Mastodon

A halászlét már elvették tőlünk, viszont az enbéegyet nem kéne adnunk

Paks – Honvéd @ Paks, 18h, v: Berke

Volt idő, amikor Paks a halászléről szólt. Mármint sokszor a halászléről is, és néha kifejezetten arról. Éveken át nyúztuk a középmezőnyt, se előre, se hátra, a Paks dettó, tombolt a kilátástalanság, a vége emlékeink szerint általában döntetlen. A Paks volt az a meccs, amit le kell tudni, akár előre be lehet írni nekünk egy győzelmet és egy vagy két döntetlent. Szerencsére azonban halászlé.

Aztán ahogy a középmezőny kilátástalanságát, úgy a halászlét is elvették tőlünk. Először a KömlődPaks-árok épült ki, miután többévnyi próbálkozás alapján is nehéz eldönteni, hogy melyik halászcsárda az inkább jobb, majd jött egy szegedi hazai kupameccs, pont a Paks ellen, amikor, nincs rá jobb szó, a Régi hídhoz nevű vendéglőben olyan szinten verték bucira az egész hatos út mentét halászlében, hogy azóta teljesen érdektelenné váltak a paksi túrák.

“A halászlét már elvették tőlünk, viszont az enbéegyet nem kéne adnunk” bővebben

Valaki segítsen ki a kezezés pontos szabályaival

Videoton – Honvéd 2-0

mert kissé meg vagyok zavarodva. Eddig úgy tudtam, hogy a játékos testén (fején, lábán) megpattanó labda, ha kezet ér, akkor az nem kezezés. Ehhez képest a hatályos szabálykönyvben erről egy szó sincs, sőt, a 161. oldalon, a 2021/22-től érvényes módosítások között egyenesen azt találjuk, hogy a korábbi szövegezés, miszerint

A fenti szabálytalanságokat kivéve, nem szabálytalanság, ha a labda érinti egy játékos kezét/ karját:
• közvetlenül a játékos saját fejéről vagy testéről (a lábfejét is beleértve)
• közvetlenül egy közelben lévő másik játékos fejéről vagy testéről (a lábfejét is beleértve)

• ha a kéz/kar a testhez közel van, és nem teszi a testet természetellenesen nagyobbá
• amikor a játékos elesik és a kéz/kar a test és a talaj között van támaszként, de nem a testtől oldalirányba vagy függőlegesen kinyújtva

Igen, át van húzva.

“Valaki segítsen ki a kezezés pontos szabályaival” bővebben

Nem sok minden szól mellettünk, vagyis akár nyerhetünk is, azonban ennél egy fokkal bonyolultabb a helyzet

Újpest – Honvéd @ Megyeri út, 18:30

Az Újpest a tizedik fordulóban(!) nyert először meccset, viszont mostanában, a sorozatban behúzott négy győzelmével talán a legjobb formában lévő csapat. A négy győzelem nem különben tizenkét pont, ami ebben a bajnokságban akár arról is dönthet, hogy negyedik leszel, vagy NB II-es.

A négyes győzelmi sorozat ráadásul egészen ritka az idényben. A Fradinak kétszer jött össze, a Felcsútnak van egy ötöse, és ennyi. A mi rekordunk például: kettő, és akkor szinte azonnal elkezdtünk a dobogóról álmodozni.

“Nem sok minden szól mellettünk, vagyis akár nyerhetünk is, azonban ennél egy fokkal bonyolultabb a helyzet” bővebben

Csapatként kell küzdenünk és csapatként kell javítanunk magunkért, a klubért és a szurkolókért

Paks – Honvéd @ Paks, 20:00

Feri szavaival indítanánk útra mindenkit Paks felé:

(…) A nehézségekből azonban erőt kell merítenünk, közösen, egy irányba húzva kell futballoznunk. Csak a péntek esti meccsre szabad fókuszálni, ezen túl minden mást ki kell zárni, nincs más választásunk, meg kell szerezni a három pontot!

via honvedfc.hu

Mélyen átgondolva a dolgokat, valóban tarthatatlan, hogy napról-napra, hétről-hétre csak sipákolni tudunk, hogy mindent rossznak tartunk, hogy légbőlkapott kitalációk mentén vagdalkozva nevezünk meg mindenféle felelősöket, és az álláspontunkból még az azoknak ellentmondó szikár tények hatására sem vagyunk hajlandók engedni. Ennek itt és most véget kell vetni!

“Csapatként kell küzdenünk és csapatként kell javítanunk magunkért, a klubért és a szurkolókért” bővebben

NB I/30. fordulókibeszélő

  • ZTE – Budafok 5-0, kedd 17:30
  • FTC – Újpest 3-0, kedd 20:00
  • MTK – Kisvárda 0-1, szerda 15:15
  • Diósgyőr – Felcsút 2-1, szerda 17:30
  • Mezőkövesd – Videoton 1-3, szerda 20:00
  • Paks – Honvéd 2-0, szerda 20:15
“NB I/30. fordulókibeszélő” bővebben

Játékszabályok, Gróf, Népi Internet ezredszer, osztályozókönyv

Bp. Honvéd – Diósgyőr 4-4

Ebben a posztban mindenféle hosszabb fejtegetés nélkül szó lesz

  • a Diósgyőr második góljáról és a hozzá kapcsolódó esetekről a szabálykönyv vonatkozásában,
  • Grófról és az elcseszett kommunikációról,
  • valamint a Népi Internet Egyik Legjaváról, a szurkolói megmondóságról,
  • tovább a poszt végén ott figyel a szokásos osztályozókönyv is.

Sok téma ez egyszerre, egyik sem lesz kifejtve bővebben, mert ma vasárnap, ilyenkor Kamber is megpihen, ráadásul délután enbéhárom.

“Játékszabályok, Gróf, Népi Internet ezredszer, osztályozókönyv” bővebben

Napikispest 2017.12.07.

    • megszakadt hagyomány // most vettem észre, hogy 2016/17-ben megszakadt egy négy éve tartó hagyomány, és Debrecenben nem debütált nálunk új akadémista:
      • 2012/13 // Szemerédi Norbert
      • 2013/14 // Bobál Dávid
      • 2014/15 // Ihrig-Farkas Sebestyén
      • 2015/16 // Márton András
      • 2016/17 // kétszer is jártunk Debrecenben, azonban a szezonban csak Tömösvári debütál, egy hónappal az első debreceni meccsünk után, az Üllőin.
      • 2017/18 // eddig kétszer játszottunk Debrecenben, de sem a Diósgyőr, sem a Loki ellen nem debütált senki, pedig Stoiacovici ekkor már nagyon kerülgette a pályát.
    • bíróküldés // Berke Balázs fúj szombaton a Paks ellen. Asszisztensei Király Krisztián és Huszár Balázs, az alapvonalakon Erdős József és Csonka Bence, a tartalék pedig Szécsényi István.
      • Berke 2012 áprilisa óta fúj a Honvédnak, azóta hat meccsen négy győzelem, két vereség.
      • Legutóbb tavaly, a 27. fordulóban szintén a Bozsikban találkoztunk, és szintén a Paks ellen. Akkor 2-0-ra nyertünk.
    • szurkolói kérdőív // folyamatosan fejlődik, köszi a remeksok segítséget, észrevételt. Jelenleg úgy néz ki, hogy december 11-én, hétfőn el tudunk startolni vele. (Persze ha van kapacitások, és kedvetek, a linkelt poszt végén elérhető PDF-ben a jelenlegi állapota, nézzétek át, és szóljatok, ha valami nem stimmol, zagyva, vagy csak nem értitek.)