Mastodon

Kezd beérni a pár éve megkezdett munka, de ne várjon senki köszönetet érte

Honvéd – Újpest 0-1

Nem tegnap este, és azon belül sem a 89. percben, amikor Goure betalált, egyáltalán nem abban a pillanatban dőlt el a sorsunk. Igazából mindegy, hogy kiesés vagy sem a vége, egyelőre még bármi lehet, azonban ha hihetünk a klubnak, akkor tegnap kiment 6284 néző, ebből nagyjából ezer újpesti, vagyis a maradék valószínűleg miattunk. A sok-sok gyerek mellett még többen kapták össze magukat, hogy most ott kell lenni, most mindent bele kell adni.

Márpedig ennél többet szinte lehetetlen, és ahogy mindig, most is erőn felül teljesítettek – a szurkolók. Rohadtul nem ilyen bandát érdemlünk, mint amilyet ide sikerült küldeni, és pláne nem olyan bandát, amit ezek kihoztak magukból.

Szétverték a Kispestet, a Honvédot,

és tényleg megérdemelnék, hogy Metalcom-Honvéd néven nevezzük őket, hadd társítsa a lakosság is fejben egymáshoz a kettőt. A kibeb*szott Metalcom, a sikeres cég, a Nagybetűs Tulajdonos, az állampárt emberei, az élharcosok, a mindenkinél jobbantudják, akik annyira vakon bele vannak buzulva a Nagyfőnökbe, hogy nem csupán Európa vezetőinek képzelik magukat rajta keresztül, hanem elhiszik, valóban utat mutatnak az egész világnak. Annak, bzgm, annak.

“Kezd beérni a pár éve megkezdett munka, de ne várjon senki köszönetet érte” bővebben