Hogy ne rontsuk el a Turku-élményt az előző posztban.
- Bódog Kisvárdáról jött;
- Dajka Kisvárdáról jött;
- Supka Kisvárdára ment;
- a héten az NB III-as csapatnak két meccse is elmaradt, az első hivatalosan is koronás eset miatt;
- ketten koronásak a keretből, de nem tudjuk kik azok (személyes adat);
- csütörtökön megsérült Baráth, és sérült volt Tamás (tudtuk meg az MLSZ-től)
- a felnőtt és a fakó együtt edz (felnőtt program via Urbányi), vagyis ha az egyikben korona van, akkor nincs olyan, hogy másik;
- a koronásokat elkülönítették;
- a szurkoló pedig nem tehet mást, mint nézegeti a névsorokat és próbál okos lenni.
Én visszakérném Pisontot vagy Supit. De tudom, azt itt nem szabad. Ők voltak a kóklerek hogy az aranylábúinkból csak annyit tudtak kihozni, amennyit!
Pisontnál végre láttam némi labdarúgásra emlékeztető jeleket, most meg visszatérünk ehhez a túltaktikázott szarhoz, mikor alkalmatlan rá a keret, mert rohadt gyengék vagyunk taktikai fegyelemben.
Kisvárda (is) lefocizik minket, kulturáltan játszanak, rengeteg helyzetet alakítanak ki (Uzoma oldalán folyamatosan elmennek), több góllal is vezethetnének! Nekünk nem volt felépített támadásuk, helyzetünk, nincs középpályánk, csak ívelgetjük előre a labdákat. Nem ezt ígérték, nem ezt vártuk!
Na remêlem mindenki felèbredt ès làtja,hogy lófaszt se lèptünk előre.Szêgyenletes!Nulla igazolâsok,elkèpzelès nèlküli jàtèk.Urbànyitól,Mendelènyitől meg a nagy duma.Leèpìtettek minket rendesen.Ment itt a pàrbeszèd hogy magyar vagy teljesìtmênyre kèpes külföldi.Hàt legyen 11 külföldi a csapatban akik eredmênyes ès èlvezhető focitjàtszanak,mint ami most van.Elèg volt abból,hogy új edző,meg jàtèkszisztèma.Kìvàncsi vagyok,hogy a kanyar mikor kezd eltüntetni,vagy őket kiiktattâk cìmerrel?Bocsànat a leírtakèrt,de nsgy dühvan bennem,hogy ezt kell làtni.
igenis jól igazoltunk!
csak össze kéne rakni a csapatot…
Boti nulla,Zsótèr miatt örömtüzek gyúltak újpesten,Traore komoly vicc,Tamàs meg szintèn nem nyújtot biztatót,TGK meg hât majd meglàtjuk mi lesz belőle,de ő sem nagy nyeremèny.Bocs,de ez a keret nagyon gyenge,ha nem lesz gyökeres vàltozàs akkor kiesèsi gindjaink lesznek.
bocs,de úgy látom hogy kb RW van a legrosszabb passzban, de szorosan utána Te jössz… :D
ennyire nem gáz az igazolás, ahogy írod.
Sajnos igazad van.Nagyon megvisel a csapat jàtèka:( Komolyan sìrhatnèkom van,deha tudszvalami bíztatót ne tartsd magadban.
Rövidital
??
Ami volt màlna pâlesz màr megittam.
Vonyitva bőgtem a meccs után bevaIIom most éjfélre szedtem össze magam h feInézzek ide. KiIátastaIan az egész a kurva istenfaszát már
Hékàs, Santiagót kihagytad! ?
Ha nincs Traoré ma nem lenne sorsolás….
Ès szteda tegnapi utàn nen lenne jobb.Ezzel a jàtèkkal bàrmelyik csapat óriási verèst mérhet rànk.Tegnap pl,mit nyújtott a Traore??Semmit!
Nem . Mindig jó ha játszhatunk nemzetközi meccset,még ha éppen kurva gyengék vagyunk akkor is. Tegnap Traoré volt az egyetlen közepes Kamber mellett.
