Jól meg lettek b*szva a térdelő-fütyülő b*zisimogatók! Hajrá Magyarok !

Egyébként: Anglia – Magyarország 0-4

Egyre messzebb kerül tőlem a valóságképzetek egyik legterebélyesebbike, legmindentáthatóbbika, a Lakossági Internet, vagyis magyarháztartásspecifikusan a Facebook, a népszerű Fácse, az alacsony digitális írástudással és képességekkel rendelkező ország világhálója.

A hely, ahol mindent fel lehet böfögni, mindig lesz egy társ, aki lájkolja, szívecskézi, egyetért vele, megerősíti, így van, a Föld lapos, a Magyarok a Szíriuszról jöttek, és hát az a New Yorki-i pizzéria és a gyíkemberek, ugye, Zselenszkij, vagy hogy írják a teneved. Hamarosan véged!

Nem mondom, hogy régen jobb hely volt, de legalább alacsonyabb volt az okostelefonok penetrációja, drága volt a mobilnet, és a fiatalok se léptek le róla teljesen, így nagyjából arra lehetett használni, amire kitalálták: kapcsolattartásra és valamiféle tájékozódásra.

A korlátozott értelem helyét idővel átvette a végtelen zaj és az egyszerűbbnél egyszerűbb emberek hozzászólásai a tizensokadik profiljukkal, mert az előzőeket már letiltotta a Nagy Világösszeesküvés, néha egyenesen maga Cukkerberger.

Tegnap este, a magyar válogatott fantörpikus hozzáállással és játékkal elkapta Angliában Angliát 4-0-ra. Gazdag még egy viszonylag kis gólt is lőtt magához képest, hogy végképp megalázó legyen a szituáció. Pláne Ádám Martin két gólpassza, ami önmagában hihetetlen történetté változtatna egy megye kettes meccset is.

Követek a Facebookon pár focival foglalkozó oldalt, mert sajnos, számomra máig érthetetlen okból azon a felületen publikálnak. Van köztük olyan, ami a szakmai/taktikai részével foglalkozik, van amelyik mindenféle egyéb érdekességekről ír, a lényeg, hogy elég sokfélét követek, mert a focinak csak egy apró szelete az, amit a pályán látunk. Plusz ott vannak az ismerősök, a focit kedvelő ismerősök, akik szintén kommentálni szokták a meccseket. Jó az ilyesmit olvasni, na.

Aztán az ember fia (esetünkben én) felmegy a Facebookra, vagy úgy általában a Zinternetekre egy ilyen emelkedett pillanatban – és egyszerűen lepattan róla.

Most tényleg az van, hogy nem Magyarország válogatottja verte meg Anglia válogatottját egy remek meccsen, hanem a magyar faj vívott szabadságharcot a brit véleményterror ellen? Nem Sallai baszta be kétszer is Ramsdalenek, hanem a szittya fergeteg (Biharkeresztesről is, a tévé elől) állt bosszút a fütyülésért, és nem Nagy Zsolt vágott be egy letett labdát irgalmatlan erővel, hanem a mocskos térdelőknek (ez miért fáj bárkinek is?) küldtünk egy hatalmas gyomrost (Sajóládról is, a tévé és a Facebook elől). Mert mi vagyunk a Magyarok!

Tényleg ennek kell mennie, basszameg? Kinyitod az internetet, és ezek a szalagcímek ömlenek a pofádba: (egyetlen szó sincs arról, hogy Rossi kitart a háromvédős rendszere mellett, hogy mennyire kompakt a csapata védekezésben, hogy Szalai mögött a Sallai, Szoboszlai, Gazdag hármasából kettő van a pályán és szinte teljes szabadságot kapnak, valamint támogatást előlről és hátulról is, hogy az angolok félidőben négyről háromvédős rendszerre álltak át, hogy hogyan használjuk a szélsőinket, akik kivétel nélkül az NB I-ből érkeztek, ésatöbbi)

Nemzeti Sport

  • Orbán Viktor Szalai Ádám kérésére az öltözőben gratulált – Nemzeti Sport
  • Botrány: kifütyülték a magyar himnuszt Wolverhamptonban – videó – Nemzeti Sport

M4 Sport

  • Videó: „Tudjátok, kik vagytok” – angol szurkolók kifütyülték a magyar himnuszt, és üzentek is – M4sport.hu

Híradó (az MTVA híroldala)

  • Letérdeltek az angolok, győztünk! Három a magyar igazság, és egy a ráadás – hirado.hu
  • Botrány: kifütyülték az angol szurkolók a magyar himnuszt – hirado.hu
  • Orbán Viktor: Leírhatatlan volt a hangulat a magyar öltözőben – hirado.hu
  • Politikusaink sem hagyták szó nélkül a válogatott történelmi győzelmét – hirado.hu

Origo

  • Ez az évszázad mérkőzése: megaláztuk a térdepléssel provokáló angolokat – origo
  • Folytatta a térdeléses bohóckodást az angol válogatott – origo
  • Szijjártó Péter: Az angolok pedig nyilván feljelentik magukat… – origo

