Mastodon

Beszéljünk röviden a játékosok tapasztalatáról

Mikortól nevesíthető egy játékos teljesítménye?

Tegnap kisebb felháborodást váltott ki, hogy nevesíteni mertem játékosokat, akiknek az ősszel mutatott teljesítményével finoman szólva sem voltam elégedett. A posztban ugyan három nevet emeltem ki, azonban lehetett volna több is: Benczenleitner szeptemberben múlt 20, Bocskay márciusban, Kocsis Dominik pedig augusztusban 21. Fiatalok ugyan, de már felnőtt emberek, akik évek óta a felnőtt futballban játszanak.

És erről a felnőtt fociról, illetve a meddig fiatal és/vagy tapasztalatlan egy játékos kérdéskörről lesz szó. Azt próbáljuk megállapítani, hogy mikortól lehet a szánkra venni egyes játékosokat, és meddig számít körülménynek a klub speciális helyzete.

“Beszéljünk röviden a játékosok tapasztalatáról” bővebben

2023 volt az az év, amikor a Kispest/Honvéd kétszer is bajnokit játszott a Csákvárral

Honvéd – Csákvár @ Bozsik, vasárnap 17:00

Bocs, srácok, rettenetesen hosszú volt a hét, és ennek a hosszúságnak az lett a vége, hogy nem maradt erő, és legfőképpen idő posztot írni. Belekezdtünk ugyan több anyagba, azonban egyet sem fejeztünk be. Ezekből a kerekebb darabokat majd valamilyen formában kiszórjuk a jövő héten.

Amit viszont nem írunk meg, hogy voltunk csütörtökön egy elég jó kis focitörténeti konferencián, ahol legfeljebb egy-két előadás közben fordult elő, hogy a mobilunk nyomogatásába menekültünk. Akit mégis érdekelnének az ott elhangzottak, jövő tavasszal figyelje a budapesti igazgatóság oldalát, mert az előző konferencia anyagához hasonlóan, ez is egész biztos megjelenik önálló kötetben.

“2023 volt az az év, amikor a Kispest/Honvéd kétszer is bajnokit játszott a Csákvárral” bővebben

Arra a következtésre jutottam, hogy bár az MLSZ kiírja, mint bajnokságot, valójában nem létezik olyan, hogy NB II.

Egyáltalán nem megsértve a mindenféle kiscsapatokat, azonban az NB II. komolyságát már az erősen megkérdőjelezi, hogy az MLSZ engedi, 500-1000 fős stadionokban* rendezzenek mérkőzéseket. Konkrétan az NB II. bajnoka Magyarország papíron tizenharmadik legerősebb klubja, és még az osztály középmezőnye is benne van az első húszban. Mindez történik jó esetben ötszáz nézők előtt.

*_ ha egy 90×45 méteres pályát körbeállva méterenként egy fővel számolunk, akkor az 270 nézőt jelent.

A méret természetesen szabályos, ugyanis a hatályos Infrastruktúra szabályzat (24. o.) két kategóriába sorolja az NB II-es pályákat:

  • D // legalább 1000 ülőhely,
  • E // legalább 600 ülőhely,

majd lapokon át sorol mindenféle attribútumokat, kezdve a kapufa anyagától, a büfék kialakításán át, egészen a hangosításig, azonban a D és az E kategória között mindössze 400 szék a különbség.

“Arra a következtésre jutottam, hogy bár az MLSZ kiírja, mint bajnokságot, valójában nem létezik olyan, hogy NB II.” bővebben

Az idény első osztályozókönyvét kényelmesen húzta be a bravúrokat bemutató Dúzs

Osztályozókönyv @ Csákvár – Bp. Honvéd 1-2

A mérkőzés osztályzata (1-5)2,76
Helyezés idény végén (1-18, várakozás)2,43

A mérkőzést közepesnek értékeltétek, egy egyelőre fogalmunk sincs, hogy ez mit jelent. Majd ha látunk még meccset, és lesz hozzá pár osztályzat, akkor talán merünk bármifélét mondani.

A tavaly Hangulat-o-meternek nevezett helyezésre tippelésnél 2,43-at mondtatok most a végére, ami esetünkben inkább feljutót jelent, mint sem, viszont bajnokot egyértelműen nem.

“Az idény első osztályozókönyvét kényelmesen húzta be a bravúrokat bemutató Dúzs” bővebben

🐈 Eldurvult 🧶 az 🐾 értelmetlen 🐈‍⬛ cicaharc 🐱

A Honvéd oldalán egy egészen meglepő anyag jelent meg tegnap „A durvaság nem pálya” címmel. Benne a klub szóvá tette a csákváriak durvaságait, videós bizonyítékot villantott, miközben arra hivatkozott, hogy hét U21-es válogatott játékosa, és több fiatal tehetsége van, akiknek egy sérülés akár ketté is törheti a pályafutását. Jó lenne, ha a bírók jobban figyelnének, és védenék a játékosokat! A videót természetesen elküldték az MLSZ-nek is.