Sanyibá a nulla játékra kapott több mint félév bizalmat, meg rigmust. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy most nem vagyunk gyengék. Mert azok vagyunk, senki nem tudja, hogy a posztján mit játsszon.
Sannino azért kapott türelmet, mert a 20 fős keretből 17 ember folyamatosan kórházban feküdt, és ez őt felmentette minden alól. Hogy hát jó lenne ez, ha nem lenne az a 17 sérült. Aztán amikor mindenki felépült, csak rosszabb lett.
Ezt a Kanyar főszurkolóinak cìmezd ne nekem.1 ève nincs jàtèkunk,gyötrelem ez az egèsz.A mostani meg….
MOndjuk ezért van edző…Szerintem ez főleg Bódog kudarca, kevésbé a játékosoké, nagyon csúnyán faszra húzta Supi, és a laikusként is látható gyöngeségeinket tükörsimán kihasználják eddig…
Lehet, hogy Bódog a hibás, lehet hogy a keret még nem jutott el a tanulás megfelelő szintjére, de gyanús hogy mindenki átlag alattit játszik. (ennyire nem rossz a keretünk) A válogatott szünetben rendbe kell rakni a játékot vagy átállni egy kevésbé kötött formára.
„de gyanús hogy mindenki átlag alattit játszik”
na ez a gáz…
Szóval edzőbuktatàsra jàtszanak??
ha nem a 2. meccsünk lenne, azt mondanám h igen…
Meccs csalódása:
Traorét kár tovább erőltetni. Nb1-ben ennyire gyenge technikailag egyetlen focista sem lehet, ehhez nem elegendőek a fizikai adottságai. Pláne nem egy légiós esetében.
Teljesen mindegy, hogy tud fejelni, ennél még Kambagu is jobb volt lábbal.
Mi bajod a sráccal hogy ennyire fikázod?
Nem hívott meg egy sörre?
Egyáltalán nem lóg ki a csapatból, sőt…
Ahhoz képest hogy fiatal és még csak most jött.
Vannak itt öreg halak akiket simán ki lehetne filézni a csapatból…?
Rossz meccset néztél….
Végre van egy csatárunk, akinek olyan erőtere van, hogy a közelében minden védő öngólt rúg… Erre nem tudunk félidőnként legalább egy támadást kijátszani rá.
Áhh… Traorét felejtsétek el, elképesztő mennyi támadás hal el rajta, nem tudja levenni a labdát.
Ha valaki ért a futballhoz, az pontosan tudja, hogy ez nem igaz.
Ez reménytelen ez a srác, ezt most megmondom nektek.
Te aztán értesz.
Fogadjunk valamiben, hogy a srác kudarcnak bizonyul majd. Állod a fogadást?
Ritkan ertek veled egyet, de en is igy latom.
Te melyik meccset nézed? Konkrétan egy labdát kapott… Ellenben a mindenki szar.
Sajnos ez az igazság, aki nem ért a focihoz, az csak ennyit lát belőle, hogy nem kapott labdát.
Egy centernek a kapuval sokszor háttal kell futballoznia, háromszögekben felállni és visszajátszani a labdát oldalra vagy szélre.
Erre ez a srác képtelen, mert teljesen képzetlen, nem tudja lekezelni a labdát, nem tudja visszajátszani kisjátékban.
Persze, mindig én nézek másik meccset, aztán a végén szinte mindig nekem lesz igazam :D :D
Szegény vak és csak tapogatja a képernyőt, azért mond ilyet hülyeségeket.
Mert annyi jó megjátszható labdát kapott.
Rossz meccset nézel.A Lanzát simán pótló Ugribugri és azt őt csodálatosan érző válogatottból igazságtalanul elküldött Gazdi tömi labdákkal, de hát ugye nyomorék, mit lehet tenni.??
De hova tömjék labdával?
Látod, hogy bemozog a területekre, látod, hogy kényszerítőbe lejátszik egy labdát, hogy levesz egy előreívelt 30 méteres labdát, vagy hasonló?
Semmi ilyesmit nem lehet látni tőle…
Cipf semmivel se rosszabb mint Gazdag.