Magyar Nemzet

  • Angol felnőttek gyalázták meg a magyar himnuszt – Magyar Nemzet
  • BLM helyett HLM: frappáns molinóval üzentek a magyar szurkolók – Magyar Nemzet
  • Orbán Viktor az öltözőben gratulált a magyar játékosoknak + videó – Magyar Nemzet

Mandiner

  • A nemzetünket gyalázták Angliában, a nemzeti tizenegy visszavágott – Mandiner/Varga Mátyás Zsolt
  • A BBC tudósítójának a jelek szerint kifejezetten tetszett a magyar himnusz meggyalázása – Mandiner
  • Orbán Viktor az öltözőben gratulált Szalai Ádám kérésére – Mandiner

Bors

  • Váratlan helyen tűnt fel Orbán Viktor, a történelmi angolverés után – Borsonline

Telex

  • Orbán 11 év után járt ismét a magyar válogatott öltözőjében – Telex

444

  • Rasszista rohadékok – skandálták az angol szurkolók a magyaroknak a himnusz alatt – 444
  • Orbán: Szalai Ádám kérésére az öltözőben gratuláltam a csapatnak – 444

Szalagcímek találomra. Van oldal, ahol a meccsel foglalkozó írások döntő többsége a miniszterelnökkel (mit üzent, mit csinált meccs után), a többi politikussal, a fütyüléssel, a térdeléssel, a magyar szurkolók egyik drapijának magasztalásával és ilyesmikkel foglalkozik, a meccsel és annak értelmezésével pedig csak marginálisan.

Itt tényleg két faj csapott össze, két világértelmezés: mi – és szinte mindenki más.

Ezek után miért is lepődtem meg azon, hogy felnézve a Facebookra, nem a remélt és követett oldalak írásai jöttek szembe, hanem a lakosság kommentárjai, azé a lakosságé, aki ezeken a szalagcímeken (hiszen ezek a lapok hirdetnek a Facebookon, a lakosság pedig bőszen nem kattintja meg, mindössze a megosztás alá kommentel az ajánló egy mondata és a cím/címlapkép alapján), valamint a leegyszerűsített üzeneteken keresztül értelmezi maga körül a világot.

A letérdelés rossz. Ezt például tudja.

A himnuszt kifütyülni is rossz, meg illetlen. Ezt is tudja. Bár a románt mondjuk pont szabad, mert a románok rosszak, és rosszat tesznek a magyarokkal is. Meg a szlovákot is szabad. A szerbet most nem, mert azok a barátaink, és nem is tesznek rosszat a magyarokkal. Azt hiszem. Leszmégerdély, vesszentrianon!

Pontosan tudom, a foci tényleg sokkal, de sokkal több annál, mint ami a pályán történik, azonban az egészen új tapasztalat, hogy a foci értelmezése szinte egyenlő a teljes őrülettel, kiváltképp azoknál az egyéneknél (létformáknál), akik a Facebookon, az egyszerű üzenetek mantrázásának világában élik az életüket, és focimeccsen még csak nem is jártak korábban önszántukból, a tévében se nézték, nézik, egyedül annyit tudnak róla, hogy Puskás, régen mintha jók lettünk volna, és most a Miniszterelnök Úr épp visszavezet minket ugyanoda. A magyar foci ugyan most nem a legjobb, de már egyre jobb, és még jobb lesz. Hajrá, magyarok! (Ki az a Fiola?)

Tök jó, hogy lett egy felület (A Felület), ahol emberek kommunikálhatnak egymással, és tök jó, hogy újra és újra egyre többen állnak be egy-egy napra, hétre a magyar foci mögé, azonban a himnuszfütyülések, a térdelések kritikája, a képzelt társadalmi nagycsoportokra általánosított jelzők használata és annak elítélése kurvára nem jelenti azt, hogy futballszurkolóról, hogy egyáltalán szurkolóról beszélhetünk esetükben.

Sokkal inkább rátelepedésről. Ma a foci, a térdelés, a liberális-elfajzott nyugati világ kritikája (vagy épp támogatása), holnap Brüsszel, holnapután a budapesti biciklisták, majd jöhet sorra a következő és a következő ellenség, aki el akarja pusztítani a gerinces magyar keresztyén fajunkat (esetleg európaiságunkat, mert létezik kommentelő mindenféle hozzáállással). Egyik szakértőből (szövetségi kapitány) hirtelen váltunk másikba (közlekedésmérnök), harmadikba (zenekritikus), negyedikbe és így tovább. Az egyszerű üzenetek világában mindez nagyon könnyű, a világmagyarázat kompakt, a Facebookon pedig megírható. Egészen addig, amíg, és innen vissza is csatolhatunk az előző világmagyarázatok bármelyikéhez, azonban már egy új profillal.


2016-ban, az Eb környékén kezdődött, hogy közeli ismerősök, meccsre járó ismerősök értetlenkedtek a – nevezzük így – elitizmusom felett, amiért képtelen vagyok örülni a sok embernek, az új belépőknek, a sikereknek. (És nem, nem az eredményeknek, mert azok miatt kisgyerekként bőgtem azt sem tudom kinek a vállán.)

