Mastodon

Elfogyott a türelem: ahogy feltételezem a szurkolók jelentős része, úgy én is neveket, felelősöket és vért akarok!

Bp. Honvéd – Budafok 2-3

red moon during night time

Egy normális világban a Honvéd-Budafok 2-3 másnapján, amikor huszonegy fordulót követően, a bajnokság kétharmadánál kieső helyen áll a Honvéd, a szurkolók vért akarnának, és bár a Facebook/Instagramvalóságot inkább nem szeretném valódi valóságnak tekinteni, feltételezem, a felböfögött, odavetett vélemények ott is nagyjából hasonlóak lehetnek. Felelőst, bűnbakot, kirúgást, leváltást, megszégyenítést – vagyis vért.

A szurkolóknak elegük lett az eredménytelenségből, és elegük lett a hamis őszinteségből. A szurkolók nem akarnak több olyan interjút látni, posztot olvasni, ahol Jóska Pista középpályás lenyilatkozza: érezzük a felelősséget, még egyszer nem játszhatunk ilyen rosszul, a következő mérkőzésen javítanunk kell és javítani fogunk. Megértjük a szurkolóinkat.

Jóska Pista a nyilatkozat után három nappal pályára lép a Budafok ellen, és megmutatja, mennyire gondolta komolyan. Kiderül, kár volt minden karakterért. Jóska Pista még a látszatra sem ad, a budafoki ellentámadást szemmel, esetleg könnyített sétával kíséri, majd a gólt követően látványosan összeomlik: én mindent megtettem. A szurkoló ekkor kurvaanyázik.

Ilyenkor senkit sem érdekel, hogy az első félidőben lefociztuk az ellenfelet, sőt, eddig szinte az összes ellenfelünket, ha a mérkőzések végeredményébe beleszámítanak második félidők is.


Tehetetlenség – talán ez a legjobb szó a mérhetetlen düh mellett, amit most érzek, érzünk. Nekem ne próbálja bemagyarázni senki, hogy az idei szereplésünk tisztán edzőkérdés. Persze, kőkeményen benne vannak az edzők is, azonban nem december óta vagyunk szétesettek, lelketlenek. Úgy látszik a klub kommunikációját pár nagyon hinni akaró szurkoló kivételével csak a játékosaink tették magukévá. Javítani fognak, nem vagyunk annyira rosszak, minden a legnagyobb rendben. Házon belül megy a hülyítés.

Vagy nem házon belül, viszont akkor tudatosan, és kifelé, felénk, a szurkolók irányába. Ha tényleg tudatosan vernek át minket, ha tudatosan szarnak a fejünkre, akkor a helyzet még rosszabb, viszont legalább egyértelmű: lehet innen távozni (el lehet takarodni), kérem szépen, ez a mi klubunk.


Nem feltétlen a Budafok elleni vereség után lényeges, viszont ilyenkor érdemes letudni a kötelező kűröket. Leírhatnánk máskor is, leírhatnánk egy Videoton elleni győzelem után is, legfeljebb megkapnánk: miért most? Minek egyáltalán? Ha a Budafok után írom, akkor ugyanaz: Miért most? Múlt héten nem ugyanez volt? De, bazmeg, de, pont ugyanaz, de pont te, az Átlag Olvasó hőbörögtél volna a leghangosabban, ha a múlt héten írunk róla. Vagy a jövő héten. Vagy ha nem írunk róla.


Nem tett jót a tulajdonosváltás ennek a klubnak, és ezt a tényt, nemhogy lassan, hanem egyértelműen kijelenthetjük. A pozitív oldalon fel lehet sorolni egy mobilappot, egy címercserét, megerősített jelenlétet a közösségi médiában, néhány kedvenc játékos visszahozatalát, valamint papíron jónak tűnő nevek leigazolását. És ennyi. Lassan két évre nem jut más, csak a valódi tartalom nélküli látvány.

És ez a két év nettó szenvedésre sikeredett. A Honvéd története során soha nem állt annyit kieső helyen, mint ebben a két évben. És soha nem csomagolta akkora díszdobozba, mint ebben a két évben.

A címer szép.

