Nem tegnap este, és azon belül sem a 89. percben, amikor Goure betalált, egyáltalán nem abban a pillanatban dőlt el a sorsunk. Igazából mindegy, hogy kiesés vagy sem a vége, egyelőre még bármi lehet, azonban ha hihetünk a klubnak, akkor tegnap kiment 6284 néző, ebből nagyjából ezer újpesti, vagyis a maradék valószínűleg miattunk. A sok-sok gyerek mellett még többen kapták össze magukat, hogy most ott kell lenni, most mindent bele kell adni.
Márpedig ennél többet szinte lehetetlen, és ahogy mindig, most is erőn felül teljesítettek – a szurkolók. Rohadtul nem ilyen bandát érdemlünk, mint amilyet ide sikerült küldeni, és pláne nem olyan bandát, amit ezek kihoztak magukból.
Szétverték a Kispestet, a Honvédot,
és tényleg megérdemelnék, hogy Metalcom-Honvéd néven nevezzük őket, hadd társítsa a lakosság is fejben egymáshoz a kettőt. A kibeb*szott Metalcom, a sikeres cég, a Nagybetűs Tulajdonos, az állampárt emberei, az élharcosok, a mindenkinél jobbantudják, akik annyira vakon bele vannak buzulva a Nagyfőnökbe, hogy nem csupán Európa vezetőinek képzelik magukat rajta keresztül, hanem elhiszik, valóban utat mutatnak az egész világnak. Annak, bzgm, annak.
Igen, megérdemlik, hogy megismerjék a nevüket: Metalcom, Metalcom, Metalcom, mert sanszos, hogy ezek az emberek nem léteznének, ha nem lenne az Ország Első Focistájának akkora segge, amiből ennyien elő tudtak bújni, és ahol ennyien képesek minden falaton osztozni. Nemzetileg és együttműködésben.
Kicsiben, a mindennapjainkban, a klubunkon láthatjuk, tapasztalhatjuk, mennyire rohadt egy rendszer az egész, ahol semmi más nem számít, csak a lojalitás. Nem vesszük elő újra a témát, volt róla szó pár hete, elég összefoglalni: szakmaiság, emberi oldal, minden le van szarva, mert a jó káderek már egy ideje elfogytak, most a tiszta lojalitás, esetleg az aljasság, a mindenre kaphatóság került előtérbe. És Kispesten sincs másként.
Nincs két rendszer: egy jó és egy rossz, mert a rossz is az egész része, ahogy a jó is. Minden egy forrásból fakad, és még nevet is adtak neki: NER. (Nagyon ritka a teremtésben, hogy egy segglyuknak saját neve legyen.)
Egyetlen bűnnek sincs valódi következménye, a káderkörforgó mindenkit megment. Itt egy kis igazgatósági poszt, ott egy kis háttérintézmény, most, hogy már az életrajzba se a futsalos gólok számát írjuk be, hanem kereskedőházat, futballklubot, főtárgyalóságot, igazgatóságot, céget, babámtökét. Igen, most több arcot összemostam, azonban ne haragudjatok, nálam már egykutya mindegyik.
Egyedül a közösséget nem tudták megtörni.
Hozhattak ide bármilyen haverokat, lehetett itt bármekkora féreg bárki, szíthatott bármekkora feszültséget, oszthatott meg párakat ideig-óráig, hazudhatott akár hétről-hétre a szemünkbe, a közösség ellenállt. Nehogy azt higgye bárki, hogy a tegnapi nézőszám a profi marketingnek, a fokozatosan beérő munkának szólt. Dehogy. A tegnapi nézőszám a közösség ereje, a Kispest/Honvéd mellett kiállás, hogy kell az a kib*szott első osztály, még ha erre alkalmatlanok is a klubnál dolgozó emberek.
Négy év bőven elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, a Metalcom egy totális zsákutca, és amikor meghallottam, hogy beficcent egy kis igazgatósági tagság az új atomerőművi blokkok építésére létrehozott Paks II. Zrt-nél, akkor azonnal felvásároltam pár raklap gyertyát, készülve arra, hogy ha egy futballcsapatnál a futballt, akkor egy áramfejlesztőnél az áram fejlesztését sikerül majd elb*szni valahogy.
Legyen vége
Nagyjából ilyesmiről volt szó a meccset követő este. Az emberek beszélgettek, és tapinthatóan dühösek voltak.
