Kint van ragadósan a craiovai túra információs posztja, és ott azt kértük, ha lehetséges, a kommentekben csak az utazással kapcsolatos témák jöjjenek elő, így a minden más kibeszélésére dedikálunk egy posztot.
És, hogy téma is legyen, idemásolom Csapó Gyula szurkolónk összefoglalóját a Honvéd-MFA/vegyes – Csákvár meccsről, ahol az első félidőben a nagycsapat azon játékosai léptek pályára, akik a Craiova elleni odavágón nem. (Az eredeti posztot kissé megtördeltem, mert olvashatatlanul egybefolyó volt.)
CSÁKVÁR-HONVÉD MFA 2-1 (0-0)
Becsülettel bevallom, hogy azt gondoltam legalább az első félidőben beverünk 2-3 gólt, hiszen a kezdő csapatunk a következő volt: Tomori-King, Temesvári, Kálnoki, Bence, Lukács-Egerszegi, Heffler, Soltész-Hegedűs, Májer. Nem mondhatom, hogy nem hajtott a csapat, de nem tudtuk feltörni a Csákvári védelmet, sőt ők is szerezhettek volna 2 gólt, ha Tomori nem tisztáz kétszer lábbal. A mieinknél a következő helyzetek alakultak ki:
14’ Egerszegit nagy helyzetben beérték és csak egy kacska mozdulattal tudta kapu fölé lőni a labdát,
32’ Lukács nagy helyzetben a kapus lába között próbálta ellőni a kiugratás után a labdát, de az elakadt a kapusban,
35’ Májer pedig mellé durrantott.
A második félidőre csak Bence maradt a pályán és 13 újabb játékos próbálkozott megleckéztetni a Csákvárt. Ez egyszer sikerült, amikor Tánczos ment el a jobbszélen, középre adott labdáját Nagy Bence gyönyörűen átlépte, majd Bíró Ákos beverte. Ez volt az egyenlítő gólunk, mert korábban betalált a Csákvár. A győzelmet is megszerezhettük volna, de Stojacovici gyönyörű lövését nagyon szép mozdulattal hárította a hazaiak kapusa. Ennél sokkal több nem is nagyon történt a mi részünkről, a Csákvár ránk erőltette akaratát.
Az utolsó percekben Tánczos Pisti nagyon bután szabálytalankodott az ellenfél csatárával (talán épp az egykori kispesti nevelés, most kicsit túlsúlyos Daru Bencével szemben) és mivel ez a büntetőterületen belül történt, a kis Kipu (Kiprich Dávid) már lőhette is a tizit. Sajnos be, a kapuba. Trezi (Pisont Pisti) le is baszarintotta Horváth Ricsit miért nem szólt rá a kissrácra, hogy ne szabálytalankodjon.
Néhány rövid gondolat az első félidőben szerepet kapott játékosokról: Tomori kiválóan védett, lábmunkája is extra volt, King mintha húzná a lábát, messze van még az első csapatba kerüléstől, Kálnoki gyenge volt, ráadásul úgy felrúgott egy szerencsétlen csákváristát, hogy az kishíján vállát törte (nagyon sportszerűtlen mozdulat volt), Temesvári hiba nélkül oldotta meg feladatát, Bence hasznos volt, de nem emelkedett ki társai közül, Lukács jól mozgott, de sokszor hozott rossz döntést, látszik a játékhiánya, Egerszegi nekem nagy csalódás volt, ebből a félidőből megítélve nem értem miért jött hozzánk, Heffler a félidő elején hajtott, aztán ellazázta a sztorit, séróból hozta le a félidőt, Soltész sokat dolgozott, de többször pontatlanul passzolt, viszont egyszer olyan cselsorozatot mutatott be ballal-jobbal sarokkal, lábközött, amit élmény volt nézni, fel is rúgta utána a Chuck Vári, Hegedűs nagyon akart, nekem tetszett a játéka, Májer nagyot szívott, mert az ő oldalán több óriási tócsa volt, ami háromszor akadályozta meg a kapura törésben, mert megállt benne a labda, Milu meg majdnem agyérgörcsöt kapott, egyébként a jobbak közé volt sorolható. Huhh. Ennyi.
