Volt idő, amikor Paks a halászléről szólt. Mármint sokszor a halászléről is, és néha kifejezetten arról. Éveken át nyúztuk a középmezőnyt, se előre, se hátra, a Paks dettó, tombolt a kilátástalanság, a vége emlékeink szerint általában döntetlen. A Paks volt az a meccs, amit le kell tudni, akár előre be lehet írni nekünk egy győzelmet és egy vagy két döntetlent. Szerencsére azonban halászlé.
Aztán ahogy a középmezőny kilátástalanságát, úgy a halászlét is elvették tőlünk. Először a Kömlőd–Paks-árok épült ki, miután többévnyi próbálkozás alapján is nehéz eldönteni, hogy melyik halászcsárda az inkább jobb, majd jött egy szegedi hazai kupameccs, pont a Paks ellen, amikor, nincs rá jobb szó, a Régi hídhoz nevű vendéglőben olyan szinten verték bucira az egész hatos út mentét halászlében, hogy azóta teljesen érdektelenné váltak a paksi túrák.
Valahol sajnálom kicsit, mert a maga összes jellegtelensége és minekvansága ellenére is elég sok kellemes emlékem kapcsolódik a paksi túrákhoz.
- volt, hogy a Balcsiról csorogtunk le, mindenféle alsóbbrendű utakon, menet közben beugorva egy fogathajtó versenyre, ahol annyira sikerült belelépnem egy lóizébe, hogy utána a cipőmet az ablakon kilógatva autóztunk tovább, és végül már bent, a stadionban mostam le a talpamról az egyik melegítő paksi játékostól elkért locsolócsővel.
- volt, hogy egy vidékre még bejáratós, alig harmincéves Mazdával mentünk, és már odafelé lerohadtunk. A gyorsjavítás idején jól elvoltunk az iváncsai Surda sörözőben, majd amikor hazafelé újra megadta magát alattunk a derék személygépjármű, és vártunk a vontatásra, egy útszéli, bezárt benzinkúton táncoltunk és énekeltünk cigányhifire.
- volt, hogy Gyuri sajtokat, és főleg büdös sajtokat hozott nekem Csehországból, és megígérte, elküldi valakivel, ha nem jönne Paksra. Nem jött, elküldte, betettük a kocsiba, kint negyven fok, a zacskó viszont nem igazán zárt, és mire visszaértünk a parkolóba, a nap és a hőség megtette a hatását: hosszú ideig szellőztettünk.
- volt, hogy a vendégben az isten tudja miért, állt egy streetfoodos bódé, egész jó hamburgerrel és hot-doggal. Betoltam vagy hármat-négyet. Soha annyit nem ettem se előtte, se azóta meccsen.
- volt, hogy Hemingway és Sinkovics Gábor közé szorultam a tribünön – hagyjuk. Viszont a sajttáj előtt, miközben vártunk, RW éppen Kis Károly táblája mögött fotóztatta magát Lovival, én a terem túloldalán kávéztam, és nagy bátran onnan kérdeztem meg jó hangosan: srácok, mit is játszottunk legutóbb a Vasassal? Négy- nullát – válaszolták. A teremben egy ember volt rajtunk kívül: Sinkovics Gábor és az ő vörös feje.
- volt, hogy a meccset követő sajtótájékoztatót egy öltözőben(!) tartották meg, és én egy zuhanykabinban állva hallgattam, ahogy a papucsos Rossi megpróbál ráverni az akkori paksi edző Horváth Ferire – és viccelődik.
- stb.
Elég sokáig tudnám folytatni a cecei ultráktól, a hirtelen megkívánt és benzinkutanként vadászott csalamádén át, a kedvenc helyi kiskocsmánkig. Lenne benne darázstámadás, francia krémes, autó reflektorával megvilágított ruhapróba, sok-sok minden. És ez csak Paks, ahol 2006 óta van egyáltalán NB I. Bármilyen szarnak is tűnik, tényleg érdemes meccsre járni.
