Mastodon

Kibeszélő az utolsó fordulóra

Bp. Honvéd – Vasas @ Bozsik, 19:00

bocsi skacok, de iszonyat fáradt vagyok, egyszerűen nincs erőm posztot írni, és arról egyelőre fogalmam sincs, hogy RW ki tud-e préselni magából valami kis extraidőt, feltolva egy nap hosszát a számára már most megengedett 26-27 óráról 28 környékére (vonatkozó szakirodalom: Lami Árpád), hogy mégis legyen valamiféle beharangozó. ez van, ahogy tapsi hapsi egyéb jellegű tettestársa mondaná.

Amúgy a napi bölcsesség, hogy ha nyerünk, akkor bármi megtörténhet. Ha az Újpest is nyer, akkor negyedikek vagyunk és Európa, ha döntetlen lesz a Megyerin, akkor harmadik hely és Európa, ha pedig a Debrecen nyerne, akkor negyedik hely és felkészülési mondjuk a Rimakokova ellen a hátsó füvesen.

A másik, hogy a Bozsik ma még biztosan nem búcsúzik, ami lassan kezd annyira vicces lenni, mint a Népstadion, ahol csak Demjén tartott legalább négy búcsúkoncertet, és az Omega/Illés is visszavonult benne párszor, hogy még mindig létezzenek valamilyen formában. A Bozsik az új Lenin, mert élt, él és élni fog (volt, van, lesz).

Utolsó forduló, tessék kijönni, ha másért nem, legalább elbúcsúztatni pár játékost, akik jövőre már biztosan nem lesznek velünk, valamint megnézni mindenki mást, hogy elmondhassuk, ha mégis eligazolna, hogy ott voltunk a búcsúmeccsén.

Egy Lanza-mesterhármassal például elégedett lennék, és akkor újra mi adjuk a gólkirályt. Vonatkozó forrásmunka:

Ja, és ma van Villám „bajnok” Balázs 29. születésnapja, szóval neki meg boldogat!

címlapkép: Rainer_Maiores / Pixabay

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

340 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Fogado
Fogado
6 éve

Egy jònagyokat mondò kokler volt,az is maradt,mint H.Feri.

Fogado
Fogado
6 éve

Kb 5 èv alatt az akadèmiàn nem tudtunk kikèpezni egy balhàtvèdet.Nem egy Lanzàt,egy balhàtvèdet!

Dzson Meklén
Dzson Meklén
6 éve

Kint élőben ezzel nem lenne gondod ..

kgyula
kgyula
6 éve

Bozsik: Rados érezte, hogy „vaj van a füle mögött”… Valaki elmondhaná ennek a faszfejnek, a magyar nyelv azt ismeri, hogy „vaj van a fején” vagy „van valami a füle mögött”… Jó lenne imernie a magyar nyelvet olyannak, aki odaül a kamera elé.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  kgyula

És ez még a kisebb gond vele…

kgyula
kgyula
6 éve
Reply to  Pelso

Hát igen… Én sem véletlenül nem tudom elnézni neki.

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  kgyula

Hogy hol van pontosan a vaj ,azzal ràèrünk mèg foglalkozni.Ki a f@sz fog itt gòlokat lőni,az a kèrdès,Gyula!

Dzson Meklén
Dzson Meklén
6 éve

Csak a szokásos .. Hol van már az az időszak, mikor nem 1 évre terveztek egy csapatot, a tulaj megtesz mindent, hogy 3-5 évre építsen csapatot, az értékeket megtartja (legyen az egy edző), és nem csak strigulákat gyűjt, ami akár egy bohócligás bajnoki cím (bár nyilván a bohócok közt is jó főbohócnak lenni). egyszer jó lenne azt érezni, hogy a fő cél valami maradandó nemzetközi szereplés .. huh, felébredtem, jaj de szuper hogy el-ben megyünk, juhuuu, csak ne legyünk jövőre egy vasas

zolee
zolee
6 éve

Reméljük nyáron Hemi eladja klubot, ha nem esélyes lehet az NB2 is….