Ez az uj merce?
Ez nem Cipf dicséretének szántam.
Nem volt egy db. támadásunk sem, copf lövése is ellenfél által eladott buli volt.
Értékelhetetlen, amit művelünk. Mind a 3 meccsünkön. És nagyon meg lennék lepve, ha a 2. félidőben minőségi változás történne.
Egy esélyt látok hogy javuljunk, az esély Messi :) Legalább Ugrai megtudná neki mutatni, hogy kell dekázni, esetleg biciklicselt is megmutathatná neki.
Nagyon rossz a taktikánk erre a keretre.
Supka azzal szórakozik, hogy mivel Bódog felküldi a védelem vonalát, ezért a várdaiak egyszerűen állandóan csak beemelgetik, vagy bepasszolják a védelmi vonal mögé, sokszor vaktában is.
Nekünk a védőink túl lassúak ehhez, ezt óriási edzői hiba, ha Bódog továbberőlteti.
Ehhez amúgy nem kell géniusznak lenni, Bódognak ki kellett volna erre találni valamit…
Már a harmadik meccsen ugyanezt látni.Egyszerűen alkalmatlan a keret erre a játékra.Ráadásul a középpályán sincs szerelni tudó játékos.Bódog mikor ébredsz rá,hogy nem így kell csinálni?
Ennyire hogy lehet gyenge a védelem?
Leírtam, olvasd el
Osztálykülönbség van.
Ezek mintha már örömfociznának….
Ezek a várdaiak kb. ha kicsit jobban összpontosítanának, már 5-öt rúghattak volna egy félidő alatt…
Ebbe a Várdába nem sok játékos férne be Tőlünk…
Talán csak Bódog..
Ő majdnem kiejtette őket ?.
Nekem nem volt különösebb bajom Supival, de ezt a támadó focit itt nem láttam tőle.
Mivel elől két „lóbaszó” játékosunk volt, ezért akkor arra játszott.
Viszont én már igen, emlékezhetünk, miket játszottunk Bogdanoviccsal, Szabó Tibivel vele, nagyon szép játékunk volt
Van az a csapat, amit még az edző sem tud elrontani
A Várda mindent kihagy, lehetne lazán 5 is, ez a sanszunk, hogy ez megbosszulja magát. Bú büntet ?
Van der Meerrel a mi padunkon lenne ez emlékezetes meccs.Már rohamozna mindenki, még a gyúró is.Én bírtam a holland tökösségét nagyon.
Rossi is ezt tolta :DD már bent lenne 4 csatár
Ez Gale meccse lehet, a Várda baloldali védője elég gyenge, ha oda beáll, színezheti a játékot a második félidőben
Azt csinál a Várda amit akar, rossz nézni!
A rombusz nem jött be, próbálkozzunk trolibusszal.
?
Pár embert elvihetne a trolibusszal az IBUSZ.
3 várdai gólt láttunk eddig. Uncsi
Egyenlőre ennyit csinált Bódog,hogy nincs védelem,állandóan ajtó ablak tárva.Ha támadósor és támadásaink lennének még elnézném,de se védelem,se csatársor és nincs semmi csapatjáték.
Nem sokszor volt eddig se.
Át kéne állni 0 védős rendszerre, ha már a 4 védős sem megy, akkor legalább talán lennének nekünk is helyzeteink.
Bódog indul a vonat ég Veled…
A magyar vonal, és Urbányi is mehet első körben, igazi lúzer az ember…
Nem kapunk ma ki, figyeld csak meg.
Örülnék neki mert kellenek a pontok..
Már kezdek meginogni.
Traoré… :D :D
Urbányi nagyot igazolt… A videón lehetett látni már, hogy totál képzetlen lábbal
Az egyik legjobbunk. Nélküle már az EL-böl is kipottyantunk volna.
délelőtt még azt írtad, hogy pozitív meglepetés Bubba…Supka elvakít megint. :/
Nem ezt írtam, olvass már vissza…
Azt írtam, hogy jobb ahhoz képest, hogy „nem futballista”, de lábbal gyenge.