Innentől viszont címszavakban.
pro »» Az edző Waltner ellen egyelőre veretlen a Honvéd:
- 2019/20 Kaposvár 2-0 és 1-0 (Sannino), 4-2 (Pisont)
- 2020/21 ZTE 1-0 (Horváth)
- 2021/22 ZTE 3-1 és 2-2 (Horváth)
- 2022/23 Paks 3-3 (Courts)
pro »» A Paks négy meccse nyeretlen, hazai pályán két vereség sorozatban, még a Vasastól is kikapott múlt héten, ami azért elég jól hangzik, ugyanis ebben a bajnokságban csak idegenben tudtunk nyerni eddig.
kontra «« Elképesztően ritka az olyasmi, hogy egy spori sorozatban vezessen ugyanazon a párosításon, tehát néztünk nagyot, amikor megláttuk, hogy Berkének ez lesz a harmadik Paks-Honvédja egymás után. Egy vereség és egy győzelem a mérleg, és vereségünkkel olyan bírók mellé került, mint Kassai, Karakó, Bognár Tamás és saját maga, ugyanis Pakson eddig tizenkilenc meccset játszottunk, és ebből mindössze ötször kaptunk ki – kétszer is Berkével (2012-ben és 2021-ben). Ezt az apróságot leszámítva egyébként nem tróger velünk, és a vezetésével hozott 1,55-ös pontátlagunk bőven a Honvéd átlaga (1,34) fölött van.
kitudja «» Nem akarom nyomasztani Klafuric mestert, azonban a legutóbbi négy edzőnkből háromnak is sikerült behúznia a második meccsét. Talán az a megfigyelés sem utolsó, hogy Courts volt az egyetlen, akit idény elején neveztek ki közülük, a többiek mind beugrók voltak:
- 2020/21 Pisont, Diósgyőr 5-1
- 2020/21 Horváth, Felcsút 2-1 (pont Berkével)
- 2021/22 Vignjevic, Videoton 3-1
- 2022/23 Courts, Videoton 0-4
11.06. »» Utoljára 2004-ben játszottunk bajnokit november 6-án. Akkor Bognár Gyurival 2-1-re vertük Pintér Sopronját. Érdekesség, hogy miután Bognár azon a télen távozott Kispestről, legközelebb az NB I-ben tizenhat évvel később, 2020-ban kapott padot. Pont Pakson, ahonnan most nyáron távozott.
mez !!! Idegenben általában a fehér mezünkben szoktunk játszani, ami nem baj, ugyanis az oroszlánnal nyomott piros-fekete, amióta megvan, egyáltalán nem hozott szerencsét. Mondjuk tavaly a fehér sem, azonban idén legalább ez a szerelés elkezdett döcögni. (A táblázatban nem szerepel, azonban az előző piros-fekete mezünk még gyengébben szerepelt: 0,67 pont, míg a fehér már akkor is 1,92-t hozott. Lehet, el kéne engedni egy időre a piros-fekete csíkozást.)
mez | m | ppm22 | ppm23 | ppmÖ |
---|---|---|---|---|
piros-fekete oroszlános | 30 | 1,36 | 0,5 | 1,13 |
fehér | 15 | 0,73 | 1,5 | 0,93 |
piros-fekete-fehér | 1 | 3 | 3 |
évforduló «« Tegnap volt egy éve, vagyis ma van 366 napja a debreceni 5-3-nak, ami után mindmáig nem sikerült lemondania egyetlen felelősnek sem. Azóta a negyedik edző ül a padon, szinte az egész keret lecserélődött, és nemhogy jobb, egyenesen rosszabb lett a helyet.
sűrű mezőny «« Van miért izgulnunk a szombati eredmények alapján. Nyert a Kövesd, nyert a ZTE, lent pedig turbófokozaton pörög az orosz rulett. Egy kicsit nem figyelsz, és máris utolsó vagy, ha pedig véletlenül kettőt nyersz sorban, akkor vezeted a középmezőnyt.
mégsűrűbb mezőny «» Ha kizárólag a vesztett pontokat nézzük, mert nem mindenki ugyanannyi meccset játszott, akkor a negyedik helyen holtversenyben áll a Felcsút, Paks és ZTE mínusz 21-21 ponttal, nekünk mínusz 26 van, az utolsó pedig az Újpest 29-cel. Vagyis vasárnap reggel alig nyolc pont a távolság a mezőny eleje és vége között. (A harmadik Kecskemét mínusz 18-on áll.)
hét nap 777 Az megvolt, hogy az utoljára a Covid előtt fordult elő a Honvéddal, hogy négy bajnoki meccset is úgy játszhatott le sorozatban, hogy a meccsek között 7-7 nap telt el? Ami évtizedeken át teljesen normális volt, az velünk két és fél éve nem fordult elő. Egészen mostanáig. Remélem szegény pici futballistáinkat nem viselte meg, hogy néha kicsit sűrűbben, néha pedig ritkábban kellett pályára lépniük.