Mészöly Sámán
Mészöly Sámán
6 éve

JÓ A SZABÁLYcomment image

István Hereb
István Hereb
6 éve

Nem három meccs a bajnokság, hanem 30… ne legyél olyan, mint Berg tavaly :-))

Csaba Horváth

Tavaly mi is kikaptunk 3:0-ra a Viditől és a Vidin kívül senki sem sajnálta tőlünka bajnoki címet. :)

Mészöly Sámán
Mészöly Sámán
6 éve

– bebuktattuk a fradi bajnoki címét
– kiejtettük a csicska vasast
– lanzafame gólkirály
– és mindig inkább jussunk ki az el-be, mint ne, legfeljebb mi is kiküldjük az ifit, mint a vidi

kgyula
kgyula
6 éve

Akinek eennyi jóó kevéés, azt érje gááncs éés megvetés…:)

ogy
ogy
6 éve

„Egész héten a Fair Play volt a téma. Olyan csapat bent tud maradni, amelyiket mi háromszor megvertünk. Rossz ez az egész bajnokság, háromszor játszunk mindenkivel, marhaság az egész. Mi lenne, ha a Vidi a bajnoki címért játszana és én a Fradi ellen hat ifivel állítanám fel a csapatomat? Olvashatnám, hogy szar ember vagyok. Meg lehet nézni, hány ember életét szarták el. Meg kellene tisztítani az egészet. Kirakhatjuk a lelkiismeretünket az ablakba, holnap senki nem fog ránk emlékezni.”

Turbo
Turbo
6 éve

Nem túl biztató, sőt…

zolee
zolee
6 éve

Mennyire igaza van, tudja ő is hogy ez a vidi már nem az a vidi amiben ő játszott anno…

A69W
6 éve
Reply to  zolee

Mocskos kovacs zoli!!!
Fair play?

belos
belos
6 éve
Reply to  zolee

azért elég nagy rinyakirály ez a horváthferi.
az valahogy nem zavarta, hogy a fradiban a fogalmatlan Holczer védett, meg batik volt a védelem „oszlopa”

zolee
zolee
6 éve
Reply to  belos

Igazad van, de most Horváthnak is…Gusztustalan ahogy vidi felállt….Meg a szabály is…

belos
belos
6 éve
Reply to  zolee

valahol igaza van, meg vicces a nyilatkozat (már ezért megérte, hogy kiesett a balmaz:D), de könyörgöm, kurva nagy divat itt Magyarországon mindig másra mutogatni, HorváthFeri ennek a mentalitásnak a legnagyobb képviselője. több pontot gyűjtesz = bent maradsz. ilyen rohadt egyszerű.
halkan jegyzem meg, jövőre balmaz helyett majd nézhetjük a kisvárdát. egy kutya.

Zs.
Zs.
6 éve
Reply to  belos

Igen, teljesen igaza van, de azert egy Diosgyornek sokkal tobb keresnivaloja van az MB1ben mint egy Balmaznak, ezt lassuk be.

belos
belos
6 éve
Reply to  Zs.

Most képzeljük el, jövőre egy Mezőkövesd, Balmaz, Kisvárda, Felcsút lett volna bajnoki mezőny harmada…
Nem szeretem a diósgyőrt, de azért na…

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  belos

Pontosan!

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve

ennél szebben nem is lehetett volna megfogalmazni

kgyula
kgyula
6 éve

Megmondtam: Leütjük Vasast, 4. hely indulással, és Lanza gólkirályi címe.:)

zolee
zolee
6 éve

Köszönjük Davide!!! LEGENDA lettél.
Reméljük nem okozol fájdalmat az igazolásoddal, Tőlem mehetsz bárhová…Két magyar csapaton kívül…

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  zolee

10 magyar csapaton kívül!

Turbo
Turbo
6 éve

Tudom, nem ilyen egyszerű. De. Ha olvasod, ha nem: Davide, maradj Kispesten, örökre! Grazie.

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve

a lényeg legalább lanza gólkirály lett

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Sándor Veres

Baromira megérdemelte, és egy ilyen szabadrúgással! Közben Varga kihagyott egy hasonlót a másik meccsen.

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve
Reply to  thpreg

mert varga egy zöld balfasz a jobbszélen :D

Döme Sanya
Döme Sanya
6 éve
Reply to  Sándor Veres

De, Lanza a miénk.

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Sándor Veres

Azért ehhez az idényhez hozzátett egy hangyányit :D

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  thpreg

Nincs összefüggés. A bronz nem Lanza gólkirálysága miatt ment el, annak pedig nagyon is tudunk örülni páran!

thpreg
thpreg
6 éve

Jobban belegondolva, elég durva, hogy egy ilyen idény után is bronzért küzdöttünk a végén, és megvan az EL… Közben a tavalyi bronzérmes kipottyant.

