Ha vannak hatpontos meccsek, akkor ez a hatpontos meccsek halmazán belül simán lehet hét-, vagy akár nyolcpontos is

Ugyan tíz meccs van még hátra, ami összesen harminc pont, azonban a mai három egészen kritikus lehet mind nekünk, mind a Videotonnak. Egy esetleges győzelmünk esetén négy pontra, vagyis két meccsre lépnénk el tőlük, és bár megnyugodni koránt sem elég ennyi, lépéskényszerbe hozhat csapatokat, és a lépéskényszer kapkodásba, esztelen kaparásba csaphat át, ami nekünk jó, hiszen mi – ebben az esetben – sorozatban három győzelemmel állunk a rendszerben és fejben.

Ha döntetlen, akkor sincs világvége, és mondom ezt úgy, hogy a héten átvizsgáltuk az alsóházat, és arra jutottunk, nem ártana nyerni. Tudjuk, hogy nehéz lesz, azonban a bentmaradások általában nem arról szólnak, hogy könnyűek. Különösen akkor nem, ha a mostani NB I-ben különösebb rangot nem jelentő felsőház környékén évek óta nem jártál.

Utóbbit, mármint a felsőházat azért emeltem ki, mert összesen két olyan csapat van az idei szezonba, amelyik egyetlen fordulót sem töltött az első hat között: a Honvéd és a Vasas.

Érdemes megfigyelni, hogy több csapat is ott van, ahol általában lenni szokott (köztük mi is nagyjából), és van pár csapat, amelyik emelkedőben (DVSC, Mezőkövesd), vagy pont fordítva, erős zuhanóban (Kisvárda, ZTE).

Számunkra, nem teljesen függetlenül a videotonbeli eredménytől, a ZTE története tűnik talán a legfontosabbnak, ugyanis úgy néz ki, az egerszegi győzelmünkkel megroppant náluk valami:

Miközben a sportsajtó el van ájulva Moníz magasra feltolt presszingjétől, a stílusosan futballozó Egerszegtől, a sok fiataltól, addig simán elkerüli a figyelmüket, hogy október óta, vagyis lassan fél éve egyáltalán nem működik a játékuk, és mind pontszámra, mind a gólok tekintetében egy sima kieső csapat formáját futják. Ha sikerülne tartani a zuhanás mértékét, akkor a ZTE várható pontszáma 36-37 körül alakulhat idény végén, vagyis pont a kiesési határon. Márpedig ez a pontszám pont ugyanannyi, amennyi jelenleg a mi várható pontszámunk: 36.

A fejetlen, fogalmatlan, pénzügyi nehézségekkel küzdő, többször modellt váltó, minden szarral terhelt Honvéd és az elmúlt évben szinte az egekbe magasztalt ZTE pont ugyanott tart a tabellán.

És a lényeg, hogy ezért is fontos nekünk a Videoton elleni győzelem.

• egyrészt, ugye, ellépnénk négy pontra a Videotontól,
• ami miatt nagyon össze kéne szedniük magukat,
• miközben az otthon (optimális esetben) a Fraditól kikapó Zetét megelőzzük.
• lehet kezdeni izgulni, hiszen a ZTE szinte minden kiesőjelölthöz utazik.

Innen pedig tisztán matek az egész, némi futballozással.

Utóbbira átmenetileg sajnos szükség van, mert a nagyobb krikett események kivételével, a többi sportok még úgy működnek, hogy az utolsó percig le kell játszani a mérkőzéseket, miközben akár hónapokkal korábban látszik, hogy mi lesz a vége. Hosszú távon nagyon ritkán születnek meglepetések. (Jó, ebbe könnyű belekötni, mert eleve mi a hosszútáv? Aztán ha valami tartósan meglepetés, akkor az nem inkább rendszerszintű működés, és onnantól már nem meglepetés? Vagyis pont a megfogalmazás zárja ki a meglepetések lehetőségét. A lényeg az, hogy előfordulhatnak Kecskemétek, meg durván és egyszerre visszazuhanó, amúgy agyonpénzelt Videotonok és Honvédok, azonban nem ez a jellemző.)

Most simán be merném mondani, hogy nálam a ZTE és a Vasas a két kiesőjelölt, és mi a 31-32. forduló környékén nyugodhatunk meg a 9-10. helyek valamelyikén. Szoros lesz a vége, azonban pár hét múlva nyilvánvaló lesz a szélesebb közvéleménynek is, hogy az eddig a középmezőnyben sunyin héderező Zete bizony nagyon nagy bajban van.

És nem kell messzire menni példákért, elég megnézni a tavalyelőtti Budafokot, vagy a négy évvel ezelőtt a dobogó közelében telelő, és végül kieső MTK-t:

Mindkét esetben látszott a számokon, hogy hiába a sportsajtó hájpja a csapatok körül, hiába a szurkolók elismerése, a strukturális problémák már az ősszel megjelentek, és tavaszra nyilvánvaló lett, hogy képtelenek túllépni rajtuk. Az ok úgy tűnik mindhárom esetben ugyanaz: maguk is elhitték, amit mondtak róluk, mégpedig azt, hogy jók, hogy stílusosak, és amikor kiderült, hogy idővel szinte bárki kényelmesen lefocizza őket, akkor ott álltak bambán, és egyáltalán nem voltak felkészülve a reagálásra. Érzésem szerint a ZTE most hasonló helyzetben van, tehát

nagyon kéne az a győzelem Videotonban,

legyen bármilyen nehéz.

Taszítanánk egy nagyot a tabella alján valamilyen irányban, és ha nem is kényelmesen hátradőlve, de valamivel nyugodtabban várhatnánk a hatást. Mint a snookerben a kezdő lökés: az egyik golyó meglöki a másikat, aztán az erőhatás szétsugárzik, és minden golyó megmozdul, amelyiknek lehetősége van, mert olyan helyzetben állt, az eltávolodik. A lökő játékos csak nagyjából tudja, hogy mi fog történni, a célja, hogy olyan állást hagyjon maga után, amiből a másik fél nem tud megindulni, miközben a golyókat is le kell választani egymásról, mert addig ő sem tud játszani. Ezért pont úgy és annyira löki meg ott ahol azt reméli, hogy nagy valószínűség szerint jó legyen neki. Na, nagyjából ilyesmi lenne nekünk most egy győzelem Videotonban: érkezzen meg a ZTE nyilvánvalóan, és szakadjon le tisztességesen a Vidi. Két légy, egy csapás.

Valahogy így a mai meccs előtt. Reményekkel teli, mert a mai három pont tényleg sokat számíthat.

Aztán lehet, végigdumálom az egész meccset, és alig látok belőle valamit, de hogy egészen őszinte legyek, nagyon kevés olyan érték van most a csapatban, amiért nyálat csorgatva ülnék fel egy lelátóra (vagy akár a tévé elé – hahahhahahahahaha), viszont van egy csomó ismerős, akikkel jó találkozni és dumálgatni a valóban semmiről. És esküszöm, az utóbbi rendre tartalmasabb, mint az elmúlt húsz év kispesti focijának jelentős része.

A lényeg, hogy ott kell lenni.

címlapkép: marhavásár Zalaegerszegen 1977-ben. fotó: Fortepan / Jakab Antal

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése