a lehető legmagasabb helyről hangzott el:
„Szabad és kell politizálnia a sportújságírónak.”
Szöllősi György Tusványoson (via telex, 444)
Ja, és nekünk nyilván nem szabadna, hiszen „[a] Veszély Szöllősi szerint az, hogy az interneten bárkiből lehet újságíró, és veszélyes tartalmak is ellenőrizetlenül juthatnak el az emberekhez.” Ezért lenne szükség Szöllősi szerint egy újságírókamarára, ahol „Szöllősi […] behozná a végzettségi követelményeket és a minőségbiztosítási kérdéseket is”.
Gondolom az utolsókat rúgjuk.
címlapkép: Népsport, 1950. november 7., Arcanum Digitális Tudománytár
[…] Szöllősi György Tusványoson (via telex, 444) […]
[…] ez így. Kicsit lehetett csámcsogni Szöllősiről, és arról, amit képvisel, ha már úgyis az utolsókat rúgjuk a kurvanagy valódi szabadság […]
[…] nem tartom magam sportújságírónak, végképp nem a Szöllősi-féle értelemben vett sportújságírónak, akinek szabad és kell is […]
Docherty:„Nyolcvan-kilencven százalékban a játékosok fizetése határozza meg a bajnoki sorrendet. Nálunk ez az összeg nincs a legnagyobb háromban, ezért az én munkám, hogy stratégiai tervezéssel túlteljesítsen a csapat”
egy gyors támadót szeretne megszerezni, ugyanakkor megfogalmazása szerint ő már most is elégedett a jelenlegi kerettel.
https://www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/honved-a-klub-sportigazgatoja-a-strategiai-tervezestol-remeli-a-sikereket-2904281
Pedig állítólag már nem szegényház van! Van penz sz.rásig, ez a kib.szott Budapest Honvéd!
Ha jól emlékszek,pont a negyedik helyre mondtak minket „van pénz szarásig” terén(ratyi,vidi,csút).
Az azt jelenti,hogy nincs a háromban. Nem?
Mondjuk azóta itt a vasas is,ami szintén érdekes lehet.
Elviekben messzemenően igaza van, a ma újságírásnak nevezett tevékenység jelentős részben egészen botrányos. Fogalmazni nem tudó, műveletlen, beszédhibás, mikrofon- és képernyőképtelen alakok sorjáznak a hagyományos médiától az internetig, a tények és az összefüggések az esetek szintén jelentős részében alig számítanak.
Ugyanakkor nem ő az etalon.
Vagyis erre a megoldás egy kamara lenne, mert olyan jól működnek a kamarák Magyarországon :D Például itt van a remek iparkamara, ami konkrétan a saját tagsága ellen dolgozik.
Amúgy tegyük fel, hogy lenne sajtókamara. Ott a tagságnak nyilvánvalóan feltételei lennének, esetleg normálissá válna, hogy egyes helyekről csak kamarai tagok tudósíthatnak, tehát felmerülhet jogos kérdésként, hogy kik lehetnek egyáltalán tagok, a sajtókamara mennyire lenne plurális, demokratikus szervezet a saját tagsága felé? Egyáltalán mit jelent az, hogy újságírói minőségbiztosítás? Akit már ítélt bíróság kártérítésre, helyreigazításra, az lehet egyáltalán tag? Milyen végzettségek elfogadhatók a tagsághoz? Vicc az egész.
Túl könnyű kijelenteni, hogy a MÚOSZ egy komenista szervezet, és kellene helyette egy másik, olyan miénkféle. Láthattuk, hogy mi lett a sportújságíró szövetségből (MSÚSZ) Szöllősi elnöksége alatt :(
Van vagy öt újságírószervezet, egy kamara más tészta lenne, de tény, hogy fölvet egy csomó kérdést.
Előbb vinném ki az országból a blogot, mintsem, hogy egy ilyen szervezetnek tagja legyek. Az önszervező szervezetek (szövetségek) az más, azonban ha kvázi kötelező kamara is lesz, akkor megint másról beszélünk. Például a kamarák hajlamosak arra, hiszen ezért vannak, hogy az adott munkakört csak akkor lehessen betölteni, ha valaki tagjuk.