CSAK
CSAK
6 éve

Örüljünk annak, ami van. Európa liga és gólkirály. Nem biztos, hogy a közeljövöben lesz ilyen. Szép volt fiúk, CSAK a Kispest.

wfred
wfred
6 éve

Supka összerakta a végére a csapatot.

Az utolsó harmada a bajnokságnak azért összességében vállalható volt.

Turbo
Turbo
6 éve

A válasz, talán: Van, de miért?

pppalika
pppalika
6 éve

Hány perc csúszással adja a tv? A miskolciak már egy perce örülnek, de még játszanak.

thpreg
thpreg
6 éve

Szép volt, fiúk!!!

Pelso
Pelso
6 éve

Bent volt… Ha megadja a gyökér!

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve
Reply to  Pelso

volt gól?

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Sándor Veres

A kassai eset… UTE ellen

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve
Reply to  Pelso

rohadjon meg

kgyula
kgyula
6 éve

A lényeg: az egyik legellenszenvesebb fővárpsi csapat megy a 2-be…

Trabanti
Trabanti
6 éve
Reply to  kgyula

Lemaradtam valamiröl? Kiesett a fradi?? Számomra az a legellenszenvesebb csapat…

Csaba Horváth
Reply to  Trabanti

Az egyik legellenszevesebb…azt mondta. :)

Turbo
Turbo
6 éve

Nem szegény az, hidd el.

Turbo
Turbo
6 éve
Reply to  Turbo

Mondjuk az aranymezben pályára lépő Fidi vehetne leckét ferpléjből, szó se róla.

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Turbo

Most Pátkai majdnem kibombázta a Diósgyőrt az NB1-ből.

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  Turbo

Küzd a vidi normálisan

pppalika
pppalika
6 éve
Reply to  István Hereb

Akik a pályán voltak. A 2. gólt nem kapták volna, ha normális védelemmel állnak fel.

Turbo
Turbo
6 éve
Reply to  István Hereb

A kezdő, sőt a keret sem a legerősebb volt. Enyhén szólva.

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  Turbo

Persze, ez igaz. De ki csinálta volna másképp? Emlékezhetünk, hogy amikor bronzérmesek lettünk, a győr ugyanígy B csapattal állt fel ellenünk már bajnokként

Zs.
Zs.
6 éve
Reply to  Turbo

Fair play? Ott? Ugyan mar… Szemet g.cik.

kgyula
kgyula
6 éve

Kíváncsi vagyok, holnap mit pampog a fsszfej Bozsik Péter….

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  kgyula

Megmondom én : xar idénye volt a honvédnak, sok gólt kapott, xar a védelem…stb

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  kgyula

Èn meg arra,hogy mi lesz a vèlemèny az öregről Lanza utàn.

István Hereb
István Hereb
6 éve

Sokszor kicseszett velünk a Vasas, hát, most kamatostól visszakapták

Csaba Horváth
Reply to  István Hereb

Nekem is ez jutott az eszembe… :) Lehetne onnan elhozni egy-két értelmes légióst! :D

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  Csaba Horváth

Félel, hogy az értelmesebbekrenlesz jelentkező gazdagabb csapatoktól, és itt nem is a fradira, vidire gondolok. Kisvárda, kövesd, csút…

Szakáll
Szakáll
6 éve

Szar közmédia. Ezt is sikerült még jobban, még több pénzből szétcseszni.

pppalika
pppalika
6 éve

Legalább 0-ra hozzuk fel a gólkülönbségünket!

Lassie Tizenkilenc
Lassie Tizenkilenc
6 éve

És ezzel a momentummal Davide elbúcsúzott a csapattól…. Mindent köszönünk Davide !!
A góljánál elköszönt a tribüntől is…. illetve a kezdés előtt a 3 gyerekét is körbevitte….Sajnos szép búcsú…

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve

milyen momentummmal?

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve
Reply to  Sándor Veres

:(

István Hereb
István Hereb
6 éve

Csak azt ne… és a fradiba meg főleg ne!

Pelso
Pelso
6 éve

Nagyon úgy nyilatkozott, hogy nyitott új kihívásra.. tartok tőle nem nálunk

Turbo
Turbo
6 éve

Paci a helyén.

pppalika
pppalika
6 éve

A cserét közvetítik? Megáll az ész!

