Mastodon

A Batik-sztori ma az NSO-n folytatódott

– Akár már a vasárnapi, Újpest elleni bajnokin játszhat?
– Rajtam semmi sem múlik, a szakmai stáb eldönti, számít-e rám. Múlt hét csütörtökön már nem engedték Kispesten, hogy a csapattal eddzek, így – csakúgy, mint mindig, a napi munka mellett is – eljártam konditerembe, futottam, készültem a következő kihívásra, a formámmal nem lehet gond.

– Azzal viszont volt, amilyen eljárást választott a kispesti vezetőség. Amint biztossá vált, hogy a belső védő Lazar Csirkovics a Honvédhoz kerül, kitették a csapatból. Mit érzett, amikor közölték, hogy ennyi volt?
– 
Ha szakmai oka lett volna az elküldésemnek, akkor meglepődve, de elfogadom. Csakhogy nem erről volt szó. Korábban nálam sokkal jobb futballistáknak is megköszönték már a munkáját, de az ritka, ha nem mondanak igazi indokot. Máig nem kaptam konkrét választ, miért kellett eljönnöm. Tiszta a lelkiismeretem, tükörbe tudok nézni, négy év alatt mindent megtettem a kispesti klubért.

interjúrészlet Batikkal (via NSO)

Vagyis ha jól értem, akkor annyira gyorsan zajlottak az események, hogy kedd este megjelent egy cikk Batikról, szerdán még edzett, csütörtökön azonban már nem. Egy nap alatt pipulhatott be valaki rá, és tette ki, vagy addigra sikerült megegyeznünk Cirkoviccsal, és az már eldöntött dolog volt, hogy ha jön, akkor Batiknak mennie kell. (A pontos okot egyelőre nem tudjuk.)

Ami viszont külön érdekes, hogy mindenféle terjedő narratívákkal ellentétben Batik vagy tényleg nem tudja az elküldése indokát, vagy tudja, de magára nézve nem tartja okosnak, ha nyilvánosságra hozva.

Természetesen a Honvédtól a kutya se szólalt meg a csapatkapitány hirtelen elküldéséről, még mindig a versenyhelyzetet teremtünk neked, ezért kiteszünk a keretből magyarázat a hivatalos.

Viccklub lettünk, kérem szépen, sunyi emberek viccklubja.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||