Mastodon Mastodon

Az isteni Docherty nyilatkozata végighaknizta tegnap a sajtót

Illetve volt vele egy sajtóbeszélgetés, ami lejött az MTI-n, és azt elég sokan átvették.

Az MTI anyagát mi is változtatás nélkül közöljük, azonban a klub körüli dolgokra érzékeny blogként lenne pár apró pontosításunk a normaszöveghez.


A Honvéd sportigazgatója a stratégiai tervezéstől reméli a sikereket

„Nyolcvan-kilencven százalékban a játékosok fizetése határozza meg a bajnoki sorrendet. Nálunk ez az összeg nincs a legnagyobb háromban, ezért az én munkám, hogy stratégiai tervezéssel túlteljesítsen a csapat” – mondta az MTI érdeklődésére a csütörtöki sajtóbeszélgetésen a skót szakember, aki ezzel indokolta egy sporttudományos vezető és egy adatelemző kinevezését, mert számára egyértelmű volt, hogy ezeken a területeken fejleszteni kell a klubot.

Docherty kiemelte, a legfontosabb változtatás mégis az akadémia és az első csapat közti kapcsolat erősítése volt. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy az elmúlt két, csalódást keltő idényben nem sok fiatal kapott lehetőséget, most viszont a jelenleg 26 fős keretben kilenc U21-es játékos szerepel. Ezzel magyarázta, hogy 11 távozó helyett, csak öt új játékos érkezett eddig, akiket pedig konkrét posztokra igazoltak.

„A kevesebb igazolás és a sok fiatal ellenére egyértelműen fejlődést várok, de az elmúlt két szezon után nem szeretnék ígérgetni. Az együttes körüli atmoszférán szerettünk volna változtatni egy strukturáltabb szervezet kialakításával” – beszélt az idei célokról Docherty, aki még egy gyors támadót szeretne megszerezni, ugyanakkor megfogalmazása szerint ő már most is elégedett a jelenlegi kerettel.

A kispestiek játékával kapcsolatban úgy fogalmazott, tavaly túl könnyen adták vissza a labdát az ellenfélnek, fejlődni kell a labda nélküli játékban, illetve sokkal tervezettebb támadásépítést remél, utóbbit pedig gyors szélsőkkel képzeli el, mert akkor az előző idényben 15 gólig jutott csatár, Nenad Lukic képességeit még jobban ki tudnák használni.

„Én és Tam Courts vezetőedző olyan csapattól jöttünk, amely kijutott az európai kupaporondra. Nem azért érkeztünk, hogy a Honvéd a jelenlegi helyén maradjon” – szögezte le Docherty arra utalva, hogy az előző szezonban együtt dolgozva a trénerrel a Dundee United negyedikként zárt a skót bajnokságban azok után, hogy egy évvel korábban kilencedik lett.

A piros-feketék az elmúlt két idényben a bennmaradásért harcolták az OTP Bank Ligában, a 2022/23-as szezont jövő pénteken hazai pályán a Zalaegerszeg ellen kezdik.


Néhány tényleg apró pontosítás és kiegészítés:

  1. „11 távozó helyett” – a nyáron 15 olyan játékos távozott, aki pályára lépett a 2021/22-es szezonban, valamint rajtuk kívül két projektjátékos, illetve Soltész Dominik, aki a Debrecenben játszott.
  2. „csak öt új játékos érkezett eddig, akiket pedig konkrét posztokra igazoltak” – vagyis lesz még, lesznek még igazolások. Azonban nem csupán ennyi van az idézetben:
    • a konkrét posztra igazolás megdől például Gomis esetében, aki kb. Dochertyékkel együtt érkezett – egy viszonylag telített posztra, majd pár héttel később leigazoltuk ugyanoda Prengát.
    • Mitrovic és Plakushchenko rendben, egy fix és egy lutri megoldás a belső középpályára, olyanok, akiktől az előrejátékot reméljük. Nem feltétlen lesznek megoldások, de legalább igazolások, mert nincs más a keretben ide.
    • Ennin egyértelműen posztra, vagyis szélre, gyorsnak, erősnek. Ilyen játékosunk tényleg nem volt.
    • Ha még érkezik, érkeznek játékosok, akkor a „11 távozó helyett” szöveghez képest záródni fog az olló, és „a jelenleg 26 fős keretben kilenc U21-es játékos szerepel” szöveg is könnyen semmitmondóvá válhat, illetve tessék úgy értelmezni, hogy: 26 játékos azért kell egy keretbe, viszont nekünk közel sincs ennyi, ezért átmenetileg fiatalokkal pótoljuk ki.
  3. „utóbbit pedig gyors szélsőkkel képzeli el” – a szélen is használható játékosok közül távozott Balogh, Bőle, Machach és Májer, ebből egyedül talán Balogh fájó, érkezett viszont az egy szem Ennin. Vagyis a gyors szélsőket házon belül kell megoldani, úgyismint: Jonsson, Kerezsi és Kocsis Dominik, egészen addig, amíg nem érkezik meg a Docherty által említett gyors támadó.
  4. Én és Tam Courts vezetőedző olyan csapattól jöttünk (…)” – mármint volt olyan pillanat az életükben amikor egy helyen dolgoztak: Courts 2021 júniusa és 2022 májusa között volt a Dundee United edzője, Docherty pedig ugyanebben az időben a saját bevallása szerint (l. Linkedin) „Head of Tactical Performance/ Technical Consultant” volt a klubnál. A valóság ezzel szemben az, hogy Dochertyt 2021. július 2-án nevezték ki a korábban pont Courts által betöltött pozícióba azzal a szöveggel, hogy szorosabb kapcsolatot alakítson ki az első csapat és az akadémia között, viszont 2021 októberében már távozott, és nehéz elhinni, hogy az orosz kettes Akron sportigazgatói posztjáról visszadolgozott volna. Egyébként a Dundee United klubhonlapján Tony Ashgar sportigazgató a következőket mondta Docherty posztjáról: „Elemzői szempontból segített Tam játékmodelljének megvalósításában a játékosoknál, és Andyvel (az akadémia vezetője – szerk.) együtt dolgozott azon, hogy beépítésre kerüljön a folyamatos magas teljesítményű módszertanuk az Akadémián belül (…)”.

Azt most engedjük el, hogy Docherty a ki tudja hányadik, aki „[az] együttes körüli atmoszférán szerettünk volna változtatni egy strukturáltabb szervezet kialakításával” című szöveggel nyit. A korábbiakat mások csinálták ugyanezen klubvezetés mellett (ugye, emlékszünk még a Felnőttprogramra például), és nem látszódott, hogy bármi hatása lett volna, igaz, fél, egy, másfél év volt maximum egy-egy ötletnek a kifutása, mielőtt nyilvánvaló csúfos bukássá nemesedett volna.

Vagyis, ha sokadik próbálkozásként Dochertyék sem jönnek be, akkor mit fog kitalálni a klubvezetés? Vajon akkor észre fogja venni, hogy lehet, mégis ők a legnagyobb gátja az eredményességnek?

Bármekkora kóklerek is voltak egyesek, azért az hihetetlen, hogy Sannino, Pisont, Dajka, Horváth Feri, Bódog, Urbányi, Vignjevic, a hozzájuk csatolt Szamosival, Klausszal, Györökkel, videóelemzőkkel, táplálkozási szakemberekkel, ésatöbbivel, mert stáb az volt itt dögivel, ahogy játékosigazolás is, szóval hihetetlen, hogy ennyiből nem tudtunk legalább egy értékelhető félszezont kihozni? Legalább véletlenül. Kapkodás, újratervezés, bullshit nyilatkozatok – eddig ennyit hozott üzembiztosan az Új Honvéd.