Sok mindent írtok, sok vélemény van mi az oka a helyzetünknek….
Szerintem a keret nem túl acélos de simán bent lehetne maradni vele ha lenne szakmai koncepció…jelenleg nincs.
Az edző megint egy kérdőjel de nem ő a baj elsősorban. Ha Angelotti ülne a padon ő is gondban lenne mert felette káosz van nem kicsi.
A problema egyértelműen a klubházban van és a tulajdonosoknál mert semmilyen eredménykényszer nincs.
A tulajok strómanok, az ügyvezető a tulajok spanja betonbiztos pozicíóval. A koncepció a kontár ügyvezető agyszüleménye….
Sokan írjátok hogy „másik tulaj kellene”…..
nincs másik tulaj csak másik stróman ergo mindegy ki a tulaj mert ugyanaz az az anyagi lehetőség lenne mint most.
Most sokan kérdeznétek hogy akkor mi van kisvárdán??? Ott pl az a szerencsés helyzet van hogy a kijelölt pártpolitikus kurvára elkötelezett a térségben ésb a szívén viseli az ügyet + talált egy egész vállalható diktátort aki viszi a boltot.
Nálunk egy olyan politikai potentát jutott aki a saját műfajában is kártékony mint a svábbogár nem hogy klub vezetőként. …. de
ne politizáljunk.
Szóval marad a reménykedés hogy valami csoda folytán az idei évet is túléljük valahogy….. mert azt nem gondolom hogy ki akarnak ejteni minket csak konkrétan beleszarnak mit teszünk a pénzükkel
Én próbálom az egész utóbbi 3-4 évet előkelő idegenként, külső személőként tekinteni, bár ez kb lehetetlen egy olyan típusú arcnak mint én. De máshogy nem megy. Totális hozzánemértés tombol (félévente TELJESEN más jellegű edzők variálása, értelmezhetetlen keretösszetételek, semmi csapatkohézió, a csapatösszetartó malteremberek elküldése, címeres díszfaszok és bumburnyák, ignorant légiósok igazolása… egyik sarlatán helyett a másik szélhámos kinevezése edzőnek, a homeoffice-os horvát életcsászár emailjei alapján… tragédia, ráadásul ez a forgatókönyv kb előre is volt jelezhető 2019-ben. Mindegy, ezen már túl vagyunk.
Jövőre másodosztály, legalább jön egy kis felfrissülés hangulatokban.
És már a klub jövőjét féltő tirádák sem hatnak meg. Ez milyen jövő, ha minden évben ezt nézzük? Hú, nehogy elüldözzük ezeket (nyugi, nem is tudjuk), nehogy bukjon a nerfoci (nyugi, nem is tud), mert akkor jön a gonosz ellenzék és kivégzi a focit (2010 előtt is volt foci, ugyanilyen szar mint most, csak hozzá illően szar stadionokban és nem volt Rossi a szövkap poszton, aki, mint velünk, a válogatott kerettel is túlteljesít).
Nem, nem lesz itt semmi változás, max jövőre Azurák a kozármisleny elleni beharangokat tolatja fel a gyakornokokkal a honlapra a hurráhangulatban. És még biztos marad egy réteg, aki ennek is tapsol, akinek Lukics az évszázad igazolása, és aki szerint legalább kaptunk stadiont (amit amúgy most bezárnak, de legalább van) mert most is azért még többen vagyunk ki a hazaiakon mint 5-6 éve.
Fura egy helyzet. Amit nem sikerült elérni az anyagi ellehetetlenítésünkkel régen, azt most megoldották pénzzel. Csak ismételni tudom magam és pár kommentelőnket: ha nem rólunk lenne szó, sírnék a röhögéstől ezeken a sztorikon.
Nekem erről az egész nerfociról frankón az 50’s évek focija jut az eszembe, amikor minden minisztérium, nagyvállalat kapott magának egy focicsapatot, amit pesztrálhatott. Nagyjából ez folyik most is, csak strómanokkal, párttagokkal…és onnantól kezdve, hogy minden egy kézbe fut össze, gyakorlatilag kizár minden tisztességes sportversenyt.