Ráadásul a magyarországi újságírókamarák története se fényes, érdemes megnézni a legutóbbi próbálkozást: https://magyarnarancs.hu/belpol/eberseg-es-orszolgalat-119724
Persze, ezért monmdom, hogy egy csomó problémát és kérdést vet fel az ötlet, miközben létező probléma, hogy semmilyen szakmai ismerettel, képességgel és etikával nem rendelkező véleményvezérek árasztják el a média minden szegmensét.
De mi ezzel a baj? Ha rendes információszabadság és oktatás lenne, akkor a fogyasztó döntésén múlna a megítélés. Nem a sajtót alakítókkal van itt a baj.
A – nevezzük így – média nagy hányada nem média, vagyis közvetítő, hanem narratívagyártó, virtuáliagyártó, ráadásul alapvető szakmai (műfaji, nyelvhelyességi, erkölcsi, etikai, stb.) feltételek hiányoznak. Ez és az általános és terjedő alulműveltség negatív folyamatot gerjeszt. A lehetséges megoldásokon érdemes gondolkodni – más kérdés, hogy egy kamara sem biztos, hogy orvosolná ezt, és persze konkrétan Szőllősinél hitelességi problémák is fölmerülnek, hogy finoman fogalmazzak.
Eleve, mit nevezel médiának? Egy Szöllősi például a nagy Nemzeti Sport élén is hápoghat, meg büszke lehet az olvasottságra, miközben egy random tiktokker, youtuber, instagram-influenszer többször annyi emberhez jut el.
Vagyis a média ma már nem több, mint a csatornák összessége, amin keresztül a tartalomelőállító eljut a fogyasztóhoz – ezt pedig felesleges szabályozni.
Ha viszont magát a tartalomelőállítást szeretnénk, akkor megint bajban vagyunk, mert előbb meg kellene határozni, hogy mit nevezünk tartalomnak. Nincsenek már elefántcsonttornyok, pláne nem a szakmaiságé, hiszen rájuk általában a kutya se kíváncsi. (Apró történet: pár éve s sportújságírók szövetségének közgyűlésén felszólalt a budó témában írogató printmagazin egyik szerkesztője, hogy „itt volt elég, meg kéne húzni a sajtó határait, mert ilyen klubsajtósok(!), bloggerek, tévés újságírók is annak nevezhetik már magukat”. Hatalmas tapsot kapott. Szóval igen, így gondolkodnak arrafelé, nem igazán törődve az őket körülvevő valósággal.)
Tehát vannak szabályozható csatornák, ahol a szűkösség miatt szükség van a szabályozásra (frekvencia, plakátoknál a hely, stb), és van az internetes formátum, ahol a szűkösség értelmezhetetlen. Itt egyedül a fogyasztó edukáltsága, érdeklődése, illetve a tartalomhoz hozzáférése (előfizetés, digitális írástudás, eszköz) határozza meg, hogy kihez mi jut el. (Másik megjegyzés: innen nézve külön vicces libsimédiázni, hogy jujj, nekik mekkora elérésük, és adott társadalmi elismertségük van, bezzeg itt a KESMA, a rendes újságírás, a hitelesség. A fogyasztó nem verhető át sokáig, na.)
Szóval semmi szükség semmi élcsapatra, mert az mindenképp valamiféle olyan szabályozás felé indulna el, amire nemhogy semi szükség, de a valósággal teljesen ellentétes. A vége tényleg az lenne, hogy az emberek közötti kommunikációt is szabályoznák (praktikusan a Facebookon kommentelést), és eddig, vagyis az öncenzúrára kényszerítésig nem sok rendszer jutott el mifelénk.
Ezek mind átgondolandó kérdések.
Vagy csak el kéne fogadni, hogy nincs mit átgondolni, és törekedni kéne a mind teljesebb információszabadságra, mert csatornából bőven van.
Persze be lehet tiltani a csatornákat (frekvenciát, telefont, internetet), azonban előfordulhat, hogy ez az ötlet nem feltétlen találkozna a lakosság elvárásaival.
