Mastodon

És te mit tettél azért, hogy bármi jobb legyen? Igen, te, ott a képernyő előtt.

Honvéd – Fradi @ Bozsik, 15:45

Na, az Újpest 3-1-re kikapott Pakson, ami azt jelenti, hogy 19:29, vagyis -10 a gólkülönbsége, míg nekünk 16-25, vagyis csak -9, és ezzel átmenetileg ismét nem állunk kieső helyen. Legalább egy éjszakát.

Továbbá, innen jön a szurkolómatek, amiben talán a magyarok a legerősebbek a világon. (Volt olyan selejtezősorozat, ahol nem számoltuk ki jó előre az optimális esetet a kijutáshoz?)

  • HA pontot szerzünk a Fradi ellen, AKKOR legalább tizedikek, tehát vonal felettiek vagyunk.
  • HA egy góllal kapunk ki a Fraditól, DE nem lövünk legalább hármat, AKKOR maradunk tizenegyedikek (nem számolva azzal, hogy a Vasas legalább hárommal veri a Mezőkövesdet, vagy a Kisvárda néggyel a Videotont).
  • HA egy legfeljebb egy góllal kapunk ki, ÉS lövünk hármat, AKKOR tuti bentmaradó helyen telelünk.
  • HA kettővel, vagy többel kapunk ki, AKKOR nagyon kell számolni, hogy mindenki mást mennyire tömjön ki az aktuális ellenfele.

Ennyire egyszerű.

A Bohócliga alsóházának csodája, hogy nem a pontszerzés, hanem a vereségek gólkülönbsége rangsorol. Kicsit olyan, mint a nyitható hátsó szárny a Forma 1-ben. Izgalmasabb nem lett tőle, viszont állandó az előre-hátra mozgás.


Egyébként a meccsnek nincs különösebb jelentősége. Hosszú időtávon valószínűleg nem múlik rajta semmi.

Persze (egy), egy esetleges pontszerzés nagyon jól jöhet tavasszal a, izé, bekezdéstörés,

hirtelen nem is tudom kinek, minek? A klubnak biztos, azonban az elmúlt időszak talán legnagyobb kérdése, hogy milyen mértékű változások lehetnek a télen? Egyrészt a tulajdonosi szerkezetben, másrészt a játékoskeretben, aztán a felépítményben (sportigazgató, management stb), a hazai pályában, vagyis van bőven ismeretlen az egyenletben.

A meccsről viszont egyetlen mondat jut eszembe. Még középiskolások voltunk, amikor egy kedves barátom jelentkezett a matek B (tehát a nem központi érettségire felkészítő) csoportba harmadik előtt, azonban a csoport már elérte a maximális létszámot, amikor a következő mondattal próbált meg érvelni a tanárnőnek: De tanárnő, én már nem osztok, nem szorzok.

Persze (kettő), egyébiránt a teremtésben nem létezhet tét nélküli tétmeccs, így a Fradi elleni sem az. Kell minden pont, és kell a történelemkönyveknek az adat. Lehet mondani, egy meccs nem számít, miközben igen, mert mindig egy meccs van, a következő, és a következő mindig számít. Valakinek vagy valaminek valahol egész biztosan.

És e két térfél között ingadozok éppen. Odadobni semmiképp nem szabad, azonban remélve, hogy télen valóban komoly változások lesznek, ennek a mai Honvédnak baromira nehéz, szóval, szar ezt kimondani, de baromira nehéz szurkolni. Nyilván menni fog rutinból és klubszeretetből, és nyilván az elvek is azt mondatják velem, hogy nem feladni, azonban a kurvanehéz szó használata most tényleg, hovatovább kurvára adekvát.

A szokott módon ott leszek a helyemen, valószínűleg a megszokott társaságban, és pont ugyanazt fogjuk csinálni, amit minden meccsen: próbáljuk jól érezni magunkat, mert ez az egész pont erről szól.

Persze (három), mindig vannak, és kellenek magasztosabb és nagyobb célok, és egész véletlenül tisztában vagyunk a tartalmukkal, és így a jelentőségükkel, de engedtessék már meg egyszerűen gyengének lenni, és a nagyobb jó helyébe kivételesen nem a pályán elérhető eredményt behelyezve, a rövidnél valamivel hosszabb távon gondolkodni. (Hmm, ennek a mondatnak végül lett bármi értelme?)

A Kispestnek – az én értelmezésemben – küldetése van, amit száztíznél is több év alatt formált valamiféle átélhető identitássá. Az egyes egyének és az egyének laza vagy szorosabb csoportjai ezen az identitáson csavartak még egyet, és lett belőle kismillió Kispest és kismillió Honvéd.

Az én Kispestem például

  • kizárólag az élvonalban értelmezhető,
  • a kerete tele van saját nevelésű játékosokkal, akik ha nem is mindig a legnagyobb nevek, néha csak töltelékek, de ahogy az elmúlt száz évben szinte mindig, a csapat gerincét alkotják,
  • erős helyi identitással bír, ami ha másban nem, az egymást ismerő emberekben, a telefonkönyved, a szurkoló ismerősök, és a személyes Szaknévsorod közötti összefonódásban is tetten érhető,
  • a klub nyitott a szurkolók, a közössége felé,
  • ésatöbbi.

A ma Honvédja azonban

  • sajnos nem ilyen.

