Mastodon

Valójában semmi sem változott, csak kicsit nehezebb lett izé, pszichésen

  • Paks – Felcsút 0-2

Ezzel eldőlt, hogy a Paks (48 pont), a Felcsút (50 pont), és a Debrecen (jelenleg 48 pont) azonos időben játszik az utolsó fordulóban, mert bár a mellékelt paksi ábra nem ezt mutatja, mindhárman a harmadik helyért, és ezzel az európai kupaindulásért mennek.

  • Kisvárda – Vasas 2-1

Vezetett, és amennyiben a Vasas nyert volna, legalább egy kicsit megremeghetett volna a fehérváriak lába, hogy nem annyira fix az a három pont az utolsó fordulóban. Nem nyertek.

Saját kézben

A helyzet valójában semmit sem változott. Talán könnyebb lett volna a helyzetünk, ha nyer a Paks, és a Felcsút kiszáll a dobogóból, bekerül a nemlétező középmezőny purgatóriumába, valamint a Vasas nyer, hátha picit megijed tőle e Videoton, azonban egyik sem jött be, maradt minden a hét eleji felállásban:

  • ha nem nyer a Videoton és mi igen, akkor bentmaradtunk,
  • minden más esetben számolgatni kell az utolsó fordulóban is.

Lehetséges időpontok

Az MLSZ vélhetően valamikor hétfőn szüli meg az utolsó forduló menetrendjét, attól függően, hogy hány csapat játszik tétre, helyre, befutóra.

hazaivendég
Mezőkövesd-FTCkiesés*
DVSC-Újpestdobogó
KTE-Kisvárdamásodik**
ZTE-Paksharmadik
Felcsút-Honvédharmadikkiesés
Vasas-Videotonkiesés
* a hétvégi eredmények függvényében: ha a Videoton vagy a Honvéd nem nyer, akkor tárgytalan számukra a meccs.
** ha a Debrecen nyer az Üllőin, és nagyon, akkor a KTE még lehet nem második.

Úgy néz ki a helyzet, hogy ha a Kövesdnek még számít az utolsó meccs, akkor miatta tuti egy időpontban lesz velük a Felcsút-Honvéd, emiatt a Vasas-Videoton, viszont a Felcsút miatt a DVSC-Újpest és a ZTE-Paks is. Ez öt meccs.

Ha a DVSC nem nyer most a Fradi ellen, akkor a forduló egyetlen tét nélküli meccse a Kecskemét-Kisvárda lehet.

Nem lenne meglepő, ha az MLSZ végül azt szülné meg, hogy az összes meccs egy időpontban legyen,

pont az eredmények függvényében még komoly tétre menő Felcsút-Honvéd miatt.

frissítés //

Viktor észrevétele abszolút releváns: az MLSZ-nek nincs elég VAR-kocsija ahhoz, hogy ennyi meccset egyidőben meg tudjon rendezni.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||