Gyakorlatilag mivel túlkapacitált stadionokkal szórták tele az országot, így ne legyenek hiú ábrándjaink, ezek sorra fognak bedőlni ezek, hacsak nem jön valami törvénymódosítást a rezsiket illetően.
A jelen helyzetben én úgy látom, hogy egyedül a fradi és a felcsút képvisel olyan anyagi hátteret, amivel különösebb zökkenőktől mentesen át tudják vészelni az elkövetkező időszakot.
Ami minket illet….egyedül az vigasztal, hogy a Vasas, Újpest, Zalaegerszeg, Mezőkövesd, Vidi, Debrecen háza táján sem egyszerűbb az élet. Lehet, hogy ők most pontban valamivel jobban állnak, de gyanítom ez a vészjósló komment szekció náluk is működik.
Ami az nb2-t illeti, biztos, hogy hatalmas csalódás lenne egy kiesés, de ha ez egyfajta szakmai megtisztulást hozna, és ner-mentesítené a csapatot, akkor lehet hosszútávon jobban járna a Klub…feltéve, hogyha az MFA-t emitt nem áldoztatják be.
Hozzáteszem, úgy gondolom, hogy ezzel a játékoskerettel nemhogy a kiesést kéne elkerülni, hanem egyenesen valahol a felső középmezőnyben lenne a helyünk.
Azt hiszem ideje lenne a tulajdonosokat meglátogatni .
Amióta a nernyikek átvették Szabó bácsitól a gyeplőt, azóta minden szezonban az utolsó meccsen dőlt el, hogy széna vagy szalma.
Most annyi különbség látszik kirajzolódni, hogy hamarabb dől el ez a rendszerint utolsó fordulós kérdés…
Az Újpesttel és a Debrecennel együtt mi kaptuk a legtöbb gólt (25), bár a Debrecen ugyanannyit is rúgott, mint amennyit kapott, így a rúgott gólok számát tekintve is dobogós. (Mi 14-et „gurítottunk”…)
Igazából az első 3-4 helyezett kivételével jelenleg mindenki a kiesőzónában van.
2-3 győzelemmel nagyságrendeket lehet előre szökellni hátulról, 2-3 vereséggel pedig az utolsó helyre zuhanni, mondjuk az 5. helyről.
Matematikailag tehát nincs nagy vész, de amit látunk magunktól, az több, mint vészjósló… :(
Azért még várjuk meg a téli átigazolási időszakot…bár sok reményem nekem sincs :(
na de hogy egy pozitív gondolat is elhongozzék:
ugyebár tavaly 10 győzelem és 8 döntetlen kellett a benntragadáshoz
még 18 forduló van hátra
jelenleg 3 győzelem és négy iksz van
amennyiben idén is bennragadunk akkor az azt jelentené, hogy a hátralévő 18 fordulóból 11-en pontot, pontokat fogunk szerezni
vagyis innentől csak minden harmadik mérkőzésünket fogjuk elbukni, a többin meg pontot szerzünk
#benntragadás
#nb1et nem lehet venni
Nem maradunk benn. Három év kitartó rombolása meghozza a NER-PAFC-Szőllősi által elvárt eredményt. Itt ugyanis semmi sem véletlen.
Télen Zsótér Felcsútra igazol. Helyette veszúnk valakit a mongol másodosztályból.
Kiesünk mint a szar és évekig nem jövünk vissza. A végén pedig a Fradié lesz az akadémia is.
Hát basszus azért egy vasas honvéd kiesőpáros az kemény lenne
olyan kvantumfizikai térmeghajlítós
gyakorlatilag egyszerre távozna a hábotú utáni magyar foci 40%-a az első osztályból.
Szép kis dolog lenne.
Pont 20 év után lennének újra Honvéd-Vasas nb2-es rangadók.
Na én annál a pontnál fogok visszavonulni a magyar futballtól…mármint a már így is porig alázott szurkolói minőségemben….
Előző topikokban próbáltam optimizmust sugallani, kincstárilag, 50+ éves Honvéd szurkolói múlttal, miszerint verjük a Paksot és a Vasast, illetőleg, hogy majd Dejannak sikerül összerázni a csapatot.