Pelso
Pelso
6 éve

Most ezt kell nézni???..

kgyula
kgyula
6 éve
Reply to  Pelso

Nem hittél nekem. Mondtam pedig….:)))

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  kgyula

Tudsz valamit… :) Latabár sehol nincs :D

Turbo
Turbo
6 éve

Fidi egyenlített, jelenleg kieső a Dió.

misike
misike
6 éve

golt lötünk de nem kapcsol vissza rohadj meg m4 troger holender löte

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  misike

Képesek egy cserét mutatni hosszan!

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  thpreg

Döbbenetes b+…

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Pelso

Hihetetlen… Most meg a Dió-cserélést közvetítenek.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  thpreg

Volt 5mp. Bozsik lemaradtam baxa.meg

papparam
papparam
6 éve
Reply to  thpreg

Legalja

thpreg
thpreg
6 éve

3:0!

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve
Reply to  thpreg

ki?

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Sándor Veres

Holender.

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve
Reply to  thpreg

köszi

Sándor Veres
Sándor Veres
6 éve

ez mindennek az alja

pppalika
pppalika
6 éve

Mindenki láthatja a csapata meccsét, csak mi nem. Dilettánsok.

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
6 éve
Reply to  pppalika

Ki kell jönni élőben! ?

Tony Soprano
Tony Soprano
6 éve

nem basszák meg.

kgyula
kgyula
6 éve

Balmaz Fradi 3-3

thpreg
thpreg
6 éve

Körkapcsolásba ment át.

István Hereb
István Hereb
6 éve

Szépített a loki!

Turbo
Turbo
6 éve

Szép lett volna egy bronz, ugyanakkor Lanza gólkirály+EL, hát én nem vagyok elégedetlen akkor sem, ha így marad. Csak a gólkirály is maradjon…

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  Turbo

Így van!

thpreg
thpreg
6 éve

Loki gól!

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  thpreg

Nem szamit

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  Fogado

Miért?

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  István Hereb

Kettőt màr nem lőnek.X mèg EL

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  Fogado

Az iksz a jó a bronzhoz!

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  István Hereb

Onnan màr ràzòs lenne a nk kupa

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  Fogado

Ha nyerünk, akkor a kupa tuti, iksszel vagyunk csak harmadikok

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  István Hereb

Igen,de ha x-nèl megtàltosodik a loki,se ez se az

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  István Hereb

Az UEFA fizet annyit(EL)mint a bmlsz a bronzra.

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  Fogado

A bronzzal EL is jár. De jó ez így is…

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Fogado

Dehogy, nekünk épp az iksz jó.

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  thpreg

Vèrszemet kaphatnak x-nèl,aztàn se bronz se EL.

Pelso
Pelso
6 éve

Link vki pls…

pppalika
pppalika
6 éve

Inkompetens barmok az m4-nél!!!

Csaba Horváth
Reply to  pppalika

Gusztustalan volt ez az indokalatlan átkapcsolgatás…

pppalika
pppalika
6 éve

Az m4sportos streamen miért váltottak át????????

Pelso
Pelso
6 éve

Megmentik a diokat ??

Turbo
Turbo
6 éve

Dózsa 2

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Turbo

Bronz sajna nem lesz, de az EL tutinak tűnik…

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Turbo

Köszönjük kassainak…

Turbo
Turbo
6 éve

A gyerekek (meg a mi) kedvéért. LANZAAA

Pelso
Pelso
6 éve

A király…

pppalika
pppalika
6 éve

Megérdemelte!

kgyula
kgyula
6 éve

Azért most már le lehetne szedni ezt a Banó gyereket….

thpreg
thpreg
6 éve

Szegény Pacival már másodszor fordul elő, hogy gól miatt vissza kell ülnie a padra…

Pelso
Pelso
6 éve

De jó így látni ezt a két lökött , szuper csatarunkat … Hmmmm

Fogado
Fogado
6 éve

Dozsa 1

Turbo
Turbo
6 éve

Vezet az Újpest.

Dombi Ferenc
Dombi Ferenc
6 éve

Meeeeg vaaaan!

kgyula
kgyula
6 éve

Kingnek sajnos tényleg csak ennyi esze van… Ha viszi tovább, akár gólt is lőhetett volna.

Turbo
Turbo
6 éve

Marci nagyot küzd, megérdemelne egy gólt.

kgyula
kgyula
6 éve
Reply to  Turbo

Megérdemelte!