Ma este nézők előtt játszunk edzőmeccset a Győrrel. Lássuk a legújabb baba első lépéseit.


update [11:00] //

Közben kijött a sajtóbeszélgetés saját anyaga az NSO-n is. Benne további csodás részletek:

  • „Jelenleg huszonhat futballista alkotja az első keretet, s ebben szerepel kilenc huszonegy évnél fiatalabb is. Ez stratégiai döntés volt, számítunk rájuk.” – az edzőtábor előtt úgy tudtuk, igazából négy játékossal számolnának a fiatalok közül, viszont mivel egy kétkapus edzéshez is kevesen voltunk, kénytelenek voltak többeket is kivinni Szlovéniába. Vö.: „stratégiai döntés”.
  • „A középpályássorunk meg tudja tartani a labdát, az előző idényben nagy gondot jelentett ennek hiánya (…)” – uhhh, erre azért kíváncsiak leszünk.

És a legjobb rész:

A sportigazgató lapunk kérdésére levezette, miként kell elképzelni egy-egy labdarúgó szerződtetését a Honvédnál – ez azért is érdekes, mert úgy tudjuk, a jó egy hónapja érkező Christian Gomist máris kölcsönadná a klub…

kép: honvedfc.hu

Dochertyt – vélhetően hosszú tárgyalások után – május 28-án nevezték ki sportigazgatónak, és két héttel később, június 13-án már ő jelentette be az első érkezőt, a három évre szerződtetett Gomist, mégpedig a következő szöveg kíséretében:

Az előző szezon mérkőzéseit elemezve úgy éreztük, hogy a számos fejlesztendő terület egyike a folyamatos támadásépítés. Christian egy olyan játékos, aki a belső védő posztról könnyedén cselez és passzol a középpálya felé, ráadásul maga is bevethető ebben a pozícióbanEz a sokoldalúsága azt is lehetővé teszi a számunkra, hogy könnyebben alkalmazkodjunk mérkőzés közben, és ez a taktikai rugalmasság egy újabb olyan aspektus, amit a jövőben fejleszteni szeretnénk.

Docherty a honvedfc.hu-nak.

Könnyű alkalmazkodás, taktikai rugalmasság, Gomis.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

“Az isteni Docherty nyilatkozata végighaknizta tegnap a sajtót” bejegyzéshez 29 hozzászólás

  1. A másodosztályban stabil középcsapat lennénk.

  2. „Nálunk ez az összeg nincs a legnagyobb háromban, ezért az én munkám, hogy stratégiai tervezéssel túlteljesítsen a csapat”
    Senki nem veszi észre, hogy ezzel végre valaki megfogalmazta a célt (dobogó)??

  3. Nyugosek vagyunk na. Begubozott sundisznok vagy vandorlo kaktuszok. Aztan majd csak lesz valami.

  4. Nem nagyon értem mi bajod Dohival, szerintem az elmúlt időszak leghitelesebb nyilatkozataival, hitegetés nélkül, nekem szimpatikusan csinálják azt, amit ezzel a kerettel lehet.

    1. Most már tényleg nem értem, és nem te vagy az első, aki ezt kérdezi: honnan veszed, hogy bármi bajom van a skóttal, milyen szövegrészletből? Tényleg nem értem.
      Az, hogy a bullshitelés kezd unalmas lenni Kispesten, arról nem Docherty tehet, ő csak beállt a sorba egy mérhetetlenül kitaposott ösvényen. Amúgy megjegyzem, ha olyan bullshitelne, aki mögött van már valami múlt, bizonyított szakmai munka, az megint teljesen más lenne. Egy nullkilométeres srác pofázik jelenleg a levegőbe, hadd ne kelljen elalélni ettől.
      Viszont továbbra sem látom, hogy milyen szövegrészlet, vagy közlés az, ahol azt fejtegetnénk, hogy bajunk van Dochertyvel.