De a tegnapi meccs alapján evidenciává vált, hogy itt nem edzőkérdés van, hanem játékoskeret kérdés. Nincs kit összerázni, mert az állomány 80%-a nem alkalmas NB1-es futballistának.
Nekem nagy kedvencem Kerezsi Zalán, de a 100%-os gólhelyzet kihagyása 0:0-s állásnál jól mutatja a rutin hiányát (Gazdi alábökött volna és 1:0 ide), kis Kocsis megmozdulásai szintén, helyenként élményszámba mennek, de ha nincs rutin, és nincsenek társak, akkor nincs belőle helyzet és gól. Az első félidőben ők voltak a legjobbak. Csak épp nem értünk velük semmit.
A többi játékosunk – talán Zsótért kivéve, aki legalább dolgozik – egy kurva nagy kalap szar. Alibi, hátra-passz, gyáva-szarakodás. Lassú mozgás, lassú passzok, mit valami öregfiúk meccsen. Csak még a technika is hibádzik. Cirkovic miatt elment a Kövesd meccs, Prenga miatt a tegnapi Paks meccs. Ki hozta ezeket ide? Batik helyett főleg, aki jól muzsikál a PAFC-ban?
A cserepadról nincs kit behozni, mert ott sem ül senki. Olyanokat hoztunk ide, akik máshol nem kellettek, mert nem jók, (a két belső védő, Tamás, Mitrovic, Gomis, Ennin) de lehet, hogy nem kerültek sokba.
Pénz nincs, a fűtés-világítás és a játékosok fizetése egymást kizárja.
Szerintem a tulajdonosok 2019-2021 között a játékoseladásokból kitermelték maguknak a Hemingwaynek fizetett vételárat, azóta pedig szarnak az egészre, csak az a szempont, hogy ne kelljen a klubba pénzt tenni, mert nincs. Papíron persze tesznek, amit vissza is vesznek valahogy. Játékosügynökökön keresztül, vagy a fene tudja hogyan. (Nekem mindig eszembe jut Berki Krisztián, aki anno állítólag a Csizmadia nevű volt Fradi védő, majd Budafok edző extra béréből kapott vissza pénzt) Ennek a folyamatnak a fedőszerve Kun Gábor.
Az akadémia is folyamatosan visszaesik a létszámot és az eredményességet illetően is. Évek óta nem termel minőségi játékost, olyat, mint Holender, Vécsey, Botka vagy Gazdag. Hallottatok olyat öt-hat évvel ezelőtt, hogy a Nyámnyilafalva kettő ellen az U15 csak döntetlent ért el?
Majd, ha minden összeomlik, lesz megmentő. Úgy fogják hívni, hogy Ferencváros. Átveszi az akadémiát, mert rengeteg pénze lesz. A Honvéd meg lesz egy fiókcsapat, mint a Soroksár. Névleg létezik, de voltaképpen a Fradi fiókcsapata lesz. A másodosztályban. Vagy még lejjebb. Aztán Mendelényi és Bozó majd széttárják a kezüket, mint a libás Bajnai: „nem értettünk hozzá” „Bocs”.
Hogyaszongya az edző: jobban kell játszani.
Húba, ez aztán vesébe látó, sasszemű szakember, megragadta a probléma gyökerét!
Nem lehetne kitépni, a telejsséggel alkalmatlan ügyvezetéssel együtt???
Gyalázatos és reménytelen! Takarodjon minden ner huszár a klub éléről és a csapat mellől! Ja, és vigye magával azokat akiket jó pénzért ide hozott! Megtisztulást!!!!
Elátkoztak bennünket, mint Bagamérit :(
Ha nem is átok, de valami mérgező anyag biztos van a háttérben! A Csirke és Prenga által vezényelt védelem az elöző szezonban Várdán az egyik legkevesebb gólt kapta, most meg látjuk mi van!
Kereszthalál!
Hanta, könyörgök ne szavaztasd meg a meccs 3 legjobbját! Írd a legjobbnak Tujvelt és csak a várható helyezést kérdezd! Plííííz!
Irány az NB2. Ez a csapat reménytelen. Minden elemében szar. Jöhet ide Klopp, vagy Murinho, vagy Ancelotti. Annyira gyenge az állomány, hogy az valami elképesztő. Ráadásul gyáva szarok.