Nem volt kimondott célpontja az elkeseredettségnek, a dühnek, lőttek, lőttünk mindenre és mindenkire. Enninre, aki Ennint idehozta, Kunra (egyre), Mitrovicra, akinek Mitrovic egyáltalán az eszébe jutott, Klagenfurtra, Bozóra, Mendelényire, Azurákra, Tamásra, Capanra, a minket benntartó Lukicra, a mindenre alkalmas Sinkóra, Kepcijára a home officeból, Dochertyre, a rendszerre, Szijjártóra, az egész hazugságbuborékra, amit iszonyatosan sikerült túlfújni, és ami
most a kipukkanás határára került.
A tű nyomja, és nyomja, és mind jobban nyomja a buborék falát, a dudor befelé egyre nő, a pukkanás elkerülhetetlen.
Annyi, de annyi sebtől vérzik az egész, és ebben a versenyben, amit magyar focinak nevezünk, és ahol nagyon kevés is elég a középmezőnyben lébecoláshoz, komoly bravúr volt ezt így, ilyen formában összerakni. És nyugalom, az utolsó emberig mindenki hozzátette a magáét, képességeihez mérten. Mendelényi és Kunegy például rendkívül sokat, mintha én operálnák egy szívbeteget, akkora sikerrel és hozzáértéssel, de még a mindenre alkalmas Sinkó is, aki az öltözőben fejtette ki áldásos tevékenységét. Vagy Azurák, aki az egészet nyakon öntötte cukormázzal. Sajnos azonban mi mohók voltunk, és amikor vadul beleharaptunk, kiderült, a cukormáz mögött ha csak szart találtunk, akkor csettinthettünk: mert ma jó napot zártunk.
Undorító az egész, kár is beszélni róla.
Csak azt akarjuk, hogy vége legyen. Lassan már mindegy hogyan, csak legyen vége.
Ezek az emberek bűnt követtek el, miközben talán fel sem fogták, hogy mit tesznek egyáltalán.
A kő és a sivatag axiómája
Egy példabeszéd jut eszembe, ami vagy Parkinson, vagy Murphy, hirtelen nem jut eszembe melyik, viszont a lényege, hogy
- a buta főnök magánál butább beosztottakat választ,
- az okos főnök viszont magánál okosabbakat,
így fordulhat elő, hogy
- a buta főnök a cégnél a legokosabb ember, míg
- az okos főnök a cégnél a legbutább.
Most képzeljük el ugyanezt haversági alappal megfűszerezve, ahol már eleve a te jelenléted is indokolatlan, és csupán annak köszönhető, hogy Petike régi ismerősöd, és sikerült találni, esetleg rámutatni egy balekra, aki névleg segít, és mint egy komoly cég vezetője, eljátssza a befektetőt, azonban amikor sorra kezdtek el megjelenni a semmihez sem értő haverok, amikor a szakmaiság nem volt több, mint olyan súgókra hallgatás, akik ahelyett, hogy Hattrickeznének, a Linkedinen játszanak virtuális futballmenedzserest a mindenféle kitalált posztokat soroló profiljaikkal, és akik ebből a körből hozzák majd az embereket, vagy ha nem, akkor Urbányi beszél lyukat a hasukba, elhiszik, hogy Bódog tényleg egy meg nem értett zseni, hogy Horváth Ferinek jár még egy esély, és hát minő véletlen, utóbbi szintén Petikével focizgatott együtt. A látszatra sem adnak, mert minek is tennék? Leváltak a társadalomról, és büszkén szarnak a fejünkre.
Amikor Murhpy kimondta a tételét, miszerint “Ami el tud romlani, az el is romlik.”, akkor nem beszélt időről, mindössze a tényt állapította meg: úgyis elromlik.
Ha Murphy törvényét tovább szeretnénk fejleszteni, akkor az elromlást, mint folyamatot érdemes lehet elhelyezni egy idősávon, ahol a lassúság mértékegysége lehetne mondjuk a működőképes demokratikus intézményrendszer kiépülése Magyarországon (alig valamivel kisebb szám, mint a végtelen), és a viharos gyorsaságé az SI szerinti 1 Mendelényi-Kun, ami nem SI szerint 1,35 Metalcom, vagyis pontosan 2,31 CR2.
Komolyan gondolom, hogy ha ezeket leraknánk a sivatag közepére egy darab kővel, akkor nem csak a követ rontanák el valahogy, hanem magát a sivatagot is.
Osztályozókönyv
címlapkép: fb/1909foto
