Mastodon

Még el sem kezdődött a meccs, és a Honvéd máris megmutatta

Vasas – Honvéd 3-0

Igen, jól látjátok (kösz, nokri). Ez a kép mindent elmond arról, hogy szorgos munkával hova sikerült zülleszteni félelmetesen rövid idő alatt a Bp. Honvédot. 2023. november 6-án, három évvel, három hónappal és három nappal a címerváltást követően nincs egy megfelelő logóval ellátott cserezászlónk.

Mellékesen története során először kapott ki a Honvéd három góllal a másodosztályban, sőt, eddig mindössze egyetlen csapattól, a Hévíztől kapott egyáltalán három gólt ebben az osztályban. És ha már három, akkor három meccse gólt sem lőttünk.

Történelmi mélypont

Azt gondolom említeni sem kell, azzal, hogy a tizenharmadik helyen állunk, vagyis országosan a huszonötödiken, a klub soha nem látott mélységekbe zuhant. Sajnos idényközi adatokat nem tudunk, azonban 1912/13-ban a harmadosztály győzteseként országosan a huszonharmadikak (10+12+1) voltunk, egy idénnyel korábban pedig, 1911/12-ben, szintén a harmadosztályban nyolcadikak, ami országosan a harmincadik (10+12+8). Vagyis elmondható, hogy száztizenegy és fél éve nem jártunk ilyen mélyen!

Viszont hozzátartozik a teljes igazsághoz, hogy 1912-ben a klub alig hároméves volt, és mindössze a második idényét taposta az osztályalapú bajnoki rendszerben. 1911-ben jutott fel a negyedosztályból, 1912-ben középcsapat a harmadban, 1913-ban bajnok, 1914-ben a budapestiek kigolyózták, 1915-től aztán mégis bevették, és rögtön az első osztályba sorolták. Az 1911-es korábbi történelmi mélypont tehát valójában nem mélypont volt, hanem egy fiatal klub addig elért legnagyobb sikere.

Innen nézve elképesztően vicces, hogy pár éve még azt ígérték, a Fradival és a Videotonnal fogunk versenyezni a dobogóért. A klubtörténelem legsötétebb férgei szépen lerendeztek minket.

Mérkőzést is játszottunk (illetve játszottak velünk)

Dúzs
Kovács N., Kálnoki-Kis, Kocsis G., Szabó A., Benczenleitner
Adorján, Bocskay
Kocsis D., Bobál, Holman

Ha nem működik, akkor még mindig ott van az ötvédős rendszer. Pinezits is bevállalta Pécsett, Kamber is átállt rá a Paks elleni kupameccsen a második félidőben, és most eleve ezzel a megoldással kezdett a Fáyban. Elnézve a kispadot, nem volt könnyű helyzetben, ezért fordulhatott elő, hogy

  • az amúgy belső középpályás Kocsis Gergő játszott a védelem közepén, és volt kvótafiatal egészen a 75. percig.
  • nincs három belsővédőnk, mégis három belsővédővel játszottunk. (És az a tény, hogy szükségbelsővédővel játszottunk mindent elmond a szélső védekezésünkről és a széljátékunkról. Amúgy két gólt is balról érkező beadásból kaptunk.)
  • a korábbi két támadó szélső helyett valami hibrid megoldás keletkezett, vagyis Benczenleitner oldalára nem jutott senki, miközben Kovács Nikó előtt ott volt az 56. percig Kocsis Dominik.
  • a támadósorunk (Holman, Bobál, Kocsis) egy értelmezhetetlen katyvasznak tűnt, nem jöttünk rá mit akarnak tőlük, illetve, hogy ők mit akarnak ettől a szép sportágtól.
  • az első cserék (Bocskay -> Keresztes és Kocsis -> Krajcsovics) tovább bonyolították a zűrzavart.
  • a 80. perctől, mínusz kettőnél végül elengedtem, hogy megértsem mit szeretnénk játszani. Ekkor valahogy így nézhettünk ki:

Dúzs
Haragos, Kálnoki-Kis, Szabó A., Benczenleitner
Eördögh
Keresztes, Holman, Krajcsovics
Bobál, Simon B.

Hiányzott Lovric, Átrok, Lőrinczy (padon ült), Kundrák, Pekár és Kerezsi, vagyis a legerősebb kezdőnkből legfeljebb ketten. Tudtuk, hogy szűk a pad, és pár sérülés komoly gondokat okozhat, azonban tizennégy forduló alatt az NB II-ben összekapart tizenhat pontra ez sem lehet magyarázat.

K*rva nagy a baj

Nem úgy szokás nyilatkozni, ahogy Kálnoki-Kis tette a meccs után, azonban mégis mit mondhatna? Ezt elcseszték, nagyon elcseszték, és folyamatosan elcseszik.

Süt róla a kilátástalanság, a tanácstalanság, és gondoljatok bele, ő a csapatkapitány.

Talán valamikor lesz új edző

Vagy ma, vagy valamikor talán bejelentenek egy új edzőt, azonban mindannyian tudjuk, a Honvédnál jelenleg nem edzőkérdés van, hanem egy általános válság. Oké, szerencsétlen Máté tényleg alkalmatlan volt, illetve a franc tudja, azonban olyan helyen állt a csapattal, és annyira eredménytelen volt, hogy az Kispesten kötelezően az állásába kell kerüljön bárkinek.

Csak azért nem öt (Courts, Klafuric, Pinezits, Kamber, ?) az edzőink száma egy naptári év alatt, mert Courtsöt október 24-én küldték el, Pinezitset pedig október 31-én.

Azt viszont nekem senki se próbálja bemagyarázni, hogy

  • egy Kozármisleny (+11 pont) kerete és lehetőségei jelentősen jobbak, mint a miénk, vagy
  • egy Csákváré (+4 pont),
  • egy Kazincbarcikáé (4 pont)
  • és hogy mi a BVSC szintje (-1 pont) vagyunk.

Nem lehet mindent a pénzhiányra fogni. Vagy ha mindent az határoz meg, akkor legalább legyünk őszinték, mondjuk ki hangosan, és viselkedjünk is úgy, ne pedig – teszem azt – Bobálokra és Kundrákokra szórjuk el azt a keveset is, ami van. Jöjjenek olyanok, akinek kiugrási lehetőség vagyunk, akik tényleg hajtani fognak, ha másért nem, legalább saját maguk miatt, hogy innen elkerülve hátha várja őket egy jó szerződés.

Lehet beszélni hosszútávú koncepcióról, lehet ámítani magunkat és a szurkolókat valamiféle jövőképpel, azonban mire fel tesszük? Mutasson bárki egyetlen kapaszkodót is, mert azon kívül, hogy Pinezitsből megpróbáltunk edzőt csinálni, nem nagyon látni mást. Az igazolásoktól se lettünk jobbak, sőt, csak zuhanunk egyre mélyebbre, miközben

ott volt a Paks elleni meccs, ami kilóg a sormintából. Vagyis képesek lennénk többre, jóval többre, és mégsem vagyunk hajlandóak. Hétről-hétre csak a megaláztatás, és senki meg nem szólalna.

Itt tényleg nem edzőkérdés van. Rohad az egész.

Hiába állunk át ötvédősre.

Félház

A képen a Vasas szerint 2522 – 560 (a vendég fullon volt) = 1962 nézőt láthatunk, illetve a kamera oldalával együtt ennyit. A Fáy utcában tegnap papíron félház volt.

A Füles magazin egy régi feladványa után szabadon: Vicces kedvű operatőrünk a képen 1500 nézőt rejtett el. Keresse meg mind!

Osztályozókönyv

Becsületből. Ismét.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||