áfonya bácsi
áfonya bácsi
6 éve

comment image

Csaba Horváth
Reply to  áfonya bácsi

A szívárvány a Vasas tábor felett nagyon szimbólikus kép… :D

Czibulyás Dániel Pál
Czibulyás Dániel Pál
6 éve
Reply to  Csaba Horváth

Csicskavasas armata b.zi a kétharmada – szivárvány is tudta a dolgát!!! ?

papparam
papparam
6 éve
Reply to  áfonya bácsi

Ilyen kepet en is csinaltam.

Turbo
Turbo
6 éve

Most úgy érzem, hogy Paci behozatala megoldaná a góltalanságunkat. És jönni fog, ehhez nem is kell nagy jóstehetség. Csak ne kapjunk egyet egy kósza ellentámadásból.

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Turbo

Vilàgos.Aki fiatalokat akar jàtszani làtni,menjen u15-re.Aki meg EL meccset annak meg Danilo.

Dombi Ferenc
Dombi Ferenc
6 éve

Mintha nem akarnánk gólt rúgni. Ezt érzem.?

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Dombi Ferenc

Tèvedsz alighanem.Ez nem bunda.

thpreg
thpreg
6 éve

La(n)zán jobbak vagyunk, mint a Vasas. Viszont ha a baloldali futójuk tudna beadni, gondok lehetnének, néha nagy lyuk van a jobb oldalon :)
Sose lesz ilyen légiósunk, mint Davide…

Döme Sanya
Döme Sanya
6 éve
Reply to  thpreg

Ki mondta, hogy eligazol?

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Döme Sanya

Nem láttad a beszélgetéseket vele a héten?

Döme Sanya
Döme Sanya
6 éve
Reply to  Pelso

Nem mondott semmi konkrétumot.

thpreg
thpreg
6 éve

Uzoma súlyos öngólt fejelt, nem semmi, ami meccs ott van :)

viktor csorna
viktor csorna
6 éve
Reply to  thpreg

Térdelt

Kicsipest
Kicsipest
6 éve

Mindent kihagyunk, majd a Vasas biztos talál egyet! Góllővés tekintetében Banó az új Gazdag.

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Kicsipest

Lecserèlni Danilora.

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Fogado

Dehogy jàtszik jól!

kgyula
kgyula
6 éve
Reply to  Fogado

Danilo szokott gólt lőni. Leszarom, hogy ki fiatal, ki nem. Nem jól játszani kell, hanem nyerni. Ez a játék erről szól. Ez nem műkorcsolya.

ius
ius
6 éve
Reply to  Kicsipest

Nincs önbizalma.

Pelso
Pelso
6 éve

Filip jo ma

kgyula
kgyula
6 éve
Reply to  Pelso

Tényleg jó ma… Végre azt játssza, ami benne van.

kgyula
kgyula
6 éve

Banó! Dobjál rá pokrócot, akkor nem gurul el….:((((

Turbo
Turbo
6 éve

Ez hihetetlen bammeg.

Pelso
Pelso
6 éve

Nem hiszem el b+…

pppalika
pppalika
6 éve

Nem igaz. :(

Fogado
Fogado
6 éve

Ettől a Jamestól megszabadíthatnànk őket ha kiesnek.

kgyula
kgyula
6 éve

Nem hiszem el, hogy ezeket a szarokat nem tudjuk el intézni….:(((((((((

Turbo
Turbo
6 éve

Lanza, legalább a gyerkőcök kedvéért találj már be.

Fogado
Fogado
6 éve

Danilo fogja ezt intèzni.

Fogado
Fogado
6 éve

A lilak 51-49 % 3 kl ill. 1 közben

pppalika
pppalika
6 éve

Még szerencséje sincs. :(

Pelso
Pelso
6 éve

Lanza mar nincs itt fejben… :/

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Pelso

1 gòl kell neki jelenleg a gk-hoz,talàn az mozgatja azèrt.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Fogado

Nagyon feszült és dekoncentráltnak érzem

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Pelso

Annyit igazolt màr ide oda ,tudja kezelni szerintem.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Fogado

Kösz b+… Most már jobb :)

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Pelso

Ja.Közben ràjöttem :)

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Pelso

Ugyanezt próbáltam megfogalmazni

Fogado
Fogado
6 éve

Ezt a rèmeketlàtàst,b+!

pppalika
pppalika
6 éve

Hát, ha Lanza nem marad, odatehetné magát kicsit jobban. Nem érzem rajta a megszokott tüzet.