Ki a faszom hozta ide Mitrovicot?? Egy jó passza nem volt, amit csinált csigalassú. Mindenki csak a tutit passzolta. Ennin az micsoda? Johnson? Prenga? Doka? A komplett védelem egy agybaj. Nagy kérés lett volna felugrani fejelni bedobásnál, vagy szögleteknél?
Azt gondoltam talán a Paksot megverjük, mert meg szoktuk verni. És akkor középmezőny, mert a Vasas és a Dózsa is lent van. Erre 5:0! Emlékem nem nagyon van ekkora zakóról.
Kiesőhely.
Így is marad.
Menjenek a picsába mind, Kungáborostul, Mendelényistől és Bozóstul. Az egész klubház, meg az egész stáb. Ha a csapat nem tud megverni senkit, akkor legalább mi verjük meg a vezetőket. Vasrúddal!
Mar csak a Pisontban bizom, bar vele is kiesunk a gcibe
Pintér Attila lenne az új világ tipikus kispesti megoldása :)
Azért az tényleg tipikus Kispest, hogy úgy kerültünk kieső helyre, hogy a két mögöttünk lévő csapat kikapott.
Ezt a kutyaütő szar csapatot művészet volt így összevásárolni/kinevelni.
Nem vagyok az erőszak híve, de azt hiszem lassan eljön az idő, hogy akik ezt így fentről hagyják, elkezdjenek izgulni..
Amúgy meg mehet az összes semmirekellő zsoldos a p.csába az 5-0 után is vigyorogni képes Jonsonostól, a dagadék Lukicsostól, az ” ezüstös Prengástól/Cirkovicsostól, a lógós Dokáig mindenki! Gyalázat!
Nem történt semmi különös. A magyar állami ner-hobbi bajnokság egyik kreált (amúgy véletlenül viszonylag ügyesen összerakott, magyar játékosokkal teli) csapata megmajmolta a nagy múltú, „van pénz dögivel”, „elég volt a Hemi-féle középszerűségből”, „csak a körön belül maradhatunk életben” jelszavak mentén felépített, átlagos képességű ner-haverok által üzemeltetett, „extramotivált”, amúgy szélsebesen a kiesés felé robogó csapatát. 2022.11.06, Paks.
Magyar foci, Kispest, én így szeretlek. Ja, nem.
Hú, elkezdtem erősen gondolkodni a 3 legjobbunkról. :)
Az a durva, hogy Tujvel még így is benne volt a top3-ban…
Egyetértek. Tovább, kérem. Nincs semmi látnivaló. Irány az nb2.
Hacsak.
Pisont Pista ??
Isten ments! Pisontot sokkal jobban szeretem annál, hogy a nevét belekeverjék a kiesésbe.
Különben sem edző probléma van, a teljes körítés, maga a modell egy kalap szar.
Gyerekek, ez nem csapat! Vegye vissza az anyaegyesület a csapatot és keressen nekünk támogatót ők.
Takarodjon elsősorban az összes vezető.
Ez a csapat az NB2-ben nem lenne az első tízben.
NINCS NB1-es szintű MEZŐNYjátékosun. Talán Kocsis, és Szabó Alex üti meg a szintet!
A nyugger Mitrović-ot minek kellett idehozni?! Ma is az ő hibájából kaptuk az első gólt. A balfaszkodása miatt lett a bedobás amiből a gól. De az egész csapat egy kalap szart nem èr!
Nem érdemlünk NB1-et és csont nélkül ki is fogunk esni! Erre nagy összegben merek fogadni!
Télen ide kell vagy 15 magyar játékos és PINTÉR VAGY MÁTYUS! VAGY EGYSZERRE A KETTŐ
„Láttam biztató jeleket”
„Ebből is tanulunk.”
„A 2. gólig egyenrangú ellenfelek voltunk.”
„Már látszik, min kell változtatnunk.”
„Még sok munka vár ránk”
Agyegyötöst, Dejan
Tam!!! Megkövetünk, mégiscsak genious lad voltál.
