Mastodon

Kun Gergely nehéz menete: egy nagyon nem egyszerű helyzetből az egyre fogyó bizalom mellett kell kihoznia a legtöbbet

Szurkolunk neki, és finoman jelezzük már itt a leadben: azért az egyik legfontosabb cél természetesen a bentmaradás kell legyen!

Múlt héten nevezték ki Kun Gergelyt Kun Gábor utódjának, vagyis ügyvezetőnek, és a Honvéd oldalának adott interjúja több kérdést is felvetett bennünk, amiket el is küldtünk a klubnak.

Nos, az van, hogy hamu a fejemre, mert már egy hete, hogy válaszoltak, azonban annyi minden közbejött, hogy totálisan megfeledkeztem róla: illendő lenne kitenni.

Már csak azért is, mert

  • a Honvéd rendre nagyon kedvesen válaszol a megkeresésekre, legyenek azok bármilyen idióta apróságok,
  • aztán mert a Honvéd sajtóosztálya valahol még a régi iskolát viszi, és a kérdéseket ugyanazon a platformon, esetünkben emailben válaszolja meg, nem pedig valami nyilvános felületen, ahogy az manapság több helyütt is divat,
  • és természetesen azért is, mert a válaszok bár szűkszavúak, néhol nem kicsit érdekesek számunkra.

Tehát.

Az átláthatóság kedvéért, valamint alapvető emberi lustaságból, mind a kérdéseket, mind a válaszokat szó szerint másolom be a posztba.

Az első kérdésem a következő volt: Az interjúban feltett kérdésre adott válasza alapján arra lehet következtetni, hogy nem kizárólag pénzügyi és stratégiai vezetőként érkezett a Honvédhoz, hanem a sportszakmai kérdésekbe is beleszólása lesz. A közeljövőben meghatározásra kerülnek azok a mérőszámok, amelyek alapján az “összehasonlíthatatlanul jobb teljesítmény” értékelhető lesz?

És a válasz:

A válasz egyértelműen igen: meghatározzuk ezeket a mérőszámokat, de természetesen nem én személy szerint, hanem a Chris Docherty által vezetett szakmai stáb. 

Vagyis máris egy nagyon fontos információhoz jutottunk: Docherty sportigazgató marad a klubnál, és a feladatai közé fog tartozni, hogy a megrendelő oldal felé létrehozzon bizonyos mérőszámokat, illetve ezen mérőszámok mentén elszámoljon a munkájával.

Ha ez egy erős lépés a számonkérhetőség és a felelősségi szintek megállapítása felé, akkor nagyon tudjuk üdvözölni a megoldást.

A második kérdésem ez volt: Próbáltunk hozzáférhető magyarországi szakirodalmat találni a sportdinamika fogalmára, azonban mindössze egyetlen cikkben szerepel leírva ez a szó (Földesiné Szabó Gyöngyi: Testnevelés, sport és tudomány a Cal Polyn, TF közlemények, 1989/3), aholi a rekreáció, vagyis a szabadidős tevékenységek kapcsán kerül elő, és értve ezalatt a kézművességet, színházat, stb. A válaszában szereplő sportdinamika szó alatt mit kell értenünk pontosan, ha egyszer ilyen fontos elvárásként fogalmazta meg? Mire figyeljenek majd a szurkolók tavasszal, ha érzékelni szeretnék, hogy a csapat előrelépett a sportdinamika terén?

A válasz:

Alapvetően a mozgásban és a döntéshozási képességben megvalósuló dinamikát értettem alatta. Azaz a versenysporthoz szükséges dinamikus képességek és készségek gyűjtőfogalmaként használtam.

Itt most kicsit elbizonytalanodtam, de sebaj. Felesleges a szavakon rugózni, Kun Gergely ugyanis nem labdarúgó-szakemberként (sic!) érkezett a klubhoz, szóval nála azért bőven belefér, ha egy-egy kifejezést esetleg rosszul használ.

Utánakérdeztem kicsit, hogy a “mozgásban és a döntéshozási képességben megvalósuló dinamika” mit jelent, és arra jutottam, hogy ez nem feltétlen az ügyvezetők hatásköre, azonban mint az előzőekben említett mérőszámok egyik attribútuma, igenis fontos lehet a sportszakmáért felelős emberek munkájának értékelésekor. Itt aztán lehet mindenfélét vizsgálni: előrelépést, a konkurensekhez képest mutatott teljesítményt, az elérni kívánt célhoz képest mutatott teljesítményt ésatöbbit.

A levelemnek volt egy záró gondolata is, és úgy teljes az átláthatóság, ha ezt is beidézem, mert Kun Gergely erre is válaszolt: Az interjú sok szurkolót elbizonytalanított Kispesten, ugyanis abból nem igazán derül ki, hogy pontosan milyen feladatokkal és felelősségi körrel érkezett a Honvédhoz. Erősen keverednek benne a pénzügyi-gazdasági és a sportszakmai részek, ami csak tovább növeli a bizonytalanságot.

A sportszakmai kérdésekbe csak olyan mértékig folyok bele, amilyen mértékig az üzleti stratégia ezt megkívánja. Nagyon sok időt töltöttem sikeres klubmodellek tanulmányozásával, így ez a terület nem ismeretlen számomra. A sportszakmai kérdések alapvetően Chris Docherty kezében lesznek a klubnál.

Na, ez már beszéd. Ha jól értem, itt valami olyasmiről lehet szó, hogy a Honvédnál lesz/van egy adott keret, amiből lehet gazdálkodni, és ehhez próbálják meg hozzápattintani a lehető legeredményesebbnek gondolt szakmai politikát.

A pontos célokra, illetve alternatívákra nem tért ki a válasz, vagyis nem tudjuk, hogy

  • mennyire lesz prioritás a saját nevelésű játékosok felfuttatása, játszatása és értékesítése (erre azért valamennyire utalt a székfoglaló interjújában),
  • mennyire lesz prioritás a játékospiacra belépésben a vásárolt/igazolt labdarúgók értéknövelése, majd értékesítése, tehát egyfajta aggregátor-, vagy közvetítő szerep eljátszása az általunk ismert kibocsátó és felvevőpiacok között,
  • mennyire lesz prioritás az öltöző egészségessé tétele, ami bár a profi futballban nem kellene, hogy számítson, azonban felénk egy jó hangulatú öltöző sokszor többet ér, mint egy papíron erős keret.
  • És még sok mindent nem tudunk.

A következő hetekben talán sok mindenre választ kapunk. Az esélyt, és esetünkben a nagyon, de nagyon sokadik esélyt egyelőre megadjuk, azonban azzal is tisztában kell lenni, hogy szurkolói szemszögből nézve, ezek a türelmi időszakok egyre rövidülnek minden újabb bejelentett irányváltást követően.


Ja, és köszi a válaszokat, sok sikert Gergely! (Vagy Gergő? Esetleg magázódni illene? Mert utóbbira alkatilag képtelen vagyok, bocsi.)


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||