Miközben próbálja erős kiállásnak eladni magát, pár apróságon azért nagyvonalúan átlépett a Honvéd:

  • a meccsen valóban nyolc sárga villant, azonban ebből négyet mi kaptunk, és csak Dúzs időhúzásért,
  • valóban hét U21-es válogatott van a keretünkben, azonban Horváth Milán a padon talán nem volt komoly veszélyben,
  • és a többi.
“🐈 Eldurvult 🧶 az 🐾 értelmetlen 🐈‍⬛ cicaharc 🐱” bővebben

Elindultunk valamerre, remélem célba is érünk

Két hete, a BVSC elleni edzőmeccs után vélekedtem úgy: ha hozunk két, NB2-es szinten vállalható csatárt erre a keretre, sima feljutás, nélkülük viszont bármilehet necceskedés várható idén. A tegnapi, csákvári nyitány több fronton is igazolta ezt az elméletem, bár, tegyük hozzá, ez csak az első meccs volt a 34-ből, szóval még hatalmas tanulságokat azért nem kéne levonni, bármennyire is szeretek élni az ilyen eszközökkel. Egy biztos: tegnap volt rengeteg jó és több aggodalomra okot adó élményelem is.

“Elindultunk valamerre, remélem célba is érünk” bővebben

Ha le kell menni kutyába, akkor legyünk a kutyák királyai

Csákvár – Kispest @ Csákvár, 19:00

Kattintás: új bejegyzés. Kezdjük.

  • új idény,
  • új liga,
  • új csapat,
  • új edző,
  • új mez,
  • új ellenfél,
  • új stadion,

annyi minden új.

Igazából nem szeretem a változást, és nehezen viselem, ha ki kell mozdulni a megszokottból. Nem a lehetőségektől, a bizonytalanságtól félek, hanem azt a munkát sajnálom legtöbbször beletenni a változásba, ami az új megszokásához kellene, és inkább beleteszek jóval többet, hogy maradjon minden még egy kicsit a régiben. Igen, az elv és működés nagyon hasonlít a kisgyerekek toporzékolására.

Viszont ez a változás most kellett. Az elmúlt évek Honvédjának (értsd: Metalcom-Honvéd) mennie kellett, hogy megtalálhassuk a mélyén a Kispestet.

“Ha le kell menni kutyába, akkor legyünk a kutyák királyai” bővebben

Olyan rövid a padunk, hogy nyugodtan nevezhetjük sámlinak is

Egyedül darabra vagyunk meg. Kicsit olyan, mint egy telinek tűnő hűtőszekrény, azonban ha főzni kell belőle valamit, akkor valahogy mindig paprikás krumpli jön ki a végén.

Éveken át egyszerre jellemezte a Honvédot játékoshiány – és játékosfelesleg. Adott posztokra iszonyatosan sokan voltunk, miközben máshol kényszerfocisták játszottak. Volt, hogy a padon három-négy középhátvéd, és ugyanennyi szélső ücsörgött, miközben középre nem tudtál behozni senkit.

Ez most megszűnt, és helyette a darabszám jellemez minket, valamint a relatív hiány fogalma. Relatív, mert amúgy megvagyunk, és ha működik, ha nem esnek ki játékosok, akkor tényleg, azonban ha változtatni, netán váltani kellene, akkor könnyen bajok lehetnek.

Fiatal és rövid csapattal megyünk neki egy bajnokságnak, ahol nem csupán cél, hanem elvárás is a visszajutás.

“Olyan rövid a padunk, hogy nyugodtan nevezhetjük sámlinak is” bővebben

Vasárnap stadiont* és ellenfelet is avatunk

Miközben a világnak az lenne a normális rendje, hogy egy Honvéd a Magyar kupán túl, legfeljebb hírverő meccs miatt utazik Csákvárra.

Valami érthetetlen okból úgy alakult a magyar labdarúgás története, hogy sem a Kispest, sem a Honvéd nem játszott még bajnokit a Csákvárral. Sőt, a második csapatunk sem.

A Kispest erre egyébként nagyjából objektíve is képtelen lett volna, ugyanis Csákváron 1948-ig nem igazán létezett klubszintű labdarúgás, és mivel az önálló Kispest 1949 végén megszűnt, ráadásul az egykori Kispest település még véletlenül sem Fejér megyében található, ahol a születőben lévő csákvári labdarúgás bontogatta a szárnyait, a találkozás valószínűsége abban az egyetlen közös évben pontosan a rettentő és az iszonyatosan valószínűtlen közé eshetett. A matematika végül működött, és a két klub nem találkozott egymással.

“Vasárnap stadiont* és ellenfelet is avatunk” bővebben