      1. most írtad le h mi a bajod vele… 😃 „Egy nullkilométeres srác pofázik jelenleg a levegőbe”
        ezért is kérdezem tegnap h milyen konkrétumot vársz tőle ennyi idő után ?
        annyi elég lett volna hogy, izééé…„meglepődtünk”…? :)

        Meglepődtünk, mert idejöttünk :
        – és „vki” leigazolta nekünk ezt a Gomist, akit nem kértünk
        – és botrányos fizikai állapotban volt a keret
        – és páran meg is pattantak emiatt
        – és láttuk, hogy van 1 akadémia, ahonnan nem játszik senki a Honvédban
        – és hallottuk, hogy egy régi honvédos egyszer rajzolt az Eto-nál 1 nagy cerkát…na ez volt itt is, nem szakmaiság….stb.

        Én sem értem miért nem mondta el ezeket, őszintén.

        1. Nem, ez egy ténymegállapítás, hiszen tényleg nullkilométeres gyerek. Vagy te tudsz valamit, ahol valóban dolgozott látványos valamit egy klubnál?
          Mondjuk Gomist már Docherty jelentette be (l. a fotót), lett volna két hete, hogy megfúrja. Mindegy, tényleg nem hibáztatom miatta. Azért viszont igen, amit mondott róla a bemutatkozáskor.
          Egyébként pedig pont ugyanazokat mondta, mint tényleg bárki, aki ideérkezett, semmi extra. Talán a nagyapám is Puskásról mesélt részt hagyta ki egyedül.
          Tényleg nem fogok elájulni ennyitől, sőt, még reménykedni se, mert annyi hasonlót hallottunk valódi szakmai életrajzzal rendelkezőktől is.

          1. én a „pofázik a levegőbe” félmondatra építettem a kommentemet, mert szerintem nincs abban a helyzetben h konkrétumot mondjon.
            az hogy hány kilométeres az kevésbé érdekel, mint hogy mit alkotnak itt a horváttal és a skóttal együtt.
            ennek megítéléshez meg adnék azért pár hónapot az nb1es kavalkádban.

            1. Tehát nem a levegőbe beszél? Egyelőre csak beszélni hallottuk, akkor viszont nem mondott nagyon mást, mint amit eddig bárki. Én tényleg nem értem a kurvanagy bizalmat beléje, mármint, hogy mire fel létezik?

              Mintha páraknál, akikkel beszélgettem, olyan érzésem lenne, azért „bíznak” benne, mert nem tudnak róla semmit, tehát nem látták még megégni sehol. Ez azért nekem édeskevés.

            2. de b+… a levegőbe beszél ezt mondom én is!!! 😃
              pedig ezt is mondhatta volna:

              Meglepődtünk, mert idejöttünk :
              – és „vki” leigazolta nekünk ezt a Gomist, akit nem kértünk
              – és botrányos fizikai állapotban volt a keret
              – és páran meg is pattantak emiatt
              – és láttuk, hogy van 1 akadémia, ahonnan nem játszik senki a Honvédban
              – és hallottuk, hogy egy régi honvédos egyszer rajzolt az Eto-nál 1 nagy cerkát…na ez volt itt is, nem szakmaiság….stb.

              de ha elmondja, amik a tények, akkor sanszos hogy már nem lenne itt…így ok ?

            3. De várj, akkor mi a bajod Dochertyvel? Nem értelek. :D

              —-
              Egy régi vicc jut erről eszembe:

              – Ismeri Kovácsot?
              – Kit?
              – Kovácsot.
              – Kovácsot?
              – Nem, nem ismerem.

            4. Nekem semmi bajom vele, mert szerintem azért nem mond konkrétumot, mert az sértené a megbízóit vagy áttételesen a klubot, esetleg játékosokat.