Az első csapat szakmai stábjából Alessandro Recenti tekintette meg a fiúkat. Hogy kit ajánlhatott Sanyínó figyelmébe csütörtökre? Mert ugye középpályás és csatár gondjaink vannak. Nem tudom. Talán Hege vagy Hefi kerülhet be, de Milu is kaphatna lehetőséget. Cifinél jelenleg többre lenne képes. Egerszegi és King még nem jó megoldás… És persze attól sem fakadnék sírva, ha Temes és Soltész Doma közelebb kerülne az első csapathoz… De ezt majd a Mester eldönti. Egyébként összességében sajnos nem voltam elégedett a csapattal, a másodosztály középmezőnyéhez tartozó Chuck Norris gárdáját legalább az első félideji Honvédnak el kellett volna intéznie. Mindeközben a Craiova győzelemmel hangolt a bajnokságban csütörtökre és holtversenyben vezeti a tabellát.
HAJRÁ HONVÉD! CSAK A KISPEST!
Nem tudom, hogy már volt-e hír, hogy Vernes izraeli csapathoz szerződött. Azért annak örülök, Moutarit leszámítva nem jött az előre beharangozott fél csapat Gosztonyi, Fecesín stb. A favorizált Hangya helyett McDonald szerintem príma lesz!
más poszt…Hangya Kukac helyett lett volna jó, Niba tök jó szerintem is, de a posztja inkább a belső védő hármas bal oldala
Kérdés, hogy a mester mit akar játszatni velük. Meglepne ha a Batik és Kamber duohoz hozzányúlna 4-4-2-ben. A bal oldali védő pozicióban viszont szívesen látnám, mert nem érzem ott tutinak Uzomát és Kukocot. Ne legyen igazam, de Kinget sem a jobb oldalon. Mezga hiánya nagy veszteség!
Nagyon nagy így a keret létszáma.A fiatalok közül többen kerülhetnének kölcsönbe, de már mindenhol tart a felkészülés és egyedül Herjeczki paksi próbájáról tudunk.Tömösvári kaposvári kölcsöne már fix.. Mi lesz Hegedűs, Lukács, Temesvári, Májer, Cipf, Kovács Nikolasz, Stoiacovici, Szendrei sorsa így?
Gondolom, a híg minőséget vélik ellensúlyozhatónak a mennyiséggel.
titkon bíztam benne, hogy talán Grozav lehetne egy nagy durranás nálunk, de úgy hallom, őt is begyűjtötték a zöldek
A büdös disznói.
NS cikkeben ez kicsit aggaszto: „A kispesti keret egyelőre véglegesnek tekinthető, legalábbis a vezetőedző szerint, aki az igazolásokat illetően elmondta, nem híve a kapkodásnak.”
Azert eleg nagy a kulonbseg a „kapkodas” kozott meg a kozott, hogy a masodik EL selejtezo kor vegere meg mindig nem sikerult kialakitani a keretet, ugy hogy a tulajok tobb, mint 3 honapja itt vannak az edzo pedig 1 honapja a kerettel dolgozik.
Csatar nelkul nehez szezon ele nezunk…
De aggódhatunk a mennyiségi szempontból túltengő, minőség tekintetében szánalmas középpálya miatt is…
Mezga, King, Szendrei, NagyGeri + új Talján… egy komplett középpálya sérült vagy most van „visszatérőben”.
azért ez is nagyon odabaxott a csapatépítésnek. :/
persze korábban kellett volna igazolni vagy/és jobb erőnlétű játékosok között kellett volna keresgélni, ha komolyan vesszük a kupát és a bajnokságot is….de nem érzem, hogy abban a helyzetben lennénk, hogy 2 fronton lehetne domborítani ezzel a kerettel.
viszont -szerintem- a bajnokságra összeállhat 1 dobogó esélyes csapat.
ui.
nso kérdés..Melyik csapat hányadik helyen végez az NB I-ben?