Az igazolások szinte kivétel nélkül befuccsoltak, szinte kivétel nélkül kell legalább fél év, hogy számolhassunk velük, és ha letelik a fél év, akkor kiderül, mennyire kevesek.

A közösségi médiából mindeközben dübörgött a sikerpropaganda, igaz, mostanában legalább takarékon, viszont a szembefordulás, a magunkba nézés szinte totálisan hiányzik. Mintha nem a tizedik-tizenkettedik helyeken állnánk az egész bajnokság során. A szurkolók egy jelentős része számára az internet egyenlő a közösségi médiával. Ezek az emberek, kérem alásan, nincs rá jobb kifejezés: hülyítve vannak.

A tulajdonosváltás óta látványos az összeomlás. Feltételezem a keret egy része felszabadulásként élte meg az Öreg távozását: vége a fillérbaszó éveknek, jönnek az Újak, a gazdagok, vagyis itt az idő végre bezsebelni az elmaradt juttatásokat amiért már korábban megdolgoztunk. Új szerződések, jelentősen megnövekedett összegek, miközben a játékosban tudtuk mennyi van, pont annyi, mint a régi szerződése idején. Vagyis az emelkedésért elvárható többletteljesítmény várható értéke az ismert teljesítmény egy igen kicsi epszilon sugarú környezetében található.

Már feltételezve, hogy teljesítményemelkedésről beszélhetünk, és nem a várható elkényelmesedésről. Majd jönnek úgyis az új igazolások, a Nagy Nevek, onnantól nekem se kell annyit beletenni, mint korábban. Win-win – gondolta magában a játékos: több lóvé, kevesebb munka.

Közben eltelt lassan két év, és az elkényelmesedés eluralkodott rajtunk. Ebben az idényben már konkrétan ott tartunk, hogy a meccsekről szóló posztjaink némelyikében(!) külön kiemelésre kerül, ha a hajtáshoz, egymásért küzdéshez hasonló jelenséget tapasztaltunk egy meccsen. Hogy érthető legyen: a többin azért nem emeljük ki, mert nem tapasztaltuk.


Elkényeztetett, álomvilágban élő sztárocskák csapata lettünk, akik egyáltalán nem akarják felfogni maguk körül a szomorú valóságot.

És a legrosszabb, hogy nem is kell nekik, nincs rajtuk semmiféle kényszer. Ha nálunk megbuknak, a túlfinanszírozott, a teljesítményt egyáltalán nem értékelő új magyar futballban szinte biztos, hogy találnának maguknak egy másik klubot, ahol legalább annyit megkapnak, amint tőlünk. Ha egy kis szerencséjük van, akkor az új klubjukban se kell majd nagyon megszakadni, és minden mehet tovább a megszokott módon.


Vajon meddig tart a türelem? Mikor nézünk szembe a Kispesti Modell nemhogy válságával, hanem totális csődjével? Mondanám, hogy nem tartunk sehonnan sehova, hogy hozzuk a NERfoci klasszikus pocsolyáját, de nem, mert mi évek óta egy látványos zuhanásban vagyunk.

  • Mikor mondjuk ki, hogy a tulajdonosváltás ebben a formában káros volt a Honvédnak?
  • Mikor kezdenek el a tulajdonosok valódi tulajdonosként viselkedni, és a saját befektetésüket védeni? Gondolom nem az NB II-t akarják finanszírozni, nem arra készültek, amikor másfél évig tervezték, hogy átveszik az Öregtől a Honvédot.
  • Mikor mondjuk ki, hogy legalább az elmúlt egy év sportszakmai munkája egy ámokfutás?
  • Ki igazol, ki választ edzőt? Ki rakja össze a keretet, ki felel a felkészítésért, ki meccsel, ki cserél? Ha az előző kérdésekre össze-vissza nevek a válaszok, akkor egyáltalán ki a valódi felelős?
  • Miért Pisontnak kell most mindenért tartania a hátát? Csak remélni merem, hogy nem tudatos (és elképesztően gyáva) dolog épp őt előre tolni magunk helyett, hátha neki többet megbocsátanak a szurkolók. Vagyis tudatosan felégetni még egy hidat magunk előtt. Kinek fognak hinni a szurkolók ezután?

