Ahogy mostanában szokásos: saját nevelés az osztályozókönyv élén

Honvéd – Kecskemét 1-0

Egyszerűen érthetetlen, hogy ebben az idényben Kerezsi 444 percet kapott, ezalatt lőtt három gólt és kiharcolt egy tizenegyest, miközben a Komoly Igazolás Ennin 1118 perc, két gól, egy gólpassz.

Namármost. Kerezsi tavaly nyáron is kéznél volt, mégis igazoltunk három szélsőt (Domingues, Ennin, Samperio), majd látványosan nem számoltunk vele. Perceket is alig kapott, majd tavaszra, miután nem igazoltunk a télen, és miután távozott Nagy Dominik, és már láttuk, hogy mire képes Ennin, inkább lepattintottuk Siófokra – mert nem kell. Komolyan, erre mi az épelméjű magyarázat?

“Ahogy mostanában szokásos: saját nevelés az osztályozókönyv élén” bővebben

Kösz megint a semmit

Kisvárda – Honvéd 2-2

Eddig azt hittem, érteni vélem Klafuricot, azonban Kisvárdán nagyon sok minden összezavarodott. Ez az ember vagy egy komplett idióta, vagy dróton rángatják mindenféle háttéremberek, vagy tényleg nem tudom mi van.

Télen végignéztek a keretet, és kialakítottak egy 3-4-3-as (5-4-1, 5-2-3, mindegy) felállást, ahol a három belsővédő mellett a két szélsőhátvéd jóval magasabban játszik. Ha van közel egy tucat szélsőd, egy vagon belsővédőd, viszont nincs csatárod, és a középpályára is inkább védekező játékosaid vannak, akkor a döntést könnyen lehet reálisnak nevezni.

“Kösz megint a semmit” bővebben

Tök sokat segítene rajtunk, ha egy meccset végre meg tudnánk nyerni

Honvéd – Kisvárda 1-1

Amikor már csak tíz percet kellett volna kibírni a Prenga, Cirkovic, Capan összetételű belsővédelem szerencsétlenkedéséből, akkor Klafuric behozta Ennint, és hirtelen teljesen más megvilágításba került a bénaság fogalma.

Történt mindez egy olyan mérkőzésen, ahol mindössze két magyarral álltunk fel, ahol az összes 990 percből a múlt heti klubrekordot (731 perc) is megdöntve, 784 percet töltött légiós a pályán. Pontazonossággal, csak a több győzelmünk miatt nem vagyunk az utolsó helyen, nekünk van a legtöbb vereségünk, mi kaptuk a legtöbb gólt, rúgtuk a második legkevesebbet, miénk a legrosszabb gólkülönbség, vagyis tökre megéri mindezt importból megoldani.

Számomra egészen hihetetlen, hogy Állambácsi hajlandó finanszírozni olyan teljesítményt, mint például a miénk, hogy légiósokkal, ráadásul többségében nem is jó légiósokkal száguldunk a kiesés felé.

“Tök sokat segítene rajtunk, ha egy meccset végre meg tudnánk nyerni” bővebben

Ahogy a Kispestre igazolása óta szokásos: ismét Szappanos mentette meg a s*ggünket

A Mezőkövesd elleni meccs osztályozókönyvének végeredménye, valamint a hajtás után a részletek.

  1. Szappanos
  2. Bocskay
  3. Samperio
“Ahogy a Kispestre igazolása óta szokásos: ismét Szappanos mentette meg a s*ggünket” bővebben

Annyira nem díjazzátok, hogy kár belétek a courtsi értelemben vett majdnem teljes minőség

Ja, ezt mondta: “Nem feltétlen volt ez egy élvezetes mérkőzés, viszont a játékosokat nem érheti kritika abból a szempontból, hogy küzdöttek és hajtottak végig. Néhol a minőség hiányzott a játékból.”

Boldogság és büszkeség volt bennem, főleg, hogy rég játszottam már 90 percet. Nem is vagyok elégedett magammal, tudom, hogy minden területen többre vagyok képes. (…) Jól éreztem magam a pályán, talán pár dolgot meg tudtam mutatni a stílusomból, technikámból. Még idő kell, hogy újra formába lendüljek, de mindent beleadtam, hogy segítsek a csapatnak, ezúttal talán a védekezésben tudtam többet hozzátenni a játékhoz, mintsem támadásban.

ezt viszont már Samperio nyilatkozta a klubhonlapnak,

miközben ti, igen, ti, a hálátlan szurkolók egyáltalán nem értékelitek, hogy végre játszott, hogy megmutatott valamit a stílusából, a technikájából, nem értékelitek, hogy most inkább védekezett szélsőként, mintsem támadott, és ezért cserébe egy, azaz egy büdös szavazatot sem adtatok Samperióra az osztályozókönyvben. Hát megéri így kidolgoznia egyáltalán a belét, kiköpnie a tüdejét? Gratulálok! Remélem most majd magatokba néztek!