Kaposvár 10.56 (3314)
Kisvárda 10.08 (3314)
DVTK 8.68 (3314)
ZTE 8.51 (3314)
PAFC 8.04 (3314)
Mezőkövesd 7.87 (3314)
Paks 7.07 (3314)
Újpest 5.21 (3314)
Bp. Honvéd 4.5 (3314)
DVSC 4.05 (3314)
Mol Fehérvár 2.16 (3314)
FTC 1.72 (3314)
Szavazatok száma: 3314
Reális a 4,5 átlag, hiszen a 3.-6. hely bármelyike lehetséges. Kérdés mit tudunk változtatni az impotens támadójátékon. Ha kialakul a következő hetekben végre valami gólratörő, gólhelyzeteket magában hordozó játék akkor a 3. hely simán meglehet, de ha marad a gólhelyzettelenség akkor lesz egy halom döntetlenünk és az inkább az 5-6. helyet vetíti előre.
Ami a listából meglep az a felcsútiak 8. helyezése. Ez inkább az elmúlt évek helyezéseinek szól, tartok tőle idén jóval előrébb lesznek. Ahogy a zeténél is komolyak az ambíciók. Azt hallottam egerszegiektől, hogy Lőrinc gazda színrelépésével náluk is a 3-4. hely van előírva, különben egy év múlva magukra lesznek hagyva.
hamarosan kiderül… én azt látom, hogy a gyökértelen (ill. jellemzően gyökér :) ) klubok hiába erőlködnek, igazolnak össze-vissza, szerencsére nem lesz ott semmi komolyabb eredmény.
remélem nálunk beválik Niba, Moretti, Kulacs és Moutari is összekapja magát, akkor szerintem jók leszünk!
persze lehetne fokozni…ha még jönne 1 ép bal védő +esetleg 1 karakteres, azonnal bevethető támadó(középpályás)
Szerintem is a pafc lesz a kellemetlen meglepetés, jó keretük van, félek, hogy az idén kijön nekik a lépés. Jelen állapotunkat elnézve még olya rémálmai m is vannak, hogy előttünk végezmek….????
Legalább hat csapatnak van erősebb kerete a miénknél…
ez tavaly is így volt…
Csak épp az nb1 egyik legjobb edzője ült a kispadon…
én másképp emlékszem… :) de meglátjuk Gyula,h mi lesz ebből a nagyon nyögvenyelős indulásból idén.
Arra gondolsz, hogy sokan ekézték Supkát? Szereencsére nem az ő -„hozzáértésük” volt meghatározó.
Ha Supi a legjobb edző, akkor vajon a többi mi lehet?
A süketeléssel szemben én az eredményeknek hiszek.
Supka
– 2003-ban bentartotta a Békéscsabát (épp a mi kárunkra);
– 2005-ben bajnokságot nyert a Lokival, amely aztán két meccsen nyolc góllal tömte ki a Hajduk Splitet;
– 2006-ban a Lokival megismételte a bajnoki címet;
– 2007-ben velünk kupát nyert;
– ezzel a szegényes kerettel 4. helyezésig meg MK-döntőig vezette a.csspatot.
Szóval ezek a tények. Hogy a többi edző micsoda? Megannyi aspiráns… ?
