Mastodon

A Honvéd kérésére a Honvéd-Újpestről sem lesz videó

Két találkozóval halad tovább a felkészülés
Holnap, azaz január 13-án, szinte egymás után két edzőmérkőzést vívnak játékosaink. Előbb délelőtt 11 órától a Budapest Honvéd csapatához látogatunk Kispestre, míg 14 órai kezdettel már hazai pályán küzdünk meg a WKW ETO FC Győr együttesével. A két meccs közelsége miatt várhatóan a legtöbb futballistánk lehetőséget kap, hogy bizonyítson új vezetőedzőnknek, Michael Oenningnek.
Idegenbeli összecsapásunkat, a Honvéd kérésére, csak szöveges tudósításban tudjátok majd követni, ellenben a második „felvonást” már élőben nézhetitek délután. További információkat, illetve linket a meccsek előtt hivatalos facebook oldalunkon keressétek!

via fb/ujpestfootballclub

Ahogy szombaton az Győr, szerdán azt Újpest is közvetítené a Honvéd elleni idegenbeli(!) felkészülési mérkőzését, azonban a Honvéd kérésre ismét nincs rá lehetőség.

Sorozatban a hatodik olyan – ismert – edzőmeccsünk következik, amire se nézők nem mehetnek be, se videó nem lesz róla. Talán összefoglaló sem, nemhogy közvetítés. (A Győr elleni meccsről is csak vágóképeket kaptunk zenére.)

Vajon a többi NB I-es csapat edzőmeccseiről is ki van tiltva a kamera, vagy csak nálunk? Meg kéne nézni.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||