Nem az információszabadságról beszélek – ezt sem ártana definiálni amúgy, mert az, hogy bárki bármilyen baromságot felelősség és következmény nélkül beleböföghet az éterbe, az nálam nem ez a kategória, hanem anarchia -, hanem szakmai minőségről: írás- és beszédkészségről, nyelvhelyességről, helyesírásról, a tények tiszteletéről vagy nem tiszteletéről, az összefüggések felismeréséről és láttatásáról, a korrektésgről, az etikai, erkölcsi minimunokról, a forráskritikáról, illetve leginkéább ezek dömpingszerű hiányáról, legyen szó úgynevezett fősodratú médiáról vagy bármilyen más közlésfelületről. A közönség edukáláást meg ezek együttesen alakítják. Az a helyzet, hogy egyre többet tudunk egyre kevesebb dologról, és ez nem biztos, hogy jó.
Ebből a megokolásból meggyőződésem szerint nagyon is volna mit átgondolni elvi alapon, más kérdés, hogy nincs realitása.
Hmm, nyilván érdekes megoldás lenne, ha megpróbálnák a hatalom oldaláról definiálni a sajtót, illetve azt, hogy kinek van egyáltalán joga az emberekhez eljutni.
Szerencsére az internetnek köszönhetően plurális lett a tartalomelőállítás és -továbbítás, egy valóban demokratikus felülethez jutott az emberiség, és hoppá, hirtelen kiderült, még nem volt rá felkészülve, hiszen nagy mennyiségben képtelen értelmezni az egyes tartalmakat. Ennek lett az a következménye, hogy például Magyarország beszorult a Facebookra, azt fogadja el valóságnak, egy cégen kéri számon a szólásszabadságát meg a mindenbaját, mintha az lenne az internet. Olyan dolgokat fogadnak el valóságosnak, amiket tapasztalnak, hogy nem igaz, mégis, hiszen a Facebookon többen is mondják. Elképesztő sötétség került a felszínre, tehát a hatalomnak is tisztában kell azzal lennie, hogy oktatás, oktatás, oktatás, és csakis az oktatás menthet meg minket, mert ez a kurvasok információ most már velünk marad, és jó lenne, ha az emberek képesek lennének feldolgozni. (Vagy tartsuk őket inkább hülyeségben, mert a birka úgyis megválaszt minket. Vajon melyiket választják?)
A sajtó tehát csak egy tünet, nem maga a probléma.
A sajtó eredendően propaganda, ebben az értelemben a társadalom-előállítás, puhítás, hogy ne mondjam, érzékenyítés alapvető eszköze is évszázadok óta. Innen nézve a probléma része is, ugyanakkor ma már tünet is. Nem tudom, mi a megoldás, nyilván nem azt szorgalmazom, hogy a mindenkori hatalom irányítsa a sajtót mint olyat, bár elképzelhető olyan helyzet, amikor ennek nagyon is helye van, és amúgy a nyugati világot uraló ideológiai, gazdasági és politikai hatalom nagyon is uralja a narratívagyártást és annak tömeges eljuttatását, szóval éppenséggel van erre kortárs példa, lásd egyebek mellett néhai Udo Ulfkotte tényfeltáró munkásságát.
Az oktatás kulcskérdés, annak meg kulcskérdése az oktatás oktatása – mit, hogyan kell tanítani, és hogyan kell nevelni. Mindez pedig a családban kezdődik, ott kell lerakni az erkölcsi alapokat.
És ha a politikailag megbízható részük kap egy plecsnit, akkor egyből minden jobb lesz, ugyebár?
Szöllősi egy ocsmány féreg. Pont.
Gyurka, Gyurka…könyörögsz azért a tasliért…
Nem pogácsát akartál írni?
Gondolom, Sinkovicsnak is ezt mondogatta, amikor kicseszte a Népsporttól Sinkovics néhány szolíd kritikája után…
Nem azzal van a baj, amit mond, hanem megint a tartalom, hogy mi a valóság.
Hát ha ő mondja… Egyébként már az Orbán-korszak hajnalán ezen rugóztak a médiatörvény előkészítésekor, hogy regisztrálni kelljen a blogokat, meg efféle marhaságok.
De hát amúgy is „baromi nehéz ellenőrizni az interneten terjedő idézetek valódiságát”, ahogy Petőfi Sándor is megmondta…
erről egy Született Gyilkosok c. film egyik kulcsszava jut az eszembe: „Médiag#cik”
erről egy Született Gyilkosok c. film egyik kulcsszava jut az eszembe: „Médiag#cik”