Nem vagyok Supka fan, de beszéljenek a tények: 2007-2008 akár bajnoki címet is bundázott el az akkori keret, és ez már nem is titok. 2011-12. Torghelle és Danilo eladása ellenére is behúztuk a 4. helyet, és a nemzetközi kupát
A „tényekhez” tartozik, hogy tavaly sok mindent elszúrt. A ratyit és a feheruvárut leszámítva nem volt egy értelmes csapat a mezőnyben. Igenis be lehetett és kellett volna húzni a bronzot! Kupadöntő?! Ok nagyon szép, nagyon jó és örömteli, DE a tényekhez az is hozzátartozik, hogy miként jutottunk oda. Abban legalább annyi szerepe volt a sorolásnak, és Andris bravúrjainak, mint Supinak…
Azzal a ramaty kerettel…. Na jó, a szurkolói gőzzel, ami még BLSZ I. szintű kerettel is NBI-es bajnoki címet vár, és ha nem sikerül, takarodjon az edző, a megmosolygáson kívül nem tudok mit kezdeni. :)
Ezt gondolom másnak szántad, és csak véletlenül írtad ide. Én azt írtam, hogy -utólag megítélve, a keretünktől függetlenül, a többi csapat szereplése alapján- igenis nyerhető volt a bronzérem. A
döntőbe jutást meg vagy kísérted, vagy nem…
Az általad felhozott példa nem tudom, hogyan jön ide? Igen nagy túlzások, a keret ha nem is fényes, de nem is BLSZ szintű, NBI-es bajnoki címről meg nem is álmodozott senki (-25 ponttal!) Sajnos ez még nőhet is az idén, mert a ratyi egyre erősebb, ez rólunk egy darabig még egész3en biztosan -elfogultan- sem állítható…
amíg nem látjuk, h mit tudnak az újak, elég nehéz lenne belőni , h hol állunk.
amúgy meg nem a zsé’ játszik :)
Hasonlóan látom annyi eltéréssel, hogy mindhárom csapatrészbe igazolnék. Kellene balbekk, mert hiába van kettő is, bántóan durungok. Aztán kreatív játékszervező és még egy csatár.
Á, ennek az egész versenynek nem sok értelme van így, nem is tudom, mi a f.szt akarunk mi, valahol röhej, hogy lelkesedünk. Az erőviszonyokat valami teljesen más határozza meg, mint aminek kéne. A tudás, szorgalom, tisztesség huszadrangú dolgok.
Tudom, nem újdonság, meg más területen is így van, meg mit okoskodok, csak eszembe jutott erről a sorrendről. :)
Remélem ez a végleges keret csak olyan olaszos mondat volt a kiszemeltek árainak csökkentésére. A Juventusnál onnan lehetett tudni évekig, hogy valami nagy dobásra készülnek, mikor az igazolásért felelős Marotta bejelentette, hogy már nem fognak többet igazolni… Mondjuk itt ettől nem tartok sajnos (mármint, hogy jön egy nagy durranás), de 2 épkézláb ember még jól jönne. Nézem pl, hogy a felcsút nemrég igazolt egy Meissner nevű 28 éves német 191 centis középhátvédet a holland első osztályból akinek volt 63 meccse az elmúlt 3 évben. Ebből a kaliberből kellett volna nálunk 3 darab különböző posztokra, erre számítottunk az új tulajdonosok belépő nyilatkozataiból.
Az a durva, hogy a felcsut most holland elsö osztályú csapatok fizetésére tett rá egy lapáttal.
Fradi, vidi dettó.
Csak a stivonal más :)
A sajtótájékoztatón Sannino:
Ben-Hatira Németországban kezelteti magát, eddig csak kétszer láttam. Remélem, hogy többször láthatom majd.
Vennie kellene a mesternek egy olcsó repjegyet… :-)
Pont ezért nem szoktam elolvasni Csapó posztjait, mert a hetedik sor környékén jellemzően elkezd kifolyni a szemem a tördeletlen szövegtől.
Megoldás: Hanta mindig szépen megtördeli, mint most, és kiteszi ide. Ennyike. :)
Az uj olaz nem játszott az MFA csapatban,még a honlapon a játékosoknál sincs fenn ? Szendreivel mi van ,nem írnak róla semmit ??? Nagy Geri sem játszott és Hatira sem,mikor lesznek bevethetők ???
Nagy Geri az odavágón mondta, hogy biztosan nem játszhat a visszavágón.
