Mastodon

Még el sem kezdődött a meccs, és a Honvéd máris megmutatta

Vasas – Honvéd 3-0

Igen, jól látjátok (kösz, nokri). Ez a kép mindent elmond arról, hogy szorgos munkával hova sikerült zülleszteni félelmetesen rövid idő alatt a Bp. Honvédot. 2023. november 6-án, három évvel, három hónappal és három nappal a címerváltást követően nincs egy megfelelő logóval ellátott cserezászlónk.

Mellékesen története során először kapott ki a Honvéd három góllal a másodosztályban, sőt, eddig mindössze egyetlen csapattól, a Hévíztől kapott egyáltalán három gólt ebben az osztályban. És ha már három, akkor három meccse gólt sem lőttünk.

“Még el sem kezdődött a meccs, és a Honvéd máris megmutatta” bővebben

A Kispesti Futball Ház rejtett kincseiből

Bátorság, Barátság, Buzgalom

Hetven évvel ezelőtt, a sportbarátság jegyében a Kispesti AC egy gyönyörű, hímzett zászlót kapott az MTK-tól alapítása negyvenedik születésnapjára. A zászló érdekessége, hogy pár hónappal később már sem a KAC nem létezett (Bp. Honvéd), sem az MTK (Bp. Textiles), mindkettőt alárendelte a hatalom egy szentebb célnak.

“A Kispesti Futball Ház rejtett kincseiből” bővebben