Tényleg így volt, kellett jópár nap, amíg feloldódtam a budapesti forgatagban, a hangulatban.

Viszont a félelmem, hogy az alkalmi jelenségből idővel ugyanaz lesz, mint minden tömeggel lenni szokott az univerzumban: elkezd sűrűsödni, a sűrűsödés néhol berobban, ott kialakul egy mag (csillagok), körülöttük esetleg velük szoros összefüggések mentén mozgó kísérők (bolygók), és ezen kívül lesz majd mindenki más.

Így történt? Így. 2022-re ott tartunk, hogy ha meccsre szeretnék menni, akkor nem azt nézem, hogy hova, melyik szektorba, hanem azt, hogy hova ne. Megjegyzem, sok esetben nem a csillagokkal és a bolygókkal van a baj, hanem a közöttük ténfergő üstökösökkel és csillagporral. (vö. a Népstadionban feltűnő, általában valamelyik harminc éve elfeledett, de a kisebb koncerttermek szintjén még létező magyar rockegyüttes pólójában feszítő, többnyire Nagy-Magyarország-tetkós/láncos/felvarrós, erősen ittas figurák, akiknek lételemük a kötekedés. és ilyen karakterből lesz jónéhány, most csak egy típust írtam körül. elveszik a kedvem.)

És amivel még számolni lehetett, hogy a szervezett és hangos tömegekre rárepül majd a közbeszéd és a politikum. 2015-ben a “fekete ruhába öltözött” csoportok ellen a rendőrségnek még vízágyút kellett bevetnie, hat évvel később, 2021-ben viszont már ott tartunk, hogy a német rendőrség munkáját egyenesen a magyar kormány külügyminisztere kritizálja, és tesz meg mindent ártatlan fiaink kiszabadításáért.

A történelem során nem először, a válogatott sikerei jól jöttek a politikumnak, remekül használhatóak újabb egyszerű üzenetként. A társadalom egy része, sajnálatos módon hatalmas átfedésben a Facebookon aktívakkal pedig fogékony az ilyesmi üzenetekre, világértelmezésre, eltaszítva a platformot a kapcsolattartásért és az információért használni kívánó további usereket, vagyis többek között engem.


Egy dologban viszont akkor sem fogok engedni: nem hagyom, hogy elvegyék a focisikerek felett érzett határtalan örömömet, esetleg sikertelenség esetén a bánatomat, mert pontosan tudom mit jelentenek nekem, és annál futballszurkolóbbnak tartom magam, hogy engedjem, mások erőltessék rám a saját értelmezésüket. Én ugyanazt mondom és érzem évtizedek óta, és fogom még jó sokáig, miközben az értelmezések mostanában szinte évről-évre változnak. (l. a fentebb említett, a Népstadionban keringő üstökösök. Baromira nem vagyok kíváncsi az övékre, se személyesen, se az online térben.)

Nekem ugyanúgy öröm a tegnapi 4-0 a maga kontextusában, mint volt 1995-ben a szinte üres Fáy utcai stadionban az Illés Béla góljával végre elkapott Izland elleni 1-0. Kibaszott boldog tudok lenni ilyenkor. Mindegy, hogy tizenöt vagyok, vagy negyvenkettő.

Izland ellen mert háromszor egymás után kikaptunk tőlük, ráadásul mind tétmeccsen. Megalázó volt. Egy Izlandtól.

Angliát viszont Rossival, az éveken át velünk élő kopasszal vertük, mégpedig olyan játékkal és hozzáállással, amire lehet építeni, miközben 20-30 perceket áldozott arra, hogy új játékosokat próbálgasson egyes posztokon. Ha egy féltétmeccsre így fel tudunk pörögni, akkor mi lesz, ha valódi tétre játszunk majd?

Elkaptuk Angliát, elkaptuk őket úgy, hogy a bő keretüket nem tudják úgy rotálni, hogy két játékosuk ne legyen értékesebb, mint nálunk az egész kezdő. Kint vannak a világbajnokságon, ilyenkor fontos, hogy játsszanak pár felkészülési meccset, mert az ősszel nagyon sűrű lesz a program, és erre mit látunk? Képtelenek felpörögni a 2021/22-es idény utolsó meccsére. A nagy nevek, a méregdrága játékosok képtelenek. Az ún. valódi profik.

Furcsák ezek a meccsek, na.

És engem inkább ez a része mozgat igazán, valamint a haverok, akikkel az egész megosztható, átélhető. A többit pedig pont leszarom, foglalkozzon vele az, akit a focimeccsekből csak a sípszó előtti rész, és az olimpiákból is csak a nyitó- és a záróünnepség érdekel, esetleg ismétlésről visszanézi a magyarok aranyait. Alig felnézve a mobiljából, hiszen írogatja közben az egyszerű üzeneteket újra és újra, észre sem véve, hogy nemrég még egy teljesen más üzenetet írogatott újra és újra.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált. Ha valami nem stimmol, itt hagyhatsz nyilvános üzenetet, vagy itt írhatsz egyenesen nekünk.