Szendrei meggyógyult, edzésbe állt: http://honvedfc.hu/hirek/ujra-edzesben-a-kozeppalyas/2019-07-30
Gyors reagálások :
– Csapó Gyuszi kár hogy itt nem szerepel írásaival. Rendszeresen feltűnik a facebookon és szenzációs eszmefuttatásai vannak. Ki is érdemelte ott a „vizuális történetmesélő” rangot. Valahogy át kéne ide csábítani…
– Májer Milu : Instán kérdezték tőle hogy miért nem játszott a románok ellen az odavágón ? Tán sérült ?
Diszkréten csak annyit válaszolt hogy ő egészséges jelenleg.
Tényleg jobban elkelne a játéka Craiovában. Rafináltabb és keményebb mint Cipf. Mégha lövései gyengécskék is, de meg tud lőni kulcspasszokat ( akár sarokkal is! láttunk ilyet tőle nemrég bajnokin!) illetve 1-1 csellel meg tud etetni a román védők közül párat.
– Moutari : Eddig gyengécske. Nem tudja elérni azt a sprintsebességet amit várunk tőle.Szerény véleményme szerint KULAcsnak kéne kezdeni, ő „védekezőbb” csatár és a fáradó román furkók közé beállítani a friss Moutarit 0-0-nál a 80. percben…akkor aztán lenne nemulass :)
– Megnéztem a Craiova hazai meccsét.Egy ócska fos csapat ellen játszottak. Ugyanúgy kevés ziccerük volt.
Arra a gyerekre kell majd kurvára odafigyelnünk akit úgy hivnak hogy Roman. Győrben is nagyon erőszakos volt, ziccert is rontott.Most hétvégén ő talált be , egy jobboldalról mesterien betekert beadást fejelt a léc alá. Őt kell majd tűzzel- vassal kiirtani. A loboncos portugál fekát pihentették, csereként sem szállt be, de nagyjából ugyanaz a csapat játszott mint Győrben.
-a craiovai utazás körüli hiszti : Az én álláspontom az hogy mindenkit tisztelek, mindenkinek a véleményét elfogadom de picit hisztizésnek tűnt az egész. egy szurkoló (ha tud) akkor is elmegy ha csak egy szelet kenyér és 1 májkrém van a tarisznyájában és akár gyalog is nekiindul.
1-2 éve az volt a baj hogy sneki nem indított buszt. Most az a baj hogy kevés lesz a sör. Legutóbb az volt a baj hogy máshova szólt a jegy. Ne legyünk már ennyire kényelmesek !
Én még abban a generációban nőttem fel amikor a határok szinte zárva voltak, kimenni sem nagyon lehetett sehova. A mocskos fradi tábor a ’90-es években úgy verte szét európa nagyvárosainak szurkolóit hogy sör helyett gázsprayt kaptak vacsira. A Slovan ellen kommandósokat vetettek be ellenük…. seki nem foglakozott azzal hogy kényelmetlen a szék, vagy nincs wifi a stadionban.
Régebben a legtöbb szurkoló még úgy is elindult külföldre szurkolni hogy lehetősége sem volt semmilyen körülmények között jegyhez jutni. Biztak a jószerencsében, meg a magyar leleményességben hogy hátha bejutnak valahogy. Rengetegen kint szurkoltak a stadionok körül mert nem jutottak be végül.Közben összeverte őket a karhatalom, az ellenfél szurkolótábora, de mégis évszázados élményekkel jöttek haza.
Én mindenkit arra kérnék hogy pozitívan örüljön hogy van busz.Nem kell vezetni.Be lehet már útközben rúgni. Biztonságban oda lehet érni.A buszjegy nevetségesen olcsó. A mai modern világban szurkolók meg tudják szervezni maguk között hogy egyvalaki elmegy jegyet venni a messzebb lakóknak és a helyszinen majd odaadja.
Továbbjutást sajnos nem várok (realism) de azt igen hogy újra csípünk-marunk-harapunk !
Győzzél értünk csodálatos Kispest !
Azért a bebaszassal egy román túrán óvatosan…
Aki éjjel a buszon elég gyors, az a meccsre már a másnapot is kiheverheti. Na de minek iszik, aki nem bírja?
Értem én, csak közben 2019-et írunk. Változtak az igények, változtak a követelmények, és változtak a szurkolók is.
