Mastodon

A kommunikációvezérelt Honvéd nagy problémája: ne azért játszassunk valakit, mert különben a szurkolók utálnának, hanem azért, mert baromira kellenek a pontok

Osztályozókönyvek vs Újpest, Kisvárda.

Sajnos van egy nagyon rossz szokás Kispesten, mégpedig a fiatalokkal takarózás. A jelenség nem új, emlékezhetünk, Supka 2019-ben telerakta a botladozó csapatát fiatalokkal a kupában odavissza a Tiszakécske ellen, majd a széttárta a kezét: velük sem megy. A fakótól a nagycsapathoz beugró Pisont valóban hitt a srácokban, azonban jött Horváth Feri, és vele egészen más szintre került a mellőzés.

Kezdődött ott, hogy kilenc évet(!) és 293 bajnokit(!) követően nála játszottunk először végig meccset akadémiai nevelésű játékos nélkül, majd amikor összegeztük a fiatalperceit, akkor saját nevelésként szinte csak az akadémia előtti időkből származó Hidit találtuk. Aztán ahogy nem jöttek az eredmények, és egyre kínosabb lett, hogy még mindig nem rúgták ki a haverok, akkor egy MTK elleni hazain, a 89. percben, 2-0-ás vezetésünknél behozta Szűcsöt (aki rögtön elment a szélen) és Kerezsit (aki beadta, és Lukic belőtte). Nagyjából ennyi lett volna Feri története a fiatalokkal, ha

ha nem lenne annyira gyenge az eredményességünk, mint amilyen mostanában.

Nem egyszer előfordult, hogy a szurkolók, vagy a szurkolók képviselői megjelentek a csapat előtt, vagy épp beszélgetni hívták a csapatot. Ilyenkor rendre Szappanost, Batikot, Lovricot (és amíg volt Kambert) tolták előre, vagyis azokat, akiket kedvelnek az emberek. Mellettük a perceket sem játszó fiatalok, amolyan villámhárítóként, és mögöttük, a háttérben bujkálva a kölcsönbe érkezett, vagy épp állandó szerződéssel bíró trógerek. Amikor számonkérés van, egynek sincs pofája a szurkolók elé állni, inkább elvitetik a balhét a kispestiekkel.

Kurva szimpatikus, mondhatom.


És miért ez a hosszú bevezető? Elég megnézni az elmúlt hetek osztályozókönyveit:

f123
262023.04.09Vasas1-0EördöghLukicLovric
272023.04.15FTC0-3Szabó AlexEördöghGomis
282023.04.21Újpest0-1EördöghLovricGomis
292023.04.29Kisvárda2-2KerezsiSzappanosLukic

Mind a négyszer akadémista végzett az élen, valamint megjelent a semmiből visszatérő Szappanos, és a lassuló, hibázgató, de még mindig nagy küzdő Lovric, aki az újkori szokás szerint ősszel simán kikerült a csapatból, azonban amikor ég a ház, rögtön előveszik.

Az külön vicc, hogy

  • Eördögh egyszer sem játszatott a saját posztján, vagyis a hétről-hétre remekelő Mitrovic, és cseréje, Plakushchenko helyén. Ez van, nem fér be.
  • Eördögh Kisvárdán már egyáltalán nem játszott.
  • Kerezsit – nincs rá jobb kifejezésem – konkrétan kibaszták, mint a macskát szarni tavasszal Siófokra, és úgy tűnt, valamiért nem számolnak vele. Aztán ahogy Lovric, ha baj van, rögtön előkapták, és pofátlanul azt merik mondani utólag, Siófokra fejlődni küldtük le.
  • Szabó Alex simán eljátszana jobbhátvédet is, erre Kisvárdán, ahol négy védőre váltottunk, Klemenz került kezdőbe, és Lovric a futkározós szélre.

Néha tényleg olyan érzése van az embernek, hogy a saját neveléseket takarózni, saját seggüket védeni játszatják az edzők. A fiatalok beépítését zászlajára tűző Courts akkor rakta be őket, amikor már nagyon szorult a hurok, erre rögtön nyertünk Kisvárdán. Aztán jött Klafuric, aki sokkal, de tényleg sokkal bátrabb, néha még kritikus helyzetben is mert váratlant húzni, a vége valahogy azonban még vele is az, hogy Ennin vagy Doka. Elég csak megnézni az iménti négy meccsen becserélt játékosok listáját:

12345
VasasSamperioKeresztesJonssonEnninCirkovic
FTCTujvelEnninKeresztesDokaKlemenz
ÚjpestDokaJonssonZsótérBenczenleitnerKeresztes
KisvárdaBocskayÁtrokMitrovicZsótérSzabó A.