Fogado
Fogado
6 éve

2 fagyi 1

Turbo
Turbo
6 éve

Ott két sárga elmaradt, itt bezzeg nem.

A69W
6 éve

A Sampdorianál van próbajátékon!

Turbo
Turbo
6 éve

Kosárlabda meccsre ment. Csikágóba.

pppalika
pppalika
6 éve

Mentálisan lehet tenni valamit, de fizikailag néhány hét alatt lehet komoly változást elérni?

Kicsipest
Kicsipest
6 éve

Lanza a gyerekeivel. Búcsú Kispesttől?

Turbo
Turbo
6 éve
Reply to  Kicsipest

Ugyanez jutott eszembe. Reménykedem azért.

misike
misike
6 éve

Gyalázat hogy ez a pölöskei már megint kezdő remélem utoljára látom honvéd mezben.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  misike

Nulla. Full alibi passzok. Lassú, de pontatlan.. :) amúgy jó…

Kicsipest
Kicsipest
6 éve
Reply to  misike

A következő évben örülni fogunk, hogy nálunk van!

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Kicsipest

Annyira xar nem jöhet.
Amúgy jó képességű gyerek de egy említendő megmozdulása nem volt nálunk.

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  misike

Èrdekes hogy a tfm mèg mindig 250-re teszi.

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  misike

A Vècsei meg csak 200.Hàt a f tudja.

Turbo
Turbo
6 éve

Kezdő: Gróf – Heffler, Bobál, Baráth – King,Holender – Gazdag, Pölöskei, Banó-Szabó – Eppel, Lanzafame.
Cserék: Horváth A., Kosút, Danilo, Májer, Szendrei, Cipf, Kovács.

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Turbo

Kovàcsròl mit kell tudni?Nikolasz?

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Turbo

Kösz.Valamiert azt hittem hogy Dorogon van.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Turbo

Dani vagy Majer miért nem jöhetne a semmirekellő poloskei helyett ???

Pelso
Pelso
6 éve

Legalább egy félidőt megérdemelne

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  Pelso

Ha egyszerre kèt gòlzsàk fiatallal àllunk fel,az nem Supka,hanem az öreg kezdője.Na meg nehogy a vègèn lehozza Lanzàt,mert akkor tènyleg kezdhetünk aggòdni!Azt elközőnőkkel szoktàk,hogy meg lehessen tapsolni.Èn magam nem sok saanszot làtok ugyan hogy marad,de ugye a lepényhal meg utoljàra.

Fogado
Fogado
6 éve

444.hu

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Fogado

Köcsög 444…+ Szily… Neki ez csak cicaharc… Suttyó libsi, csak az számít nekik hogy Orbánt alázzák. Fngja nincs a fociról vagy a Honvédról

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Pelso

Ettől őt még qrvara nem érdekli a Honvéd…

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Pelso

Nem feladata, hogy különösképp érdekelje a Honvéd, viszont máshol nem nagyon sietnek tájékoztatni az olvasókat Szöllősi munkásságának visszásságairól, és azt sem látod túl sok helyen leírva, hogy a Felcsút nem méltó a Puskás-örökség hordozására.
A cikkben leginkább a cím nagyon gáz és néhány kattintásvadász mondat, alapvetően korrekt az álláspont szerintem.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  thpreg

Mivel nekünk evidens minden felvetésed, nem tudom hogy másnak van-e érdemi infó a cikkben
Számomra csak egy cinikus kívülálló öncélú tákolmánya

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Pelso

Én elég sokszor kerülök olyan helyzetbe, hogy alaposan magyaráznom kell, mi a baj a felcsúti modellel, Szöllősivel stb. Akik nem érdeklődnek a futball iránt, azoknak az egész nem is nagyon érdekes, de akik valamelyest igen, azoknak sem feltétlen evidens, hogy lehet valamivel gond. Szóval időnként nem árt, ha kívülállók kommunikálják kívülállóknak, kb. mi a helyzet…

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  thpreg

Alapvetően egyetértek, csak utálom a négyeket.

