Mastodon

Én ma ünnepelni akartam magunkat, és ünnepelni is fogom!

A Kispest hazatér.

[17:57] Megjelent az MTI-n az alaphír: “A spanyol klub honlapja pénteken közölte: a gárdánál két játékos tesztje lett pozitív – őket elszigetelték -, de mivel társaikkal és a stábtagokkal fennáll a szoros kapcsolattartás, elővigyázatosságból úgy döntöttek, hogy lemondják a soron következő három felkészülési összecsapásukat.

[18:58] Egy óra múlva a nyilván lesokkolt Honvéd is kitett egy közleményt: “Sajnálattal értesültünk arról, hogy a Villarreal CF koronavírusos esetek miatt lemondta a szombati stadionavató mérkőzést. Mindenképpen szeretnénk holnap meccset rendezni, hamarosan további információkkal jelentkezünk!

[20:10](…) a Budapest Honvéd FC vezetősége tárgyalt az Európa-Liga-győztes spanyol klub képviselőivel, és abban állapodtak meg, hogy a Villarreal B csapata játszik szombaton a Bozsik Aréna avatásán. (…) A Budapest Honvéd FC vezetősége arról is döntött, hogy mindenkinek visszatéríti a megvásárolt jegy árát, ennek módjáról később adunk tájékoztatást.” – az utolsó előtti nap délutánján beeső szomorú hírre két óra alatt komplett csomaggal reagált a klub. Villarreal helyett Villarreal B (vagyis a spanyol harmadosztályban játszó tartalékcsapat), és jegyvisszatérítés.

[22:02] Kikerültek a Honvéd oldalára a visszatérítés részletei.

A honvedfc.hu-ról származó idézetekhez tartozó időbélyegek forrása (mivel az oldalon relatív időt jelenítenek meg): a cikklistát leküldő .json fileból az upload_date mezőben található értékek.


Épp karszalagért voltam a stadionnál, a villanypóznákra pont akkor szerelték fel a szombati programot tartalmazó molinókat, érkeztek a mobilwécék, nyüzsgés volt, élet – amikor beesett a hír: nem jön a Villarreal.

Elsőre felröhögtemtipikus Kispest, ahogy mondani szoktuk. Egy szép, de félkész stadion; egy papíron erős kerettel rendelkező, viszont jelenleg jó esetben is félkész hazai csapat; és az ellenfél, az Európa-liga címvédőjének nevével annak a második csapata. Mi ez, ha nem tipikus Kispest? Kivel mással történhetne hasonló az utolsó előtti nap utolsó óráiban?

Tudom, sokaknak számít, hogy a Nagy Villarreal, a híres Sárga Tengeralattjáró tette volna tiszteletét az új Bozsik Arénában, azonban ahogy teltek a percek, furamód egyre boldogabb lettem. Ha nincs Villarreal, akkor megszűnt az utolsó akadálya is annak, hogy a Honvédot, a Kispestet, és az új Bozsikot ünnepelhessük. És nekem, Kispest-drukkernek csak ez számít: a klubom, a csapatom, a közegem, a stadionom, a barátaim, a történetünk, a történelmünk.

Nem hiszek abban, hogy egy gálameccsen tömegeket lehet berántani egy százplusz éves klub mellé. Azok a tömegek már itt lennének, volt annyi gálameccs, eredmény, küzdés, szépség, történelem az életünkben. Az új szurkolók bevonzása egy hosszú és fáradságos folyamat, és bármerre indulsz el, sehol sem vár a garantált siker. Vagyis

ha nyolcvan évenként kapunk egy új stadiont, akkor az tényleg szóljon csak a Kispestről. Rólunk.

Nagyfaterom húsz körül volt, amikor megépült az előző. Faterom nyolc, amikor felújították a kispesti Honvéd sporttelepet. Én hat, amikor jött a Bröndby. Nagyi már nem élt, amikor leszékezték a Bozsikot, és már fater se láthatja az új stadiont. Neki sikerült úgy leélnie egy életet, hogy egyáltalán nem volt része stadionavatóban. Mindössze apróbb felújítások, pofozgatások szolgáltatták az újdonságot évtizedeken át.

Én viszont új stadiont kapok, minden kispesti szurkoló új stadiont kap. Ilyen pedig csak egyszer történik velünk az életben. Ne hagyjuk (haggyuk), hogy a Villarreal visszalépése elrontsa az ünnepünket. A Villarreal amúgy is csupán egy mellékszereplő lett volna, biodíszlet a stadionhoz, saját magunk ünnepléséhez.

Legyen ma egy jó napunk, örüljünk egymásnak, örüljünk a hazaköltözésnek, legyen ugyanaz az ünnep, mint amire még tegnap délután is készültünk.

Mert kurvára megérdemeljük.


Meccs közben dumálni itt lehet majd, vagy ahol tetszik.


? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||