Mastodon

Mindeközben blogolt az Öreg, és van pár dolog, amire érdemes kitérni úgy általában a kapcsán (hagyjuk a magyar nyelvet mára)

  • leteremti Bobált a hétvégi hibái miatt, ha jól értjük az első bekezdés közepét; (Ez fura, ilyet nem szokott emlékeim szerint.)
  • kijelenti, hogy az NB III. nem elfekvő, hanem bizonyítási hely, ha valaki vissza akar kerülni a nagycsapathoz; (Hétvégén Villám, Tömösvári, Herjeczki, Pölöskei és Stoiacovici játszott Hódmezővásárhelyen a felnőtt keretének közeléből, míg Bíró Ákos végig a padon ült.)
  • megemlíti, hogy volt kis pofozkodás a korzón – ami még belefér, ha jól értem a Papa szerint is, mert ez a dolgok normális menete, néha előfordul. Ellenben a Ripost, egyébként magyarul egyáltalán nem beszélő anyaga viszont már nem. Érdemes megnézni, hogy milyen mély bugyrok létezhetnek mind nyelvileg, mind tartalmilag.
  • a teljes bejegyzést amúgy itt találod.

A legjobbat persze így is a Facebook hozta. Valaki ugyanis bejelentkezve maradhatott a Honvéd hivatalos kontójával, amikor úgy érezte, lájkolnia kell:

Így ajánlja Hemingway legújabb blogbejegyzését a klubkommunikáció

Ja, és mi van a kiképernyőfotózott lájk alatt? Mutatom:

Igen, az Öregnek. Ment is rá a lájkica.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||