És most lehet látni, hogy nagyon gyenge
Még egy kibaszott gólt sem vagyunk képesek rúgni!
Megint öngól…
Nem lesz jó ez a 4-4-2, Zsótérnak pl. tökre nem fekszik
Szerintem nem fekszik ez egyik játékosnak sem….
Elönt a tehetetlen düh, ahogy nézem a meccset. Keressük a labdát, nincs ötlet… Valami nagyon félrement.
Nem értem miért kellett az eddigi stabilan működő belső védőket megbontani.Kamber hosszú ideig a legjobb,legbiztosabb középső védőnk volt.Haragszik rá az edző ? Szerintem biztos helye lenne neki a csapatban most,ha a Batik,Lovric középső védőt akarja az edző akkor középpályára kellene Kamber.Nagy munkabírású játékos őrá szükség lenne a csapatban ! Lehet ,hogy le kell cserélni az edzőt ??? Ez így nem mehet tovább,mit csinált az edző a felkészülés alatt,milyen csapatot alakított ???
Kilátástalan, Ebből nem lesz semmi…
Mi ez?? Nyomozzuk a labdát!
Ha veszítünk Bódog mehet!
Semmi elképzelés, össze-vissza rohangál mindenki.
Tujvel kérhetne cserét!
Nyugtassatok meg, hogy bundázunk.
Értsétek már meg, hogy Supka kimagaslóan a legjobb taktikailag a magyar edzők között, ezt ezerszer leírtam.
Végre kapott egy keretet és nem támadják a lelátóról a saját szurkolói, mint nálunk…
Megint túltolod… És nem a legjobbkor
Csak a véleményemet írtam, amit korábban is és szerintem lehetett látni eddig ezt a meccsen.
Bódog jó edző, de nem taktikai zseni.
A magyar NB1-ben nincs taktikai zseni. Talán Rebrov emelkedik ki az edzők közül. De Supka semmiképp.
Bonuszba a Budaörs oktatja az Ajkat idegenben.?
Soltész nincsen…:(
Tippmixem is viszi, h b@szná meg.?
Bármi lesz, Supka taktikailag agyonveri Bódogot… Nem először.
Ez nem hozzáállás amit a többség tol nálunk!!
El kellene beszélgetni a csapattal!!
El.Gazdag és Ugrai pad. Akkor majd talán belecsúszik a labdába.
Igen Gazdira jó hatással van Ugrai style…
Nem a hozzáállás a baj, Supka rájátszik arra, hogy erőtlen a szélső védelmünk, megbontanak minket hátul…
4-3-3 -ban játszik a Kisvárda, direkt erre álltak fel.
Az idegeimet már f@szán tudják pressingelni.
Sajnos, mérhetetlenül ügyetlen Traoré lábbal… Érthetetlen, hogy ilyen játékost miért igazolunk le
Nem lóg ki a csapatból…
Ne viccelj, Abbas hozzá képest futballisten volt
Puskás pláne
Abbas nagyon jó játékos volt, de Youla mennyivel volt jobb még öregen is :)
Az az érthetetlen,hogy a nagy válogatott „sztár” hamár odakeveredik hátra, miért nem meltoztatik belevetodni az orra előtt elguruló labdába?!Meseszép támadás volt egyébként.
Azt én sem értettem…
Igen, simán elérte volna, ma nagyon enervált Gazdi!
Nem ilyen kezdésről álmodoztam….?
Vissza Supkát ?!
Úristen.. olyan lazán bekontráztak minket, mint a szart…
Jól van, a lyukak még megvannak védekezésben.
Annyit megjegyeznék, hogy Cipf az első nb2-es fordulóban a középpályán játszott a Siófokban, ahol elég súlyos vereséget szenvedtek, de akkor is írtam, hogy Cipf viszonylag jó teljesítményt nyújtott.
Nem tudom, hogy ennek köze van-e ahhoz, hogy utána vissza is rendelték a Honvédhoz, vagy pont a rossz eredmény miatt nem tartották rá sem igényt.
