1991 tavaszára érett meg a gondolat, hogy a Budapesti Honvéd Sport Egyesület futballszakosztálya az önállóság útjára lépne, és megalapítanák a volt keleti blokk első önálló, gazdasági társaságként működő futballklubját.
A gondolatot tettek követték, és május végére összeállt az új alapszabály tervezete, már csak el kellett fogadni, le kellett egyeztetni, be kellett jegyezni, meg úgy általában elrendezni körülötte a dolgokat, hogy 1991. július 1-jével létrejöhessen a Kispest-Honvéd FC.
Jellemző, hogy a viták egyik hangsúlyos része volt, hogy a KHFC a BHSE labdarúgó szakosztályának legyen a jogutódja, vagy a BHSE egyik alapító egyesületeként, a Kispesti AC-ként éledjen újra. A döntést végül valahová a kettő közé lőtték be, és az új alapszabály 4. §-ának 7. pontjában a következőt rögzítették:
A Club a BHSE labdarúgó szakosztályának jogutódja /alapítási éve: 1949./ és a KAC hagyományainak folyatója.
A klub címerébe is a KAC 1909-es alapítási dátuma került.



Az új klub első tisztikara
- Benkő László, elnök
- Bíró József, elnökségi tag
- dr. Császár Ákos, elnökségi tag
- dr. Fodor András, elnökségi tag
- Kozma Mihály, elnökségi tag
- Lévai Levente, elnökségi tag
- Szecsei László, elnökségi tag
- Asztalos Kálmán, elnökségi tag
- valamint a mindenkori vezetőedző (akkor: Mezey György)
- és a mindenkori csapatkapitány (akkor: Cseh András)
További érdekesség, hogy az alapító közgyűlés jelenléti ívének aláírói között találjuk a jelenlegi vezetőedzőt (Horváth Ferencet), pályaedzőt (Szamosi Tamást), és a szintén a klub kötelékéhez tartozó Pisont Istvánt.
a posztban látható képek részletek a KHFC eredeti alapszabályának digitalizált másolatából.
? a hozzászólás // előmoderált.
? az offtopicot // az offtopicba.