Tucat

Tizenkét évesek lettünk. Ma.

Egészen durva belegondolni, hogy ha egy gyerek az első bejegyzésünk idején iratkozott be az iskolába, akkor mostanság érettségizik. Tizenkét éve még olvasni sem tudott, most pedig egyetemre mehet, alkoholt vásárolhat, közügyekről dönthet – vagyis felnőtt lett.

És talán mi is felnőttünk közben kicsit.


Ars 1.

Abban mindig is hittünk, hogy a futball jóval több a mérkőzéseknél, hogy a futball a történetekben, a barátságokban, a nevetésekben, az együtt töltött időben válik igazán meghatározó részévé az életünknek. És mint ilyen, nem lehet független a mindennapoktól, a minket körülvevő környezettől, ami ugyanúgy hatással van ránk, ahogy a klubunkra, tehát rajta keresztül megint csak ránk.

És abban is mindig hittünk, hogy mi vagyunk a Kispest. Mármint én, RW, te, külön-külön és együtt, az összes lehetséges kombinációban. És a klub is Kispest kicsit, azonban a valódi ethosz és narratíva az emberek fejében kell létezzék. (Továbbá az elmúlt években megjelent felböfögött butaságokban, hiszen hála a közösségi médiának az idiotizmus demokratizálódott, és ennek köszönhetően széles néptömegek érzik megerősítésnek a saját hülyeségüket, ha másoknál közel ugyanazt az általuk igazságnak vélt dolgot látják. A kismillió igazság és valóság világa lettünk.)

Régen

MLSZ Hivatalos Értesítő, átigazolások (1936) [Az utolsó sor a futball deluxe trollkodása.]

Az én történetem se ma kezdődött. Közel száz éve, hogy a családunk Pestszentlőrincre, a Lipták telep szélére, az egykori Fórum mozi magasságába költözött. Kicsi, szerény ház, egy vasutas apuka, egy háztartásbeli anyuka és két gyerek: egy fiú és egy lány. A fiú később a kispesti Deák gimnáziumban érettségizett, és az akkoriban komolynak számító középiskolai bajnokságban játszott olyan nevekkel egy csapatban, mint például a pár év múlva a Nagyváraddal bajnok és egészen a válogatottságig jutó Ónody Andor.

És még mielőtt leérettségizett volna, a fiút leigazolta a Kispest ekkoriban másodosztályú amatőrcsapata. 1936 így lett a legkorábbi dátum, amit mint család bizonyosan fel tudunk mutatni: mi és a Kispest, a klub és mi.

Iskolai tablókép a harmincas évek elejéről. A második sor bal szélén, Kispest-címeresnek tűnő mezben a fiatal nagypapám. Érdekesség, hogy a címer gyakorlatilag a KAC címere, azonban a pajzs fekete mezőjében egy hatalmas G betű látható. Valószínűleg G, mint Gimnázium. (Rédey János iskolaigazgató ekkoriban a Kispesti FC tiszteletbeli tagja volt, Turek Ferenc dr. tanár a KAC választmányi tagja, és az iskola Dobó István nevét felvevő sportköre is a KAC-pályát használta gyakorlásra.)

Mielőtt kiteljesedhetett volna az épp csak elkezdődött történet, közbeszólt a történelem, a szereplők szétszóródtak, és amikor végre újra találkozhatnának az utak, addigra a világ nagyon megváltozott. A fiúnak ekkoriban fia született, majd a fiú fiának is fia (én!), azonban egy dolog mindvégig megmaradt: egy klub szinte az utca végén, balra, jobbra, majd megint balra, ki a Vaslemezen, és már ott is vagyunk. Több, mint nyolcvan éve, generációról generációra.

Idő

A tizenkét év innen nézve semmi. Egy gyerek ennyi idő alatt felnőtté érik, szinte mindent megtanulhat, ami megtanítható, azonban az időt, a megélt időt csak akkor lehetséges elsajátítania, ha örökségként hozza magával, ha otthon, a környezetében jelen van, ha aktív a történelem körülötte.

A tizenkét év innen nézve egy hatalmas tartozás kiegyenlítése legalább magammal, magunkkal szemben. Megírni, kiírni magunkból azt, amit kaptunk, és amit nem lehet eléggé megköszönni: kispestiek lettünk. Lőrinciként – Kőbányáról.

Ars 2.

És ez a tizenkét év csak úgy és csak akkor működhet, ha mindvégig őszinte maradsz, ha nem írsz mást, mint amit gondolsz, mint amit mondanál. A tévedés persze benne van, valaki majd úgyis kijavítja. A másnak levés viszont nem működik. Gondold el, ismersz valakit, rendre összefuttok valahol, alkalmasint meccsek környékén, beszélgettek, majd megnyitod az oldalát, és ott teljesen mást látsz tőle, mint aki előtted állt. Vajon kinek hazudott: nekem vagy mindenki másnak?

Csodálatos tizenkét év volt. A szerkesztőrendszer, ha betölt, és megjelenik a villogó kurzor, akkor szabadon választhatunk, hogy mit szeretnénk. A kedvenc csaposunkkal beszélgetni, vagy egy képzelt pszichológussal? Egy gyónásra vágyunk, vagy némi megértésre egy közeli baráttól, társtól? Esetleg csak úgy belekiabálnánk valamit a nagyvilágba? Bármelyikre adott a lehetőség, mert aki írja, az mi vagyunk.

Felnőttünk, na.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||