Klafu, nyugi ez meg nem a te csapatod, lattál, láttunk biztató jeleket, ezt a meccset gyorsan el kell felejteni, és a következőre koncentrálni, elvégre profik vagyunk. Télen megerősítjük a keretet, bontjuk a spar budget-s bálákat, jó lesz minden (elvégre Magyarország leghuszonegyedikszázadibb scout hálózata a mienk). Türelmet kérünk, most a nyugalom a legfontosabb. A fiatalok beépítése ilyen áldozatokkal jár! Ezen a pályán sokan meg fognak szenvedni! DOLGOZUNK TOVABB!!!!
(Kihagytam vmit a nyilatkozat-klisekbol?)
Fontos, hogy berúgjuk a helyzeteinket. Az ellenfél góljai egyéni hibákból születtek. Sajnos a srácok nem tudták megvalósítani a hétközben gyakorolt taktikát. Azért szép a futball, mert pár nap múlva már itt a következő kihívás, lehet javítani.
A lényeg az, hogy viszontláttam az előre elképzelt megoldásokat, amiket edzésen gyakoroltunk, mondtam is a srácoknak, hogy lényeg az, hogy élvezzük amit csinálunk!
Gomist azért küldtem be, hogy stabilizáljam a középpályát. Ez sikerült is, csak sajnos ezután a védelem vált instabillá.
Igen, nekem is ez volt az első gondolatom, hogy korai volt Tam menesztése…nem tudom, hogy ezzel a horváttal hova fogok a végén eljutni… :(
Hát mi kell még? Miiii?
A Régi Híd jó hely.😀A dunakömlődi halászcsárdában 2007 tavaszán Paksra tartva találkoztunk az épp Szekszárdra tartó Beatrice zenekarral.😀
A dunakömlődi halászlét rendre elsózzák. Az érsekcsanádi hslászcsárda magasan a legjobb a műfajban az egész csonkaországban. A jelenleg horvát fennhatóságú Csúzán a Kovács Csárda mérhető hozzá. Temerinben volt még a Bojli Csárda, úgy hallottam, az megszűnt. Ezeken kívül sehol nem ettem kimagasló minőségű halászlét. Botrányosan szart, gasztronómiai abúzusnak minősülő kotyvalékot annál többet. A Hortobágy és a borsodi Forró nrvű falu egyik csárdája volt a mélypont, ezeken a helyeken bűntett, amit halàszlé címén művelnek.
15-20 éve még a csornai Zöldfa Vendéglőben lehetett finom halászlevet enni, de ahogy olvasom, már ott is romlott a színvonal.
Én a Baracs melletti csárdára esküszöm. Nyárindító és nyárbúcsúztató halászlét szoktunk ott belapátolni.
Az is jó kis hely, bizony.
Danikám, ha valami csoda folytán olvasnád… Tudom, hogy most el vagy kenődve balszerencsés megcsúszásod miatt, de egyáltalán nem minden rossz, csak mert a vége rossz… Csodálatos volt az egész 2022-es éved, én baromi büszke vagyok rád és szerintem ez minden kispesti szurkolóról elmondható. Köszönjük ezt a kalandot, jövőre veled ugyanott, vagy talán egy még erősebb ligában! :)
Meghatározó játékos lett a Unionban, nagyon jó szezonja volt, MVP-esélyesként is számon tartották, igazán büszkék lehetünk rá mindannyian! Fantasztikus lett volna, ha megnyerik a döntőt, de szerintem emelt fővel fejezheti be a szezont Dani és a csapata is.
Sinkovics mindig tisztelettel viseltetett csapatunk iránt, én csípem.
Berke szerintem a legjobb felfogású magyar bíró jelenleg, én csípem.
:)
Te nem olvastál NS-t 20 éve? 😂
De, de akkor ezek szerint rosszak az emlékeim. :) De a Berke jó bíró! :D
Sinkovics kb máglyára küldte volna az egész klubot a 2000-es évek elején. Ha jól emlékszem ő kezdte el nyomatni Hamar Pilu CD-s történetét is, de rosszul is emlékszem, az tuti, hogy ő írta az összes cikket amiben Supka a kizárásunkat követeli.
Mi atyánk, ki vagy a mennyekben…
Jöjjön el a Te Honvédod!
Miként idegenben, azonképpen a Bozsikban.
Minden heti három pontunkat add meg nekünk ma.
És ne vígy minket vereségbe, de szabadíts meg Mendelényitől.
Ámen 😂
Ma nyerünk, Waltner bukásra játszik a Paks! :-)
Nem jött be