Korábbi posztunkban halványan feltételeztük, hogy az új Bozsikot üzemeltető cég talán rendelkezik legalább egy tapasztalt marketingessel, és mindössze mellé keresnek egy kevésbé tapasztaltat húzni az igát.
Valójában magunk sem hittünk a létezésében, és valószínűleg igazunk lett, hiszen:
az új Bozsikot üzemeltető cég és/vagy a Bp. Honvéd addig sem jutott el, hogy önerőből lefoglalja a bozsikarena.hu és a bozsikstadion.hu doméneket.
A domain.hu adatbázisa szerint ugyanis mindkettőt a Nemzeti Sportközpontok foglalta le, mégpedig 2021. április 13-án.
Feltételezhetjük, hogy amíg nincs birtokon belül sem az üzemeltető cég, sem a klub, addig milyen jogon vinnék a domént, tehát annak nyilvánvalóan a legjobb helye az építés megrendelőjénél, a Nemzeti Sportközpontoknál lesz. Aztán ha jön az üzemeltető, akkor átkerül hozzá.
Valahol el tudom fogadni ezt a logikát, hiszen így támadhatatlan a doménhasználat.
Következtetés: április közepén vagy nem volt még üzemeltetője az új Bozsiknak, vagy volt, de annyira nincsenek képben el vannak havazva, hogy egy domént is képtelenek lefoglalni.

Viszont azt baromira nem értem, hogy miért csak 2021 áprilisában foglalják le, amikor nagyon, de nagyon rég tudni lehet, hogy Aréna lesz a Bozsik, és nem stadion?
A stadion átadását eredetileg tavaly nyárra tervezték, igazából a korona miatt nem csúszott, és nem is csúszhatott meg nagyon, hiszen az első hullám valamikor március közepén, az építés tervezett befejezése előtt három hónappal érte el az országot. Ezt követően május közepétől a második hullámig, vagyis novemberi lezárásokig ismét volt fél év, amikor nem lehetett a vírusra hivatkozni, mint komolyabb hátráltató tényezőre.

Konkrétan tavaly tavasszal még azokat a közbeszerzéseket sem írták ki, amik azóta természetesen megjelentek, és tartalmaznak minden szirszart a faliórától kezdve a sörcsapokon át, az egyedi, görgős kerekekre szerelt bárparavánon keresztül a taktikai mágnestáblákig. Nagyjából olyasmi apróságokat, amiket normál esetben az üzemeltető és a használó szokott beszerezni.
címlapkép: Paula Schmidt/Pexels.com
? a hozzászólás // előmoderált.
? az offtopicot // az offtopicba.
Teljesen logikus, hogy lefoglalták a domain nevet, még mindig jobb, mintha egy vidi vagy fradi szurkoló tette volna! : ) Jól tudom, hogy a Bozsik tulajdonosa az üzemeltetés átadása után is a Magyar Állam lesz?
Az viszont elég ciki kedves Honvéd marketingesek, hogy a honlap nem frissül rendesen (lsd. dátumok). Nem kellene még vagy húsz ember? Lehetne, mondjuk minden aloldalnak külön marketingese. Meg kettő fejenként a tulajoknak, az egyikről például nem is tudjuk, hogy él-e vagy hal, a másik negyedévenként megszólal, de akkor is minek