Lehet beszélni elvárt eredményekről, Nagy Honvédról, bajnokságokról, azonban annyi szabadságom hadd legyen, hogy nekem mindezek csak másodlagosak, mindezek csak következmények, amik az Ideáltipikus Kispestemből következnek – ha a sportszerencse is úgy akarja.

Az első a klub és így a közösség, a második az eredményesség.

A Kispest sokkal több egy tévében nézhető és szorítható valaminél. A Kispest egy élő valami, emberek százainak mindennapja, emberi kapcsolatainak jelentős része, talán nem nagy szó, de az élete.

És igen, engedtessék meg (ez is), hogy azok az emberek, akik úgy érzik, a Kispest több nekik holmi eredményeknél, pontoknál, góloknál, játékosstatisztikáknál, szóval ezek az emberek legyenek a fontosak úgy igazán. Nincs első- és másodrendű szurkoló (és szimpatizáns), azonban léteznek olyanok, akiknek ez a kispestiség (esetleg honvédosság) valóban jelent valamit, és ezért hajlandóak sok mindent megtenni.

Talán valamivel többet egy sör felpattintásánál a tévé elé húzott fotelban. Időt, pénzt, bármit felajánlva a közösségnek, többé és nagyobbá tenni saját magunkat. Lehetne jobb dolguk is, azonban mégis ott vannak, ahol valóban szükség van rájuk.

Bevallom, nagyon tudom tisztelni a meccsre járó embereket, szurkoljanak bárkinek. Nem kis dolog hétről- hétre, akár hétköznap este, akár baromira messze, nem könnyű leegyeztetni, megoldani. Manapság a futball lehet, a tévénézőkért, azonban a foci (a klubok, a közösségek) a helyszínen szurkolókért érdemes létezzen. (Itt jegyezném meg – már nem először -, hogy ezt a két fogalmat, mármint a futballt és a focit érdemes különválasztani, mert baromira nem ugyanazt jelentik.)

Adja tehát magát a kérdés:

létezik bármiféle előjoga a helyszínen szurkolónak a kanapéhoz képest?

Nekem egyértelmű a válasz:

igen.

A helyszínen szóvá teheted ami tetszik vagy nem tetszik, a helyszínen megélheted a közösséged, a klubod, a helyszínen foci van. A játékos a pályán küzd a fizetéséért, te pedig az idődet és pénzedet (esetleg az egészségedet) áldozod azért, hogy ott lehess. Mindketten teszitek a dolgotokat, és ez így van jól. Mindketten aktorok vagytok ebben a pillanatban, és az oda-vissza hatások szövevényes rendszeréből alakul ki a mérkőzés végeredménye. A tévével felesleges ordibálni, a Facebookkal dettó, úgysem fog válaszolni. Vagy ha igen (a Facebookon valaki), az pont annyit is ér. (A vessző utáni félmondat lenéző hanglejtéssel olvasandó.)

Ha otthon maradtál, mert így döntöttél, akkor ahogy az oviban mondtuk:

csönd a neved.

Hosszú lettem, bocsánat.


Egy kis személyes rész a végére, bár már az előző pár bekezdés is az volt.

Az utóbbi hetek, hónapok (talán évek), kissé megviseltek, de nem mint szurkolót, nem mint kispestit. Beletettem pár évtizedet, beletettem nagyon sok lemondást, és kaptam nagyon, szinte megköszönhetetlenül sokat cserébe. Elengedni már képtelen lennék, és ha változik is a hangsúly, a hangvétel, az jórészt annak köszönhető, hogy igen, bármennyire is nem szeretném, azonban a mostanihoz hasonlóan nehéz pillanatokban hajlamos vagyok mégis különbséget tenni szurkoló és szurkoló, illetve szimpatizáns között. És igen, hajlamos vagyok, mivel talán van némi rálátásom a valóban tenni akarókra, szóval talán kicsit amolyan másodrendűként kezelni szinte mindenki mást.

Ígérem, próbálok visszajönni belőle, azonban amikor szar, és most igazán szar szinte minden, akkor bizony az a helyzet, hogy az aktívakra van most igazán szükség, és nem lenne baj, ha minél többen emelnék föl a valagukat, és állnának ki személyesen is a klub, vagyis inkább a kispestiség (honvédosság) mellett.

Magunk mellett.

Tedd fel magadnak a kérdést:

mindent megtettél, tettél egyáltalán valami azért, hogy bármi változzon, hogy bármi jobb legyen?

Vagy csak kommenteltél valamilyen felületen, jól megmondtad, odahatottál, te vagy az ész, a világ közepe, miközben mi, egyszerű elemi összetevők utazunk, ázunk, napszúrást kapunk, szarrá fagyunk, szurkolunk, jelen vagyunk, festünk, feltartjuk, odamegyünk, átbeszéljük, vagy legalább hozzuk az elvárható minimumot, és ott állunk, vagyis

próbálunk tenni valamit.

Ha a nemhez közelít a válaszod az előző kérdésre, akkor én kérek elnézést. Addig pedig kezitcsók. (Uff, beszéltem, és mostanság baromira nehéz valódi érzelmek nélkül.)


Pont minap mondtam a stadion felé sétálva R-nek, igazán csak úgy érdemes posztolni, ha ugyanúgy beszélsz, ugyanazt mondod, mint egy sör mellett. Legfeljebb trógernek tart az olvasó, vagy az asztal többi része, de legalább nem hazudtál. Az ismerősök ismernek, és kérdően néznének rád: ezt miért írtad?


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||