Nem először mondjuk mi is, mások is, hogy iszonyatosan komoly strukturális problémák vannak Kispesten, a szembenézés mégis rendre elmarad. Nem összezárnak, hanem szőnyeg alá söpörnek. Az összezárás ugyanis feltételezne valami saját rendszerbe vetett hitet, meggyőződést. Már attól elfog a röhögés, ha csak feltételezem, hogy van bármiféle rendszerszerűség nálunk. Szőnyeg viszont van, kurva sok és kurva nagy szőnyeg.

Senkit sem hagyunk az út szélén – nagyon szép mondás volt: régen. Manapság azonban teljesen mást jelent. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy senki sem fogja feltárni a valódi okait a szereplésünknek, nemhogy nyilvánosan, zárt körben sem, ahogy nincs esély valódi változásra, megtisztulásra sem. Mentálisan, agyban vagyunk a padlón, mert ennyire vagyunk képesek, ennyi a horizontunk – megbuktunk. Az ellenkezőjét lassan egyedül a klubházon belül gondolják, és próbálják meg elhitetni magukkal.

Huszonegy forduló ment le a bajnokságból, kieső helyen állunk. Duplaspirál húz minket lefelé. Egyrészt a struktúra alkalmatlansága, másrészt az ebből is következő eredménytelenség. Rövid távon nem lehet más a cél, mint a bentmaradás (leírni is szörnyű!), viszont a klub háttere, a totális alkalmatlanságnál is rosszabb, lehúzó, a valódi teljesítményt tagadó közege olyan szinten nehezíti meg a dolgunkat, hogy azt megfogalmazni sem tudom.


Képzeljük el a leeresztett Jóska Pistát, aki fejben már fogalmazza a következő bocsánatkérését a szurkolók felé, kicsit fogadkozni fog benne, bár a Fradi következik, nem lesz egyszerű. Jóska Pista egy jobb pillanatában, amikor ki tudja honnan, valamiféle őszinteségi roham kapja el, ráeszmél: nagy a szar, nem lesz ez így jó. Jóska Pista szeretné kicsit összekapni magát, mert érzi, talán mégsem tett meg mindent, hiába lóg egy ideje három Wunderbaum az új Bömbösben (megteheti, most már megteheti!), valamit mégiscsak kéne. Hmm, talán.

Jóska Pista összekapja magát vasárnap, bepipul, eldönti, hogy teperni fog. Hétfőn aztán tényleg belead mindent az edzésen. Megy, csíp, rúg, harap, fut, egészen futballistának tűnik – pár percig. A többiek eközben unottan csinálják a feladatokat, látványosan nem érinti meg őket a kieső hely, Jóska Pistáról pedig azt hiszik, csak viccelődik. Ismerik jól, eddig nem így viselkedett. Jóska Pista az érdektelenséget tapasztalva hamar feladja, nincs benne annyi, hogy valóban akarja a változást. A hét további része lötyögéssel és röhögcséléssel telik el, majd jön a következő szombat, és az újabb vereség. Lehet megint fogadkozni.


Mondjuk ki: elég volt.

Nem akarok több fogadkozást olvasni (biztosra megyek, a saját mentális, és lassan fizikai egészségem miatt inkább távolról kerülöm a Honvéd összes felületét és a nagyobb sportoldalakat is), én is vért akarok.

Elfogyott a türelem. Lement két kör, nekünk még az a Fradi van hátra az Üllőin, ahol az új stadionban eddig összesen egy pontot szereztünk. Pontegyenlőséggel ugyan, de kevesebb győzelemmel kieső helyen állunk a bajnokság kétharmadánál. Hova még a türelem? És milyen türelemről beszélünk egyáltalán?

A kibaszott Honvéd vagyunk, már bocsánat.


Osztályozókönyv //

a poszt a clockify mérései alapján szokatlanul hosszú ideig, 59 percig íródott, pedig tegnap óta aludtam (forgolódtam) egyet a történtekre. az 59 percben egyébként nincs benne az osztályozókönyv elkészítése és adminisztrálása.

címlapkép // Pedro Figueras/Pexels.com

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||