Érdemei elismerése mellett három és fél év (egész pontosan 1266 nap) után távozik Kun Gábor, a Honvéd ügyvezetője – jelentette be a Honvéd. A Mendelényi tulajdonos által pár hónapja még az egekbe magasztalt ügyvezetőt Kun Gergely váltja.
Egy mondatot azonban kiemelnék a közleményben is megszólaló Mendelényitől:
Mindeközben Gábor irányításával átalakítottuk és modernizáltuk a klub működését.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy Kispesten felcsapták a telefonkönyvet, és a Gábor után, valamint a Géza között a Gergelyt találták, kicsit utánajártunk, mégis nagyjából kicsoda az új ügyvezető.
Kun Gergely 1976-ban született, és a Linkedin oldala szerint 2001 és 2010 között kockázatelemző volt az MKB Banknál, majd 2011 és 2018 között ügyvezető egy gyógyászati megoldásokkal foglalkozó cégnél, az akkoriban a manapság a Bitrisetól és a Tresorittől ismert Szőke Márton befektetési holdingjának tulajdonába kerülő Ubichemnél. Itt aztán eltűnik a szemünk elől, mert 2018-tól csak annyit tudni róla, hogy munkahelyként a saját tulajdonában lévő P&S Solutions Pénzügyi Tanácsadó Kft-t jelöli meg. A cégnek jelenleg nincs honlapja, és az internetes archívumokból sem derül ki, hogy korábban mivel foglalkozott. A közzétett beszámolók szerint a cég forgalma az elmúlt években pár millió forint volt.
Egyelőre ennyit tudunk róla. A Honvéd Kun távozását és Kun érkezését bejelentő cikkében azt ígérte, valamikor a nap folyamán olvashatunk az új Kunnal egy bemutatkozó interjút. Talán az alapján okosabbak leszünk.
Közelebbi információk hiányában csak tippelni lehet, hogy mi állhat a hirtelen jött váltás mögött:
- Kun Gábor besokallt?
- Elégedetlenek voltak a munkájával?
- Esetleg Kun Gergely már egy tulajdonosváltás előszele? A múltja alapján inkább pénzügyi szakembernek tűnik, aki 2011-ben akkor került az Ubichemhez, amikor ott tulajdonosváltás történt, majd maradt pont 2018-ig, amikor a Soneasra nevet váltó céget felvásárolta az Uquifa.
- Vagy csak szimplán a tulajdonosoknak elegük lett abból, hogy a Honvéd egy gazdaságilag fenntarthatatlan pályára került az elmúlt években, gazdaságtalanul működik, és emiatt ideküldték egy emberüket (egyelőre nem találtam kapcsolatot Kun és a tulajdonosok cégei, például a Metalcom között), aki pénzügyi szemlélettel áll a klubhoz. Még az sem lenne meglepő, ha kiderülne, már egy ideje itt van a háttérben, és több döntéshez (költségvisszafogás a létesítményeknél), illetve mostanság kiszivárgó pletykához (például Szappanos @ Videoton) is köze lenne.
Személyes tippünk szerint sorrendben a 4., 1. és 2. pontokat tartjuk valószínűnek, vagyis a váltás indoka összetett lehetett. Valamint azt sem zárjuk ki, hogy a klub pénzügyi rendbeszedésének akár olyan kimenetele is lehet, hogy a jelenlegi tulajdonosi kör nem feltétlen ugrana el egy esetleges tulajdonosi szerkezetváltás elől.
Egyelőre kérdőn nézelődünk, és érdeklődve tekintünk a közeljövőbe.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.