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Pelso

Igen, tudom, szerintem már többször is kifejezésre juttattad :)

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  thpreg

Örülök ha ennyire sikerült :)
Most már jöhetne a meccs..

thpreg
thpreg
6 éve
Reply to  Pelso

Én is izgulok…

Szakáll
Szakáll
6 éve
Reply to  Pelso

Semmi gond nincs ezzel a cikkel. Nagyon jó és hasznos dolog, hogy olyanok is olvashatnak erről, akiket egyébként talán nem érdekel a magyar foci.
Azt hiszem a szerző MTK drukker és meccseken is feltűnik, szóval valami fogalma talán mégis lehet a magyar fociról.

Szemellenző nélkül talán az is feltűnne, hogy éppen mellettünk áll ki. Ezt a közpénzből fenntartott propaganda médiában nem sokat tapasztalhattad…

papparam
papparam
6 éve
Reply to  Szakáll

Teljesen rendben van.

Pelso
Pelso
6 éve

http://nb1.hu/otp-bank-liga/bukik-szerint-ez-lesz-az-nb-i-es-bajnoksag-vegeredmenye
Ezek alapján a bajnokság végeredménye a következő lesz:
1. Videoton 68 pont
2. Ferencváros 65 pont
3. Újpest 49 pont
4. Budapest Honvéd 47 pont

Pelso
Pelso
6 éve

ez a mester3as b+ Hanta……….. :D:D
azt hittem már mindent láttam….és tessék :)

Highlander1
Highlander1
6 éve

Supi betenné.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Highlander1

Ki nem ? :) Ill. ki nem engedi neki ?

Hajnal Tamás
Hajnal Tamás
6 éve

mikor nyit a pénztár?

októberes
októberes
6 éve

Ha ma sem verjük meg a Vasast, akkor többet nem megyek Kispest meccsre (ebben a bajnokságban) !

MB Kecskemét
MB Kecskemét
6 éve

Én felkészültem a döntő ütközetre ! :D Hamarosan indulunk ! Harcra fel a bronzért !comment image

Mészáros Antal

Le kell őket támadni, az első negyedórában gólt lőni és akkor jön a többi… Nyerni kell!

Pelso
Pelso
6 éve

remélem én is, hogy nem kivárásos tökölés lesz, mert akkor kitöltöm a maradék királyleánykát a q..a nagy pohárba és jó hideg fröccs után belaxarok a bajnoki évbe… :)
addig is CSAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kicsipest
Kicsipest
6 éve

Nagyon tartok a mai meccstől, a Vasas – finoman szólva – nem tartozik a kedvenc ellenfeleink közé. Jó lenne, ma végre kijönne ellenük a lépés!

kgyula
kgyula
6 éve
Reply to  Kicsipest

Semmiből nem következik, hogy simán verjük őket, és épp ezért fog bejönni. Akkor sem lesz meg a bronz, mert az Újpest meg a Lokit veri, de negyedikként meglesz a kupaindulás…

Kicsipest
Kicsipest
6 éve
Reply to  kgyula

Legyen igazad, annyi eltéréssel, hogy az Újpest meccs x legyen!

trackback

[…] bocsi skacok, de iszonyat fáradt vagyok, egyszerűen nincs erőm posztot írni, és arról egyelőre fogalmam sincs, hogy RW ki tud-e préselni magából valami kis extraidőt, feltolva egy nap hosszát a számára már most megengedett 26-27 óráról 28 környékére, hogy mégis legyen valamiféle beharangozó. ez van, ahogy tapsi hapsi egyéb jellegű…Kibeszélő az utolsó fordulóra […]

kgyula
kgyula
6 éve

Van egy olyan megérzésem, hogy nagyon megverjük ma a Vasast. Az ő hibázásaiknak köszönhetően. Lanza pedig gólkirály lesz.

Tóth István
Tóth István
6 éve
Reply to  kgyula

Legyen igazad Kgyula mi is megyünk nézni CS.A.K

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  kgyula

Gyula b+… az első pozitív kommented az évben… :)) úgy legyen!!!
hajrá…csak!!!

kgyula
kgyula
6 éve
Reply to  Pelso

Azért árnyalja a képet, hogy szerintem ők fogják összebalfaszkodni a két első gólunkat, utána meg összeomlanak…:)))

kgyula
kgyula
6 éve
Reply to  kgyula

Ja, és Kosút is betalál szöglet utáni fejessel. :)

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  kgyula

Eddig hittem neked :)

Fogado
Fogado
6 éve
Reply to  kgyula

Làtomàsod volt,Gyuszi?

kgyula
kgyula
6 éve
Reply to  Fogado

Neked kellene ilyeneket mondanod, Fogadó…:)