A 10 mezőnyjátékosból 7 kezdett csütörtökön is. A hidi-gazdag-zsótér kp-tól parázok…
Tud valaki egy streamet ahol közvetítik a meccset?
Előre is köszi.❤️?
Azért itt a stream is:
https://m4sport.hu/m4-lelato/cikk/2020/08/30/itt-nezheti-eloben-a-honved-kisvarda-bajnoki-merkozest
Köszi Neked is!?
Már nézem is.
Az m4sport.hu-n biztosan adni fogják, ha nincs tévéd. Ott Duna World.
Duna world
Köszi szépen! ?
Köszi szépen ?
Májer gólt lőtt a Győrben, de kikaptak, miután kiállítottak tőlük valakit
Soltész ugye, fél év off, sajnos :(, szerintem nélküle sokkal gyengébb lesz az Ajka hosszabb távon
Vártam ezt a vasárnapot, nagyon! Az élet sajnos közbeszólt, az Égiek máshogy akarták!!! ??
Aki kimegy, annak jó szurkolást, jó szórakozást kívánok…?Szurkoljatok úgy, mintha az utolsó mérkőzésetek lenne, akkor meglesz az a hőnáhított győzelem, a 3 pont, biztos vagyok benne, ha a Tábor együtt, közösen, lelkesen, kitartóan, hittel, reménnyel megdurran, ott a Grande Honvéd a Győzelemre tör!!!
A várdai sárkányok legyenek ma várkerti szalamanderek…
Nem mehetek, bár a Szívem szakad meg, pedig nem dolgozom! Karantén Start: ?…
#FCKNGCOVID19.?☹?
#RBLM= Red-Black lives matter❤?
Erő a lábban, érzés a szívben!!! Fel a Győzelemre!!!
Sziasztok!
CzD, UK Nógrád. https://uploads.disquscdn.com/images/702dbf1d59031a98ee3368a5f5c0b51e2ee98ac2b189595be0cc9185c9889fad.jpg
Úgy néz ki, igen! Elb@szigetére száműzött a sors, de majd visszatérek, mint Buonaparte! Nyomunk a diókkal egy jó kis Waterloo-t! ?
Hiii de megvagy piffedve tesó! Minden jót neked tesó gondolom korona miatt a karantén.
?♂️?♂️?♂️?????♂️❤???
Bú játszik, baj nem lehet.
Javuló szériát futunk: 1-3, 2-1.
Ma este 4-1 ide.
Bú fejjel, lábbal és zsírmiriggyel is gólt szerez, a negyediket átengedi az egyik várdai védőnek.
Nem lennék ma kisvárdai szurkoló, a gejgenpresszúra diadalának nagy napján!
Én örülök, hogy Cipf van a kezdőben, ő egy magyar srác, aki tehetséges. Ha nem csesztetik és fejben is helyre rázódik, bizonyítani fog
Ámen, but i think so: Lezte Chance!!!
No way, he is still enough young to achieve his prime
Thackerayt olvas itt mindenki újabban, vagy mi a franc?!
:D
???
Gyúrunk a tátünhem meccsre. A nagy halak pihennek, a czipfek ficánkolhatnak ?
?
Van néhány sérültünk és mindjárt milyen vékonynak tűnik a keretünk. Elől Cipf (eddig semmit nem mutatott) és Traoré (a csütörtöki 1,5 gólja ellenére én mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy tud focizni), és a kispadon is csak tizennyolc éves támadók vannak.
Cipf szerintem nem elől fog játszani ,hanem a középpálya közepén vagy támadó középpályásként
Megnyugodtam ?
Az inter ellen a hosszabbításban már jók voltunk .Ez mondjuk nem csoda mert ellenfél játékosai minden szünetben feküdtek mint teke bábuk taroláskor amíg a mieink állva iszogattak. Ezek alapján kondi rendben ,Eppel pótló hozott 2 gólt támadók rendben . Győzni fogunk !!!
Inkább turku bábok! ?????
Csak a győzelem elfogadható. Minden más eredmény szégyen.
Igazad van elég volt az orrunk előtti mézesmadzag huzogatásból!
Csak a győzelem!!