              Neked meg az a bajod vele, hogy nullkilométeres, levegőbe beszél és hogy x. alkalommal már nincs bizodalmad a „rendszerben” (ami jó eséllyel korábban sem volt meg)

              amúgy ismerem Kovácsot Ő is 1 nullkilométeres fax, mint a Docherty…😃

            5. De várj, most megzavarodtam. Ha leírom, hogy valakinek még nem volt ezen a poszton klubja, hogy a levegőbe beszél, majd azt mondod, hogy ez mind igaz, és egyetértesz vele, akkor kettőnk közül, mivel csak ennyi állítás hangzott el, nekem bajom van vele, neked viszont nincs.

              Amúgy az ilyen nyilatkozatoknál, sajtóbemutatókon általában két lehetőség van (az esetek 99+ százalékában):
              1. senki nem mond semmit – ez hagyományos Magyarországon, ezért a meccseket követő sajtótájékoztatókra a Nemzeti Sporton kívül a kutya se jár évek óta. Ők is csak hivatalból, de valódi kérdést már rég nem tesznek fel. Az M4sport közvetítése is csak letudja kötelességből a kérdezz-feleleket, hogy meglegyen a műsoridő, azonban valóban kérdezni tilos ezeken az alkalmakon. (Arra ott vannak a háttérbeszélgetések, ahol azért nyíltan beszélnek az egyes felek.)
              2. valami nagy bejelentést tesznek, ami óriási változásokat hoz a klub életében. Erre hagyományosan tematikus tájékoztatót szokás összehívni.
              Esetünkben az első történt. Nem mondott semmit, amit nem mondott volna bárki ebben a helyzetben, és nem mondott mást, mint korábban bárki mondott ugyanebben a helyzetben.

              A rendszerbe fektetett bizalmam pedig valóban nincs meg, amiért nyilván tisztességesen megdolgoztak a klubházban az elmúlt években. Apránként rakja össze az ember a képet, minél több emberrel beszélget, és azt kell mondjam, a prekoncepcióim sokkal pozitívabbak voltak a bagázsról, mint amit kaptunk végül.

            6. Péntek van, meleg van…még 1x röviden.
              Részleteiben hasonlóan látom, mint te, de nem gondolom, hogy adott pozícióban a „nullkilométeres” mivolta miatt szakmailag totál inkompetens lenne és emiatt beszélne néha mellé.
              Legalábbis ha jól értem vmi ilyesmire akartál kilyukadni…ha félreértetem, akkor bocs!!
              Hajrá a Győr ellen!

            7. Dehát hol írtam, hogy szakmailag inkompetens??? Könyörgöm, ez már valamiféle szándékolt koncepciójú beleolvasása a nem létezőnek.
              Annyit írtam róla, hogy nullkilométeres, mert még életében nem dolgozott valóban csapat mellett hosszabb távon. Három hónapig volt a Dundeenál tavaly, ennyi időt azért ne nevezzük szakmai tapasztalatnak.

            8. „Egy nullkilométeres srác pofázik jelenleg a levegőbe”
              ” ez egy ténymegállapítás, hiszen tényleg nullkilométeres gyerek. Vagy te tudsz valamit, ahol valóban dolgozott látványos valamit egy klubnál?”

              ha úgy érzed, hogy ezek a mondatok nem írják le a „szakmailag inkompetens” jelzős szerkezetet, akkor itt vkit megsütött a nap… :)
              ui. …ha félreértetem, akkor bocs!!
              Hajrá a Győr ellen!

            9. Dehát egyetértesz abban, hogy nullkilcsis, TEHÁT ezen logika mentén szerinted is szakmailag inkompetens.
              Amúgy ha inkompetenst akartam volna írni, akkor valószínűleg azt írtam volna. Viszont erről a részéről az életrajza nem ír, cikket se nagyon találtam róla, vagyis fogalmam sincs, hogy amúgy mi van a srác fejében. Ezért marad a nullkilométeres, mert még sehol nem csinált semmit érdemben.
              (Ohh, wait, vagyis ha jól értem, mivel én mégsem állítom, hogy inkompetens, de mivel egyetértünk a jelzőkben, egyedül a te következtetésed alapján inkompetens. Megkérdezhetem, hogy miért tartod annak?)