Elmondom, hogy szerintem mi a probléma a „csak elővételes” jegyvásárlási lehetőséggel.
-Nyílván a mag el fog utazni. Nem kérdés. Szerintem még az is lehet, hogy Szombathelyről is jön majd erősítés. Elővétel nekik nem gond.
-Jönnek azok, akik szeretik a túrákat, de nem feltétlen a keménymag részei. Elővétel OK.
Mennyinél tartunk? Úgy 150, max 200 embernél?
Kik lennének még kint, akik esetleg meg is duplázhatnák ezt a számot? A környékbeli, határontúli magyarok. Oké, tudom, hogy ők általában a klasszikus fradi-fidesz tábort erősítik, de amennyire én hallottam ismerősöktől, lenne érdeklődés a részükről is. És az elővét pont ezt a réteget szűri ki: akik könnyen kijutnának (mert csak beül a kocsijába, vezet 1 órát és magyarként szurkolhat a magyaroknak romániában) de ennyi pont elég hozzá, hogy elvegyék a kedvüket.
Kis túlzással olyan ez, mintha fővárosiként lemennél a szentesi nagyihoz látogatóba szombaton, és ott pont meccs van. Kíváncsiságból kimennél a meccsre, de Szentesen jegyet nem tudsz venni, mert azt már 3 napja meg kellett volna venned Sopronban. És úgy vagy vele, hogy hát jó, pedig kimentem volna… És ennyi.
szerintem nagyon ritkán van olyan, hogy egy külföldön játszó csapatnak a vendégszektorába egy helyi szurkoló jegyet tud váltani, és be tud ülni. A vendégszektorokba általában „otthon” zajlik a jegyértékesítés, sokszor fizikailag se lehetséges csak úgy besétálni a vendégszurkolók közé.
de nyugodtan cáfoljatok meg, még nem próbáltam ilyet.
Akkor megteszem ha már kérted ;o) A Flamurtari ellen pl a helyszínen lehetett jegyet venni. A Beer Sheva ellen úgyszintén.
Szerintem vannak dolgok, amik egyszerűen túl bonyolultak. Nehéz befogadni, átérezni, feldolgozni őket, ezért aztán értetlenkedve nézünk, hogy más mit pattog, kötözködik, hőbörög a témával kapcsolatban.
Hjaj, nagyon nehéz ügy ez. :(
1.Teljesen igazad van. Rémhírterjesztés folyik. (Bár én voltam kint azon a slovan-fagyin és a f sem gondolta volna h mi lesz ott)
2.Ezt a Majer a gólzsák témát hogy ki és mire alapozza ,nem értem ?!
Nem kell mindent elfogadni csak azért, mert „eddig is úgy volt”. Ha ezt tennénk, még mindig bunkóval vadásznánk mamutra. Ha nem tűrsz birkaként, az még nem hiszti.
A többivel egyet értek. :)
Továbbjutás esetén nekünk is elmarad a bajnoki meccsünk?
Miért, a fratyi már továbbjutott?
Nem tudok róla ?. Csak az ő meccsük eltolását nagy felhajtással bejelentették. Na mindegy remélem nem vasárnap délben szól az mlsz hogy máskor lesz a meccs.???
A klubnak kell kérni a halasztást.
Nem jutott tovább, de ha ki is esnek, akkor is van még legalább két meccsük az EL-ben.
Jogos, de akkor már csütörtökön fog játszani. Nem találom a 72 óránál kisebb rést.
„Nem találom a 72 óránál kisebb rést.”
Ja, hát azt ne is keresd :D
Kubinak mindent be kell vetni, hogy az elmúlt 5-6 év pénzszórásának látszólagos eredménye legyen…
Én úgy tudom, hogy a 72 órás rés nem nagyon jön ki, mert a Debrecen csütörtökön játszik és a Fradi következő szerdán ha továbbjut (a kezdési időpontokat nem néztem). És így nehéz olyan kezdési időpontot találni, hogy mindkét csapatnak meglegyen a rés.