Ha a cserék perceit nézzük, akkor bevállalósnak mindössze a következőket mondhatjuk:

  • Keresztes – Vasas, 68. perc,
  • Keresztes – FTC, 62. perc,
  • Bocskay és Átrok – Kisvárda, félidőben.

Nem kell futballdoktornak lenni ahhoz, hogy észrevegyük, a szurkolók inkább elfogadják a rossz eredményeket, ha azokat nem a lelketlen zsoldosok szállítják, hanem a próbálkozó saját nevelések. Talán ennek is köszönhetőek az elmúlt hetek osztályzatai.


Honvéd – Újpest 0-1

pont%
1Eördögh1,3968
2Lovric0,9745
3Gomis0,7537
4Kocsis Dominik0,5829
5Szappanos0,4518
6Lukic0,4525
7Prenga0,4522
8Tamás0,2012
9Capan0,209
10Mitrovic0,094
11Ennin0,086
%: a válaszolók, akiknek a listáján szerepelt a név; egy mérkőzésen legfeljebb 6 pont osztható szét.

Kisvárda – Honvéd 2-2

1Kerezsi2,3994
2Szappanos1,7074
3Lukic0,5535
4Keresztes0,3826
5Átrok0,3626
6Bocskay0,2214
7Prenga0,2214
8Lovric0,065
9Ennin0,022
10Tamás0,011
11Klemenz0,000
12Plakushchenko0,000
13Gomis0,000
%: a válaszolók, akiknek a listáján szerepelt a név; egy mérkőzésen legfeljebb 6 pont osztható szét.

Legjobb teljesítmények

Ismét lett egy 2 pont felett záró játékosunk: Kerezsi.

f%pt
1Szappanos5FTC1-3982,87
2Szappanos1ZTE0-1982,82
3Szappanos10Mezőkövesd2-21002,81
4Kocsis Dominik23ZTE1-0992,7
5Domingues19Kecskemét2-2952,56
6Samperio12ZTE2-0972,52
7Prenga22Felcsút3-1902,43
8Szappanos15Vasas2-0972,41
9Kerezsi29Kisvárda2-2942,39
10Tujvel11Felcsút0-1902,38
11Szappanos2Videoton0-4832,3
12Szappanos16FTC0-2862,29
13Lukic15Vasas2-0942,26
14Lukic25Paks1-2852,21
15Eördögh26Vasas1-0902,17
16Tujvel13Videoton0-1772,12
17Kocsis Dominik6Újpest0-0782,02

Éves összetett

123pt
1Szappanos62137
2Kocsis Dominik52233
3Lukic26129
4Gomis14320
5Domingues31119
6Zsótér13519
7Tujvel30116
8Prenga12213
9Eördögh21013
10Samperio11210
11Szabó Alex1108
12Lovric0228
13Tamás1027
14Klemenz0206
15Kerezsi1016
16Benczenleitner1005
17Bocskay0114
18Ennin0103
19Dúzs0022
20Doka0011
21Keresztes0011
22Mitrovic0011

Hangulat-O-Meter

piros pontok (balról jobbra): idény rajtja előtt, Klafuric érkezése, téli szünet, tavaszi rajt előtt

A Hangulat-O-Meter állása az Újpest után: 10,6

A Hangulat-O-Meter állása a Kisvárda után: 10,42

értékváltozás
idény előtti várakozás8,13-2,29 🔻
idény közbeni maximum8,14-2,28 🔻
idény közbeni minimum10,91+0,49 🔺
Klafuric érkezésekor8,61-1,81 🔻
előző álláshoz képest10,60+0,18 🔺

disclaimer

Bocsi, srácok, mostanában pár dologgal le vagyunk maradva, így például a tabella/meccsadatbázis frissítésével, és az osztályozókönyvekhez tartozó eredmények, valamint a közösségi finanszírozásokkal elszámoló adatok publikálása is akadozik. A tabella mögött sajnos valami szoftverhiba van, mert a meccsek fent vannak, viszont valamiért nem látja őket a rendező rutin. Javítása folyamatban. Az osztályozókönyv és az üvegzseb viszont egy váratlan hülyeség miatt torlódik: Google Driveon rendezzük az adatokat, és hiába vagyunk saját domaines előfizetők több, mint tíz éve, mostanában szarakodni kezdett a rendszer. Konkrétan azt írja, hogy “Nem lehet szerkeszteni ezt a fájlt. Több helyre van szüksége, ezért töröljön a fájlok közül, vagy forduljon az adminisztrátorhoz.”, miközben bőven van még tárhelyem. Levelet írni és fogadni tudok, a Fotókba simán szinkronizálnak a képek, szóval nem értem. Valaki futott bele hasonlóba mostanában?


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||