Szinte napra pontosan öt éve fordult elő utoljára, hogy a Kispest és a kiesés egy mondatban szerepeltek. 2015. május 30-án otthon fogadtuk a már szétesett és csontutolsó Pápát, miközben a Dunaújváros Paksra utazott, a Haladás pedig a Felcsútot fogadta. Ha kikapunk és az Újváros, valamint a Haladás is nyer, akkor pontazonosság, és a több győzelmükkel ők maradnak bent.
22. perc, 0-0-nál kiállítják az egyik belsővédőnket, a remek tavaszt futó Elezt. Valahogy mégis nyugodtak vagyunk, pedig szörnyű év van mögöttünk. A 27. percben vezet a Haladás. A második félidő elején Ignja góljával megszerezzük a vezetést, Pakson továbbra is 0-0. A 63. percben Könyves, a 69-ben Youla lő gólt. Bennmaradtunk.
Bár az utolsó forduló a kiesésről szót, igazából senkit sem érdekelt. Tavasszal az MLSZ kizárta a bajnokság harmadát, és erőszakkal tizenkettőre csökkentette a csapatok számát.
A fene gondolta volna, hogy két évre rá, szinte kényszerből, saját nevelésű játékosokkal teli kerettel leszünk bajnokok, hogy a csökkentett számú liga egyik legeredményesebb klubja pont a Honvéd lesz.
Összpontszám a 2015/16-os bajnokságtól:
- 327 // FTC
- 296 // Videoton
- 238 // Honvéd
- 219 // Debrecen
- 214 // Újpest
- 197 // Paks
- 186 // Diósgyőr
- 166 // Mezőkövesd (4 idény alapján)
Mi lettünk a középcsapatok középcsapata, aki folyamatosan ott van a dobogó közelében, hátrafelé nem, csak előre kell néznie, és előre felé kell számolgatnia.
Tartott mindez tavaly nyárig, illetve tartott pár hétig az ősszel.
Tudom, láttam, remeksokan hivatalból rettegnek a kieséstől minden évben. Konkrétan a bajnoki szezonnak is úgy futottunk neki, hogy próféták tömkelege még szeptemberben is a másodosztályról, esetleg annak nagy nehezen elkerüléséről beszélt. Hagyjuk őket fortyogni a saját levükben. (Kis só, kicsi bors, némi zöldfűszer, és mehet az egész a moslékba)
Van nekünk elég bajunk amúgy is. Például ez a két grafikon:
Itt azt látjuk, hogy a fordulók végén mennyi pontja volt a Honvédnak, mennyi a harmadiknak, és mennyi a tizenegyediknek.
Itt pedig a harmadik és a tizenegyedik helyektől mért ponttávolságokat.
Ne szépítsük, az idény nagy részében a kiesést jelentő helyek közelebb voltak, mint a dobogó. Mutatom:
Ha fent, akkor a dobogót, ha lent, akkor a kiesést jelentő hely volt közelebb a forduló végén. További statisztika, hogy ez az harmadik, és egyben utolsó grafikon ebben a posztban.
Vagyis. Ha ma nem nyerünk a Debrecen ellen, akkor kimondhatjuk, hogy – természetesen a kupagyőzelem mellett – év végén a kiesés elkerülése a célunk.
Egészen nevetséges, és egyben mostanában szokatlan, hogy ide sikerült navigálni magunkat, miközben a keret papíron erős, a tulajdonosi háttér stabil, a hűbéri lánc egészen magas szintjén is van rajongónk, a szurkolók fantasztikusak, sorra szállítjuk a gólkirályokat, belaktuk az edzőközpontot, megszoktuk az átmeneti stadionunkat , szóval tényleg, mi a probléma? Mitől lett ennyivel rosszabb az idei szereplés?
Talán nem véletlen gondoljuk nagyon sokan, ebben a keretben ennyi volt, négy csodálatos év, és nyáron, ha lesz egyáltalán nyár, mindenképp koncepcióváltásra, frissítésre lesz szükség több területen. A fejekben, a csapat menedzselésében, és igen, az állományában is.
Most azonban a sokadik Nagy Generáció, mert Kispesten szeretünk generációkban gondolkodni (Döméék és Puskásék mindent nyertek, Kocsisék semmit, Eisenhofferék voltak az elsők, Nemesék a majdnemek, szóval van itt dögivel generációból), még kap egy utolsó és nagy lehetőséget, hogy megmutassa, jogosan tekinthetjük Nagy Generációnak. Bajnokság, két kupadöntő, negyedik helyek, valahol nem illenék a sormintába a kiesésről, akár csak a kiesés fenyegető közelségéről beszélni.
Én hiszem, hogy ebben a keretben jóval több van, mint ami eddig kijött belőle, és azt is hinni akarom, hogy amikor minden, de tényleg minden ellenünk szólna, amikor közel reménytelennek tűnik a helyzet, akkor újra össze tudunk zárni, és meg tudjuk mutatni, mit jelent igazán kispestinek lenni.
A Debrecent verni kell, a szurkolót meg kell nyugtatni, szerdán kupadöntő, nincs még veszve semmi, csak nehéz, mert hagytuk magunkat belesodorni ebbe a nehéz helyzetbe.
Szerencsére azért vannak a Nagy Generációk, hogy bizonyítsák, miért tartjuk őket nagy generációknak.
címlapkép: a bronzérmet ünnepeljük 2013-ban Szombathelyen
