Mastodon

Amikor legutóbb kanadai csatárt igazolt a Honvéd

Csabai Róbertről van szó, akit saját állítása szerint (Magyar Hírlap, 1992.04.27.) Puskás Öcsi már Kanadából ismert, ahol az – apja mellett – edzője volt Vancouverben. A történet egyetlen szépséghibája, hogy ennek az edzőségnek nincs nyoma Puskás életrajzában, illetve Kanada ott van, azonban 1968-ból, viszont akkor az 1970. augusztus 30-án született játékos még nem élt.

Legnagyobb futballélményem egyébként az volt,
amikor ’89-ben a kanadai válogatottal első helyet szereztünk a „francia nemzetek olimpiáján”, Marokkóban.

Csabai a Magyar Hírlapnak

Csabai 1991 telén igazolt Kispestre, és egyetlen meccse a nagycsapatban egy Diósgyőr elleni hazai kupavisszavágó volt 1991. március 20-án. Félidőben hozta be Mezey Csehi helyett, majd a 76. percben inkább lecserélte Horváth Ferire Sándorra1. Az egyetlen momentum tőle, ami a kollektív emlékezetben is megmaradt, hogy két kezével a földre támaszkodva, lábait felkapva, mintegy higuitai mozdulattal próbált meg gólt lőni. (A Nemzeti Sport másnapi összefoglalójába nem került be a jelenet. A Kispest a miskolci 2-3 után a hazai 0-0-al kiesett a kupából.)

Csabai végül fél évet maradt Kispesten, és ezen a kupameccsen kívűl párszor szerepelt a fakóban Szurgent Lajosnál. (Nagyjából ebben a csapatban: Tarlósi (Elbert) — Fekete, Dózsa, Szabados, Berente — Viczkó (Hargitai), Bánkúti, Hídvégi, Csabai (Saáry) — Maczkó, Tímár.)

Miután a Honvédnál nem számoltak vele, jól jött a bizonytalan alapokon nyugvó ismeretség, és egy újabb hatalmas ugrással átmenetileg Ausztráliába került a Hellas Melbournehöz, vagyis valóban Puskás aktuális klubjához.

Nem sokkal később már Vácott találjuk, ahol a kispestihez hasonló sikereket ér el.


Ja, de hogy jön ide Csabai?

Már korábban volt szó egy kanadai csatárról, aki az olasz negyedosztályból a mindenféle balti államokon keresztül az orosz kettőbe, majd egybe igazolt kölcsönbe, viszont gólt nem igazán lőtt, cserébe már 23 éves. Név szerint Richlord (Richie) Ennin az illető.

Nos, Richie az Instagramja szerint jelenleg Budapesten van, és mivel nekünk égetően kellenek csatárok, vélek némi összefüggést felfedezni a mondat két fele között.


1 helyreigazítás:


címlapkép: Csabai Róbert (balról) és Luís Carlos, a Váci Izzó brazil játékosa. fotó: Foci7, 1991.09.04.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||