabb lett – nem alszom, a melóban néha katatón állapotba zuhanva Kispestszurker- rigmusokat kántálok, és a monitoromon a kötelező munkaanyagok elmosódnak előttem, és helyettük mindenféle meccsemlékeket vetít elém a képzelet Piroska Atti borvirágos orrától Dubecz hajpántján át Szabó Tibi MK-döntős ismételt tizenegyesén keresztül Lanza debreceni mega-szabadrúgásgóljáig. Főleg az utóbbit. És érzem, ezzel nem vagyok egyedül!

Úgyhogy kezdőcsapat-latolgatást, sérültlistát, sárgalapveszélyeket, taktikai elemzést nem taglalok ma sem, majd Ti a kommentekben.

Inkább arról írnék,

  • …hogy meló után rohantam a fodrászhoz, a holnapi fürdőzést megalapozandó. A frizőr-hölgy nagy fradista, de most nem húzott, ahogy szokott, inkább közölte, hogy amúgy nekünk drukkol a Fehérvár-Kispest relációban, és “verjétek meg azt a k*cs*g Videotont“. A hölgy 60 körül járhat. Igen, eltaláltátok, egy czukk.
  • …hogy a héten minden reggel felkelés után elénekeltem otthon a Száz kisleány egy gólra vár-t, mert én ugyan nem vagyok kislány, de holnap fél 9-től kurvára egy zöld gólra fogok várni. (Doki barátom, a wekerlei fradista-honvédos hibrid, aki azért inkább zöld, erre közölte velem, hogy “egy kaméleong**i vagyok“, hát mit tegyek, ez van).
  • …hogy először akkor engedett ki belőlem a stressz egy picit a héten, mikor ma beugrottam a holnapra tervezett Csakblog-egyenpólóinkért Babar úrhoz, és ő olyan természetességgel tolta rögvest a babaros sztorikat, hogy végre kicsit elfelejtettem a vörös-fekete borsószemet az ánuszomban. Ez nem kis teljesítmény tőle. (Nem a borsótól. Old Babartól). És valahogy éreztem, hogy valaki még befut közülünk, és tényleg, Ábel csorog be a boltba, ennek külön örültem, mert Ábel mindig előjön valami olyan sztorival, amin besírok, és elő is jött a Határ út fele hajtva, amiből így majdnem árok lett.
  • …azon viszont már kevésbé a röhögéstől, semmint a parától sírok be, hogy derék molinófestő szurkolótársam szerint holnap gyufa lesz a cívis túra eredménye, “de ne parázz Ati, pont ezért verjük majd itthon a Vidit a záráskor“.  No ezt kár volt mondania, a vérnyomásom vissza is ment csúcsközelbe.
  • …hogy jó volt látni Rőzsééket-Pistiéket a Bozsik kapuja előtt, amint az utolsó pár vonatjegyet disztribútolják épp el az utolsó pillanatban ébredőknek, gyors biccentés és köszönésváltás, aztán mindenki ment a dolgára, de bizony tele lesz az a vonat és a vendégszektor is!
  • …hogy jó visszagondolni arra, amikor 2014 tavaszán azt írhattam a debreceni meglepetés-hősieskedésünk, a Vernes Rikk és Lőrinczy góljaival behúzott váratlan bajnokavatás-elrontásunk után: hogy vannak ám tehetségek a keretben, csak egy gerinc kellene melléjük, és ebben a magyar bajnokságban az olyanra is elég lehetne, amiről nem is álmodunk.

Hát, lett gerinc, és látjuk, mire elég. De most befejezem, mert ettől megint előjött a kézremegés. Úgyhogy jó éjszakát, holnap találkozunk.

Annak meg örüljünk, hogy még egy hét és vége a szezonnak. Ha ugyanis ez az idény még 2-3 héttel tovább tartana, Hanta jó eséllyel egyedül maradna a jövőre blogírással, a következő szezontól RW-re ugyanis már csak egy Csepregi, Cseh, és Csehi domborművekkel gazdagon díszített vörösmárvány tábla emlékeztetne a korzókorlátnál.