Mostanában sokat beszélgetünk ismerősökkel arról, hogy mennyire eltorzítja a világunkat a magánvélemények (monológok) közösségi, vagy egy csoport véleményeként való azonosítása.
Mondok egy példát: József leírja a kétezer tagot számláló Túródesszertimádók csoportban, hogy a Ceglédtej hamarosan a boltokba kerülő Túrós Rudija (kínosan figyelnek a védjegyekre) ehetetlen lesz. József kap rá négy lájkot, két szomorú fejet, és három kommentet, amiből kettő úgy is olvasható, hogy egyetért vele. Egy másik posztban Gábor ír arról, hogy elképzelhető, a Túrós Rudi nem lesz olyan finom, mint az eredeti Túró Rudi.
Józsefet és Gábort elolvassa a csoportban szintén tag Sándor, aki ebből leszűri a következtetést: a Túródesszertimádók, mint csoport egyértelműen Túrós Rudi ellenes, miközben még nem is kóstolták. Az egész csoport!
Sándor mit csinál esetünkben? Általánosít. Két magánvéleményt, illetve nem is véleményt, hanem közlést úgy állít be, mint az adott csoport, illetve közösség egységes álláspontját. Vagy legalább a többségét.
Valahol errefelé kell keresni a modern internetes felületek (Facebook, fórumok, csetszobák, etc) egyik legérdekesebb hatását, amikor az egyszeri felhasználó magában csoportokat hoz létre, azokat megszemélyesíti, álláspontokat rendel hozzájuk, majd vagy a tagja, vagy az ellensége akar ezeknek lenni.
Az egyszeri felhasználó nem végez semmiféle kutatást, nem veszi figyelembe, hogy József és Gábor mindössze két tag a kétezerből, és a lájkolókkal, kommentelőkkel együtt is legfeljebb tizenöt főről beszélhetünk, a döntés már megszületett, hiszen többen is részt vettek a kritikában, tehát a csoport Túrós Rudi-ellenes.
Sándor fejében, mert a csoport egyébként nem, illetve nyilvánvalóan nincs és nem is lehet egységes álláspontja. Sőt, a csoport tagjainak jelentős része nem is látta az ominózus bejegyzéseket, mert vagy nyaral, vagy nem a telefonján, számítógépén tölti az életét, esetleg csak szimplán nem érdekli. Ennek ellenére bekerült egy képzelt csoportba, ahol zsigerből utálja a Túrós Rudit.
Sándor büszke magára, és anélkül, hogy tudná, egy világot teremtett, amiben egészen addig ő él egyedül, amíg egy másik desszertes csoportba be nem írja, hogy a Desszertimádók már előre utálják a Túrós Rudit.
Sándor kap hat lájkot és öt egyetértő kommentet, mert ügyesen leleplezte a gonosz Desszertimádókat.
Sándor észre sem vette, hogy mit tett eközben: megosztott, csoportosított, és nem létező tulajdonságokkal ruházott fel embereket. Létrehozta a mit és az őket, ahol a mi egészen addig én, amíg Sándor társakat nem talál az általánosító ítéletéhez. A tapasztalat az, hogy Sándor nagyon könnyen fog társakat találni.
Egy egyszerű, marginális magánvéleményből hirtelen megosztottság keletkezett, pusztán azért, mert egy aktív befogadó képtelen különbséget tenni a csoportvélemény és a magánközlés között.
A mi és ők egyik kellemes tulajdonsága, hogy a Túrós Rudiról író József innentől Sándor szemében nem csak a Túrós Rudit fumigálja, hanem a Fertőtó szeletet, a Tiszakavicsot és a Német drazsét is, mert aki az egyiket, akkor kötelezően a többit is. Teljesen mindegy, hogy József írt-e valaha egyetlen sort is a Tiszakavicsról, simán lehet, hogy az Béla, Tamás és Ottó volt, a lényeg, hogy mostantól József is közéjük tartozik.
Sándor világképe nagyon egyszerű és ellentmondásmentes.
Rosszat mondtál Kun Gáborról? – Utálod az egész Fideszt. Minek hozod be a politikát?
Korábban játszottak akadémisták is a csapatban. – Visszasírod Hemingwayt!
Nagy Geri, Baráth Boti. – Kiesünk csont nélkül.
Kezdünk ott tartani, hogy a minket körülvevő zajt és a hangerőt a Sándorok generálják, és elég egyetlen szó, vagy félmondat, hogy bekerülj a Sándorok szemében egy csoportba, ami onnantól kezdve egy egészen komplex tulajdonsághalmazt jelent a személyedre visszavetítve. Ha azt mondod, hogy Supka, akkor te Hemingway vagy, vagyis utálod az új tulajdonosokat, és a kiesést, tehát a rosszat akarod a klubnak. És mert utálod az újakat, szükségszerűen utálod a rendszert is, tehát magát Orbánt és a többit, ergo magyarellenes vagy. Egy lipsi, jelentsen az bármit. Pedig csak annyit mondtál, hogy Supka.
Köszönjük, Sándorok.
Az általánosítás, a mi és ők jelenség ellen nagyon nehéz bármit tenni.
Annyira bonyolult lett körülöttünk a világ, annyi információ lep el minket, hogy mindet képtelenek vagyunk befogadni, feldolgozni, pláne értelmezni. Teljesen logikus, hogy az emberi elme egyre inkább a biztonságot kezdi keresni, a számára értelmezhető és elfogadható világképet. Ha ehhez arra van szüksége, hogy a végletekig kifacsarja a mi és ők felbontást, akkor azt fogja tenni, észre sem véve, hogy a mi fogalmát egyenlővé tette a folyamatosan változó tartalmú nem őkkel. Vagyis egyre inkább nem önmagát határozza meg, hanem azt mondja csak ki, hogy minek nem tartja magát pillanatnyilag. Így lett a miből kizáró, vagy negatív ők. Megfűszerezve természetesen kiüresedett, vagy sosem feltöltött címszavakkal, amikre hivatkozni lehet (magyar, européer, honvédos, szkeptikus etc.), mint állítólagos igazodási pont.
Az információ tényleg veszélyes fegyver. A történelem során általában az információ birtoklása volt a lényeg, mert kevés volt belőle, és döntő hatással volt sokak életére. Manapság információból nagyon sok van, nagyon nagy a zaj, nagyon magas a hamis-, fél-, esetleg hibás információ aránya az összeshez képest, és már abban sem lehetünk biztosak, hogy a megmaradt, valóban fontos és kritikus információkat ki őrzi, és ki használja.
A zaj világában élünk, és az emberi elme egyszerűen nem képes lépést tartani a folyamatosan növekvő zaj nagyságrendjével. A sebesség és a mennyiség megugrott, a minőség kétségessé vált, és ott áll középen az elme, akinek mindezt fel kéne dolgoznia. Egyszerűen képtelen rá, tehát kénytelen szelektálni, vagy a könnyebb utat választani: egyszerűsíteni.
Ilyen dolog ez az internet. Meg kell tanulnunk együtt élni vele, és próbálni helyén kezelni a különböző felületeken megjelent tartalmakat.
Ahogy a Sándorokat is.
címlapkép: ABSTRACTS – 2017 | 2018 by Marica Martella is licensed under CC-BY-NC-ND 4.0