“Annyira nem díjazzátok, hogy kár belétek a courtsi értelemben vett majdnem teljes minőség” bővebben

Pofán csapott a kegyetlen valóság, és végre ki mertük mondani a nevét: Kilátástalanság

Bp. Honvéd – Kecskemét 0-0

Mit lehet ezen szépíteni? Ilyen mocsok sz*r meccset is rég láttunk. A Kecskemét hozta a tőle elvárhatót, nekik minden perc ajándék, nekünk viszont minden perc szenvedés.

Szenved a csapat – és szenvednek a szurkolók. Esküszöm, nekünk több ötletünk van kitölteni a kilencven percet, mint Courtsnek és a csapatnak.

Komolyan, ha beengedné a szeku, legközelebb kihoznám az Éhes Vízilovakat, és csapnánk egy hatalmas körmérkőzést a lelátón. Biztos vagyok benne, hogy több embert érdekelne innen egy-egy csoportmeccs, mint a pályán történtek.

“Pofán csapott a kegyetlen valóság, és végre ki mertük mondani a nevét: Kilátástalanság” bővebben

Kocsis Dominik nagy hete

Múlt héten két meccset játszottunk, egyiken sem kaptunk gólt, és mindössze egyet lőttünk (tizenegyesből), mégis egy saját nevelésű szélső lett mindkétszer a meccs játékosa.

A hajtás után az Újpest és a Kisvárda elleni pontszámok, az összetett, és pár megállapítás, amit hét forduló alapján merünk leírni.

“Kocsis Dominik nagy hete” bővebben

A taktika elfogyott, koncepció nem is volt

Sajnos mind az én óvatos tippelgetéseim (1%, hogy bejön a skót 19-re lapot húzás és 99, hogy nem) és Ábel úr friss extázisa a dzsíniösz lad kapcsán nagyon úgy néz ki, hogy azelőtt mutat be spontán öngyulladás utáni rommá égést, mielőtt még igazán el is kezdődhetne a sztori. Hogy Tam barátunk szigetéről származó klasszikussal éljek, Mendelényi babáék újabb hagymázas (ezúttal skót pubertásokra épített) kastélya előbb kigyullad, aztán összeomlik, végül elsüllyed. És hogy maradjunk a klasszikusoknál, jobb posztcímet sem tudok találni, mint Georgie barátunk szomorú Spencer-Hill parafrázisát, amit a 4. bekapott gól után mormolt megsemmisülten a halovány grapefruitos radlerébe a sóstói lelátó tetején.

“A taktika elfogyott, koncepció nem is volt” bővebben

Egy csodálatos és felejthetetlen mérkőzésen vertük bucira a remek Győrt

Bp. Honvéd – Győr 1-0 (0-0)

Csak úgy özönlött a nép a Bozsik stadion felé. Már másfél órával a kezdés előtt piros-feketébe borult a Templom téri villamosmegálló és környéke. Jó volt látni a siserehadat, miközben a Guriga felé tartottunk, hogy a nagy melegre való tekintettel némi folyadékpótlást eszközöljünk.

Sietni kellett, mert alig egy óra múlva, háromnegyedkor indult a busz a stadionhoz. Közvetlen járat a Guriga és a Bozsik főbejárata között. Álomviszonylat.

“Egy csodálatos és felejthetetlen mérkőzésen vertük bucira a remek Győrt” bővebben

Richie Ennin @ Kispest

Az olasz negyedosztályt megjárt, a litván Virsligában is megforduló játékos, jelenleg a lett Spartaks játékosa 23 éves, kanadai és csatár. Kölcsönbe érkezik vételi opcióval, ahogy tavalyelőtt Tomszkba az orosz kettőbe, és Novgorodba már az orosz egybe. Utóbbi helyen lőtt is egy gólt!!! (Középcsatárként, 19 meccsen, 1440 perc alatt.) (via honvedfc.hu)

Nem tudom milyen játékos lesz a jó Richie, azonban továbbra is tartom, 23 éves korára annyi előnye van egy random akadémistánkkal szemben, hogy játszott már 50-60 felnőtt meccset. És ha nálunk pályára lép, akkor pont a pályára lépésével fogja nehezíteni, hogy egy saját nevelésű játékosunknak is meglegyen ennyi idős korára az 50-60 meccse. Tényleg érthetetlenek az ilyen igazolások.

Csak összevetésképp, Gazdagnak ennyi idős korára 121 NB I-es bajnoki volt a lábában. Baráth Botinak 65, Nagy Gerinek 103, és a sort még folytathatnám.

“Richie Ennin @ Kispest” bővebben