            10. Nem tudom, a Football Manager-ben egyszer én is nyertem BL-t az Udinese-vel úgy, hogy előtte statisztikai alapon kikukáztam egy csatárt a spanyol 2-ből, de azért mégsem vállalnék sportigazgatói munkát az NB i-ben, de a blsz ii-ben sem. Leginkább azt várom, hogy Hemingway 5 ft-ért visszaveszi a klubot, ha már nem lesz EU-s pénz a Metalcom tendereire. Akkor legalább visszazökkenne ez az egész a realitás talajára, a látszat „rengeteget fejlődött a magyar labdarúgás” futballból.

            11. azt írta, hogy nullkilométeres. azaz tapasztalatlan. kicsit továbbgondolva (de minek :D) esetleg „zsákbamacska”. de hogy inkomtens, ez ebből nekem nem következik.

            12. Még mindig nem tudjuk miért is és mit beszél a levegőbe konkrétan. És most ne azzal gyere, hogy nem pontosan tudja, hogy 8 vagy 12 fiatal van a kertben. Nem értem mit vársz, megjön és lenyilatkozza, hogy ekkora fejetlenséget, káoszt, hozzá nem értést és ilyen alkalmatlan vezetést még nem látott, de mostantól kézbe veszi az ügyeket és segít jó irányba terelni a klubot?

            13. Nekünk lassan már bőven elég, mert a jelenlegi vezetéstől nem várunk túl sokat, inkább csak reménykedünk, hogy véletlenül belehibáznak, mint anno Hemibá Rossival..

            14. Pontosan ezért jó külföldről vackokat hozni. Ha ugyanolyan vackokat az nb1-bol hozod, hamarabb buknak ki a szurkolók.

          2. Amit mondott róla legalább konkrét és számonkérhető! Eddig ilyen esetben kb annyi volt, hogy pl kellett egy középpályás, ő az, hát idehoztuk. De hogy mit várunk tőle pontosan arról semmi.

            1. Mi van ha leigazolták mire idejött. Megkérdezte miért is, hiszen ő nem kérte. Előadták a rizsát, ő megnézte a videót, lefordította mire lehetne használni és lenyilatkozta.
              Majd megnézte élőben, és látta, hogy ez ebben a formában kevés. Ezerrel elkezdett keresni helyette valakit, vagy úgy gondolta ilyen szintű saját fiatal is van, őt meg kölcsönbe adná hogy fejlődjön, hátha később használható lesz, vagy eladhatjuk.

            2. Hát, akkor már május elején le kellett igazolni ezt a Gomist, és csak június közepén bejelenteni. Ugye, Docherty május végén jött, előtte azért bőven tárgyaltak, hiszen Kepcija neve már április végén, május elején felmerült Kispesten úgy, hogy már mi is hallottunk róla.
              Valahogy nem életszerű számomra, hogy miközben tárgyalnak és hoznak egy komplett szakvezetést, addig igazolnak párhuzamosan a tudtuk nélkül egy játékost. Mondjuk az is igaz, hogy májusban egyértelműen az nyilatkozta Mendelényi, hogy a végső döntést ő és Kun hozza meg, vagyis játékos csak a rábólintásukkal jöhet. Tehát simán lehet, hogy Gomis egy másik rendszer szülötteként került hozzánk.

      2. Mondjuk az, hogy azt feltételezed bullshitel, de ez csak feltételezés, tények nem támasztják alá. Szerintem semmi olyat nem mondott ami nem logikus és nem úgy kellene lenni. Lássuk a valóságot én megadom neki az esélyt.

      3. Ha az isteni eposzi jelzőt használod, illetve nullkilométeresnek titulálod, akkor sajna egyértelmű, hogy bajod van vele. Ez nem gáz, nekem is rossz előérzetem van a szezon előtt, csak ne tagadd a nyilvánvalót. :)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.